Rózsaszínbe burkolja az építőipari szakmát Markovich Béla, a Mapei ügyvezetője, mert úgy véli, az ágazat legnagyobb problémáját, a szakemberhiányt, úgy lehet orvosolni, ha minél korábban megismerik a szakmát a gyerekek. Ezért a Mapei az óvodások és kisiskolások számára mesekönyvet adott ki Péró és a mesterségek címmel, 2017. október és november folyamán pedig Budaörsön, Sóskúton, Solymáron közel 300 továbbtanulás előtt álló diáknak mutatták be az építő szakmákat. Ezek a lépések azonban csak hosszú távon hozhatnak változást, idén viszont előfordulhat, hogy nem lesz, aki elvégzi a munkát.
2016-ban még csak ígérték, tavaly azonban eljött a várva-várt építőipari-boom. Minek köszönhető a szárnyalás?
– Az építőipar tavaly 26,9 százalékkal bővült a 2016-os tizenkilenc százalékos visszaesés után. Ez egyrészt jó hír a gazdaság számára, másrészt veszélyeket is hordoz magában egy ennyire dinamikus növekedés. Mind a 2016-os visszaesés, mind az idei bővülés az infrastrukturális beruházásoknak volt köszönhető. A befejező építés – a burkolás, a gépészet – viszont csak kilenc és fél százalékot nőtt, ebben az ágazatban idén várható nagy ugrás. A Mapei nagyon jó évet zárt: a piaci átlag felett, huszonhét százalékkal bővültünk, és az árbevételünk meghaladta a tizenkétmilliárd forintot.
Mire számítanak 2018-ban az építőipar szereplői?
– 2018 februárjában az ÉVOSZ készített egy felmérést az ágazat szereplői körében. A válaszok alapján a cégek többsége további áremelkedésre számít. Idén átlagosan tizenöt százalékos drágulást várnak. Szerintem ez egy kicsit túlzás, de előfordulhat, hogy így lesz. A felmérésből az is kiderül, hogy a cégek negyvenkét százaléka idén is árbevétel-növekedést prognosztizál, közel hatvan százalékuk viszont nem. És nem azért nem bíznak a növekedésben, mert nincs megrendelés, hanem azért, mert nincs szakember, aki megfelelő minőségben képes lenne elvégezni a munkákat. Emiatt vannak projektek, amelyek nem tudtak elindulni, és van vállalkozás, amely kénytelen munkát visszamondani. Véleményem szerint a tavalyi mértékű növekedés nem tartható hosszú távon. A közel huszonhét százalékos ugrással elértük a 2015-ös szintet, ezután – a várható beruházások tükrében – idén egészséges mértékkel, tizenöt százalékkal nőhet az ágazat. A GKI tizenkettő és felet mond, de vannak, akik húsz százalékot várnak az építőipari áfa csökkentésének, a CSOK-nak és az állami beruházásoknak köszönhetően. Ezenkívül a kiszámítható politikai környezet és a nyereségadó csökkentése is hajtja a piacot. Egyetlen korlát lesz, a munkaerő.
– A cégek próbálnak külföldről – például Ukrajnából – munkaerőt behozni. Kérdés, hogy ők milyen minőségű munkát végeznek. A másik lehetőség az átképzés vagy a gépesítés növelése, amely csökkenti a humánerőforrás-igényt. Erre is van példa. Rövid távon megoldás lehet, ha a felnőttképzésben nagyobb hangsúlyt kapnak az építőipari szakmák. Mi több mint hétezer szakembert képeztünk tavaly, és megalapítottuk a Magyar Építőipari Szakember Közösséget, amelyhez már több mint ezren csatlakoztak. A Mapei azonban hosszú távon gondolkodik. Elmegyünk az általános iskolákba, és megmutatjuk a hetedik, nyolcadik osztályos gyerekeknek, hogy miről szól ez a szakma. A kezükbe adjuk az anyagokat, építhetnek, kipróbálhatják a termékeinket. Abban bízunk, hogy az alkotás élménye vonzóvá teszi ezt a hivatást. A munkaerőhiány megoldásához elengedhetetlen megváltoztatni az építőiparról a társadalomban kialakult képet. Addig nem fogják a gyerekek ezt a hivatást választani, amíg él az előítélet, hogy az megy az építőiparba, aki másnak nem jó. Azért alapítottuk 2015-ben a Mesterek Mestere díjat, hogy ezzel is elismerjük és a társadalom elé mintaként állítsuk a kiemelkedő munkát nyújtó építőipari szakembereket.
Az építőipar másik óriási gondja a feketegazdaság. Ez is hat a minőségre. Hogyan lehetne kifehéríteni az ágazatot?
– Ebben már látszik a javulás az online pénztárgépek bevezetésének hatására. De ettől még a vállalkozó nem ad számlát a munkájáról. És nem azért, mert nem akar, hanem azért, mert a megrendelő nem szeretné megfizetni ennek a pluszköltségét. Egy ötmillió forintos munka áfája több mint egymillió forint. Ez nagyon megdrágítja a beruházást, nem véletlen, hogy a felújítások nyolcvan százaléka számlamentesen történik. Ha az építőipari alapanyagokra és a munkára is ötszázalékos áfa vonatkozna, valószínűleg tisztulna az ágazat.
Mekkora az építőanyag-ipari piac Magyarországon?
– A piac mérete nagyon nehezen becsülhető, de körülbelül negyven-ötven milliárd forintra tehető. Ez a szám azért is nagyon fontos, mert ezt Magyarországon gyártó vállalatok adják, elenyésző az importtermékek aránya.
– A verseny hatalmas, száz felett van a cégek száma. Csak a mi ágazatunkban, a segédanyag-szektorban vagyunk negyvenen. A piaci forgalom hatvan-hetven százalékát a néhány legnagyobb, öt-hat milliárd forintos forgalmú vállalatok adják. De a kisebbek is igyekeznek lépést tartani a versenyben, folyamatosan fejlesztenek, bővülnek.
Milyen mozgások jellemzik az ágazatot?
– Az építőanyag-ipar leköveti az építőipar mozgását, tehát egyértelműen bővül. Árbevételében azonban meghaladja az építőipar növekedési ütemét: bizonyos területeken – ahol három-négy gyártó van az országban – drasztikusan, akár tíz, húsz, harminc százalékkal felmentek az árak. A mi szegmensünkben ezt nem tudjuk és nem is akarjuk megtenni. A Mapei csak a költségei emelkedését érvényesíti az áraiban. Tavaly három, idén öt százalékot emeltünk átlagosan. A közgazdászok a kereslet-kínálat viszonyával magyarázzák az ármozgást. Én nem tartom fairnek, hogy csak azért, mert megugrik az igény, indokolatlanul árat növeljek, és így végül az építési költségek az egekbe szökjenek. Mi a recesszió éveiben is a költségeinkhez mérten áraztunk, és nyereségesek voltunk, így ma nincs szükségünk arra, hogy behozzuk az elmúlt néhány évben elmaradt hasznot. A fenntartható árazási politika mellett vagyok.
Mennyire jellemző az ágazatban a fenntartható szemlélet terjedése?
– Egyre több cég figyel arra, hogy vagy zöld energiával termeljen, vagy a termelési láncba tegyen zöld fázisokat. A Mapei például hétezer-ötszáz négyzetméteres gyárat és raktárt – jelenleg folyik az üzem bővítése több mint kétmilliárd forintos beruházással – üzemeltet Sóskúton, ahol éves szinten több mint hetvenhatezer tonna terméket állítunk elő. A helyszínt úgy választottuk ki, hogy a gyártáshoz szükséges homok kétszáz méterre van, így kevésbé szennyezzük a levegőt a szállítással. Másrészt odafigyelünk arra, hogy a termékeink nagy részében nagyon alacsony legyen a szerves illóanyag-tartalom.
