Lakossági ügyfélnél szó sincs körbetartozásról

Látványosan javult az építési kisvállalkozók helyzete. Több a munkájuk, nőttek a bevételeik. Mindebben jelentős szerepe van a lakossági piac látszólagos élénkülésének - derült ki a Mapei Kft. építési kisvállalkozók körében végzett legfrissebb felméréséből.

Kép: SXC

“Az iparág helyzetét bemutató felmérések eredményét jelentősen befolyásolják a nagyberuházások. Szerettük volna megtudni, hogy mit érznek a növekedésből a legkisebb építőipari vállalkozások” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.  Jelentősen javult az építési kisvállalkozók helyzete. A válaszadók 49 százalékának több a munkája, mint az elmúlt évben, 37 százalékuknak nem változott és mindössze 14 százalékuk van kevesebb megrendelése.

A javulás a bevételek alakulásán is tetten érhető, bár annak mértéke némileg elmarad a megrendelések növekedésétől: a válaszadók 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nőtt a bevétele. 45 százaléknak nem változott, 18 százaléknak pedig csökkent.   Az eredmény azért is biztató, mert a válaszadó kivitelező kisvállalkozások és szakemberek döntően lakossági piacról élnek, mindössze 30 százalékuk dolgozik nagy beruházásokon.

A lakossági megrendelő határidőre fizet

A megkérdezettek fele érzi úgy, hogy javult a lakossági piac, 33 százalék szerint nem változott. Ugyanakkor 17 százalékuk érzi úgy, hogy romlott.  Hasonlóan jól ítélik meg az építőipar helyzetét az előző évihez képest. 51 százalék szerint javult a helyzet, 36 százalék szerint nem változott, és 13 százalék szerint romlott.

A lakossági piacon ismeretlen a körbetartozás problémája. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy akik alvállalkozóként dolgoznak, az szinte kivétel nélkül érintettek a körbetartozásban, mellyel kapcsolatban 76 százalékuk úgy érzi, hogy ugyan olyan a helyzet, mint tavaly.12 százalék szerint javult és ugyanannyian érzik úgy, hogy a romlott helyzet. A válaszadó vállalkozások 48 százaléka bizakodó és további javulást vár jövőre. 39 százalék szerint nem fog változni a helyzet, 12 százalék szerint pedig rosszabb lesz.

„A felmérés eredménye egybecseng a Mapei tapasztalataival. Nagyon biztató, hogy a nagy beruházások mellett érezhetően élénkül a lakossági piac. Azonban a tapasztalataink szerint a növekedés hátterét a felújítások adják, a lakásépítések száma még mindig nem változott számottevően“ – mondta Markovich Béla.

Így nem lépnek le az Ön pénzével!
Sok cég számára ismerős helyzet lehet, hogy bár papíron szépen alakulnak a bevételek, valahogy még sincs elég pénz. Hogy ez hogy lehet? Például úgy, hogy nem érkezik be az összeg, ami nekünk járna. Szakértőnk segít, hogyan biztosítsuk be magunkat!

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo