építőipar cikkek


Rossz hír jött az építkezőknek

Rossz hír jött az építkezőknek 

A vártnál is jobban drágulnak majd az építőanyagok.
Régen várt újítást vezet be az építőipari digitalizáció sikercége

Régen várt újítást vezet be az építőipari digitalizáció sikercége 

Az építőipar fejlődését számos tényező, az energiaárak drasztikus emelkedése, az alapanyagok drágulása, munkaerőhiány, technológiai elmaradottság hátráltatja, az igazán nagy veszélyt azonban valami más jelenti az ágazatban: a kommunikációs káosz. Ha a projektek résztvevői nem tudnak szót érteni egymással, ha a fontos információk beragadnak, borulhat minden. Az építőipari folyamatok teljeskörű digitalizációja megoldást kínál a felsorolt problémákra, de számos felhasználónak gondot okozhat, hogy az általa használt eszközökön állandóan váltogatnia kell a munkáját támogató alkalmazások, felületek között. A kilépés, belépés, kódolás, adatkezelés rengeteg időt, energiát emészt fel, ráadásul sokszor komoly számítástechnikai tudást, külső segítséget igényel. Ezt a problémát orvosolja Európa egyik meghatározó építőipari szoftvergyártó cége, a PlanRadar újítása, a PlanRadar Connect.
Komoly figyelmeztető jelek érkeztek az építőipari cégeknek

Komoly figyelmeztető jelek érkeztek az építőipari cégeknek 

Az építőipari termelés erős emelkedésben volt 2021 második felében, de több jel is arra utal, hogy a lendület mértéke visszább eshet. A 2021-es rekordok után az év elején mélypontra estek az építőipari cégalapítások. 
Csökkent az építőipar termelése januárban

Csökkent az építőipar termelése januárban 

Egy év alatt 3,3 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest 6,3 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene.
Magyar találmány - jön az építőipari "okos állvány"

Magyar találmány - jön az építőipari "okos állvány" 

A mindszentgodisai Caadex Kft. építőipari "okos állványt" fejleszt 640 millió forintból, amely képes figyelmeztetni használóját, ha az összeállítás során hiba történt, vagy az állványrendszer karbantartást igényel.
Munkát adnának az ukrajnai menekülteknek az építőiparban - cégek jelentkezését várják

Munkát adnának az ukrajnai menekülteknek az építőiparban - cégek jelentkezését várják 

Az építőipar foglalkoztatással is segítené őket.
Tényleg a CSOK miatt szabadult el az újépítésű lakások ára?

Tényleg a CSOK miatt szabadult el az újépítésű lakások ára? 

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) 2015-ös indulása egybeesett azzal az időszakkal, amikor a lakóingatlanok ára erőteljesen emelkedni kezdett. A folyamat már 2014-ben megkezdődött, a drágulás kisebb-nagyobb ingadozásokkal azóta is tart. Sokan a CSOK-ot tették, teszik felelőssé az ingatlanárak elszabadulásáért, a lakóingatlanok fejlesztésével foglalkozó Metrodom-csoport szakértői azonban az elmúlt 10 év adatait, piaci változásait elemezve arra jutottak, hogy az időközben többször módosított konstrukció szerepe ebben minimális az újépítésű lakások piacán. A drágulást döntően más tényezők hajtották.
Lemarad az állami milliókról, aki nem lép időben

Lemarad az állami milliókról, aki nem lép időben 

Nagyot ugrott tavaly a lakáskorszerűsítés és -bővítés piaca és a lakásépítés mellett ezek hajtják majd idén is az építőipart. Bár 2020-ban is némi növekedés mutatkozott, a 2021-ben bevezetett otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően valóságos robbanást láthattunk. A KSH adataiból megfigyelhető, 2021 első felében a támogatás hatására 62 százalékkal nőtt a lakáskorszerűsítésre és bővítésre felvett hitelek darabszáma, ezek összesített értéke pedig közel háromszorosára ugrott az egy évvel korábbihoz viszonyítva; az átlagos hitel összege 3 millió forintról 5,3 millió forintra emelkedett.
Tavaly megduplázódott az új lakások kínálata és az idei piac is jónak ígérkezik, ami mérsékelheti drágulást

Tavaly megduplázódott az új lakások kínálata és az idei piac is jónak ígérkezik, ami mérsékelheti drágulást 

A lakásépítési kedv kiugró volt a múlt évben. Az új lakások kínálata az ingatlan.com adatai szerint 2021-ben 91 százalékkal nőt az egy évvel korábbihoz képest, de a pandémia előtti évekhez képest is látványos a növekedés.
Óriási bajba kerültek a társasházak

Óriási bajba kerültek a társasházak 

Sok helyen romlik a műszaki állapot, elszabadultak az építőipari árak, a közös képviselőknek változniuk kellene.

Új és különleges befektetési lehetőség a Budapesti Értéktőzsdén 

Ünnepélyes kereskedésindító csengetés jelezte a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az ÉPDUFERR tőzsdére lépését. A társaság tőzsdei bevezetését céltudatos építkezés előzte meg, amelynek során a BÉT számos, a tőzsdei megjelenést, valamint a nyilvános működést segítő szolgáltatását igénybe vették.

Történelmi rekordot ért el az építőipar 

7500 új társas vállalkozás bejegyzésével zárta a 2021-es évet az építőipar, ezzel minden idők legerősebb cégalapítási éve lett az elmúlt év a szektorban, vannak azonban óvatosságra intő jelek is.

Ilyen adatot még ember nem látott, a kontárok országa lettünk 

A szakemberek 94 százalékának kellett más szakik után kijavítani a kontármunkát az elmúlt két évben. Egyre több a javítási és helyreállítási munka miatti megkeresés. Egy szakemberre átlagosan évente 2-3 kontármunka javítása jut – derül ki a Mapei Kft. friss felméréséből.

Ilyen még nem volt, minden idők legnagyobb értékét termelte meg tavaly az építőipar 

2021 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 11,6, az egyéb építményeké 14,8 százalékkal nőtt a 2020. novemberihez képest. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 4,9 százalékkal nagyobb volt az októberinél.

Ez lenne a megoldás a munkaerőhiányra az építőiparban? 

Ma még sokan hitetlenkedve kapják fel a fejüket, ha meghallják, hogy valaki nőként, például burkolóként dolgozik, pedig a női burkolók semmiben nem maradnak el férfi kollégáiktól, sőt, például precizitásban akár túl is tesznek rajtuk. Egyre több nő dolgozik az építőiparban és a jövőben jelentősen nőni fog a számuk – állítja Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Furcsa folyamat zajlik: sorra dőlnek be az építőipari cégek 

Bár az építőipari termelés volumene kezd stabilizálódni a COVID előtti szinten, a megszűnő cégek száma továbbra is rendkívül magas, különösen a fővárosban.

Varga Mihály optimista: így nőhet az építőipar 

Az építőipar teljesítménye az idén 10 százalékkal bővülhet, a teljes gazdaságot tekintve pedig 6-6,5 százalékos növekedés várható - mondta a pénzügyminiszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén.

Hazatérnének az építőipari dolgozók? 

Az építőiparban külföldön dolgozó magyarok közül több mint ötezren érdeklődtek az Éptőipari Hazahívó Program legutóbbi Münchenben rendezett eseménye iránt - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Drágul, de szárnyal a magyar építőipar 

Szeptemberben az építőipari termelés volumene 14,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az augusztusi 10,1 százalékot követően.

Drága az építőanyag, inkább várnak a lakásfelújítással a magyarok 

Az állami támogatások hatására nagyot fejlődött idén a felújítási piac, az építőanyagok elmúlt hetekben tapasztalt áremelkedése miatt azonban némiképp megtorpant a lakásfelújítási kedv - írta a Világgazdaság.

Építőipar: Magyarország egész Európa előtt jár 

Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban augusztusban havi és éves összevetésben.

Még mindig sok baj van a kontárokkal az építkezéseken 

Ha valaki építkezik, tökéletes munkát vár el a kivitelezőktől a pénzéért. Nem akar vitákat, csúszásokat, félreértéseket, pótlólag megrendelt javításokat, újabb és újabb számlákat. A Mapei Kft. országos, reprezentatív kutatásának eredménye azt mutatja, hogy a hazai építőipar jónéhány szereplője ma még nem teljesíti ezeket az elvárásokat.

Magára talált az építőipar a járvány után 

Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a júliusi magas bázishoz mérten 5,8 százalékkal kisebb lett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Súlyos károkat okoznak a kontárok – hogyan lehetne kiszűrni a kóklereket? 

A kontármunka-károsultak aránya 34 százalék volt az elmúlt egy évben. Egy kontármunka átlagos kárösszege 753 320 forint. Nem meglepő, hogy alacsony szintű, 3,54 csillag a lakosság építőiparba vetett bizalma, a maximálisan adható ötből. Ez gyenge közepes, hullámzó teljesítményt takar – állapítja meg egy friss kutatás.

Elsőre drágább, de hosszú távon megéri a szuper takarékos családi ház 

Nehéz pontosan meghatározni, hogy az átlagosan korszerűhöz képest mennyivel kell többet költeni arra, hogy nulla energiaigényű otthont építsünk. Nem feltétlenül a legdrágább megoldás a legjobb – állítják a szakértő mérnökök.

Még nagyon kevés építőipari kkv él az új digitális lehetőségekkel 

A legnagyobb építőipari szereplőknél pénz és képzett szakember is van a legújabb technológiai megoldások megvásárlására és alkalmazására. Egyik-másik még fejleszt is ilyeneket. A kkv-k zöme azonban legfeljebb a digitális eszközpark lecserélésében látja a megújulást és ismeretlen fogalom nekik az Ipar 4.0.

Söprögetés kezdődik az építőiparban is 

Az elmúlt évek folyamatainak eredményeképpen újra a 2010 közeli szintre, 60 ezer fölé emelkedett az építőipari vállalkozások száma, de a kényszertörlési eljárások újraindulásának következtében komoly cégtörlési hullám várható az építőiparban is.

Így hat az építkezésekre az építőanyagok drágulása 

Drasztikus emelkedés volt tapasztalható az építőanyagok árában az elmúlt egy évben, de a jelenség sokkal inkább érinti a lakásfelújítókat, saját házat építőket, mint a nagyberuházókat. Szakértők szerint míg a nagyvállalatok képesek átütemezni a megrendeléseiket, azok a magánszemélyek, akik maguknak építenek ingatlant, nem mindig tudnak új forrásokat szerezni, így drágul az egész projekt. 

Nyár közepén az építőipar is megpihent 

22,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése júliusban.

Fokozottan ellenőriz a NAV, ha az építőanyagokról van szó 

Folyamatosan zajlanak a vizsgálódások.

Nagy várakozások: bevételnövekedésre számítanak az építőipar cégei 

Az építőipari vállalkozások 74 százaléka szerint az idén nettó árbevételük éves összevetésben emelkedni fog, 15 százalékuk viszont csökkenéssel számol, 11 százalékuk pedig úgy látja, hogy árbevétele nem fog változni 2020-hoz képest - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Durva hiányosságokat talált az építkezéseken egy kormányhivatal 

A Nógrád Megyei Kormányhivatal befejezte razziáját, majd közzétette az eredményeket.

Négyből három kereskedő emelt az építőanyagok árain 

Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket. Az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen. A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött helyszínek háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Kilőtt az építőipar – most kell észen lenni! 

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.

NAV-razzia: rengeteg a jogsértés az építőiparban 

Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal.

Van egy szektor, ahol a vitás helyzetekre nem volt hatással a járvány 

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan esetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki.

Jócskán felpörgött az építőipari termelés 

Az alapanyaghiány és a durva áremelkedés a beruházások elhalasztását idézheti elő, és ezzel a későbbiekben fékezheti az építőipari termelés dinamikus növekedését - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb statisztikai adatokat.

Ráugrottak az építőipari cégekre - több vizsgálat is folyik egyszerre 

Négy versenyhatósági vizsgálat zajlik párhuzamosan az építőipari piacokon, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minden jelzést megvizsgál, amely piaci torzulásra, esetleges jogsértésre utalhat a szektorban - közölte a nemzeti versenyhatóság.

Van, ahol már javul a helyzet az építőanyagoknál 

Enyhült az alapanyaghiány a német építőiparban egy hétfőn ismertetett felmérés szerint.

Kitart a feketemunka az építőiparban 

Egyelőre nem bizonyult elrettentő hatásúnak a kormány fekete foglalkoztatás elleni új szabályozása, részben azért sem, mert a jogsértésen kapott munkáltatók többsége az ellenőröktől hallott róla először.

Új lakások: meglepetést okozott Budapest 

2021 első félévében 9795 új lakás épült, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Változások az építőiparban: szerződésszegéstől félhetnek a cégek 

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra.

Itt a lista: ezeket az építőanyagokat szabályozza a kormány 

Kavicsot, gipszkartont és vasrudat ezentúl csak bejelentés után lehet kivinni az országból. Még a tervezett határátlépés helyét és a szerződést is elkérik.

Éppen csak evickél a hazai építőipar 

Egy év alatt 18,7, az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene. Az épületeken kívül minden más építménynél csökkenés volt.

A magyar kormány példáját követi Románia 

Romániában is aggódnak a dráguló építőipari anyagok miatt.

Lenyomhatja az építőanyagok árát a kormány terve 

Komoly árcsökkentő hatásuk lehet az építőanyag-piacon tervezett állami beavatkozásoknak. Cél, hogy az építőanyag-kínálat a lakossági és gazdasági igényeket szolgálja, ne pedig a külföldi tulajdonú piaci szereplők extraprofitját növelje - hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Nagy Márton, a miniszterelnök főtanácsadója

Külföldi cégfelvásárlást vizsgál a GVH az építőiparban 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított egy építőipari kivitelezéseket érintő, villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozások közötti összefonódás vizsgálatára, az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a fúzió milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra - közölte a GVH.

Aggasztó jelek: fordulóponthoz ért az építőipar? 

A 2020 nyári mélyponthoz képest sokáig javulni látszott az építőipar helyzete, de idén tavasszal újra az akadozás jelei tapasztalhatók.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Cégblog

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!  

A hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.

Gazdaság

Magyarország túlteljesített

Magyarország túlteljesített  

A globális trendet meghaladva 19 százalékos növekedést ért el az M&A piacon.

Társadalom

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo