Friss cikkeink


A megkülönböztetés ellen 

A romák ügyének segítését jelölte meg fő céljaként Mohácsi Viktória, amikor az Európai Parlamenti képviselői helyre cserélte a hátrányos helyzetű és roma gyermekek miniszteri biztosának székét. Ígéretéhez híven dolgozott Brüsszelben, és hű volt önmagához ez év május végén is a liberális képviselő, amikor nyilvános bocsánatkérésre szólította föl a román államelnököt, miután az romaellenes kijelentésre ragadtatta magát.

Külügyek mindenekelőtt 

Az Európai Parlament képviselőjeként külügyekkel foglalkozik az év magyar EP-képviselőjének választott Dobolyi Alexandra, aki a Külügyi Bizottság tagjaként fontos munkát végzett többek között a bolgár és a román csatlakozás előkészítésében. A képviselőnő szerint rá vagyunk kényszerítve az együttműködésre, mert csak egy nagyobb egység, az unió részeként tudunk versenyképesek lenni. A belső széthúzás azonban tönkreteheti a nagyobb egységet.

Az elmélet kipróbálója 

A rendszerváltáskor részt vehetett egy sor meghatározó gazdasági törvény és intézmény megalkotásában, majd egyre feljebb emelkedve az államigazgatásban, több kormányban is dolgozott helyettes államtitkárként. Két nagy bank, az FHB és az OTP felsővezetésében is találkozhattunk vele. Hegedűs Évát most egy feljövőben lévő pénzügyi vállalkozás elnök-vezérigazgatói posztján látogattuk meg. Most is, mint egész eddigi életpályáján, az új feladat kidolgozása, az alkotás izgatja.

Alkotmánybuktató asszonyok? 

Lisszabon előtt nem volt elég bátor Európa, hogy szembenézzen azzal: záros határidőn belül 50 százalékkal nő meg a 80 év felettieknek a száma, az aktívaknak több és több embert kell eltartaniuk - kárhoztatja Gurmai Zita képviselő a munkahelyét, az Európai Parlamentet is.

Egy kelet-európai amerikai 

Gyakran mondogatja, hogy életébe többször szólt bele a véletlen, és általában szerencsésen. Amerikában sikeres üzletemberként, itthon elsősorban a Munkácsy-képek gyűjtőjeként ismerik Pákh Imrét.

Piaci lendülettel 

Ormosy Gábor a versenyszférában betöltött pozícióját cserélte fel a közelmúltban megalakult Magyar Gazdaságfejlesztési Központ, a MAG Zrt. vezérigazgatói székére. Az ambiciózus, fiatal közgazdász nem épít politikai karriert, ám az ország jólléte a rendszerváltás óta nagyon fontos számára. Nem passzív szemlélője az eseményeknek, aktívan igyekszik tenni a köz és a saját fejlődéséért. Ez az attitűd mozgatja már gimnazista kora óta.

Mihályi Péter: Megváltó verseny 

A szélesebb közvélemény előtt az egészségügyi reform kapcsán vált ismertté a neve, az Államreform Bizottság munkájában is e terület szakértőjeként vett részt. Dr. Mihályi Péter közgazdász, egyetemi tanár, a Veszprémi Egyetem pénzügytan tanszékének vezetője több mint tíz éve foglalkozik behatóbban az egészségügy területével. Reformelképzeléseit a társadalombiztosítás átalakításáról - ezek "szoft" változatát tartalmazza az a törvénytervezet, amelyről december közepén szavaz a parlament - a szakma egy része, a társadalomnak viszont a többsége kifejezetten ellenérzésekkel fogadta. Valóban "érzéketlen neoliberális" Mihályi Péter? S vajon tisztában vannak-e az emberek elképzeléseinek fundamentumával és részleteivel?

Felelősséggel 

Richard Skene 1992-ben fél évre érkezett Magyarországra. Mint mondja, jó hosszú lett ez a fél év, immár tizenöt éve tart. Merthogy a Holcim Hungária Cementipari Zrt. osztrák állampolgárságú elnök-igazgatója azóta is itt él feleségével és három gyermekével. A 2007-ben "Az üzleti élet a környezetért" díjat elnyert cég vezetője a saját életében is fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, e téren kifejtett tevékenységéért tavaly nyáron átvehette a Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztjét.

Baán László, a sztárcsináló 

A budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója a hazai szokásoktól eltérően nem művészettörténész, még csak nem is történész, hanem közgazdász, igaz, egy filozófia szakos diploma tulajdonosa is. Baán László szerint még nem találták ki sem idehaza, sem másutt világban, hogy a hatékonyság rendszerszerűen hogyan költözik be egy közszolgálati intézmény falai közé, de úgy véli, erre csak akkor van esély, ha olyan csapat áll össze, amelyik valóban a célt, az alapküldetést kívánja szolgálni: igazán kiemelkedő minőséget nyújtani az intézmény igénybevevőinek.

Vásárhelyi Péter: A név kötelez 

A Vásárhelyi család 1289-ben kapta a nemesi címet IV. László királytól, amit aztán III. András, majd I. Lajos és Zsigmond király is megerősített. Mária Terézia címert adományozott a famíliának, amelynek tagjai között magas rangú papok, híres tudósok és művészek találhatók, mint például a Tisza szabályozását megálmodó Vásárhelyi Pál vagy Victor Vasarely. S bár a magyarok büszkék történelmükre és nemzetük nagyjaira, a Vásárhelyi család egyik leszármazottja, dr. Vásárhelyi Péter a saját tapasztalataira hivatkozva úgy véli, mindez csak szép szó, a gyakorlat mást mutat.

Pettkó András: duplán civil 

Politikussal készült portréjellegű interjú nemigen jelent még meg ezeken a hasábokon, őket elsősorban szakmai kérdésekről szoktuk kérdezni. Pettkó Andrással azonban kivételt tettünk. A demokrata fórum országgyűlési képviselője a politikai pályán is civil maradt: hétköznapi, ám a mindennapokban fontos gyakorlati kérdéseket vet föl és visz végig a magyar parlamentben. A nevéhez fűződő kezdeményezések egyszerű dolgok, ám ezektől lesz könnyebb az életünk.

Még mindig zsákutcában? 

Dr. Kecskés Gabriella belgyógyász, a Medic-Poliklinika igazgató főorvosa 1995-ben jelentette meg az orvosi körökben nagy ellenérzést kiváltó cikkét "Zsákutcában a medicina" címmel. Ebben az írásban azt állította, hogy embergyógyítás helyett kémiai szerekkel diagnózisgyógyítás folyik. A medicinában didaktikai szempontból is feldarabolták az emberi testet szakorvosi esetekre, s diagnózisokat kezelnek az orvosok, nem pedig az egész embert. A holisztikus szemléletről azóta sokan beszélnek, de a gyógyításban csak kevesen alkalmazzák, sőt eredményesen még kevesebben.

A nagyfeszültség embere 

Az elmúlt másfél évtizedben viszonylag sűrűn hangzott el: tőzsdére megy a Magyar Villamos Művek. De a legfőbb tulajdonostól mégis csak mostanában hallhatta ugyanezt a közvélemény: a tőkepiac e fontos intézményén nemsokára valóban kereskedni lehet az MVM-papírokkal. A kormány azt is kilátásba helyezte, hogy "népi" részvényekkel is találkozhat a lakosság. Ezzel párhuzamosan alakította át, frissítette fel az áramtermelés, áramkereskedelem hazai nagyvállalatának menedzsmentjét is: cégen belülről keresett és talált új vezérigazgatót, a Cambridge-ben végzett Mártha Imrét.

Kapcsolda 

Színházi magántársulat a nyolcvanas években, később öntevékeny jótékonykodás, a színjátszás mellett ezek is jellemzik a szerzőként is megjelenő Szalay Krisztát, aki nem hajlandó várni a nagy feladatokra, megkeresi azokat magának. Azok meg őt rendre megtalálják.

Testőrtörténet 

Nyár végi hír volt, hogy nemzetközi érdemrenddel tüntették ki kábítószer-ellenes munkájáért Popper Györgyöt, a budapesti központú Nemzetközi Testőr- és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének elnökét. A díjat, amelyet első alkalommal ítéltek oda európai szakembernek, a Kábítószerellenes Tisztek Nemzetközi Szövetségének 49. kongresszusán az amerikai Orlandóban a szövetség elnöke adta át. Milyen út vezetett ehhez az elismeréshez?

Született vállalkozó 

Ahhoz, hogy a hatóságok és a vállalkozások ne két nyelven beszéljenek, meg kell tudni fogalmazni az ajánlásunkat a közigazgatás számára. Ez sokkal nagyobb probléma, mint a bizalomvesztés - mondja Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Kiragyogni és felragyogtatni 

Sokan meglepődtek, amikor a magyar haute couture világában márkavédjeggyé vált Léna jegyezte az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik képzőművészeti kiállítását. Vajon pályát módosít az ismert üzletasszony? Szó sincs erről. Mindössze annyi történt, hogy elérkezettnek látta az időt régi szerelme beteljesítéséhez. Ez pedig nem más, mint a képzőművészethez való erős kapcsolódás egy újkori mecenatúra szellemében.

Tarthatatlan világ 

A társadalmi szocializációban a szétszabdalt szakmai tudást erősítjük és nem a holisztikus látásmódot, pedig a tudás bölcsesség nélkül csak rombol, mondja dr. Gyulai Iván, aki szerint az emberiségnek már ma sincs lehetősége arra, hogy megváltoztassa azt a jövőt, amelyet eddigi történelme során megírt: tulajdonképpen megvárta a végső határt, amikor már nem tud ésszerűen és józanul cselekedni. Az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója ennek ellenére hisz az emberekben, mert úgy véli, ők maguk is egyre inkább érzik ennek a világnak a tarthatatlanságát.

A követeléskommunikátor 

Lehet-e Magyarországon Bázakerettyéről jól működő és egyre növekvő országos vállalkozást indítani és működtetni? Lehet-e egy, a pedagógusi pályát elhagyó virágkötőből sikeres követelésbehajtó? Két furcsa, akár regényesnek is mondható kérdés, mintha nem is a valóság tette volna fel őket. Pedig nagyon is a realitásokból fakadnak. Csatlós Csilla érdekes és még egyáltalán nem kifutott, hanem további távlatokat ígérő története adja meg a választ mindkettőre: igen.

Kicsiben is nagy – Mercedes-Benz A 170 CDI 

A kategóriát teremtő, jellegzetes formájú Mercedes A osztály minősége kiváló, az autó nagyon biztonságos, s különösen kedvezőek üzemeltetési költségei. No és vitathatatlan a presztízse.

Elérhető luxus – Opel Omega 2.2 Elegance 

Férfikora teljében járó, minden idők legjobb Opel Omegáját ismerhettük meg. A típus sorsa azonban vele teljesedik be: jövőre valószínűleg leváltják. Addig is, a hátsókerék-hajtásos nagykocsi a 2000. évre alaposan megújult.

Négykerekes számítógépek 

Az előrejelzések szerint a személy- és teherautók száma három évtizeden belül megduplázódik. Most 800 millió gépjármű suhan a világ valóságos sztrádáin, s ekként az autóipar a technológiai fejlődés egyik legerősebb előidézője, ráadásul a munkahely és az otthon után az autó a harmadik legfontosabb élettér… Ezek az erővonalak alakítják a jövő gépkocsiját. Aki arra kíváncsi, a következő évtizedekben milyen is lesz az, annak könnyű a dolga: a jövő itt jár közöttünk.

Külcsín és belbecs – Volkswagen Golf 1,9 PD TDI Highline 

Az eladási listákon dobogós helyezést elért, kategóriájában minőségi csúcsot képviselő Golf IV értékét az immár teljesen kifinomult PD TDI motor is növeli.

Prado: Nincs pardon – Toyota Landcruiser 90 3,0 TD Prado 

A Land Cruiser (LC) 90-es méretei tekintélyt parancsolóak: majdnem 4,8 méter hosszú, és több mint 1,9 méter magas. Látványa mégsem tolakodó, hanem inkább tetszetős és elegáns.

Az utak királya – Renault Magnum E-TECH 480 T 4x2 GV 

Ki hinné, hogy a merészen modern formájú, félreismerhetetlen Renault Magnum már tízéves? Pedig így van, sőt a folytonos típusfejlesztésnek köszönhetően – a legutóbbi korszerűsítésre az E-TECH megjelölés utal – ma is a távolsági fuvarozás királya.

A nagyfőnök – Toyota Land Cruiser 100 4,2 TD Station Wagon 

A Toyota Land Cruiser 100 vezetése bizonyosan nyomot hagy az ember életében. A szuperluxus cirkáló maradandó élményt nyújt mindenkinek, aki belehuppan bőrülésébe. Elfeledteti a külvilágot, és árkon-bokron át suhan.

Az iszapbirkózó – Mitsubishi Pajero 3,2 D-ID 

Egyre többen vannak, akik esküsznek egy bizonyos típusú gépkocsira. Szabadidő-járműként, off-roaderként és személyautóként is a legnépszerűbb a Mitsubishi Pajero. A sikeres modell harmadik generációs, kissé kikerekedett, rövid változata is tagadhatatlanul férfias.

A legeurópaibb Japán - Mitsubishi Carisma 

A Carisma tervezői olyan autót álmodtak meg, amely teljesíti a „legjobbnak született” kívánalmát, őrzi a japán csúcstechnológiát, minőséget, és megfelel az európai igényeknek. A célt elérték: Európában ma a Carisma a Mitsubishi legkeresettebb modellje.

Audi S3 - S mint húzósss... 

Az Audi A3-as sorozatának hangsúlyozottan sportos csúcsmodellje az S3, amely turbómotorjával, állandó összkerékhajtásával, sportfutóművével és sportfékrendszerével kiszélesíti a mindennapi autózás határait. A tartalom és a forma magasabb rendű vezetési élményt kínál.

Viszi a házát - Toyota Hilux Extra Cab 

A kis-haszonjárművek eladási statisztikájának élén az év első 9 hónapjában meggyőző fölénnyel ismét a Toyota állt. A mostanában egyre keresettebb úgynevezett pick-up kisteherautók kategóriájában pedig a Toyota Hilux az egyik legnépszerűbb. Valószínűleg azért, mert megbízható, sokoldalú, tartós, gazdaságos és értékálló.

A csendestárs – Opel Corsa 

Az Opel Corsa Európa egyik legnépszerűbb kiskocsija. 1983-tól az akkor megjelent A, majd tíz évvel később a B verzióból együttesen több mint kilenc millió fogyott, ezzel a Corsa magasan csúcstartó az Opel famíliában. A most Magyarországon is színre lépett harmadik generációs C modell minden porcikájában megújult, bő az alapfelszereltsége, egyedi, modern a formája. Az Opel tehát – szándékai szerint is – várhatóan folytatja páratlan sikertörténetét.

Koreai örömködő – Kia Sportage TCi 

Úgy tűnik, a koreai Kiának a Sportage modellel sikerült megvetnie a lábát a szabadidő-terepjárók piacán. Erre Magyarországon is megvan az esélye, hiszen a fiatalos Sportage kedvező ára és jó képességei sokak szemében mérvadó lehet.

Oktávnyi előny – Skoda Octavia 4x4 TDI 

A Skoda Octavia kombiváltozata ideális családi autó, összkerekes változata csúszós és nedves úton is biztonsággal eljuttatja utasait végcéljukhoz. A négykerék-hajtáshoz a VW konszern a jól bevált 90 lóerős TDI-t illesztette.

Az osztályelső 

A Volkswagen család legsikeresebb modellje minden ízében megújulva tör újabb eladási csúcsok felé. Szinte mindent tud, ami a mai technikával az autóiparban elérhető.

A családi kombi 

A Honda jó kiállású és praktikus ötajtós szabadidő-autója tavaly készült el. Ez már igazi családi kombi szerepet is betölthet, amire a háromajtós nem volt igazán alkalmas. A hossza és a tengelytávja tíz centiméterrel meghaladja emezét, de az egyéniségét megőrizte.

Az olajos gyémánt - Mitsubishi Carisma DI-D 

A Mitsubishi európai sikermodellje folytatja megújulását. A második generációs Carisma tavaly ősszel mutatkozott be, és most megjelent a közvetlen befecskendezéses dízelmotoros változat is, amit Magyarországon a Piac és Profit próbálhatott ki először.

A cseh szívrabló - Skoda Fabia 1,9 PD TDI 

A Skoda Fabia modern formájú, jó minőségű, rendkívül biztonságos kiskategóriás autó, és ezzel jócskán túlmutat a cseh gyártó korábbi típusain. A már megkopott 1,4 literes benzines és a szintén nem fiatal SDi dízel után most egy szuperdízel kapott helyet a Fabia motorpalettáján, ami igencsak exkluzívvá teszi a kisautót.

A sportbusz - Seat Alhambra 1,9 PD TDI 

Hétszemélyes sportautó. Többcélú, fiatalos buszlimuzin, amellyel sokan, kényelmesen, gyorsan, de biztonságban és dinamikusan utazhatnak.

A haszondzsip - Mitsubishi L200 

A Mitsubishi Pajero Pickup, más néven L200, az egyik legkedveltebb kisteherautó Magyarországon. A robusztus kiképzés, a jó terepjáró képesség, a nagy teherbírás, a megbízható dízelmotor és a kedvező ár néhány olyan tulajdonsága, amely a megújult arculat mellett vonzóvá teszi.

AZ ÉLLOVAS - Toyota Hiace Combi Bus Long 2,5 TD 

Az eladási statisztikák alapján évek óta vezeti a haszongépjárművek toplistáját. Nem csoda: a kínálatban nem nagyon találni hozzá hasonlót: választható két- vagy négykerék-hajtással, dízel- vagy turbódízel motorral. Mi tesztünk során a kilencszemélyes, utasszállító változatot próbáltuk ki.

Autózni muszáj, de nem mindegy, hogyan 

Az autóipar a világgazdaság egyik legfontosabb húzóágazata. És tagadhatatlanul Földünk elszennyezésének egyik fő felelőse is. De ahogyan eleinknek hajózni, nekünk, ma, autózni muszáj. Nem mindegy azonban, hogy hogyan. Autósok és gyalogosok szerencséjére az autóipar éllovasainak fejlesztéseiben a környezetterhelés csökkentése ma már a fő szempontok között szerepel.

Padlógázzal a szakadékba 

Többet, szebbet, kényelmesebbet, modernebbet, biztonságosabbat, környezetkímélőbbet - ezek az autóipar és -kereskedelem jelszavai, amelyeket készséges kórusként skandál a motorizált társadalom. Folyton megújuló, egyre magasabb szintet képviselő autóáradat hömpölyög velünk - merre is? Az élhető és élvezhető természeti környezet pusztulása felé.

Az elegáns klasszikus - Mazda 626 DITD ÉS GT 

A háromféle karosszériával készülő középkategóriás 626-osból a 323-as mellett a legtöbbet gyártja és értékesíti a Mazda. Az autó tágas, gazdagon felszerelt, ára kedvező. A tavaly „ráncfelvarráson” átesett modellek közül mi a dízelmotoros DITD-t és a legerősebb benzinest, a 626 GT-t próbáltuk ki.

A pehelysúlyú bajnok - Audi A2 1,4 TDI 

Az Audi A2-es a világ első, nagy sorozatban gyártott alumíniumkarosszériás autója. Hossza és négyszemélyes utastere a kiskategóriába sorolja, lenyűgöző technikája és minősége azonban felsőbb osztályba lépteti.

A kedvenc dobozos - Citroën Berlingo 1,9 D 

Az 1996-ban bemutatkozott, első látásra meghökkentő, dobozos járműből mára igazi közönségkedvenc lett. Nem véletlenül: kedvező az ára, és igen jó a használati értéke. Kényelemben is vetekszik a testvérmodell Peugeot Partnerrel és másik francia vetélytársával, a Renault Kangoo-val.

A megkülönböztetett - Rover 45 2,0 V6 Club 

A Rover-modelleknek nemcsak a megjelenését dolgozták át „négylámpásra”, hanem a motorkínálatát is felfrissítették. A motorok legékesebbje a kétliteres V6-os, amelyet a Rover 45 esetében, az alsó-középkategóriában nem megszokottan, ötsebességes Steptronic automatával párosítottak.

Páratlan kombi - Skoda Fabia Combi 

A Fabia 26 centiméterrel növelt kombi változata könnyen az ötajtós modell „fejére nőhet”. Harmonikus, mint testvére, és a nagyméretű, sík padlójú csomagtér különösen jól használhatóvá teszi a kocsit. Északi szomszédaink joggal büszkék munkájukra.

„A” plussz 

Baby-Benz tizenhét centit nyúlt egyik napról a másikra. Az alsó-középkategóriás egyterű külalakja így kiegyensúlyozottabb lett, belterének kidolgozása pedig minőségileg javult.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A befektetéseinknél  is érdemes több lábon állni – interjú

A befektetéseinknél is érdemes több lábon állni – interjú 

Bár mindenki gyenge forintra számít, visszatekintve alig találunk olyan időszakot, amikor a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Interjú.
A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről

A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről 

Minden tizedik magyar munkavállaló aktívan állást keres, mert a jelenlegi munkahelyén nem érzi jól magát.
Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére 

Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére.

Költségkímélés

Az eladóknak kedvezett az ősz az ingatlanpiacon

Az eladóknak kedvezett az ősz az ingatlanpiacon  

A vevők alkupozíciójának nyár eleji erősödése csak rövid életűnek bizonyult, ősszel már ismét kevesebb kompromisszumra kényszerültek a lakáseladók.
Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából

Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából 

Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.

Pénzszerzés

Támogatáshoz juthatnak a baromfisok

Támogatáshoz juthatnak a baromfisok  

A baromfi állatjóléti programban résztvevő víziszárnyas-tartók még az idei évben közel 1,5 milliárd forint egyszeri és kiegészítő jellegű többlettámogatásban részesülnek.

Jogi kisokos

Így ne legyen lehúzás a karácsonyi vásárlásokból

Így ne legyen lehúzás a karácsonyi vásárlásokból  

A vásárlásainkat tudatosan és körültekintően végezzük, miközben tisztában vagyunk fogyasztói jogainkkal is.

Cégblog

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére 

Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére.

Klímablog

Mihez kezdjünk a céges rendezvények üres palackjaival?

Mihez kezdjünk a céges rendezvények üres palackjaival?  

A karácsonyi időszakban sok cég szervez rendezvényeket üzleti partnereinek, munkavállalóinak.

Gazdaság

Erős gazdaságösztönző elemekkel készült a 2025-ös költségvetés

Erős gazdaságösztönző elemekkel készült a 2025-ös költségvetés 

Az egyes kiadási tételekből látható, hogy mely területek a kiemeltek.

Infokom

Ne ész nélkül vegyünk mobiltelefont az ünnepi rohamban!

Ne ész nélkül vegyünk mobiltelefont az ünnepi rohamban! 

Összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo