A Városkutatás Kft. a Habitat for Humanity Magyarország megbízásából 2011-ben végzett kutatást az alacsony státuszú társasházak felújításának, fejlesztésének lehetőségeiről, és ezek elmaradásának okairól és következményeiről. A reprezentatív kérdőíves felmérés mellett szakértői interjúkon, esettanulmányokon alapuló vizsgálat körébe országszerte nagyságrendileg 20-25 ezer társasház tartozik, amely 460 ezer lakást jelent összesen.
A felmérés megállapította, hogy a vizsgált, alacsony státuszú területeken található társasházi épületek több mint felében komoly műszaki problémák vannak. A hagyományos építésű épületeknél lényegesen több és nagyobb jelentőségű probléma halmozódott fel, mint az iparosított technológiával épült lakótelepeken. Komoly gondot okoz, hogy az épületek műszaki állapota sokszor a benn élők, a kevésbé felkészült közös képviselők számára is ismeretlen. A valódi műszaki problémák helyett sokszor csak az esztétikai jellegűek kerülnek a figyelem előterébe. Ezt a helyzetet súlyosbítja, hogy a műszaki felmérés maga is olyan összegű beruházás lenne, amit a társasház nem tud vállalni.
A helyzet kialakulása visszavezethető a társasházak működésével kapcsolatos olyan strukturális problémákra, mint például a közös képviselők díjazása. Hiszen ameddig nem tisztázott, hogy a fejlesztések koordinálásával járó többletmunkát hogyan honorálja a közösség, érthető, hogy a közös képviselők inkább abban érdekeltek, hogy a ház alapszinten működjön. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy eltérőek az idősebbek és a fiatalabbak igényei; az albérlők, a bérbe adók és a saját tulajdonban lakók érdekei, más problémák jelentkeznek a felső emeleten vagy földszinten lakóknál, miközben hiányzik az összefogás kultúrája, a döntéseket pedig viszonylag egyszerű blokkolni.
A vizsgált szegmensben a problémák gyökere sokszor az, hogy a lakhatási költségek már önmagukban is magasak. Ebben a csoportban a háztartások 46 százaléka (hitelköltségek nélkül 36%-a) jövedelmének 35%-át költi lakhatásra. A nemzetközi irodalom szerint 30-35% felett megfizethetőségi problémáról beszélhetünk. A megfizethetőségi problémákkal küzdő háztartások pedig egyszerűen nem képesek finanszírozni a közös tulajdon többletterhekkel járó állagmegóvását, fejlesztését. Ezzel függ össze az is, hogy az érintett társasházakban sokan tartoznak a közös költséggel, és számos ház már a szolgáltatóknak sem tud fizetni.
Bár a társasházi felújítások piacán viszonylag kedvező finanszírozási lehetőségek érhetők el (hitelek, lakás-takarékpénztári konstrukciók), az alacsony státuszú társasházak ezekhez a forrásokhoz nem tudnak hozzáférni, a szervezeti, együttműködésbeli nehézségeken túl a felújítási alap nem megfelelő képzése, a hátralékosság magas mértéke miatt. Külső források híján azonban a beavatkozások finanszírozása reménytelen. Annak ellenére, hogy a társasházak leromlott állapota a lakhatási szegénység egyik megnyilvánulási formája - hiszen a közös részek műszaki problémái a lakások élhetőségét, megfizethetőségét, de akár az alapvető szolgáltatásokhoz, infrastruktúrához való hozzáférést is alapvetően befolyásolják - ezzel a kérdéssel jobbára nem foglalkoznak sem az érintettek, sem fejlesztések irányát befolyásolni tudó hatóságok, döntéshozók. Az időzített bomba azonban ketyeg: ha a szegény társasházakat továbbra is elkerülik a fejlesztések, akkor az ott élő háztartások legdrágább vagyontárgya értéktelenedik el, mely az érintettek és a terület további lecsúszásához fog vezetni.
