38 milliárd a fiatal gazdáknak

Több mint háromezer fiatal gazda összesen 38 milliárd forint támogatást nyert el induló gazdaságának fejlesztéséhez a Fiatal gazda programban ötödik alkalommal kiírt pályázat keretében.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egy-egy gazdálkodó 40 ezer eurót, mintegy 12 millió forintot kap. Hozzátette, hogy az ötödször meghirdetett pályázatra május 18. és június 1. között 6943-an nyújtották be pályázatukat, az érdemi pályázatok száma 5041 volt – mondta Kis Miklós Zsolt a Miniszterelnökség vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A pályázati támogatás azt szolgálja, hogy minél több fiatal válassza a mezőgazdasági munkát, vidéki életet.

Az államtitkár jelezte: a pályázat népszerűségét az is mutatja, hogy a mostani bírálat során 120 hamis diplomát is sikerült kiszűrni, továbbá mintegy 400-an voltak olyanok, akik mesterségesen teremtették meg a körülményeket, hogy indulhassanak a pályázaton, például úgy, hogy egy tanyára többen is bejelentkeztek. Volt olyan tanya, amelynek címére 16 ember volt bejelentve.

(Az sem mindegy, hogy őstermelőként, vagy vállalkozóként indultak!)

Kis Miklós Zsolt közölte: a fiatal gazdálkodók az ötödik kiírás forrásaihoz még az idén 90 százalékban hozzájuthatnak, míg a fennmaradó hányadot 2016-ban fizetik ki. A 2007-2013-as programozási időszak támogatásainak maximális forrásfelhasználása érdekében meghosszabbították a kifizetési kérelmek benyújtási határidejét, így a gazdálkodóknak a kérelmet szeptember 30. helyett október 21-ig kell benyújtaniuk.

Az államtitkár utalt arra is, hogy a mostani uniós költségvetési ciklusban - 2020-ig - a fiatal gazdák támogatására összesen 76 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ebből 38 milliárd forint lesz az induló gazdálkodók támogatása, míg a forrás másik fele a gazdálkodók beruházásainak, például az öntözés fejlesztésének a támogatását szolgálja.

Hiányzik egy generáció a magyar mezőgazdaságból
Éppen most zajlik a generációváltás folyamata a magyar mezőgazdaságban, ahol a fiatal gazdálkodók veszik át a termelést. Nincsenek könnyű helyzetben, a rendszerváltás miatt egy generáció teljesen kimaradt, akiknek most kellene döntéshozóknak lenniük.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo