Túl sok adminisztrációra panaszkodnak az építőiparban

A magyar építőipari cégek felének nőtt az árbevétele idén az első fél évben, árbevétel-arányos jövedelmezőségük azonban 3 százalék alatt maradt - derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felméréséből.

Kép: SXC

A válaszadók ugyanakkor arra számítanak, hogy a következő időszakban javulni fog a jövedelmezőségük. A válaszadók átlagosan 5 százalékos béremelésről számoltak be az idei évre, azonban az ágazati átlagbér így is a nemzetgazdasági átlag alatt marad. A vállalkozások harmada számol a jövőben létszámbővítéssel, az építőipari termelés növekedésében bízva.

Enyhén nőtt a magánrendelések aránya az összes szerződésen belül a korábbi felmérésekhez képest - derült ki a válaszokból. A cégek harmada számít arra, hogy a következő fél évben szinten marad vagy enyhén nő a szerződésállomány, azonban még így is minden második cégnél 50 százalék körüli marad a kapacitáskihasználtság. Összességében az építési vállalkozások a szerződésállomány további csökkenését valószínűsítik.

A válaszadók fele szerint nehezítik az üzletvitelt az élőmunkához kötődő magas adó- és társadalombiztosítási terhek, míg a gazdasági szabályozás sűrű változása minden harmadik vállalkozásnak okoz nehézséget. Az adminisztrációs terhek megszaporodása is hátráltatja az üzletet, példaként az áfa-bevallások növekvő adatigényét, az ekáer-rendszer bevezetését, az elektronikus építési napló vezetését, valamint a szakhatósági egyeztetések körülményességét említették.

Ezek az akadályok a válaszadók szerint csökkenni fognak az új közbeszerzési törvény ősszel hatályba lépő módosításai, valamint a kormányzat építésügyet is érintő szabályozási szándékának köszönhetően. A megrendelők késedelmes fizetése is jelentősen hátráltatja az üzletmenetet, a cégeknél a kiszámlázott árbevételnek átlagosan 20 százaléka szerepel a kintlévőségek között, ezek zömében behajthatónak minősülnek. (Jelentősen csökkent az építőipari cégek kockázatossága is.)

A kedvezményes áfakulcs ösztönözné a minőségi lakásépítést
Az új lakásokat terhelő 27%-os áfa mértékének 5%-ra csökkentése egyértelműen és határozottan kilendítené az új lakások építésének piacát a jelenlegi mélypontról, és mindezt úgy, hogy az építési tevékenységre fehérítő hatást gyakorolna, további költségvetési forrást, bürokrácia- növekedést nem igényelne, és költségvetési egyenlege is pozitív lenne szakmai vélemények szerint.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo