Friss cikkeink


Erre ügyeljen, vagy ugrik a támogatás!

Erre ügyeljen, vagy ugrik a támogatás! 

Nem mindegy, hogy melyik nyomtatványon igényli az állami támogatást az új online kapcsolatra képes pénztárgép után. A pénztárgépenként járó ötvenezer forintos állami segítség még most is igénybe vehető!
Megválasztották a Fed első női elnökét

Megválasztották a Fed első női elnökét 

Továbbra is lagymatag a részvénypiac az újesztendőben. A vezető indexek egyelőre a 20 napos mozgóátlagok fölött konszolidálnak, amely jó viselkedést jelent annak ellenére, hogy az amerikai indexeknél bizonyos esetekben már eladási szignálokat lehet látni bizonyos indikátorok alapján.
Tartozik? Ne tegye, mert most már többe kerül!

Tartozik? Ne tegye, mert most már többe kerül! 

Az adószakértők szerint aránytalanul nagy terhet ró a késedelembe eső gazdálkodókra, hogy januártól kötelező a késedelmi kamat felszámolása, és minimum 40 eurónak megfelelő forintot is fel kell felszámolni behajtási költségátalányként.
A felmondás szabályai

A felmondás szabályai  

A munkaviszony megszüntetésével foglalkozó sorozatunk első részének témája a közös megegyezés és részben a felmondás volt. Ebben a cikkben pedig a Piac & Profit szakértő partnere a felmondással kapcsolatos további kérdéseket tárgyalja.
A kamarához kerültek a falugazdászok

A kamarához kerültek a falugazdászok 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához (NAK) került ez év január 1-jétől a kormányhivataloktól a falugazdász-hálózat működtetése. Elsejétől pedig ingyenes lett az őstermelői igazolvány.
Földgázbányászat atombombával

Földgázbányászat atombombával 

A magas nyomású vízzel és vegyi oldattal történő, repesztéses gázkitermelés, vagyis a „fracking” az USA-ban évek óta vita és itt-ott ideiglenes moratóriumok tárgya. A hatvanas években azonban egy brutálisabb módszerrel is kacérkodtak a kutatók: atombombákkal nyitották volna meg a föld alatti gázmezőket.
Így szórjuk el a fizetésünket

Így szórjuk el a fizetésünket 

A napi, apróságoknak tűnő, pár száz forintos vásárlási tételek éves szinten százezres kiadásokat jelentenek. Egy megspórolt kávé, péksüti vagy otthonról hozott ebéd akár a lakásfelújítás vagy az autóvásárlás alapja is lehet, éves szinten összesítve.
Egy trükk, amit érdemes ellopni a multiktól

Egy trükk, amit érdemes ellopni a multiktól 

A multik által használt praktikák, melyeknek hatékonyságukat köszönhetik, a kis cégek számára többnyire elérhetetlenek. Van viszont egy olyan, amit bárki, már holnaptól használhat. Megéri!
Felforgatták a vásárlási szokásokat a trafikok

Felforgatták a vásárlási szokásokat a trafikok 

A nemzeti dohányboltok alaposan felforgatták a dohányosok vásárlási szokásait: ritkábban, de többet vásárolnak a boltokban a vevők. A boltokban megjelentek a nem dohányipari termékeket vásárlók is.
Mikor és mennyit vonhatnak le a munkabérünkből az idén?

Mikor és mennyit vonhatnak le a munkabérünkből az idén? 

A munkabérből való levonás szabályait illetően még mindig sok téves meggyőződés él a köztudatban. Kevesen tudják például, hogy a jogszabály alapján a személyi jövedelemadó (szja) és a járulékok levonása a bruttó munkabérből történik, minden egyéb letiltás forrása a nettó munkabér.

Nem szégyen, szükséglet a követeléskezelés 

A magyar gazdaság fojtogató rákfenéje a körbetartozás. Követeléskezeléssel ugyan csökkenthetők a potenciális veszélyforrások és az általuk okozott veszteségek, de sok cég még mindig szégyell – vagy különféle kifogások álcája mögé bújva nem akar – követeléskezelőhöz fordulni.

Még az államtitkár szerint is rossz a szabály 

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a lovas tevékenységről szóló, szeptember 1-jén hatályba lépett rendeletének visszavonását. A mostani szabályozás a családi vállalkozásokat tenné tönkre.

Újabb milliárdok kommunikációra – tessék sietni!  

Belföldi fogyasztói kampányainak, illetve külföldi élelmiszer-promóciós akcióinak tervezésére, kivitelezésére és lebonyolítására 24 hónapra keres partnert a Magyar Turizmus Zrt. egyik helyettes vezérigazgatóságaként működő Agrár Marketing Centrum (AMC) – adta hírül a Turizmus Panoráma.

Indulhatott volna jobban is az év 

Ez az év is elkezdődött, s ugyan a múlt hét még az ünnepekről szólt, de az irány alapvetően lefelé mutatott. Persze ebből még nagy következtetést nem igazán lehet levonni a folytatás tekintetében.

Mennyit is fizetek? Így adózunk idén! 

Január 1-jétől több ponton változtak a személyi jövedelemadóra (szja) és a társadalombiztosítási járulékokra vonatkozó szabályok, kibővült az adómentes juttatások köre, már a lakáshitel is törleszthető cafeteriából.

3+1 évindító személyesmárka-építő tipp 

Az új évben sokan sokfélét megfogadnak, amit aztán nem igazán tartanak be. Fogadalmak helyett szakértőnk, Nagy Krisztina, olyan azonnal használható eszközöket és módszereket mutat, amelyek az évzáráshoz-évkezdéshez kapcsolódóan nagyszerűen használhatók a szakmai személyes márkánk építésére. Ezek a módszerek legjobban az év első egy-két hetében működnek, ezért fogadkozásra már nincs időnk, a legjobb, ha azonnal nekilátunk.

Hárommilliárd kommunikációra. Kié lesz? 

Ötféle kommunikációs tevékenységre vonatkozó nyílt közbeszerzést írt ki az NFÜ – a megszűnése napján. Teljes becsült összértéke nettó 2,9 milliárd forint, egyben és részenként is pályázható.

Az üzeneteinket is elolvassa a Facebook? 

A gyanú szerint rendszeresen ellenőrzik a felhasználók magánüzeneteit, és az adatokat a hirdetőknek továbbítják a világ legnagyobb közösségi oldalán. A Facebook ellen két felhasználó nyújtott be keresetet.

Elsejétől más szabályok vonatkoznak a kötetlen munkaidőre 

A parlament még nyáron módosította a Munka törvénykönyvét, a kötetlen munkarendre és a szabadság kiadására vonatkozó új szabályok január elsejével léptek hatályba. Egyszerűbb lesz ezentúl átvinni a jövő évre a szabadságunkat.

Lakáshitelezés: fény az alagút végén? 

Tavaly már elkezdett felpörögni a lakáshitelek piaca, de még mindig messze elmaradt a válság előtti szinttől, ami az adásvételek alacsony szintjén is meglátszott. Idén várhatóan még olcsóbbak lesznek a lakáshitelek és kedvezőbb feltélekkel lehet majd pénzhez jutni.

Ősi módszerekkel küzdenek a természetért 

Kínában a rizsföldek vizében tenyésztenek halat, Ausztráliában a bennszülöttek fogásait ellesve fékezik meg az erdőtüzeket. 115 ország szövetkezik a legjobb gyakorlatok meghonosítására.

Tíz kiváló gondolat kiváló emberektől 

Akármennyit is merítünk az üzleti életben a sikeres elődök életútjának, ötleteinek tanulmányozásából, ne feledjük, rengeteg embertársunk él a cégvilág keretein kívül, akik közül jópáran a maguk módján szintén rendkívüli sikereket tudtak elérni az életben.

Februártól minden devizaügyletet jelenteni kell! 

Idén februárban lép életbe az az európai uniós rendelet, amely alapján minden tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős és opciós ügyletről jelentést kell készíteniük az ügyletben résztvevőknek. A jelentési kötelezettség a nem pénzügyi vállalkozásokra is vonatkozik.

Tavaly jól tejelt a tejágazat, idén már nem biztos 

Kedvező évet zárt 2013-ban a magyar tejágazat, a tejtermékek piaca egész évben keresleti volt, ez pedig mind a termelők, mind a feldolgozók számára jövedelemtöbbletet eredményezett

Babonák és üzlet – fontosabb, mint hinnénk!  

Bármilyen irracionálisnak tűnik, az emberek nagy része babonás viselkedést gyakorol az üzleti életben is.

Itt a legszennyezettebb levegőjű városok listája 

Az ENSZ Világegyézségügyi Szervezete által közzétett listán szerencsére Budapest nem került az uniós ”élvonalba”. De sok helyen maszkot rakhatunk az arcunkra, ha városnézésre indulunk.

Most érdemes előre tervezni az adókedvezményekkel! 

Az év első napjaiban érdemes egy gondolatot szentelni a megtakarításokra, főként, ha már van NYESZ, vagy önkéntes pénztári számlája valakinek. Az öngondoskodás önérdek, de az állam is jelentős mértékben támogatja.

Beindult a növekedés, de a kkv-k nélkül nem lesz tartós 

Magyarországon lendületet vehet a gazdasági növekedés és egy stabil, tervezhetővé tett üzleti környezetben már megindulhat a reálgazdaság banki hitelezése is. A növekedés azonban csak a kkv-k aktivizálásával válhat tartóssá.

Ingatlanpiac: van még lejjebb? 

Miután a válságot követő évek legalacsonyabb ingatlanpiaci forgalmát zárjuk majd idén és az ingatlanárak sem moccannak már jó ideje, joggal merül fel a kérdés: van-e még lejjebb, vagy épp ellenkezőleg, itt az ideje a fordulópontnak.

Egyedül nem megy - a cégeknek sem 

Bár a vállalakozók jelentős része nem tartja jó lehetőségnek a magyarországi üzletet, a légkör ennek ellenére is javul. Tennivaló azért bőven akad a céges sikerek elérése érdekében. Egy friss felmérés szerint a költségek csökkentése és az összefogás segíthet elsősorban cégvezetők szerint.

Hozzuk a hiánycélt, de egyhamar nem lesz euró 

A várakozásoknál kedvezőbb, várhatóan 929,2 milliárd forint lesz a 2013. évi büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal kevesebb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél, így a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet.

Minden adott az offshore-pénzek tisztázásához 

A napokban megjelent a Magyar Közlönyben a Stabilitás Megtakarítási Számla (SMSZ) elindításához szükséges végrehajtási rendelet – vagyis elindulhat a külföldről hazahozott pénzek tisztázása.

Erre ügyeljen, ha meglátogatja a könyvelőjét! 

Számos változás lépett életbe január elsejével, amelyek sokban módosíthatják a vállalkozások adózását. Módosult a társasági adózás, számos kisadó módosult, köztük a neta és a közműadó.

Tényleg egyre többen élnek (köz)munkából 

A vártnál is kedvezőbb lett a munkanélküliségi adat, négymilliónál is többen dolgoznak az országban, igaz, hogy a statisztikát a téli közmunkaprogram jelentősen torzítja. Nagy előny ugyanakkor, hogy a fiatalok munkanélküliségét számottevően sikerült csökkenteni.

Sokallják a hatósági árat az adatforgalomért a kereskedők 

Sokallják a kereskedők a havi nettó 1500 forintos hatósági árat az online kasszák adatforgalmáért, amelyet még tavaly állapított meg hatósági árként a minisztérium. Az NGM szerint ez az összeg lényegesen alacsonyabb mint a korábbi 2300 forintos piaci ár, a kereskedők szerint azonban 7-800 forint lenne elfogadható.

Nem indult valami fényesen az új év 

Nem kezdődött jól az újév a részvénypiacokon, mind a Dax index, mind pedig az amerikai tőzsdék jelentősebb eséssel indították 2014-et és az ázsiai piacok sem festenek sokkal derűsebbnek.

Kevesebb lett a cég: erre még nem volt példa 

Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. Ráadásul kevesebb cég is alakult, így év végére csökkent a vállalkozások száma hazánkban. Erre még nem volt példa az ezredforduló óta.

Mégsem (mindenkit) szankcionál azonnal a NAV 

Bár korábban többször fogadkozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy január elsejétől szigorúan be fogja tartatni az online pénztárgépekre való átállást a boltokban, végül mégiscsak enyhítenek az elvárásokon. Az ellenőrzések azért folytatódnak.

Egyre pontosabban fizetnek a cégek 

Pozitív folyamat indult be a magyar gazdaságban, jelentősen javult ugyanis a cégek számlafizetési fegyelme az elmúlt évben, és csökkentek a fizetési határidők és az átlagos késedelmek is.

Szénre nem lesz pénz 

Szigorúbban korlátozza a szenes projektek támogatását és bővíti a megújuló energiákat támogató portfólióját az EBRD. A szénerőművek esetében csak az energiahatékonyság növelését és a gázüzeművé alakítást támogatnák a jövőben.

Rekord sok jogszabályt hozott 2013 

Tavaly átlagosan napi négy jogszabály született, a törvények száma átlépte a 250-et, a jegybanki rendeletek száma másfélszeresére nőtt. A jogszabályok és határozatok összesen 90 ezer oldalt tettek ki a Magyar Közlönyben.

Ezek az aduk az adóhatósággal szemben! 

Milyen jellegű adópereket indíthatnak a vállalkozások a NAV-val szemben? Egyáltalán mennyire mernek a cégek egy ilyen perbe belemenni, amikor az adózó általában hendikeppel indul az adóhatósággal szemben?

Már a kormány osztja az uniós pénzeket 

Megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jogutódlással január elsejével, az uniós fejlesztési programok végrehajtása a szaktárcákhoz kerül, míg a források felhasználását a Miniszterelnökség koordinálja.

Ötödik hónapja tart a fellendülés 

Immáron augusztus óta folyamatosan gazdasági fellendülést jelez a Beszerzési Menedzser Index (BMI). Decemberben azonban némiképp visszaesett, így a gazdasági kilátások némiképp romlottak a tavalyi év utolsó hónapjában.

IT-rendszer amortizáció nélkül? De hogyan? 

Egy vállalat informatikai rendszerének kiépítése sosem könnyű feladat. Sorozatunkban a Piac&Profit szakértője lépésről lépésre vezeti végig a cégvezetőket egy hatékony és biztonságos IT-rendszer kiépítésének főbb tennivalóin. A cikksorozat befejező részében a leginkább költséghatékony megoldást mutatjuk be olvasóinknak.

Felülvizsgálatot kérhetnek a megbüntetett cégek 

Korábban előfordult, hogy jóhiszemű eladók az eladási ár 40%-át fizették meg utólag a NAV-nak azért, mert az értékesített termékek kiléptetése az EU-ból kicsúszott az áfatörvényben fogalt 90 napos határidőből. A MAZARS figyelmeztet: az Európai Bíróság decemberi döntése nyomán a korábban elmarasztalt cégek most felülvizsgálatot kérhetnek.

Új feltételekkel vehető igénybe a jegybanki olcsó hitel 

Január elsejétől léptek életbe a Növekedési Hitelprogram (NHP) második szakaszának megváltozott feltételei. Emelkedett a maximális hitelösszeg, bővült a felhasználási lehetőségek és az igénybevevők köre is.

20 éves a Budapest Klub 

A Budapest Klub elsősorban azokhoz szól, akik felismerték, hogy felelős, planétánk sorsáról tudatos cselekvésre van szükség. Tiszteletbeli tagjai a Dalai Láma, Peter Gabriel, Milos Forman, Elie Wiesel, Mihail Gorbacsov, Edgar Mitchell, Václav Havel, Göncz Árpád, s több mint ötven más világhírű személyiség.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Pénzszerzés

Nem fenékig tejfel az Otthon Start

Nem fenékig tejfel az Otthon Start 

Otthon Start: Nem mindenki juthat 10 százalékos önerővel Fix 3 százalékos lakáshitelhez!

Cégblog

Kiben bízz, ha mindenki mást mond?

Kiben bízz, ha mindenki mást mond? 

Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo