Érik a fordulat az építőiparban

Rendületlenül emelkedik a megszűnő cégek száma az építőiparban. Noha 2014 második negyedéve nem döntötte meg, csak megközelítette 2013 második negyedévi rekordot, az első félév egésze már 3162 megszűnést hozott. Ez a tavalyi első félévhez képest 12 százalékos, 2012 első feléhez képest pedig 35 százalékos növekedés. Az adatokat közzétevő Opten szerint azonban hamarosan fordulat következhet.

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: SXC

Idén, a második negyedévben 1618 cég szűnt meg az építőiparban, alig kevesebb, mint az ágazat eddigi legrosszabb időszakában, 2013 második negyedévében (akkor 1631). Az első félév egészét nézve azonban még nem lehet azt állítani, hogy az ágazat magához tért volna: január óta 3162 céget törölt a cégbíróság, 12 százalékkal többet, mint a megelőző év azonos időszakában és 35 százalékkal többet, mint 2012 első félévében.(A hosszú fizetési határidőkből adódó költségek és kockázatok alternatív finanszírozási megoldások beiktatásával, így faktoring alkalmazásával csökkenthetők.)

„Az alapadatok nem festenek jó képet az ágazatról, de továbbra is úgy látjuk, hogy hamarosan fordulat állhat be az építőiparban” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közlő Opten ügyvezető igazgatója. Az igazgató szerint kedvező fordulat, hogy a felszámolás után megszűnő cégek száma a harmadik egymást követő félévben is csökkent. 2012 második felében még 1941 felszámolás utáni megszűnést tett közzé a cégbíróság, idén az első félévben viszont százzal kevesebbet. „Az ideális állapot még nagyon messze van, de az építőipar lassú tisztulása pozitív üzenet minden építőipari vállalkozás számára. A kifizetetlen számlák és a problémás ügyfelek számának csökkenése előbb-utóbb az eredményességi mutatókban is jelentkezni fog” – mondta az igazgató. (A szállítói hitelezés még mindig komoly probléma a magyar gazdaságban.)

Mindeközben az építőipari megrendelésállomány a mélyépítés után már a magasépítésben is pozitív jeleket mutat. Ezen a területen azok a kisebb építőipari cégek is érvényesülni tudnak, amelyek a válság kitörése óta nehéz likviditási helyzetben vannak. Az alacsony jegybanki alapkamat és az elhalasztott beruházások következtében felgyülemlett lakossági megtakarítások együttesen vezettek a lakossági jelzáloghitelezés és a lakásépítések lassú beindulásához. Nem véletlen, hogy lassú a fordulat, hiszen a potenciális lakossági beruházók rendkívül óvatosak. Az elmúlt évek a szerencsétlenül járt devizahitelesekről szóltak, továbbá a bankszektort övező bizonytalan jogi környezet hatására a pénzintézetek is csak igen szigorú feltételek mellett folyósítanak újabb hiteleket.

Az első negyedévi kisebb cégalapítási hullámot az új cégek számának jelentős visszaesése követte. „Várható volt, hogy a cégalapítások szigorítását megelőző roham után normalizálódik a helyzet és a kormányzat szigorító intézkedései végül eredményre vezetnek” – mondta Tóth Tamás. A szakember szerint az ágazatban működő cégek számának lassú csökkenése nem feltétlen rossz jel, mert a működő cégek száma megközelíti a gazdasági realitásokat, és a felelősen gazdálkodó vállalatok aránya növekszik.

Még mindig nem biztos üzlet az építőipar
Az országos 2,7 százalékos átlagnál jóval magasabb, 4,83-os az építőipar cégek bedőlési aránya. Az egyes építőipari ágazatokat vizsgálva megállapítható, hogy a magasépítés területén kiemelkedően magas, 5,29 százalék feletti bedőlési aránnyal kell számolni.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo