Magyar borokat vittek Oslóba

Borbemutatót szervezett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) az oslói magyar nagykövetségen április közepén, a rendezvény különlegességét az adta, hogy ennyi borászat személyes részvételével még nem volt példa professzionális közönségnek szervezett bemutatkozásra.

A programon 15 kiállító 29 termelő borait mutatta be. A kizárólag szakmai körökből érkezett meghívottak (importőrök, éttermi sommelier-k, újságírók, az állami monopólium beszerzői) két tematikus mesterkurzuson ismerkedhettek meg a tokaji borvidék hagyományaival és új stílusú boraival, illetve egyedi termőterületeinkkel és magyar szőlőfajtákkal. A mesterkurzusok követően egy kötetlenebb sétáló kóstoló keretében ismerkedhetett a 80 fős közönség magyar borokkal és borászokkal. (Magyarország elkötelezett a szőlő újratelepítési jogok fenntartása mellett.)


Képünk illusztráció
Fotó: sxc

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal tevékenységét „stratégiai megfontolásokból" kevés, de a magyar borok szempontjából fontos piacra összpontosítja, így szerepel a kiemelt célterületek között a skandináv piac is. Mint írják, a norvég piac kicsi, de a fogyasztók kiemelkedő vásárlóereje és a hagyományos óvilági borok iránti preferenciája jó üzleti lehetőségeket teremthet a magyar termelők számára. A kiskereskedelmet kézben tartó állami monopólium (Vinmonopolet) elsősorban a fogyasztói igényekre reagál, így a HITA reményei szerint megfelelő promóciós munkával elérhető, hogy magyar borokra is kiírjanak tendert, amire korábban csak elvétve akadt példa.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo