Friss cikkeink


A fizikus menedzser – Bojár Gábor 

52 éves. A Time magazin egyik ez évi júniusi száma úgy mutatta be, mint a Graphisoft meghatározó emberét, 25 százalékos tulajdonosát, aki még mindig személyesen irányítja saját cégét. A multinacionális cégek gyakorlatában ugyanis rendhagyó, hogy a tulajdonos operatívan vesz részt cége mindennapi életében. Erre valók a jól fizetett menedzserek. A magyar gyakorlat azonban – még ha multinacionális cégről van is szó – még nem ez. Bojár Gábor és társai, a Graphisoft alapítói tizennyolc éves működésük alatt kivívták a világ elismerését. Szakmai és anyagi sikereik ebből az időtávból már bátran mondhatók megalapozottnak.

Hit és akarat, Kovács István 

Csúszik a program, már jó fél órával a tervezett befejezés után vagyunk, olimpiai tévéműsor – magyar egy, kettő? – felvétele folyik, folyik, még mindig folyik Kovács Istvánnal, Atlanta olimpiai bajnokával.

Új individualizmus Beszélgetés Hankiss Elemérrel 

A társadalmi, gazdasági és tudati szinten napjainkban zajló, rohamos átalakulások közös eredője, a globalizáció, jót vagy rosszat tartalmaz az emberiség számára? Mit kell tudatosítaniuk az egyes nemzeteknek, embereknek ahhoz, hogy ebben az új világban jól igazodjanak el, s az élenjárók, ne pedig a leszakadók táborát gyarapítsák? Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk dr. Hankiss Elemérrel, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének munkatársával.

Angyali tőkés – Fodor Péter: „Nem ötletember vagyok, hanem menedzser” 

A legkevésbé sem hasonlít a nálunk korábban csak amerikai filmekből ismert kockázati tőkésre, aki céget alapít, feljavít, majd elad, majd mások cégeit veszi meg, és szedi széjjel, rakja össze, és teszi pénzzé, elsősorban vagy kizárólag a saját hasznára. Fodor Péter élt ugyan Amerikában, létrehozott cégeket, és eladott, de az angol szakkifejezés kissé suta magyar fordítása, az „üzleti angyal” mintha jobban illene rá, mint az, hogy „kockázati tőkés”. Öt éve telepedett le Magyarországon, hogy részt vegyen ennek a szerinte dinamikusan fejlődő, izgalmas magyar gazdaságnak a fejlesztésében.

Muszáj, hogy profi legyen - A válságmenedzser: Marjasné Endrédi Zsuzsa 

Március közepén Marjasné Endrédi Zsuzsát, a Cash and Limes Vagyonkezelő és Felszámoló Rt. kelet-magyarországi igazgatóját nevezték ki felszámolóbiztosnak a Diósgyőri Acélmű (DAM) élére, mivel a cég a működésképtelenség határára jutott. A mérnök-közgazdász vezetésével két hónap leforgása alatt újraindították a termelést, és jelenleg már rangos szakmai befektetők versenyeznek az 1660 fővel dolgozó, havi 2 milliárd értékben, 27-28 ezer tonna minőségi acélt előállító vállalatóriás megszerzéséért. Ha most azt hiszik, hogy valami svindli van a dologban, tévednek. Marjasnét látni és hallani kell. Onnantól minden érthetővé válik.

Justifying 

Hegedűművésznek készült, a világ egyik leghíresebb vendéglátója lett, lassan tíz éve a városligeti Gundel egyik tulajdonosa, újraalkotója. Azt mondja, próbál úgy élni, hogy valami maradjon utána, olyan, ami nem volt, mikor ide a világra megérkezett.

Sztár sztárallűrök nélkül 

A sztárok nem vezetők. A két státushoz társuló tulajdonságok ütik egymást. Általában. Galambos Lajos azonban kivétel. Lehet szeretni, nem szeretni a zenéjét, az általa teremtett szórakoztató zenei műfajt. Tény azonban, hogy országszerte intézményesítette a Dáridót, amely ma talán az egyetlen nyilvános fellépési lehetősége a könnyűzenei műfaj régi és új képviselőinek.

Egy szerencsés ember 

„Ki vagyok én? Nagyon szerencsés ember” – vallja magáról Kopátsy Sándor az egyik írásában. A mára valóban igen népszerűvé vált közgazdász, történész, író nemrég vehette át a CET Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság, valamint a Demján Sándor Alapítvány 2001. évi CET Irodalmi Díját.

Andrew George Vajna - A saját értékrend a fontos 

Sikerei mögött sajátos életfilozófia áll. Mindig úgy alakította a dolgokat, hogy azok a saját szájízének feleljenek meg, vállalva ennek összes kockázatát. A tervezéskor tisztában van vele, mi az, amiért érdemes megfeszülnie. A végrehajtáskor tudja, mi az a határ, ameddig hajlandó elmenni az adott cél érdekében. Az eredményt saját értékrendszeréhez csatolja vissza: mi teszi őt elégedetté? Sikerének egyik gyümölcse az a luxus, hogy munkáját játéknak tekintheti.

Miért pislog a fehér ember? 

Balogh János műsorát átlagosan 300 ezren nézik a tévében. Ez a műsor abból áll, hogy egy asztal mellett üldögélve kérdezgeti őt egy fiatal riporter. Ő meg válaszol. Balogh János már betöltötte a 88. évét, ebből hetvenet tudományos munkával töltött: ökológus. És van egy roppant fontos tulajdonsága: hiába kérdezik a részről, mindig az egészet szem előtt tartva válaszol.

André Szőts az életéről, a kreativitásról, a barátságról - a keresés kalandja 

Kétszer ment el Magyarországról: először a második világháború alatt menekült el családjával zsidó származása miatt, majd 1956-ban. Dolgozott a bank- és a reklámszakmában, de mindez csak előkészület volt pályája új fejezetéhez: a filmproducerséghez. A magát Amerikában is kipróbált régi vágású európai úriember szerint az élet kaland. S neki bőven kijutott belőle.

Roska Tamás, a 2002. évi Bolyai-díj kitüntetettje - a kutató, aki hobbiból tanít 

A hazai nagyközönség előtt csak akkor lett igazán ismert, miután ez évben megkapta a Bolyai-díjat. Pedig a nemzetközi tudományos világ már húsz évvel ezelőtt felfigyelt rá, s 1992-ben ő volt a társfeltalálója az első programozható analogikai szuperszámítógép-elvnek. Roska Tamás kutató, ám a kezdetektől tanít is, s azáltal teljes az élete, hogy gondolkodik: társadalomról, kultúráról és egy kicsit a gazdaságról is. Mindehhez biztos háttérnek pedig ott van a család.

Föld és ég között 

Horgas Eszter egy személyben virtuóza a zene menedzselésének és előadásának is. A Zeneművészeti Főiskolán végzett fuvolaszakon 1990-ben. Három évvel később alapította meg a Forrás Kamarazenei Műhelyt, két éve pedig Vukán Györggyel a cross-over műfaj hazai megteremtőjeként a Class Jazz Bandet. Hangversenyeikre hetekkel korábban elfogynak a jegyek.

Kőbányától Las Vegasig 

Medveczky Ilonáról közhely leírni, hogy jelenség. Azt is, hogy változatos élete filmbe illő fordulatokkal teli. Büszke arra, hogy megtanulta, semmilyen helyzetben se veszítse el a méltóságát, és mindig megőrizze az igazságérzetét. Nem érzi jól magát az újgazdagok világában, s azt sem rejti véka alá, hogy szakmai szempontból elégedetlen a helyzetével. Szerinte a magyar művészeti életnek a tenyerén kellene hordoznia őt. Nem teszi. De a láthatatlan korona még mindig ott van a fején.

Hinni vagy tudni? 

Erkölcs és technika, test és lélek, ösztön és tudat, hit és tudás – ezek a fogalompárok alkotják az alábbi beszélgetés vázát, amelyet Vizi E. Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia nemrégiben megválasztott elnökével folytattunk.

A vágtázó próféta 

A csillagászat kandidátusa, a Vágtató Halottkémek hazai együttes szövegírója, a László Ervin vezette Közös tudatmezők kutatására szerveződött csoport munkatársa. Augusztusban Az élő világegyetem címmel háromszáz oldalas tudományos értekezést adott közre. Egyik méltatója, Szilágyi Ákos enciklopédikus műnek nevezte a könyvet. A szerző Grandpierre Attila.

Magasan repülni jó 

Jaksity György, a Concorde Értékpapír Rt. ügyvezető igazgatója, alapítója és tulajdonostársa csak 35 éves. A „csak” szócskát azért teszem hozzá, mert ő a Budapesti Értéktőzsde Rt. igazgatótanácsának elnöke is, s neve már a kezdetektől összekapcsolódott a hazai értéktőzsdével. Igaz, a BÉT is csak 12 éves. Jaksity György diplomája sem régebbi.

A szelíd motoros 

Huszonnégy év hosszú idő. Különösen akkor, ha valaki ennyit szentel életéből a versenysportnak. Kőbán Rita nemrég látott hozzá, hogy a civil életben is megvalósítsa álmait, és bepótolja mindazt, amiről a kajakozás miatt le kellett mondania. Most, hogy vége a versenyzésnek, átadhatja magát a motorozás élvezetének, és hódolhat másik nagy szenvedélyének, a lovaglásnak.

Lomnici Zoltán, a bírák között is első 

Nem most nyáron lett ismert ember Lomnici Zoltán, amikor 47 évesen, példátlan egyetértéssel az Országgyűlés megválasztotta a Legfelsőbb Bíróság elnökének, hiszen korábban, mint főtitkár majd elnökhelyettes, ellátta az LB szóvivői feladatait is. Sokszor igen kényes kérdésekben - mint például a bírói függetlenség - kellett, nem magánemberként megnyilatkoznia. Ezúttal a saját életéről és a bíróságok működésével kapcsolatban a saját véleményét kérdeztük.

„Szeretem a küzdelmet, a lehetetlennek tűnő feladatokat” 

Lehet-e valaki egyszerre kint is, bent is? A jelek szerint igen. Selymes Erik, aki magát született outsidernek, kívülállónak nevezi, egy ezerfős nemzetközi vállalat első embere. Mindeddig sikerült úgy alakítania életét, hogy saját megítélése szerint meghasonlás nélkül lehetett egyszerre irányító és irányított, szabályt alkotó és szabályt követő, nyakkendős és farmerben járó. Selymes Erik, a profitorientált cég sikeres, elismert vezetője, lelke mélyén egy tisztább, igazabb, emberibb világról álmodik, s ha teheti, tesz is ezért valamit. Beszélgetésünk színhelye az ORFK és BRFK Teve utcai székháza, amelyet immár hatodik éve tart rendben a Plural servicepool Hungary Kft.

Mondhatjuk a magunkét 

Volt, hogy nyolcszázezren ültek a rádió mellett, hogy hallgassák. Nem őt, hanem a műsorát, ahogy a párbeszédekből szinte műalkotás válik, ahogy az érvek és ellenérvek csatáznak, ahogy a sok kis mozaikból egyszerre csak összeáll valami érdekes, eredeti, hiteles valóság. Tükör, amibe nem mindig kellemes belenézni annak, aki csak a szépre kíváncsi. Bolgár György tíz éve beszéli meg velünk közéletünket. Tíz éve tart a tanfolyam, aminek önkéntes hallgatói vagyunk.

Európai közgazdászokat képző közgáz 

Nagyon megerősödött az utóbbi években országunk legerősebb közgazdászdiplomát adó felsőoktatási intézménye, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem nemzetközi oktatási diplomáciája. Az egyetem nemzetközi elismertségét tükröző kapcsolatok építését rendkívül fontosnak tartja Chikán Attila, az egyetem rektora, mert meggyőződése, hogy a hallgatókat a globalizált világra kell képezni. A miniszteri posztot is megjárt tudós ember szívében viszont eközben még mindig, immár harminchárom éve első helyen szerepel a Rajk László Szakkollégium, ahol értékalapú kis közösségek teremtődnek.

„Azt mondom el, amit tervbe vettem” 

Regényhőseinek egyéniségén, gondolkodásán keresztül érzékelteti a társadalmi konfliktusokat, tartják Kertész Ákosról. S ez így van ma is, mondja az író, egy kicsi különbséggel. Azelőtt a történet szövetébe a konfliktusok mellett belekerültek a hozzájuk fűződő elméleti reflexiók is. Ma már ez nem így van. Mint mondja, a rendszerváltás hozta el számára azt, hogy különválaszthatja egymástól a történeteket és a hozzájuk fűződő elvont gondolatait.

Erdei Tamás 

A bankvilág minden más vezetőtől eltérő személyiségű irányítókat nevel ki. De bankár és bankár sem egyforma. A jegybankárok konzervatívak, szemléletükben, öltözködésükben, tárgyalási stílusukban. A befektetésiek a brókerekre jellemző tempóban élik másodpercéletüket.

„A versnek szólnia kell valamiről” 

Rakovszky Zsuzsa költő kapta az idei Magyar Irodalmi Díjat, első prózai munkájáért: A kígyó árnyékáért. A siker kézzelfogható hozadéka a regény immár harmadik kiadása. Ennek ürügyén beszélgettünk az íróval életéről, verseinek borongós hangulatáról.

„A sokszínűség hozzátartozik egy egyetemhez” 

Szakmai portré készült volna dr. Detrekői Ákosról, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tavalyelőtt újjáválasztott rektoráról, tanszékvezető egyetemi tanáráról. Ám ő igen szűkszavúan beszél magáról, főbb életrajzi adatain kívül nemigen árul el mást. Elárulnak róla viszont sok mindent azok a tények, történések, amelyek rektori működésének öt éve alatt e nagy múltú intézmény életébe alapvető változásokat hoztak.

„Amit megtanultam, a világ elé kívánkozik” 

A dolgok alapjában vidámak, ha a belső, osztatlan lényeget szemléljük, mondja Laár András, a KFT zenekar frontembere, a L’art pour l’art színház alapítója, aki hisz a nevetésben mint megvilágosító erőben. A zenében találta meg azt, amivel értelmessé tudja tenni az életét, s a zenében érezte meg azt a varázserőt, ami meg tudja javítani a világot. Ez, sajnos, egyelőre még várat magára.

A természet gyermeke 

Szentpéteri L. József nevével a szélesebb közönség tavaly októberben találkozhatott először, a World Press Photo kiállítás kapcsán: ő az a magyar fotográfus, aki a természet és környezet kategóriában második helyezést nyert a tiszavirág rövid életét bemutató képeivel. Ez év májusában pedig a rangos National Geographic folyóirat közölte riportját. De még mielőtt valaki azt hinné, hogy mindezekkel egy életpályára tette föl a koronát, ki kell ábrándítanunk: e páratlan sikereket egy a húszas évei közepén járó fiatal biológus érte el, aki jelenleg a pécsi tudományegyetem PhD-ösztöndíjasa.

Marton László 

Harmincöt éve a Vígszínház rendezője, tizenhat esztendeje pedig igazgatóként jelöli ki azt a szerepet, amelyet a teátrum betölt a hazai és nemzetközi művészvilágban. Miközben a rendszerváltás, a gazdaság átrendeződése a színházakat sem hagyta érintetlenül, a Vígszínház töretlenül halad az úton. Marton László pedig pontosan tudja, hogy mi a szerepe a színháznak, a művészeteknek, sőt a hogyanra is konkrét válasza van.

Az első főinformatikus 

Fiatal és agilis. Első pillanatban is szembetűnik, hogy ízig-vérig mai menedzser Loncsár Tibor, a Mol Rt. informatikai igazgatója. A közelmúltban ő kapta meg az – idén először, egy tizenhárom tagú zsűri ajánlása alapján odaítélt – év főinformatikusa díjat.

Kroó Norbert: „A fő feladatom, hogy más tudósoknak segítsek” 

Ahhoz, hogy jókedvű legyen, hetente egy-két órára bezárkózik a saját tudományos kutatásaival, most például a kvantummechanika területén talált valami izgalmasat. Ideje java részében azonban az MTA főtitkára, számos tudományos társaság tagja és szakmai konferenciák népszerű előadója Kroó Norbert. Aki vallja: az ember életében két periódus van, az első, amikor gyűjtöget, a másik, amikor ezt elosztogatja. Ő anyagi javakat sohasem gyűjtögetett, így ezt elosztani sem tudja; szellemi javakat viszont igen, így most ezt osztogatja.

A völgylakó 

Kassai Lajos immár tizenhét éve abból él, amit mindig is szeretett volna: az íjkészítésből. De nemcsak készíti az íjakat, hanem használja is őket: világrekordját a Guinness Rekordok Könyvében is jegyzik. Az általa megteremtett új sportág, a lovasíjászat az egész világon sikert arat: már tíz országban vannak tanítványok, iskolák. Kassai Lajos szerint egyszerű a recept: a lényeg, hogy jót kell csinálni.

Rendezkedjünk be a változásra! 

Minden, ami stabil volt az életünkben, állandó változásban van. A megfogható dolgok virtuálissá váltak. A mindennapjainkat meghatározó folyamatok komoly elmozdulásban vannak - így jellemezte paradigmaváltásos korunkat dr. Beck György, a Hewlett-Packard Magyarország vezérigazgatója, végzettsége szerint matematikus, számos társadalmi szerepkörében az információs társadalom fejlődésének felgyorsulásáért felelősséget vállaló személyiség.

Átlépve saját korlátainkat 

Dr. Kóka János nevéhez fűződik az egyik legnagyobb hazai informatikai sikertörténet: az Elender. Az orvosból lett üzletembert alig egy éve az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnökévé választották, s ebből a pozícióból ráhatása van az informatikai szektor fejlődésére, az információs gazdaság felépülésére. Feladatkörét nagy ambícióval kezdte ellátni. Komoly, felkészült, megfontolt szavaira, értékeléseire, szakértelmére odafigyel a kormány is. Lehetne ez egy boldog életút vége is, dr. Kóka János, az Elender Üzleti Kommunikáció vezérigazgatója azonban még alig múlt harmincéves.

A Gresham újjáépítője 

Türelmes ember, kivárja, hogy jóra forduljanak a dolgok. Tudja, hogy elgondolásainak, üzleti terveinek érlelődniük kell a bürokrácia dzsungelében, s akkor sem rohan – mi több, nem hátrál meg –, amikor a világ a legrútabb arcát mutatja. Dr. Fejér W. Béla, akit előbb a Bank Center megépítése, majd a Gresham-palota felújítása kapcsán ismert meg az ország, úgy akar kapni, hogy ad is Budapestnek.

Szociálkapitalista stafétabottal 

Sokszor benyit egykori szobájába. A Nádor utcában. Székely Péter első és egyetlen munkahelye a Transelektro. S mint ilyet érzi a sajátjának - de ma már nem csupán érzelmi alapon. Fiai vele dolgoznak. Reméli, hogy átveszik a terheket és a felelősséget is tőle.

Régióépítő 

Magyarország lett a holland Aegon NV biztosítótársaság regionális központja, és a kelet-közép-európai térség irányításáért a jövőben Kepecs Gábor, a magyar leányvállalat elnök-vezérigazgatója felel. A magyar tapasztalatokat is kamatoztató Aegon erőteljes pozíciót vívott ki a térségben, és a terjeszkedés folytatódhat a jövőben. Ahogy Kepecs Gábor fogalmaz, ennek üteme mostantól az ő munkabírásától is függ. A regionális kihívások mellett a hazai piac szintén szívügye az Aegon Magyarország Részvénytársaságot tizenöt éve vezető szakembernek.

A kutató kancelláriaminiszter 

Keveseknek adatik meg, hogy a gyakorlatban is kipróbálhassák kutatásaik eredményeit. Dr. Stumpf István e kevesek közé tartozik: tanár, kutató - közben kollégiumi nevelő és igazgató -, aki négy éven át vezette a Miniszterelnöki Hivatalt. A volt kancelláriaminisztert most elsősorban életútjáról, motivációiról kérdeztük, de a Századvég Politikai Iskola Alapítvány politikától visszavonult elnökének természetesen van véleménye a politikáról is.

Az édes pirula 

Nincs könnyű dolga annak a férfiembernek, aki előzékenyebb, udvariasabb akar lenni Bogsch Eriknél. Akkor pedig még nehezebb a dolga, ha a minden mondatában kirajzolódó illedelmes tiszteletkörök - csapatmunkát végzünk, az igazgatóság érdeme - mögött meg akarja találni azt az iránytűt, amelynek segítségével a Richter Gedeon Rt. évtizedes horizontú jó döntéseket hoz kutatás-fejlesztési irányokról, az ezekhez kapcsolódó tízmilliárd forintos beruházásokról. A mexikóvárosi és londoni külszolgálati útról Kőbányára (vissza)érkező vezérigazgató mintha felesküdött volna egy idehaza szokatlan menedzserstílusra is.

Négyászos professzor 

Magyarország európai uniós csatlakozásának végjátékában a külügyi tárca integrációs és külgazdasági államtitkára, képviselhette a magyar kormányt az Európai Konventben. Nagykövetként létrehozta az Európai Unió melletti magyar állandó képviseletet, felépítette Magyarország legnagyobb külképviseletét Brüsszelben. Végül az Európai Bizottság első magyar tagja lett. Nemigen van más Balázs Péteren kívül, akinek módja lett volna ezt a négy "ászt" összegyűjteni.

A bankdoktor 

Komoly haszonnal járt a magyar államnak az, hogy Singlovics Bélára bízta két nagy bankjának is a "feljavítását". A kilencvenes években a Budapest Banknak, az ezredforduló után a Postabanknak a sikeres privatizációját menedzselte vezérigazgatóként. Egy éve pedig a K&H Bank igazgatósága elnökeként megengedheti magának a luxust, hogy ne az alapok rendbetételével, hanem a hitelintézet innovációjával foglalkozzon.

A megoldáskereső 

Különböző méretű és profilú vállalkozásoknál dolgozott az elmúlt másfél évtizedben, egy azonban közös volt bennük: amikor odakerült, egyik sem volt túl jó állapotban, néhány év alatt azonban mindegyikük jelentősen megerősödött. Dr. Gönci János villamosmérnök, a repülés és a műrepülés szerelmese a múlt év februárjában foglalta el a Malév vezérigazgatói székét. A három és fél milliárd forintos alaptőkéjű cég a 2004-et közel ötmilliárd forintos veszteséggel zárta, igaz, az azt megelőző évben ez az adat még 13,5 milliárd volt. 2005 a nullához közelít, és a vezérigazgató idén már nyereséget vár.

Aranykorban a privatizátor 

Négy kettőre vezet az állam a privát szféra ellenében, dr. Csepi Lajos többször is akkor és ott volt vezető beosztású köztisztviselő, amikor és ahol a magyar gazdaság alapvető viszonyait rendezték át. Legújabban egyszerre elnököl egy állami vállalatot, s igazgat egy nyugdíj- és egészségpénztárat. Március 15-én Magyar Gazdaság Díjat kapott a "magyar piacgazdaság versenyképességének növelésében, a magyar pénz- és tőkepiacok egyes szegmenseinek fejlesztésében nyújtott elévülhetetlen érdemeiért".

Az írástudók felelősségével 

A T-Online Magyarország Zrt. vezérigazgatója egyetemi évei alatt újságot írt, szociológusként végzett, s a közösségi szolgáltatás, a közösségi médium lett a főfoglalkozása, majd tudását és érdeklődését a nem is olyan rugalmatlan óriás anyavállalat találta értékesnek. A nagyvállalat élére könnyű odaképzelni egy magasan képzett informatikust, és nehezebb a nyomtatott és elektronikus sajtó világában járatos pályatársat. Pedig ebben az esetben egy sajtómunkást kell odaképzelnünk.

A hármak egyike 

A pénzügyi szakmában már korábban is ismert volt a neve, a szélesebb közönség akkor találkozott vele, amikor a Budapesti Értéktőzsde elnöke lett. Néhány hete ismét reflektorfénybe került: Simor Andrást a miniszterelnök fölkérte, vegyen részt annak a testületnek a munkájában, amely a magyar kormány konvergenciaprogramját véleményezi. A Deloitte elnök-vezérigazgatóját erről a feladatról és pályafutásának állomásairól kérdeztük.

Másnak lenni 

A katasztrofális kommunikáció és katasztrófakommunikáció párviadalának időszakában a média egyre gyakrabban kérdez meg egy, a nyilvánosság előtt korábban sem gyakran szereplő, ám az utóbbi években teljesen háttérbe húzódott szakembert. Wermer András, bár több mint másfél évtizede foglalkozik üzleti reklámmal és marketinggel, egy párt, a Fidesz "kampánygurujaként" lett közismert.

Az adóember 

Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs egyike azoknak, akik kimunkálták a magyar adórendszert, mondhatni úgy is: azt a "kiskölköt", akinek esetében az apasági kereset Kupa Mihálynál DNS-vizsgálat nélkül is megállna, ő tartotta a keresztvíz alá. Első munkába állása óta évtizedeken át egyfolytában az volt a dolga, hogy a költségvetés minél több bevételhez jusson. Öt elnököt kiszolgálva kilenc évet töltött az APEH jogi elnökhelyettesi tisztségében. Aztán tavaly júliusban váratlanul fölmentették beosztásából, magyarázatot azóta sem kapott. Pedig legalább azt szeretné megtudni, ki volt a kezdeményező, ki állt a döntés mögött. Annak számára ugyanis őriz egy üveg whiskyt. Most a patinás világcég, az Ernst & Young magyarországi leányvállalatának adószakértője.

Gerendai hatni akar 

Bár első pillantásra úgy tűnik, hogy különböző vállalkozásai nem igazán köthetők egymáshoz - a szórakoztatással indult, aztán jött a vendéglátás, a ruházati kereskedelem, majd többek között különböző lapok kiadása, menedzselése is gazdagította a portfóliót -, egyvalami biztosan összeköti a Szigetet alapító s Európa egyik legnagyobb rendezvényévé fejlesztő Gerendai Károly érdekeltségeit: mindegyik révén valamilyen módon megpróbálja befolyásolni, alakítani a közízlést. Mint ahogyan ez motiválta - s már nem egy piaci szegmenst vagy egy korosztályt, hanem az egész társadalmat megcélozva - a Szeretem Magyarországot mozgalom elindítását is: passzív szemlélődés helyett befolyásolni a dolgok alakulását.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A befektetéseinknél  is érdemes több lábon állni – interjú

A befektetéseinknél is érdemes több lábon állni – interjú 

Bár mindenki gyenge forintra számít, visszatekintve alig találunk olyan időszakot, amikor a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Interjú.
A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről

A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről 

Minden tizedik magyar munkavállaló aktívan állást keres, mert a jelenlegi munkahelyén nem érzi jól magát.
Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére 

Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére.

Költségkímélés

Az eladóknak kedvezett az ősz az ingatlanpiacon

Az eladóknak kedvezett az ősz az ingatlanpiacon  

A vevők alkupozíciójának nyár eleji erősödése csak rövid életűnek bizonyult, ősszel már ismét kevesebb kompromisszumra kényszerültek a lakáseladók.
Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából

Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából 

Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.

Pénzszerzés

Támogatáshoz juthatnak a baromfisok

Támogatáshoz juthatnak a baromfisok  

A baromfi állatjóléti programban résztvevő víziszárnyas-tartók még az idei évben közel 1,5 milliárd forint egyszeri és kiegészítő jellegű többlettámogatásban részesülnek.

Jogi kisokos

Így ne legyen lehúzás a karácsonyi vásárlásokból

Így ne legyen lehúzás a karácsonyi vásárlásokból  

A vásárlásainkat tudatosan és körültekintően végezzük, miközben tisztában vagyunk fogyasztói jogainkkal is.

Cégblog

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére 

Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére.

Klímablog

Mihez kezdjünk a céges rendezvények üres palackjaival?

Mihez kezdjünk a céges rendezvények üres palackjaival?  

A karácsonyi időszakban sok cég szervez rendezvényeket üzleti partnereinek, munkavállalóinak.

Gazdaság

Erős gazdaságösztönző elemekkel készült a 2025-ös költségvetés

Erős gazdaságösztönző elemekkel készült a 2025-ös költségvetés 

Az egyes kiadási tételekből látható, hogy mely területek a kiemeltek.

Infokom

Ne ész nélkül vegyünk mobiltelefont az ünnepi rohamban!

Ne ész nélkül vegyünk mobiltelefont az ünnepi rohamban! 

Összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo