Friss cikkeink


Nem nyilatkoznak a földhasználók – megüthetik a bokájukat

Nem nyilatkoznak a földhasználók – megüthetik a bokájukat 

A gazdálkodók még nem minden esetben alkalmazzák megfelelően a földhasználatot érintő megváltozott szabályokat, nem teszik meg a kötelező nyilatkozatot. Április 30-ig emiatt még nincs szankció, de azután hoppon maradhatnak a termelők.
Tovább szorul a hurok az ügyvezetők nyakán

Tovább szorul a hurok az ügyvezetők nyakán 

A fizetésképtelen cégek ügyvezetőit a jövőben már a felszámolás befejezését megelőzően, a közbenső mérleg alapján is kötelezheti a bíróság arra, hogy álljanak helyt a társaság ki nem egyenlített tartozásaiért.
Még mindig csak a kasszák tizedét sikerült bekötni

Még mindig csak a kasszák tizedét sikerült bekötni 

Két héttel a határidő lejárta után alig a kasszák tizedét, mintegy 20 ezer pénztárgépet sikerült csak bekötni az adóhatósághoz. Az NGM bizakodó, de az átállás a nyár elejéig is eltarthat.
Könnyebben lehet hitelhez jutni

Könnyebben lehet hitelhez jutni 

Javulnak a hitelhez jutás feltételei a magyar vállalatvezetők többsége szerint. A hazai döntéshozók a regionális és a nemzetközi átlagnál is bizakodóbban látják a jelenlegi finanszírozási helyzetet – derül ki az EY Tőkebizalmi Barométeréből.
Kétnapos hajrá után új rekord

Kétnapos hajrá után új rekord 

Új csúcson a DAX és az S&P 500 index. Gyakorlatilag két nap hajrával sikerült a 20 napos mozgóátlagok környékéről az újabb rekordot beállítani, amely a piac erejét sugallja megint. Ráadásul a DAX egy rést hagyott 9.541 és 9.582 pont között.
Már januárban foglalkozni kell az szja-bevallással

Már januárban foglalkozni kell az szja-bevallással 

A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését. A NAV ebben az évben is elkészíti a bevallást azoknak, akik ezt igénylik. A papírok idén is nagyobbak, mint egy söralátét.
Pénz a résben

Pénz a résben 

Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. A mondás teljes igazságtartalmát most nem boncolgatnánk, de az biztos, hogy jó kereskedő a kis üzletet sem kezeli mellékesként. Főleg nem válságos időben. Pláne akkor, ha egy másik mondást is ideidézünk: sok kicsi bizony sokra megy!
Vége a legalacsonyabb ár uralmának!

Vége a legalacsonyabb ár uralmának!  

A közbeszerzési és koncessziós szerződésekre vonatkozó új uniós szabályozás révén az állami, önkormányzati szervek jobb minőségű, olcsóbb szolgáltatásra, árura, munkára köthetnek szerződést. Ezentúl a kis- és közepes méretű vállalatok is könnyebben pályázhatnak, az alvállalkozói szerződésekre pedig szigorúbb előírások vonatkoznak.
Alakul a hulladéktörvény

Alakul a hulladéktörvény 

Lakóházban és üdülőben kizárólag a háztartásban képződött veszélyes hulladékot és csak a közös helyiségekben lehet gyűjteni – egyebek mellett ezt tartalmazza a hulladéktörvény végrehajtási rendeletének tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Többet dolgozunk idén

Többet dolgozunk idén 

Ebben az esztendőben kevesebb hosszú hétvégénk lesz, mint tavaly, a május elsejei és az október 23-ai ünnepek viszont négynapos szünetet jelentenek. Rossz hír, hogy ezeket szombatonként le kell dolgozni, aminek egyébként szakértők szerint nem sok értelme van.

Bizalom és technológia viszi előre a jövő cégét 

Egyetlen eszköz munkára és szórakozásra, munkavégzés bárhol és bármikor, toborzás a közösségi oldalakon és teljesen virtuális kollégák? Lehet, hogy nincs is olyan messze…

Ez már nem is drágulás 

Tovább esett az infláció mértéke decemberben, és még nincs vége. Elemzők szerint januárban még mérséklődhet a pénzromlás üteme, és éves szinten is 3 százalék alatt maradhat.

Az ERP-be is belelát a NAV, ez még jó is lehet! 

Egy új jogszabály szerint az ERP-rendszereket is vizsgálhatja ellenőrzés során a NAV. Szakértők viszont úgy látják, ez nem veszély, inkább biztonság a cégeknek, hiszen ERP-vel kevesebb a hiba.

Jobb kedvre hangolta a cégeket az uniós pénz 

Az előző negyedévi megingás után újra optimistábbak a hazai vállalkozások. Nagymértékben növekedett a benyújtott uniós pályázatok aránya, és a vevőkkel kapcsolatban is bizakodóbbak lettek a vállalkozások, miközben a gazdaságpolitikával és a közterhek változásával kapcsolatos várakozások nem romlottak tovább.

A cégvezetők fele nem emelne a béreken 

A kkv szektor vállalatainak irányítói közül a legtöbben úgy gondolják, hogy idén még nem emelnek a béreken, ugyanakkor ha újra bérkommandók járnák az országot, akkor meggondolnák az álláspontjukat.

Új kamarai szolgáltatások exportőröknek 

Interaktív exportkalauz, a magyar cégek exportajánlatait bemutató adatbázis és a legfontosabb unión kívüli országok részletes bemutatása is elérhető lesz az MKIK honlapján.

Még mindig a bika az erősebb a piacon 

Komoly akciót mutattak fel tegnap a piacok. A kezdeti 1 százalék körüli esésből a nap végére a pozitív tartományba fordultak. Az index 30 pontra megközelítette a 20 napos mozgóátlagot, és így gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy onnan fordult (pattant) az árfolyam.

Visszakérhetik a pénzüket az exportáló cégek 

Eddig megfosztotta az adómentességtől az adóalanyt, ha a külföldre értékesített áru 90 napig nem hagyta el az országot, az Európai Bíróság azonban kimondta, hogy a magyar gyakorlat összeegyeztethetetlen az uniós jogszabályokkal.

Sok mindenben könnyít az új Ptk. 

A márciustól életbe lépő új Ptk-nak köszönhetően lényegesen egyszerűbb lesz a hazai vállalkozásokba befektetők dolga, kevesebbszer kell taggyűlést tartani és a cégbe történő pótbefizetések körül is lesz némi könnyítés.

Magánfelhőkbe menekülnek a vállalatok 

Az egyre veszélyesebb kiberbűnözők és az egyre szorosabb titkosszolgálati ellenőrzés mind nagyobb kihívások elé állítja a cégeket. A védekezési módszerekről az idei év 10 legfontosabb IT-biztonsági trendjéből tájékozódhat.

Kevesen panaszkodnak nálunk jobban az elmúlt évre 

A világ polgárainak háromnegyede optimistán kezdi a 2014-es esztendőt, a magyarok még az átlagosnál is nagyobb reményeket táplálnak: 83 százalékuk általánosságban többet vár az idei évtől, mint amennyit 2013 hozott számukra.

Idén sem ússzuk meg az adóbevallást 

Hamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok, illetve információk. A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését. A NAV ebben az évben is elkészíti a bevallást azoknak, akik ezt igénylik.

Mi kell egy sikeres céges weboldalhoz? 

Ma már minden vállalkozásnak szüksége van weboldalra. Hogy milyenre, azt hosszan lehet elemezgetni. Van viszont néhány alapvetés, afféle feladatlista, hogy mi minden kell egy modern vállalkozás sikeres weboldalához. Szakértőnk segít!

Rohamtempóban állnak át az áruházak 

Újabb áruházi kasszarendszerek vizsgáztak sikeresen az MKEH-nál az ünnepek előtt, és két új Laura szoftverváltozat is zöld jelzést kapott. A Nike, a Kika, a Baumax és a Progadat rendszereinek fiskalizációját a Laurel irányította.

Katások! Fontos határidő a hónap 15. napja! 

Január 15-ig kell nyilatkoznia a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) alá eső vállalkozásoknak, hogy a három lehetséges mód közül hogyan szeretnék, hogy megállapítsák a fizetendő iparűzési adójukat.

Csak egy jó ötlet kell, főleg ha másé! 

Az innovációt tűzi a zászlajára a vállalatvezetők többsége, ugyanakkor azt a tényt sokszor figyelmen kívül hagyják, hogy száz nagy ötletből csak egy hoz kasszasikert. Utánozni sokszor könnyebb és mindenképpen olcsóbb.

Vödörrel öntik a pénzt a mezőgazdaságba 

A mezőgazdasági termelők és az élelmiszer-gazdaság 2014-ben összesen csaknem 725 milliárd forint támogatáshoz jut hazai és uniós forrásból. Ezenfelül mintegy 21 milliárd forint áramlik az ágazatba a gázolaj jövedéki adójának visszatérítéséből.

A pályakezdőknek is kijutott az optimizmusból 

A pályakezdő fiatalok 85 százaléka valószínűnek tartja, hogy el tud helyezkedni a szakterületén. Jobban motiválja őket a szakmai fejlődés, mint a ranglétrán való feljebbjutás, és közel felük tervez külföldi munkavállalást a közeli jövőben – derül ki a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola közel 500 hallgató megkérdezésével készült felméréséből.

Negatív irányba indultak a piacok 

Dennis Lockhart adott egy döfést a piacoknak. Persze ez csak egy szeg volt a koporsóba. A piacok, amelyek amúgy is korrekciós fázisban voltak, elindultak lefelé

Ebben a hónapban lehet dönteni a cafeteriáról 

A cafeteriarendszert működtető vállalatok többségénél januárban dönthetnek a munkavállalók arról, hogy milyen béren kívüli juttatásokat kívánnak igénybe venni. Egy felmérésből kiderül, hogy fontos a cégvezetők számára a gondoskodó munkáltatói kép kialakítása, és megéri a munkavállalókkal törődni.

Adómentes juttatás, amivel mindenki nyer 

Mivel az egészségbiztosítás 2012. január 1. óta adómentesen adható juttatási elem, sok cég szeretné valamilyen módon beilleszteni meglévő rendszerébe. De hogyan működik, és mire is jó ez tulajdonképpen? Szakértőnk segít!

Figyelem! Változott az illetéktörvény 

Több ponton változott az illetéktörvény január 1-jétől: mentesül az illetékteher alól a házastársak közötti ajándékozás és vagyonátruházás, szigorodnak ugyanakkor a gazdálkodószervezetek közötti egyes tranzakciók illetékmentességének feltételei.

Összefogás az elektronikai hulladékok jobb hasznosításáért 

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) négy nagy áruházlánc és két hulladékkezelő vállalkozás összefogásával indította el idei első kampányát. A „Belső értékek – A megkopott külső értékes belsőt takar” címet viselő akció keretében az elektromos és elektronikai hulladék (röviden: e+e-hulladék) gyűjtésének fontosságára és lehetőségeire hívják fel közösen a figyelmet a január 11. és február 9. közötti hétvégéken. Az akció célja, hogy a szereplők gazdasági érdekeiket félretéve, együtt álljanak ki egy közös ügy, a környezetvédelem mellett.

Brüsszelnek már nem is olyan fontos a klímavédelem? 

Lazíthat energetikai és klímavédelmi célkitűzésein az Európai Unió (EU). Az Európai Bizottság (EB) tagjai ugyanis azt fontolgatják, hogy 2030-ra csak nem kötelező célszámokat fogadnak el a megújuló energiaforrások szerepéről.

Öt hiba, amit szolgáltatóváltásnál egy kkv elkövethet 

Egyre több kkv él a szolgáltatóváltás előnyeivel az energiapiacon, sokan azonban olyan hibákat vétenek a folyamat során, ami miatt kénytelenek visszalépni a váltástól. Az energiadiszkont.hu összegyűjtötte a leggyakoribb hibákat, amelyeket egy kkv elkövethet.

Lehet valaki a főnöknél jobb? 

Egyes cégvezetők nem mernek olyan munkatársakat alkalmazni, akik képzettebbek vagy tehetségesebbek náluk, mert tartanak attól, hogy a munkatárs vetélytárssá válhat a cégen belül. Ez azonban a teljesítmény rovására mehet.

Egyszerűbb lesz elektronikusan adót fizetni 

Jelentősen egyszerűsödik az elektronikus adózási ügyintézés: a jövőben a cégek egy összegben is rendezhetik a különböző adónemekben keletkező fizetési kötelezettségüket, így időt – és pénzt – takaríthatnak meg.

Ez tényleg elad: haszonérvelés 

Alapvető (lenne), hogy egy értékesítő ismerje a terméket, amit árul. De ez csak az első lépés. A sikeres eladáshoz a fogyasztó szemszögéből kell látnunk a dolgokat. Értékesítési és marketing szakértőnk, Szalai Károly bevezet a haszonérvelés rejtelmeibe.

Nyáron indulhat a pályázati dömping 

"Mielőbb" szeretné kiírni Magyarország az új uniós pályázatokat - hangzott el ismét az illetékesektől. Ez a mielőbb a kisebb értékű típusoknál tavaszt, a pályázatok jelentős része esetében pedig nyarat jelent.

Könnyebben vehetnek fel külföldi hitelt a magyar cégek 

Megkönnyítheti azoknak a hazai vállalatoknak a dolgát az új Ptk., amelyek külföldi székhelyű banknál szeretnének hitelhez jutni. A hitelező, vagyis a külföldi bank szempontjából nyilvánvalóan elsődleges jelentőségű, hogy mennyire átlátható a hitelbiztosítéki rendszer magyarországi szabályozása, milyen hatékonyan képes lehívni a rendelkezésre álló garanciákat, illetve hogy mekkorák az adminisztratív terhei és költségei. Az új Ptk. pedig komoly változásokat hoz e téren.

Kivárunk, ennél rosszabb ne legyen 

Csendes a mai nap, nincs túl sok hír. Inkább a kivárás jellemezheti a piacokat. Persze mindig csak ilyen kivárásban legyen részünk, ugyanis az indexek továbbra is a 20 napos mozgóátlagok fölött vacillálnak.

Áfát is lehet hitelből fizetni 

Aki tanulmányozott már pályázati kiírást, vagy vállalkozása számára beruházási hitelt akart felvenni, valószínűleg találkozott azzal a kitétellel, hogy a pályázat, illetve a hitel általában csak a beruházás nettó összegét finanszírozza.

A családi ezüstöt is betolták a cégbe, de megérte 

Súlyosan megérezték a gazdasági válságot, de optimisták a magyar családi vállalkozások. Azonban még mindig komoly problémájuk a generációváltás, súlyosnak érzik az adminisztrációs terheket és örömmel látnák, ha a jogi szabályozás életszerűbb lenne.

Olcsóbb a kukorica, drágább a búza 

A Magro.hu online mezőgazdasági piactér szakértőinek heti árelemzése a gabonapiacról.

Nincs kedve dolgozni menni? Pedig már túl vagyunk az év legrosszabb napján 

Egy brit felmérés szerint idén január 6-a volt az év leglehangolóbb napja. Nemcsak az első munkanap volt, de többen is válnak ilyenkor. Szóval a legrosszabbon már túl vagyunk.

„Magyarország gyönyörű” - trendforduló a turizmusban 

Több orosz, kevesebb osztrák turista érkezett hazánkba tavaly, felpörgött a belföldi turizmus részben a Szép kártyának köszönhetően, amelyre lényegesen több pénzt töltöttünk fel tavaly, mint korábban.

Tabletre is kell fizetni az üreshordozó-díjat 

Csökkentek az üreshordozó-díjak, a díjfizetési kötelezettség azonban mostantól a táblagépekre is kiterjed. Az új rendszert közgazdasági elemzés alapján, a jelentősebb díjfizetőkkel egyetértésben alakította át az öt érintett szerzőijog-kezelő egyesület.

Veszélyesebb a 2 fokos felmelegedés, mint gondoltuk 

A klímapolitika célja, hogy a globális éghajlatvédelmi egyezménnyel 2 Celsius-fokban maximálja az ipari forradalom utáni felmelegedés mértékét. Tudósok most mégis azt mondják: 1 Celsius-fokot kellene csak engedni, mert azon felül már elszabadul a (klíma)pokol.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Pénzszerzés

Nem fenékig tejfel az Otthon Start

Nem fenékig tejfel az Otthon Start 

Otthon Start: Nem mindenki juthat 10 százalékos önerővel Fix 3 százalékos lakáshitelhez!

Cégblog

Kiben bízz, ha mindenki mást mond?

Kiben bízz, ha mindenki mást mond? 

Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo