Friss cikkeink

Bátrabbak lehetnek a magyar exportőrök
Még decemberben döntött úgy az indonéziai Balin a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), hogy a vámeljárások egyszerűbbé és átláthatóbbá tételével lehetővé teszi a nemzetközi áruforgalom fellendülését.

Átnézi adatainkat a nyugdíjbiztosító
Egyezteti az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, a nyugdíjjal kapcsolatos adatokat. A nyugdíjbiztosítás hatósági nyilvántartásában található adatokról az érintett korosztályok minden tagja kimutatást kap.

Ha most kap észbe, már késő: alig egy hét és itt az EMIR
Február 12-től minden derivatív ügyeletet jelenteni kell, ennek elmulasztásáért komoly büntetéssel is számolhatnak a cégek. A magyar vállalatok között azonban nagy a bizonytalanság, hogy kire is vonatkozik az új szabály, pedig egyre jobban szorít az idő.

Családi gazdaságok kezében a jövő kulcsa
2014 a kristálytan és a palesztin néppel való szolidaritás mellett a családi gazdaságok éve lett, még pedig azért, hogy az ENSZ felhívja a világ figyelmét arra, mekkora szerepet töltenek be ezek a gazdasági egységek a szegénység és az éhezés felszámolásában.

Magyar cégek a bűnözők célkeresztjében
Egyre gyakrabban kerülnek a kiberbűnözők célkeresztjébe a magyar cégek. A visszaélések világszerte problémát jelentenek, a hazai cégeket, főként a megfelelő tudással felvértezett szakemberállomány miatt sokkal nagyobb veszély fenyegeti.

Erősen kezdte az évet a magyar gazdaság
A vállalatok összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be idén januárban, mint decemberben, így most már egyhuzamban hatodik hónapja mutat bővülést a beszerzési menedzser index (BMI).

Nincs pénz? Tegyük össze amink van!
Minden cég életében van olyan időszak, amikor valamilyen okból lelassul a készpénz beáramlása, de a kiadások nem csökkennek. Ilyen esetekre bejáratott módszer a barter. De jó ez nekünk?

A Trans-Europe Kft. lett a MAXON magyarországi disztribútora
2014 januárjától a Trans-Europe Kft. lett a több mint 30 éves múltra visszatekintő MAXON Computer szoftverház hazai disztribútora. A világ vezető kreatív 3D szoftver gyártójaként mára több ezer felhasználó támaszkodik világszerte a főként CINEMA 4D szoftvercsaládjáról elhíresült MAXON Computerre.

Vállalkozónak is kell fizetni járulékot – de mennyit is?
A főállású vállalkozókra vonatkozó járulékszabályok nem változtak: maradt a minimális járulékfizetési kötelezettség, ami önmagában nem jogosít a szélesebb családi adókedvezmény igénybe vételére.

Százmilliós támogatás méhészeknek
De minimis támogatást igényelhetnek azok a méhészek akik méhészeti eszközhordozó járművet, illetve vándor méhesházat üzemeltetnek. február 15-től, március közepéig.
Továbbra is negatív a hangulat a piacokon
Még mindig 310 forint felett jár az euró és a jelek szerint egyelőre nem is tud jelentősen erősödni a hazai deviza. Közben körvonalazódik az INA eladása, ami a Mol szempontjából még jó hír is lehet.
Ezen a héten is dízelesek fognak rosszul járni
A benzin ára a mediterrán piacon 2,0 százalékkal lett olcsóbb, a gázolajnál csak fél százalékos csökkenés jelentkezett. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt átlagosan 1,5 százalékkal gyengült. Az átlagos piaci árváltozást figyelembe véve február 5-én a benzin ára várhatóan nem változik, a gázolaj ára 2-3 forinttal drágulhat.
Hiába az optimizmus, csak látszólagos a fellendülés?
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint, noha a magyar gazdaság szereplői körében egy évtizede nem látott optimizmus uralkodott el, a gazdasági folyamatok javulása jellemzően viszonylagos, átmeneti és látszólagos. A választási gazdaságpolitika rövidtávon élénkítő hatású, a tőkevonzó képesség helyreállítása híján azonban nem teremti meg a növekedés tartós alapjait.
Hét lecke, ami sosem veszti érvényét
A technológia rettentően megváltoztatta a világot az utóbbi néhány évtizedben, úgy tűnik, az üzlet szabályait teljesen felforgatta a fejlődés. Mégis vannak alapvető szabályok, amelyek évezredek óta biztosak, bárhogy is változzon az világ körülöttünk.
Emelkedik a kukorica, csökkent a búza ára
Jelentősen emelkedett a legfontosabb takarmánynövény, a kukorica ára az elmúlt héten, míg a búza ára továbbra is csökkenő trendet mutat a Magro.hu adatai szerint.
Brüsszelhez fordulnak az osztrákok a magyar földtörvény ügyében
Mivel a magyar agrárminiszter nem áll szóba vele, ezért az Európai Bizottsághoz fordul az osztrák agrártárca a nemrégiben elfogadott földtörvény ügyében. Az osztrákok szemét elsősorban a zsebszerződések érvénytelenítése csípi.
Megint egyre népszerűbb a hitelkártya
A lakosság körében egyre népszerűbb a hitelkártya. Átmeneti csökkenés után az elmúlt két évben ismét nőtt a hitelkártyával rendelkezők köre, és változás állt be a nemek arányát tekintve is: egyre több nő választja ezt a lehetőséget.
300 millióval indul a tanyafejlesztés
Ismét megnyitják a Tanyafejlesztési Program forrásait, így a következő néhány hétben 300 millió forint többletforrásra pályázhatnak a tanyán élők. Várhatóan február 7-től.
A megújuló energia jobban hoz, mint az államkötvény?
Az Ingenious Media Holdings Plc., mely James Cameron szuperprodukciójának, az Avatarnak gigabüdzséjét is finanszírozta, most az Ingenious Renewable Energy alapjával 262 millió dolláros részvénykibocsátást tervez. Ez az első alap, mely nem csupán a megújulók egyetlen fajtájára koncentrál, hanem sokrétű portfólióval igyekszik kiaknázni a nem-fosszilis energiahordozók hozamát. Ami 6 százalék is lehet.
6 tanács, hogyan bánjunk a befektetővel!
A befektetőkkel történő sikeres kapcsolatépítés nem csupán tőkeemeléshez segíti hozzá a vállalkozást, de egyenes utat jelenthet több évig tartó, kölcsönös előnyökkel járó partnerségek felé is. Azonban addig a pontig még sok buktató vár a vállalkozókra, amelyeket érdemes elkerülni.
Nem védekeznek a gazdák
Az enyhe tél ugyanolyan komoly gond, mint a késő tavaszi fagyok, vagy a nyári szárazságok, monszunszerű esőzések. A gazdálkodóknak ennél komolyabb szélsőségekre is fel kell készülniük, biztosítást mégis kevesen kötnek.
Hungarikum az adatmentés is a paprika mellett
Négy új értékkel bővítette a hungarikumok körét a Hungarikum Bizottság, mától védett értékünk a Kürt adatmentés, a pingálás a kalocsai paprika és a halasi csipke. Magyar érték lett a cigányzene és a Gundel étterem.
Rosszul bánunk a tehetségeinkkel
Magyarország a 40. helyre került 103 ország közül abban a felmérésben, amely azt vizsgálta, hogy melyik ország, hogyan gazdálkodik a tehetségeivel. A régióban minden ország jobban teljesít nálunk, a toplistát Svájc vezeti.
Ingyen világítás - erre is jó a művészet
Napenergiával működő lámpásért kapott díjat Olafur Eliasson a Davos-ban megrendezett Világgazdasági Fórumon (WEF). Alkotását a szegény országokban forgalmazza. Hálózaton kívüli, "off grid" megoldásokkal akarja segíteni a szegény sorban élőket. 850 dollárért szponzorként bárki hozzásegíthet egy rászoruló családot a találmányhoz.
Ez a képesség segít kezelni a stresszt
Jó lenne, ha úgy tudnánk megőrizni a biztos tartásunkat és nyugalmunkat, hogy abból legfeljebb csak átmenetileg lendít ki bármilyen külső behatás. Ezt a képességet, az úgy nevezett rezilienciát, vagyis rugalmas ellenállást fejleszteni is lehet.
Nagyot robbant az online álláspiac
2013-ban minden korábbi rekordot megdöntött az online meghirdetett állások száma. A munkáltatók leginkább fejlesztőket kerestek, de a mérnök és könyvelő állások is felkerültek a dobogóra. Legtöbben a területi képviselői, az asszisztensi és az adminisztrátori munkakörökre jelentkeztek.
Fintorognak a zöldek az új uniós szabályon
Az EU új energiapolitikája eltörli azt a gyakorlatot, hogy a megújulók arányának előírása a tagországokra egyénileg vonatkozzon, ehelyett általános, az egész EU-ra szóló arányt szab meg: 27 százalékban. Ezt a reformdöntést sok kritika érte. A Nobel Békedíjas Al Gore a davosi Világgazdasági Fórumon védelmébe vette az EB stratégiáját.
Mennyi lesz idén a fizetési borítékban?
Ezekben a napokban jutnak hozzá a munkavállalók az első, 2014-es szabályok szerint számított fizetésükhöz. Nem volt idén sok változás szja fronton, de a családi járulékkedvezmény miatt örülhetnek a többgyermekes, alacsony jövedelmű családok, bonyolultabb adminisztráció vár viszont a vállalkozásokra.
Ellehetetlenítik a vállalkozókat az összevissza változó szabályok
A civil kezdeményezésű Online Pénztárgép Cserére Kötelezettek Facebook közössége petíciót adott át pénteken délben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) épülete előtt. A tiltakozók szerint az állandóan változó szabályozás ellehetetleníti a tisztességes vállalkozásokat.
Nagy lehetőség kis borászatoknak
Külföldön fogják bemutatni azt a borcsomagot, amelyet Cégér-Ab Ovo néven a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által kis borászatok számára meghirdetett pályázat nyerteseinek tételeiből állítanak össze.
Gyenge marad a forint, mit tegyünk?
Az elmúlt napok folyamán masszív gyengülést produkált a forint a világ vezető pénznemeivel szemben, a folyamat pedig a legtöbb elemző szerint nem fog egyhamar a visszájára fordulni. Azok az importőrök, akik nem biztosították magukat a forintgyengülés ellen, valamennyit biztosan buktak, de érdemes lehet még lépni, hátha további zuhanás jön. Megmutatjuk, hogyan.
A tavalyi volt a legrosszab év
Az építőiparban 5672 cég szűnt meg egy év alatt, ez 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és 10 százalékkal több, mint amennyit az ágazat eddigi legrosszabb évnek tekintett 2010-ben töröltek. A felszámolással megszűnő cégek száma újra rekordot döntött, de a kényszertörlési eljárások térnyerésével párhuzamosan 2014-ben már csökkenhet a felszámolások súlya az okok között.
Fontos határidő van ma!
A magánszemélyek az idén is kérhetik, hogy munkáltatójuk állapítsa meg személyi jövedelemadójukat, ha megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek és a cég ezt vállalja; a dolgozóknak erről január 31-ig kell nyilatkozniuk munkahelyükön.
Nem talál nyugalmat a forint
Még mindig nagyokat ugrál a hazai deviza árfolyama a bankközi devizapiacon. A forint néhány óra alatt elszáguldott a 312-es szintig, majd visszaerősödött 309-re. A folyamatnak egyelőre nem látszik a vége.
Megvan a pénztárgépátállás első áldozata
Új vezetője van a pénztárgépek engedélyezéséért felelős Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnak.
Létesítménygazdálkodás: tovább eshetnek a költségek
A hazai létesítménygazdálkodás meglepően sokaknak ad munkát, emiatt egyáltalán nem figyelmen kívül hagyható szektor. Az egyszerű költségcsökkentő lépéseken, szolgáltatói díjcsökkentéseken már mindenki túl van, további megtakarításokra csak komplex stratégia kidolgozásával van lehetőség.
Perek ezrei indulhatnak: jön az új Ptk.
Nemcsak a cégek, hanem az ügyvezetők, a vezető tisztségviselők életét is átírja az új Ptk. Az ügyvezetők a vagyonukkal felelnek az okozott károkért, tiltakozniuk kell a rossz tulajdonosi döntések ellen és a cég tartozásaiért is felelősségre vonhatók.
Több fizetésből sem lehet majd többet vásárolni
Ha a tervezett alacsony infláció megmarad, 2013 után az idén is bruttó reálbér-növekedés várható, de a bérek reálértéke ezzel együtt sem éri el a 2008-as szintet. Az átlagos béremelés 2,6 százalékos lesz.
Brüsszelben tarolt a fiatal magyar gazda
Az Európai Néppárt által az Európai Parlamentben rendezett Fiatal Gazda Kongresszuson Bakó Dániel szentesi fiatal gazda geotermikus energiával fűtött paprikatermesztése nyerte a legfenntarthatóbb vállalkozás díját. A jelentős magyar siker rámutat arra, hogy az európai mezőgazdaság jövőjében növekvő szerepe van a megújuló energia hasznosításának.
Lóval bármit el lehet adni
Pénteken kezdődik a ló éve Kínában, ahol az új év emblémája a használati tárgyaktól kezdve a luxustermékekig mindenhonnan visszaköszön.
A jövőnkbe kerülhet a fekete reneszánsz
A modern világban a szén az ipari forradalom idejét idézi, ugyanakkor ez a nyersanyag még mindig a világ egyik legfontosabb energiahordozója és jó úton van afelé, hogy visszanyerje korábbi fontosságát. Elsősorban azért, mert minden másnál olcsóbb, de az sem mellékes, hogy szinte mindenhol megtalálható. Van belőle nekünk is bőven.
Keresik a legnépszerűbb startup-arcokat!
Ki teszi a legtöbbet a helyi startup közösségért? Kit ismernek a legtöbben a startup szférában? Közép-kelet európai női startup versenyéhez keresik a régió legismertebb startup arcait.
Ragaszkodunk a kft.-hez
Az elmúlt évben összesen 31 811 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon, 6 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Részvénytársaságból és kft.-ből kevesebb alakult, betéti társaságból viszont sokkal több, ami részben a dohány-kiskereskedelmi rendszer átalakulásával lehet összefüggésben.
Van itt optimizmus, csak nem elég
A saját cégük helyzetét és a gazdasági kilátásokat illetően is nőtt az elmúlt évben a Magyarországon működő vállalatok pénzügyi vezetőinek optimizmusa. Ennek ellenére hazánk még mindig a legpesszimistább országok közé tartozik a régióban. A magyar vállatok számára továbbra is a változó jogszabályi környezet és az adózással kapcsolatos kérdések jelentik a legnagyobb kihívást.
Időzített bomba ketyeg a magyar vállalatoknál
Alig két hét múlva, február 12-étől minden devizaügyletet jelenteni kell. Aki nem teljesíti, büntetést kockáztat, a magyar vállalatok mégis az utolsó pillanatra hagyták a felkészülést, így sokan kicsúszhatnak a határidőből.
A gyógynövény szakmát segíti az állam
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a gyógynövény szakma képviselőivel. Célja, hogy olyan megoldásokat találjanak együtt, amelyek segítik a magyar gyógynövény szakma régi hagyományainak továbbvitelét, de az új technológiai és piaci kihívásokra is megfelelő választ adnak.
Hatalmasat zuhant a forint és Matolcsy csak rontott a helyzeten
Nagyot esett tegnap a forint árfolyama a túl alacsony kamatszint, egy alaptalan pletyka és Matolcsy György szerencsétlen nyilatkozata miatt. Ma reggel sem látszik javulás az árfolyamban.
Mentőöv a kasszakárosultaknak
A kormány a pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja az Alt-Cash károsultak előleg befizetését, és jogi úton fellép a céggel szemben. Az önhibájukon kívül bajbajutott vállalkozók a NAV honlapján rendelhetnek új gépet.