Friss cikkeink


A válság ártott a CSR-nek is

A válság ártott a CSR-nek is 

A cégek által - itthon egyelőre még nem kötelezően - elkészített fenntarthatósági jelentések elemzése alapján a válság ezen a területen is érezteti hatását.
Sokkal olcsóbb lehet idén a benzin

Sokkal olcsóbb lehet idén a benzin 

A Saxo Bank befektetőknek kiadott elemzése szerint az idén hosszú évek után először a világpiaci kínálat meghaladhatja a keresletet az olajpiacon, a kitermelők lassú reagálása miatt pedig a mélybe zuhanhat az olajár. Ugyanakkor szakemberek szerint túl vagyunk az olcsón kitermelhető olajkészletek csúcspontján, ami hamarosan drasztikus változásokat okozhat.
Már hivatalos, ezek a legjobb irodák

Már hivatalos, ezek a legjobb irodák 

Már látják a fényt az alagút végén az irodapiaci szereplők, legalábbis bizakodva tekintettek a jövőbe az Év Irodája verseny díjátadó gáláján. A verseny által számos világszínvonalú irodát, irodaházat és elismert ingatlanpiaci szakembert ismerhetett meg nem csak a szakma, hanem a nagyközönség is, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a nyugati társadalmakban megjelenő modern munkakultúrák itthon is széles körben elterjedhessenek.
Három magyar startup mutatkozhat be Londonban

Három magyar startup mutatkozhat be Londonban 

Három magyar startup cég, az Arenim Technologies, a Be-Novative és a Tresorit mutatkozhat be a Morgan Stanley által szervezet londoni EMEA CTO Summiton. A vállalkozásokat kilenc startup cég közül választották ki a Morgan Stanley szakértői a Budapesten megtartott Tech Start Up Day című rendezvényen.
Ma reggeltől elindult a tanyafejlesztési pályázat

Ma reggeltől elindult a tanyafejlesztési pályázat 

Február 7-én reggel 8 órától pályázható a már negyedik alkalommal meghirdetésre kerülő Tanyafejlesztési Program biztosította támogatás. Az idei programban tanyagazdák igényelhetnek támogatást tanyagazdaságuk fejlesztésére.
Cég mögé bújt csalók - mit tehetünk?

Cég mögé bújt csalók - mit tehetünk? 

Ki ne hallott volna már olyan fantasztikus ajánlatról, melyből később semmi nem lett és bár az ajánlatevő cég létező, a befizetett pénznek mégis nyoma veszett. Ki ilyen esetben a felelős? Mit tehetünk? Hogyan lehet enyhíteni a kárt? Szakértőnk segít!
Még nem lefutott ügy a kiskereskedelmi különadó

Még nem lefutott ügy a kiskereskedelmi különadó 

Mivel a magyar bíróságoknak kell dönteniük azzal kapcsolatban, hogy ellentétes-e egyes esetekben az uniós joggal a kiskereskedelmi különadó, még messze nem került pont az ügy végére. Viszont az eset más adónemeket is „magával ránthat.”
Közelebb kerül India

Közelebb kerül India 

Indiai üzleti központ nyílt Budapesten, az ázsiai ország nagykövetségének épületében. Az eseményen Berényi János, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke kiemelte: a központ hidat jelent Magyarország és India vállalatai között.
Ma még a nyugalomnak örülhetünk a piacokon

Ma még a nyugalomnak örülhetünk a piacokon 

Egyelőre csendesek a nemzetközi piacok, mérsékelt emelkedésre számíthatunk a mai napon. A forint árfolyama is megnyugodott, egyelőre a tegnapihoz hasonló 308-as érték körül mozog.
Nem kell boltbezárási hullámra számítani

Nem kell boltbezárási hullámra számítani 

Egy holland kutatás szerint az e-kereskedelem annyira fejlődik, hogy sorban zárnak be miatta a hagyományos kereskedők, és "rövid időn" belül a kiskereskedelmi egységek akár negyede is megszűnhet. Az igazság pont az ellenkezője Kis Ervin Egon a SzEK.org elnöke szerint: az e-kereskedelem a hagyományos kereskedelmet is serkenti!

Felhős a jövő 

A felhő alapú számítástechnika ugyan csak nemrég robbant be a köztudatba, sokak számára azonban máris nélkülözhetetlen eszköz a mindennapokban. De hiába az újdonság ereje, a 21. században minden elképesztő sebességgel fejlődik. Érdemes máris feltenni a kérdést, milyen is lesz majd a nem túl távoli jövő felhője?

Szükség van büntetésre? 

Sokszor és sokat beszéltünk már arról, hogy az igazán eredményes munkahelyi környezet kialakításához motivációra, dicséretre és érdekes feladatokra van szükség. De szakértőnk most azért hozzáteszi, néha büntetésre is...

Növekedésre számíthatunk az iparban s a kiskereskedelemben 

Az elemzők szerint az idén számottevően gyorsulhat az ipari termelés, a növekedést mind a nemzetközi, mind a hazai konjunktúra támogatja. A kiskereskedelemben is jók a kilátások.

Kreatívak, de türelmetlenek a pályakezdők 

A munkához való hozzáállás a legnagyobb gyengéje a mai fiataloknak a munkáltatók szerint. A pályakezdők kreatívak és gyorsan alkalmazkodnak, de felületesek, már egészen eltérő stílusban kommunikálnak, mint idősebb kollégáik, ez pedig néha nehezíti az együttműködést.

Az online mindig zöldebb 

A Gutenberg-galaxis kora leáldozóban van. Izgalmas idők ezek, és mint már oly sokszor, most is azok maradnak sikeresek, akik hamar alkalmazkodnak a megváltozott játékszabályokhoz. Aki sikeresen játszik az online kommunikáció kifinomult húrjain, megsokszorozhatja bevételét.

Változik az e-útdíj rendszer: erre kell figyelni! 

A tengelyszám-beállítást, az útdíj adatszolgáltatást és a díjköteles szakaszok elszámolását is érintik az útdíj rendszer február 9-én életbe lépő változásai. Mire érdemes figyelniük az úthasználóknak a következő napokban?

Számlázna a kasszamizéria helyett? Még van egy napja szólni! 

Ha valaki inkább számlát adna az online kasszák rendszerbe állítása helyett, ezt péntekig kell jeleznie. Ez a lehetőség sok kereskedőt érdekelhet, bár egyes helyeken a gyakorlatban lehetetlen alkalmazni.

Már most módosulhat a lakáshitel-támogatás! 

A cégek fele gondolkodik a lakáshitel támogatás beemelésén a béren kívüli juttatásokba. Ugyanakkor a Parlament előtt van egy módosítás, ami sok részletet rendez, viszont a munkáltatók számára hátrányos lehet.

Még mindig Ciprus a magyar offshore-paradicsom 

Mérsékelten ugyan, de csökken azon magyar cégek száma, melyek tulajdonosa valamely offshore országbeli cég. Ciprus tavaly májusi pénzügyi összeomlásával csökkent ugyan az országban székelő magyar cégtulajdonosok száma, de még így is a Seychelles-szigetek és Hollandia mellett itt van a legtöbb tulajdonos bejegyezve.

Két héten belül új kasszát kell rendelni 

Az NGM rendelete szerint február 16-ig kell új kasszát rendelnie azoknak a kereskedőknek, akik vissza akarják kapni az eddig befizetett előlegeiket az államtól.

Továbbra is a bizonytalanság az úr 

Persze egyelőre jött egy megnyugvás a nemzetközi piacokon, aminek köszönhetően a fejlett piaci indexekben a második zászló formációból éppen a zászló kialakulását láthatjuk. A forint egyelőre tartja magát, de nem tudott jelentősen erősödni.

Félnek a cégek, de még nem eléggé 

Egyre több vállalat állítja, hogy a személyes mobil eszközök munkahelyi használata (BYOD) veszélyt jelent a vállalatokra nézve, mégis kevesen tervezik, hogy korlátozásokat vezetnek be a személyes eszközök használatára.

Íme, a jelen: drónposta és robotautók  

A februári Piac&Profitból többek között megismerhetik azt a magyar kisvállalkozást, amely első kelet-európai cégként beszállítói megrendeléshez jutott európai űripari projektben és megtudhatják azt is, hogy milyen trendek fogják alakítani idén a piacokat.

Kkv-knak is kezelni kell az árfolyamkockázatot 

Miközben bőven akad még fejlődési lehetőség a piacon, ami a vállalatok körében az árfolyam-ingadozásokból eredő kockázatok kezelését illeti, ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy ennek szükségességét egyre több hazai vállalkozás ismeri fel.

Versenyfutás a Sarkvidékért 

Moszkva hadihajókat küld a sarkkörre, Kína pedig újraosztaná a sarkvidéket, ahol a világ földgázkészleteinek harmada található. Mindeközben a sarkvidéken ketyeg a globális felmelegedés időzített bombája.

Vásárlási szokások: nehéz jól választani 

A vásárlás nem éppen élvezetes időtöltés, amikor a napi rutin részét képezi. Akciók után kutakodni, árakat összehasonlítani és megtalálni a legkedvezőbb ajánlatot nem is olyan könnyű, mint azt gondolnánk. Sőt, néhány termék esetében kifejezetten nehéz; olyan, mintha egy almát hasonlítanánk össze egy körtével. A termékcímkék és az árcédulák feladata lenne, hogy segítsék az eligazodást, de sok esetben a fogyasztók nem tudják, hogyan használják ezeket.

Olcsóbb a jó bankszámla a készpénznél 

Egy jó bankváltással kétszer annyit takaríthatunk meg, mint amennyit az ingyenes készpénzfelvétellel spórolunk. Akár havi több ezer forint is a zsebünkben maradhat, ha a bankhasználati szokásainknak megfelelő bankszámlát választjuk!

Brüsszel szerint hátrányos a kisker-különadó 

A társaságok székhelyén alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül a vállalatcsoportba tartozó, más tagállamokban székhellyel rendelkező társaságokhoz kapcsolt vállalkozásokat hátrányosan érintő adó - mondta ki a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság a Hervis-ügyben hozott, szerdán ismertetett ítéletében a bolti kiskereskedelmi tevékenységre kivetett magyar különadóval kapcsolatban.

Káros, vagy sem, de minisztérium megvédi az akácot 

A kormány nem támogat semmilyen olyan új uniós rendelkezést, amely ellehetetlenítené az akáccal foglalkozó erdőgazdákat és méhészeket - tette egyértelművé a Vidékfejlesztési Minisztérium. Az akácos ültetvények teljes felszámolása hazánkban legalább annyira elképzelhetetlen, mint amennyire például a kukorica termesztésének megszüntetése.

Még több pénz exportra 

Tovább bővíti exportélénkítési hitelprogramját (ehp) a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank), ezért új, rövid lejáratú hitelterméket vezet be. A fix kamatozású hitelhez 12 pénzintézeten keresztül juthatnak hozzá a cégek.

Minél kisebb a vállalat, annál nagyobb a profit? 

A magyar kkv-k többsége csökkenő profitnövekedéssel számol, kivéve a mikrovállalkozások, ahol jelentősen megugrottak a várakozások. Egy évvel ezelőtt éppen a kisebb cégek kilátásai voltak sötétebbek.

Magyar gazdaság: bizonytalan kilátások 

Csak alig egy-másfél százalékos gazdasági növekedést jósol az idei évre a Policy Agenda, amely szerint alaptalan a gazdasági életben tapasztalható optimizmus, a háztartások helyzetén pedig csak fenntarthatatlan intézkedések segítenek.

Amire senki sem számított: több lesz a cafeteria idén 

A 2014-es év közterhei megegyeznek az előző évben már megszokott számokkal, mivel csak alig módosult a szabályozás. A stabil környezet pozitívan hatott a juttatási kedvre, ugyanis évek óta először kismértékű növekedést mutat a kiadott juttatások nettó értéke 2013-ról 2014-re.

Nagyot erősödött a forint 

A feltörekvő országok devizáival egyetemben nagyot erősödött a forint kedden, a reggeli 314 körüli értékről egészen 308-ig száguldott az árfolyam. A mai napon egyelőre nem volt komolyabb elmozdulás az árfolyamban.

Vágjon bele a saját vállalkozásába most! 

Jó ötletnek tűnik 2014-ben vállalkozásba fogni, a kis- és középvállalkozások és a startupok rengeteg forráshoz juthatnak. Félre a kifogásokkal, vágjon bele élete nagy álmába! Adunk is hozzá néhány tanácsot, hogyan ne akadjon fent a kezdeti nehézségeken.

Irány a külpiac! De hová és hogyan? 

Bár a hazai exportból alig 23 százalékkal részesednek a kkv-k, néhány kisvállalat komoly külpiaci sikereket tud felmutatni. Maroknyi alkalmazottat foglalkoztató garázscég is válhat több száz fős szervezetté néhány év alatt, ha megtalálja a piacát, akár Magyarországtól lényegesen távolabb eső régiókban is. A hogyan és a hol a nagy kérdések, amelyekre a Piac & Profit piacbővítésről szóló, Piacbővítés exporttal című, fórummal egybekötött konferenciáján kaphatnak választ a cégek.

A legnagyobb márkák mellett mutatkoznak be a magyar tervezők 

A Design Terminál négy magyar tervezőt juttat ki Európa egyik legjelentősebb divateseményére, a London Fashion Week-re. A legnagyobb nemzetközi divatmárkák mellett Tomcsányi Dóri, a KELE clothing, a The FOUR és a ZAKO is bemutatja Londonban legfrissebb kollekcióját február 13-23. között.

Oscar a legjobb mentoroknak 

A rangos díjat azok a pályázók kapták a szakmai zsűritől, akik a legjelentősebb eredményeket érték el a mentoring és/vagy coaching szemléletű vezetés bevezetésében, alkalmazásában vagy terjesztésében.

Beszélni nem elég. Értik is? 

A vezetés is egy szakma, amit meg kell tanulni, tehát a vezetőnek is megvannak a szerszámai, mint bármely más szakembernek. Bár sok fontos eszköz van, mindegyik közös alapja a kommunikáció.

Véget vet a zenei jogok körüli huzavonának Brüsszel 

Az online zeneszolgáltatók, például a Spotify vagy az iTunes ezentúl egyszerűbben megkaphatják az engedélyt arra, hogy több országban letölthetők legyenek zenéik: ezt eredményezi a Brüsszelben elfogadott jogszabálytervezet.

Ezek voltak 2013 legnagyobb magyar startup durranásai! 

Oszkó Péter és az általa irányított, részben OTP tulajdonú kockázati tőkealapok, valamint a Tresorit szoftveres biztonsági cég és Szabó Balázs, a nemzetközi Forbes Magazinban megjelent cikke voltak a fő nyertesek az InsiderBlog által meghirdetett toplistán, amelyen a hazai startup közösség a 2013. Év legnagyobb startup sikereiről szavazott.

Big data a számvitelben: lehetőség vagy kockázat? 

Vajon milyen hatással lesz a „big data” az üzleti világra? A pénzügyi szakma egyik legaktuálisabb kérdéséről egyelőre megoszlanak a vélemények, a lehetőségek mellett ugyanis az esetleges jogi és etikai buktatókkal is érdemes számolni, de a magyar szakemberek különösen magabiztosak.

Körvonalazódik az új pályázati struktúra 

Több pénz jut vállalkozásfejlesztésre, átjárhatóbb Operatív Programok és kiemelt figyelem a kutatás-fejlesztésre –a fő célok láthatóak még csak a 2014-2020-as tervezési időszak EU-s támogatási ciklussal kapcsolatban. A folyamat zajlik, de konkrét pályázatokra csak nyáron számíthatunk.

Elsejétől nem árulás felnyomni a főnököt 

A szervezeten belüli visszaélések bejelentésének kereteit szabályozó törvény év eleji hatálybalépésével kikerültek a „szürke zónából” a már korábban kialakított vállalati bejelentési rendszerek és az újakra vonatkozóan is érthetőbb a szabályozás.

Elégedett munkaerő – elégedett ügyfél 

A megfelelő munkavállalói attitűd és viselkedés százmilliárdos különbséget is jelenthet egy cég eredményeiben. A pozitív ügyfélélmény eléréséhez ugyanis az elégedett munkavállalón keresztül vezet az út.

Csúnya hír jött, a forintnak is rosszat tett 

Zuhanást láthattuk mindenhol az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index esésének köszönhetően. A rossz hírt az tette még negatívabbá, hogy közben az árkomponens jelentősen megugrott, ez pedig a lehető legrosszabb variáció.

Számoljon velünk, spóroljon velünk!  

Mostantól a Piac&Profit abban is segítséget nyújt, hogy Ön könnyedén megtalálja a cége számára legmegfelelőbb bankszámlát vagy legjobb hitel ajánlatot.

Bankváltás 7 egyszerű lépésben 

Az elmúlt hónapok banki díjemelései nyomán a vállalkozások banki költségei drasztikusan emelkedtek. Az azonos banki műveletek mellett is nem ritkán tízszeres, esetenként ennél is nagyobb különbségek miatt több cég is a bankváltás mellett döntött, az ezzel együtt járó procedúra azonban sokakat elriasztott attól, hogy meg is valósítsák terveiket. Szakértőnk Gergely Péter a teendőket 7 egyszerű lépésben összefoglalva mindenkit arra biztat, hogy ne habozzon váltani, megfelelő tájékozódás és előkészítés mellett ugyanis ez messze nem olyan bonyolult, mint az kívülről látszik.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Pénzszerzés

Nem fenékig tejfel az Otthon Start

Nem fenékig tejfel az Otthon Start 

Otthon Start: Nem mindenki juthat 10 százalékos önerővel Fix 3 százalékos lakáshitelhez!

Cégblog

Kiben bízz, ha mindenki mást mond?

Kiben bízz, ha mindenki mást mond? 

Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo