Bérelt lakással is elbánhat az időjárás

Magyarországon a lakások több mint kétharmadának van biztosítása, de ez az arány hosszú távon javulhat, ami egyúttal növekedést hozhat a lakásbiztosítási piacon. Rövid távon azonban egyelőre stagnálás várható – közölte egy friss kutatásra hivatkozva a K&H biztosítója, amely az év első nyolc hónapjában 582 millió forintot fizetett ki lakásbiztosításokra, az átlagos kárösszeg pedig 43 600 forintot tett ki. A társaság szerint a bérelt lakásban élő fiataloknak is érdemes biztosítást kötniük.

Kép: MTI

Az utóbbi hónapokban sorra érkeztek a viharok, amelyek rengeteg lakóingatlanban tettek kárt. A K&H biztosítójánál a viharokhoz köthető kárbejelentések száma az év első nyolc hónapjában meghaladta a 2500-at, a kárkifizetések összege pedig 92 millió forintra rúgott. Összesen a K&H biztosítója 13 350 lakásbiztosítási kárt rendezett augusztus végéig, az átlagos kárösszeg pedig 43 600 forint volt, ami 16 000 forinttal magasabb, mint az előző évben. (És ez még csak az ízelítő volt abból, ami ránk vár.)

A magyar lakásállomány a többségében felkészült például a viharokra és a többi, lakásban elképzelhető káreseményre, a GfK piackutató társaság friss felmérése szerint ugyanis tízből hét lakásnak van biztosítása. A  saját lakással nem rendelkező, elsősorban albérletben élő fiatalok azok, akik nem biztosítják a bérelt ingatlant. A lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek átlagéletkora a társaságnál 47 év, míg a bérleményre kötött biztosítások szerződőinek átlagos életkora 44 év. „Mindazonáltal a mostani fiatalok előbb-utóbb saját lakásba költöznek, és még inkább szükségük lesz lakásbiztosításra, ez pedig növekedést eredményezhet a piacon, igaz, csak hosszabb távon” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, nem életbiztosításért és működésfejlesztésért felelős vezetője. „Rövid távon azonban máshogy fest a piac. Az idén nem indult növekedésnek, és ezzel párhuzamosan egyre élesebb az árverseny, összességében a lakásbiztosítási díjak stagnálására lehet számítani egyéves távlatban” – tette hozzá.

A szakember egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a bérelt lakásoknál is érdemes megvizsgálni, hogy van-e biztosítás. Sokszor az a forgatókönyv, hogy a lakást kiadó tulajdonos kizárólag a lakásra köt biztosítást, ami éppenséggel a közvetlen viharkárokra fedezetet nyújt, de a bérlőknek érdemes kiegészítő biztosítást kötniük a saját ingóságaikra, például egy betörés vagy háztartási baleset esetére. „Előfordulhat, hogy a viharral érkező villámcsapások túlfeszültséget okoznak a bérelt lakás konnektoraiban, és a bérlő műszaki cikkeiben tesznek kárt. Ilyen esetekben jöhet jól a bérlő saját lakásbiztosítása. Ahhoz, hogy ingóságainkat is biztonságban tudjuk, érdemes alaposan megnézni, mit fedez pontosan a lakás biztosítása” – tette hozzá Kaszab Attila.

Nem vállalhatunk több kockázatot
Pár éven belül eltűnhetnek vagy gyökeresen átalakulhatnak a ma még meghatározó élet- és vagyonbiztosítási konstrukciók a globális felmelegedés, a technológiai fejlődés vagy a fogyasztói szokások változásának a hatására.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo