Tőzsde cikkek

A befektetési piacon is átveszi a hatalmat az AI
A világ intézményi befektetőinek csaknem háromnegyede véli úgy, hogy a technológiai fejlődés 2025-re átalakítja az ágazatot. Befektetési folyamata során tízből egy intézményi befektető már igénybe veszi mesterséges intelligencia segítségét.

Fordulatos lesz ez a hét a pénzpiacokon
Félidei választások az Egyesült Államokban kedden, a Fed Nyíltpiaci Bizottságának ülése csütörtökön, az olasz pénzügyminiszter tárgyalása Brüsszelben, valamint Kína lehetséges lépései a jüannal kapcsolatban – ezek az eseménykockázatok lesznek a legnagyobb hatással a világ pénzügyi piacaira az előttünk álló héten a Saxo Bank elemzése szerint.

Visszaelőzte a Microsoft az Amazont
Októberre visszaszerezte második helyét a Microsoft a legértékesebb amerikai cégek listáján, megelőzve az Amazont. A lista élén továbbra is az Apple áll.

Kitalálnád, melyek a karbonsemleges világcégek?
Van köztük bank, szoftvermárka, internetóriás, csomagküldő. Európában több a zöld előírás, ami a vállalatokat környezettudatos működésre kötelezi, Amerikában kevesebb. De az üzleti szféra élvonalában a zöldülés szinte magától értetődően fontos.

Így segít a BÉT a vállalatfejlesztésben
A Budapesti Értéktőzsde számos, a középvállalatok növekedését segítő szolgáltatást nyújt. A Széchenyi Tőkealapkezelő blogja összeszefoglalta ezeket.

Megavállalatban egyesül a Mészáros-birodalom
Az Opus Global Nyrt. és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a társaságok fúziójának előkészítéséről döntött – derült ki a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) közzétett határozatokból.

Nem rengette meg a globális piacot a vámháború
Az év első felében kiélesedő kereskedelmi háború érezhető bizonytalanságot eredményezett a piacokon, azonban a fejlett részvénypiacokon ez sem állította meg a növekedést és az év végéig a feltörekvő piacokon is emelkedés várható.

Elon Musk távozik a Tesla igazgatótanácsának éléről
A korábbi, félrevezető Twitter-üzenetek miatt Elon Musknak távoznia kell a Tesla igazgatótanácsának éléről, de a vállalat vezérigazgatója marad.

Tovább szeletelik a Fiatot
Míg korábban a Chrysler/Jeep megvételével még nőtt a Fiat konszern, azóta tovább bontják, szervezik át Olaszország legnagyobb iparvállalatát, a világ sorrendben hetedik autógyártóját.

Bizakodók a családi vállalkozások, de van mitől félniük
A családi vállalkozások kétharmada a bevétele és nyeresége növekedését prognosztizálja a következő 12 hónapra, derül ki a Deloitte Private felméréséből. Az ilyen cégek a fejlődésüket főleg belső erőforrásokkal finanszírozzák, a tőzsdei megjelenést csak kevesen fontolgatják, ugyanakkor a lízing vagy hitellehetőségekkel egyre bátrabban élnek.
Warren Buffett is érzi, hogy újabb válság jön
A 86,7 milliárd dolláros magánvagyonnal rendelkező, hosszú távú befektetésekben utazó Buffett idén nem tudott nagy cégfelvásárlásokat bonyolítani, mert szerinte túl vannak árazva a cégek, a kelleténél magasabbak a részvényárfolyamuk. Márpedig ha az egész mezőny túl van árazva, akkor hamarosan jön a korrekció. A lufi kipukkadása. Csúnyább nevén: az összeomlás.
Füves cigi miatt eshettek a Tesla-részvények
Egy riporter azzal viccelődött Elon Muskkal, hogy vajon zavarja-e a részvényeseket, ha a Tesla vezére élő adásban gyújt rá egy füves cigire. Úgy tűnik, igen.
Új befektetési szolgáltató a BÉT-en
Újabb tőzsdetaggal bővült a Budapesti Értéktőzsde részvény szekciója. Közép-kelet-európai terjeszkedése részeként a cseh tőkepiac vezető befektetési szolgáltatója, a Patria Finance a.s. 2018. augusztus 27-től a magyar piachoz is hozzáférést ad magán- és professzionális intézményi befektető ügyfeleinek.
Tőzsdén maradt, de nagy árat fizetett a Tesla
Füstbe ment a terv, ami szemmel láthatóan leginkább csak a cég első számú emberének fejében létezett. Elon Musk meggondolatlan twitterezése sokba kerülhet neki és a vállalatnak is – írja a Bitport.
Nyakunkon a következő válság: egy tőzsdeguru szerint így pukkad szét a lufi
A 2008-as válság óta folyamatosan emelkednek a tőzsdeindexek és a nagyvállalatok részvényárfolyamatai. De a többség már túl van értékelve, vélik elemzők. Jön a korrekció: a zuhanás. Amit Jeremy Grantham tőzsdeguru szerint furcsa módon éppen Trump védővámháborúja halasztott el. Csak egy kicsit.
Bedőlne a piac, ha Trumpot megbuktatnák?
Trump szerint gazdasági katasztrófához vezetne, ha felelősségre vonnák a kampány során történt gyanús ügyek miatt. Bár a piac valóban nem reagálna kedvezően, elemzők szerint pánikra nincs ok.
Itt van a karbonárral igazított tőzsdeindex
A S&P Dow Jones olyan indexeket indít, melyek a 2030-ra prognosztizált karbonárfolyamot bekalkulálják a cégek teljesítményébe, s ezzel együtt a várható árfolyamába is. A légszennyezés megfizettetésével mint költségtétellel terhelve máshogy fog kinézni sok-sok multi piaci kapitalizációja.
Megdobja a cég értékét, ha ott van a tőzsdén
Az elsődleges részvénykibocsátások összértéke három éve a legmagasabb, annak ellenére, hogy csökkent idén a tőzsdére lépő vállalatok száma világszerte – derül ki az EY, globális IPO trendeket elemző jelentéséből. A technológiai, az ipari és a fogyasztási cikkekkel foglalkozó cégek a legaktívabbak a piacon.
Hasít az Amazon, lejtmenetben a Facebook
Kijöttek a második negyedéves számok, amelyek alapján az Amazon megállíthatatlannak tűnik, a Facebook viszont gödörbe került.
A tőkebevonás alternatívája is lehet a blockhain
A kriptovaluták kapcsán megismert technológiák segítségével vonhatnak be tőkét és nyithatnak új piacokat akár nagyvállalati volumenű szereplők is – olvasható a Deloitte közleményében.
Már marihuánába is lehet fektetni a tőzsdén
A Canopy Growth, az USA legnagyobb orvosi kannabiszt termesztő cége a New York-i értéktőzsdére vitte a részvényeit. A kanadai cég tavaly 78 millió dollár bevételt könyvelt el legális vadkender eladásából.
Túlbecsülik a kockázatokat a befektetők
Londoni pénzügyi elemzők szerint a világgazdasági növekedés kilátásait terhelő kockázatok kétségtelenül növekedtek az idén, a piacok azonban túlárazzák az olyan kockázati forgatókönyvek valószínűségét, mint például a kereskedelmi háború globális eszkalációja vagy Olaszország törlesztésképtelenné válása.
Tőzsdén is lehet kereskedni az első magyar kriptovalutával
A MicroCoin az első magyar saját blokklánc alapú kriptovaluta, amelyet Németh Péter indított útjára 2017 decemberében. Az alapító közlése szerint a MicroCoin mögött nem állnak befektetők, így indításának oka nem üzleti természetű volt, a MicroCoin-t nonprofit működési modellben fejlesztik és menedzselik. Mivel egy nyílt forrású projekt, így bárki csatlakozhat a MicroCoin közösségéhez, befolyásolhatja annak működését és a jövőjét.
Nem csak a focisták gyúrnak a vb-re
A hamarosan kezdődő oroszországi labdarúgó VB-re nemcsak a válogatottak melegítenek, hanem azok a gazdasági társaságok is, amelyek valamilyen módon hasznot húzhatnak a rendezvényből. Érdemes egy gyors pillantást vetni ezekre a társaságokra, mert jó páran közülük a világ nagy tőzsdéin jegyzett cégek, sokak számára elérhető részvényekkel.
Így kerülhet a tőzsdei elit csapatba
A BÉT és az NGM által kötött támogatási szerződésnek köszönhetően azon vállalkozások, melyek gyors növekedési potenciállal bírnak és nyitottak a transzparens tőzsdei működésre, tőzsdei felkészülésükhöz kapcsolódó szakmai és anyagi támogatásra számíthatnak. A Megakrán Zrt. az első vállalat, mely sikeresen pályázott erre a támogatásra.
A közepes, családi cégek a listavezetők
Túlnyomórészt családi tulajdonban lévő, közepes méretű vállalatok állnak vezető helyen a Corporate Excellence Award világlistáján. A svájci szakemberek átfogó értékelésének tapasztalatai szerint a hosszú távon eredményes cégek a legsikeresebbek – a tőzsdén is.
Izgalmas lesz ez a hét a devizapiacon
Brit kamatemelés, orosz szankciók, háborús fenyegetés: ezek rengethetik meg a napokban a devizaárfolyamokat.
EU-s támogatásból léphetnek tőzsdére a kkv-k
Támogatási szerződést írt alá a BÉT és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), mely szerint a magyarországi kkv-k vissza nem téríntendő támogatást vehetnek igénybe a BÉT-től a tőkepiaci finanszírozáshoz szükséges tudás megszerzésére és a tőzsdei megjelenés költségeire.
Népszerűsége okozta a Bitcoin bukását
Hiába kriptovaluta, a Bitcoin árfolyama is megsínylette a hétfői tőzsdepánikot, pedig elvileg akár menekülővaluta is lehetett volna. A Piac&Profitnak nyilatkozó szakértő szerint a zuhanást részben éppen a népszerűsége okozta, az, hogy a közelmúltban az addig alternatív terméknek számító valuta integrálódott a mainstream pénzügyi rendszerbe.
Pénzintézetekbe és energiacégekbe érdemes fektetni
A hazai részvénypiaci emelkedéshez hasonló trend volt jellemző a régió többi tőzsdéjén is a tavalyi évben. A K&H befektetési szakemberei szerint még mindig érdemes beszállni a regionális részvényekbe, az emelkedő munkaerőköltségek miatt azonban kiugró növekedésre nem lehet számítani.
Mészáros Lőrinc cégei taroltak tavaly a tőzsdén
Jó évet zárt tavaly a Budapesti Értéktőzsde, de Mészáros Lőrinc cégei, az OPUS és a KONZUM egészen kivételes teljesítményt nyújtottak, mindkét cég több mint ezer százalékkal növelte részvényeinek értékét.
Mészáros Lőrinc karácsonyi bevásárlókörúton
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett tájékoztatás szerint a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. a Konzum PE Magántőkealap, valamint a Konzum Management Kft. együttesen 51,34 százalékos, többségi befolyást szerezhet az irodaházakat, ipari és logisztikai ingatlanokat tulajdonló, illetve üzemeltető Appeninn Holding Nyrt. fölött.
Összeomlástól félnek a tőzsdeguruk
Egyre több sztárbefektető állítja, hogy a tőzsdevilágban esedékes a korrekció. A borúlátóbbak összeomlásnak nevezik. Már nem azt elemzik, hogy a 2007-es válság után újra jön-e egy negatív globális pénzügyi esemény, hanem hogy mikor és mennyire fog fájni? És mibe menekülnek a legnagyobbak?
Kevesebben takarítanak meg többet
A kevésbé tudatos fogyasztói magatartásból adódó válságok jelentős terheket rónak az államra, ezért a kormány számára kiemelten fontos, hogy a lakosság pénzügyi tudatossága javuljon, optimális döntések szülessenek – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára egy budapesti konferencián.
Az átgondolatlan növekedésből lesz a vak rohanás
Sok vállalkozó nem mer növekedni és egymilliárd forintos évi árbevétel elérésekor inkább létrehoz egy másik céget, hogy elossza az üzletét és bevételét, mert különben megzavarna egy nagyobb versenytársat, derült ki a Piac & Profit A növekedés csapdái 2017 című konferenciáján.
Majdnem bedöntötték a tőzsdét a Tesco vezetői
A nagy-britanniai Tesco három volt vezetője bíróság elé került, mert csalárd módon manipulálták a nagyvállalat pénzügyi adatait, s ezzel súlyosan megzavarták a londoni tőzsde működését is.
Újra nőnek a tőzsdei buborékok
Égig nőnek-e a fák, azaz mikor lesz vége a tőzsdék szárnyalásának? Erre a kérdésre keresett választ az Aegon Ügyfélklub legutóbbi eseményén Pálfi György, az Aegon Alapkezelő részvény portfólió menedzsere. Szerinte a világgazdaságon lassan túlfűtöttség jelei mutatkoznak, így meglehetősen drágán lehet hozamra szert tenni.
Több idő jut az ügyfélre
Immár megszokott, hogy a pénzintézeteknél számítógépes rendszerek intézik a számlavezetést, az utalásokat, a tőzsdei megbízásokat. Amerikai nagybankok már egyre bonyolultabb feladatokat is bíznak a számítástechnikára, aminek eredményeként munkatársaik többet tudnak foglalkozni az ügyfelekkel.
Történelmi csúcsokat döntött a BUX
A nyár utolsó hónapjában sem pihent meg a BUX, szinte már menetrendszerűen döntött ismét történelmi csúcsokat. A hónap során több alkalommal is 37 ezer környékén járt az index, hogy aztán a hónap második felében végleg átlépje a bűvös határt.
Tőzsdeguruk nyomában
Minden kisbefektető, aki a tőzsdén próbál szerencsét, és nem indexalapokba fektet, a nagy guruk húzásait igyekszik ellesni. Megnéztük, mely részvényekben lát fantáziát most Soros, Buffett és más tőzsdeguruk.
Még Trump se tudja tönkretenni a jó hangulatot
Atomfegyver ide, Trump program oda – úgy látszik, a részvénypiacokat semmi nem tudja megingatni. Ez látszik legalábbis a tőzsdék folyamatos emelkedésén, miközben a várható árfolyamingadozások sem adnak okot túlzott izgalomra. Jó hír ez a befektetőknek, hiszen a jegybanki szigorítások miatt a kötvénypiacokon amúgy sem sok babér terem a következő hónapokban – tájékoztatott a K&H Alapkezelő.
Új ügyfeleket hozhat a tőzsdei jelenlét
Ötödik legnagyobb szereplőként lépett a Waberer’s a magyar tőzsdére, ahol első logisztikai szolgáltatóként vezette be papírjait. Tőzsdei szakemberek régóta szorgalmazzák a hazai vállalatok részvénypiaci jelenlétét. De mit remélhet egy magyar vállalat a tőzsdei szerepléstől? Végh Richárddal, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk.
Újabb történelmi csúcson zárt a BUX
Az előző csúcsdöntés június 2-án, pénteken volt, akkor a BUX 35 150,44 ponton állt. A tegnapi emelkedés főként az OTP-papírok közel egy százalékos felértékelődésének volt köszönhető, a BUX pedig 35 411,01 ponton zárta a napot.
Még az idén elindul a kkv-piac a Budapesti Értéktőzsdén
A kkv-piac indulását az idei harmadik vagy negyedik negyedévre ígérte Végh Richárd, a tőzsde elnök-vezérigazgatója. A tőzsdére való felkészülést 2020-ig egymilliárd – uniós forrású – forintból támogatják.
Kivár a tőzsde a szupercsütörtök előtt
Szerdán kivárásra számítanak a magyar és a nemzetközi tőzsdéken is a rendkívül izgalmasnak ígérkező szupercsütörtök előtt az elemzők.
Növekvő forgalomban új történelmi csúcson zárta a múlt hetet a BUX
A BUX pénteken 35 150,44 ponton állt, ami az előző heti záróértéknél 791,51 ponttal, 2,30 százalékkal magasabb. A héten a részvénypiac forgalma 49,5 milliárd forint volt, szemben az előző heti 43,1 milliárd forinttal, a vezető részvények erősödtek.
Dollárgyengülés várja Trumpot az első napján
Újra nagyot gyengült a dollár azután, hogy Janet Yellen, Fed elnök arról beszélt tegnap éjjel, hogy a bérek moderáltan emelkednek, miközben az ipari kapacitás kihasználtságban is van még tér az emelkedésre, s így abszolút nincsenek elkésve a kamatemelésekkel.
Már nyugat-európában nyomul a Richter
A Richter megállapodást kötött az Allergannal, hogy most már nemcsak Kelet-Európában, hanem Nyugat- Európában is értékesítheti az Allergan levonorgestrel hatóanyagú spirálját, amelyet Levosert-nek hívnak.