Mobilfizetés: többen, többször, többet

Megállíthatatlannak látszik az okostelefonok terjedése: a világban már közel másfél milliárd okostelefont értékesítenek idén várhatóan. Közülük a tavalyi évhez képest 84 százalékkal nő a phabletek, azaz az 5,5 és 7 hüvelyk közti képernyőátlójú telefonok aránya, 2019-re pedig az eladások fókuszában már elsősorban ilyen készülékek állnak majd. Ezzel összefüggésben a jövőben felgyorsul a mobiltelefonokkal történő fizetés is, mely már ma is sokféle módon végezhető, hazánkban is.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kép: Shutterstock

Magyarországon évek óta növekedésben van az okostelefonok részesedése: arányuk az idei évre 9 százalékkal, 39 százalékra nőtt egy év alatt , a hazai internetezők pedig még ennél is magasabb, 80 százalékos arányban rendelkeznek okostelefonnal, további közel 10 százalékuk tervezi, hogy a jövőben ilyet vásárol .

Miután a legnagyobb keresőmotor, a Google 2015. április 21-e óta rangsorolása során előnyben részesíti a mobilbarát honlapokat , az idei évben megszaporodtak a mobiltelefonról is kényelmesen böngészhető tartalmak. A mobiltelefonok egyre növekvő képernyőméretei és a mobilbarát kialakítás egyértelművé teszik, hogy a növekvő médiafogyasztás mellett a mobiltelefonnal elvégezhető fizetések is jobban felkeltik majd a mobilosok figyelmét a jövőben. Főleg, hogy a fogyasztók körében idénre már megfogyatkoztak a mobilfizetés biztonságával kapcsolatos korábbi aggályok is.

„A hazai mobilosok egyre több mobilfizetési lehetőség közül választhatnak, csak az OTP Bank például 4 ilyen, gyökeresen eltérő fizetési megoldást kínál, közülük kettő más bank bankkártyáival is működik – mondja Homa Péter, a Fizessgyorsan.hu portál szerkesztője.

A jelenlegi érintőkártyákat kiváltó, NFC alapú mobilfizetés a jövőben egyre több bank bevonásával fokozatosan elterjed majd hazánkban is. A Visa kártyatársaság 2020-ra azt vizionálja, hogy a bankkártyás fizetések fele már mobiltelefonon keresztül zajlik majd, de addigra várhatóan egyéb mobilfizetési megoldások is jobban teret nyernek. Ma ilyen például a készpénz és a bankszámlapénz előnyeit ötvöző, ún. e-pénz alapú hazai fizetési és pénzküldési megoldás, a Barion, vagy az utalvány alapú Simple, mely alternatívaként bankkártyás fizetést is kínál a fizetési tranzakciók során.

Hogyan költhetünk el mobilon egymilliót?
Míg néhány éve közel lehetetlen volt mobillal vásárolni, ma már szinte minden elérhető a karnyújtásnyira lévő okos készülékünk segítségével. Tanulságos végiggondolni, hogy mire költenénk el, ha hirtelen egymillió forintos keret állna a rendelkezésünkre. Hamar kiderül, hogy mára a bőség zavara lépett fel: alig győznénk letölteni és kezelni a sokféle alkalmazást, melyekkel vásárolhatunk.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo