Indul az új kötelezős szezon, ezekre érdemes figyelni

Megkezdődött a 2025-ös kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelynek keretében az idősebb, 2010 előtt vásárolt, még ugyanannál az üzembentartónál lévő autók tulajdonosai válthatnak biztosítót vagy köthetnek új szerződést. Az érintetteknek érdemes megnézniük a teljes kínálatot, a tavalyi kampányban ugyanis átlagosan 18 ezer forintot spórolhattak a legkedvezőbb szerződéssel – derül ki a Netrisk összeállításából.

Elindult az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány. Azok az autósok és üzembentartók érintettek, akik 2010 előtt vásárolták az autójukat. A kampány még mindig 750 ezer gépjárművet érint, amiből 400 ezer személygépjármű. Az év hátrelévő 2 hónapjában pedig több mint 1 millió gépjármű kötelező biztosítását válthatja le a lakosság – derült ki a Netrisk összefoglalójából.

A novemberben megkötött új kötelező biztosítások átlagdíja jellemzően alacsonyabb az év többi hónapjához viszonyítva, ez köszönhető egyebek mellett annak, hogy az ilyenkor kgfb-t váltók között nagyobb arányban idősebb, azaz alacsonyabb értékű autókról van szó, valamint sok sofőr a bonus-malus kedvezményrendszerben magas kategóriába tartozik.

Tetemes eltérések

„Az idei kampány különleges lesz, hiszen az elmúlt pár hónapban csökkentek a kötelező biztosítások díjai, 2025. január és október között a személygépkocsik esetében ez 54 600 forint volt, ami éves szinten közel 4 százalékos csökkenést jelent. Így akkor is érdemes lesz kalkulálniuk az érintett autósoknak, ha a jövő évi díjértesítő alapján egyébként nem vagy alig emelkedne a biztosítási díjuk, mert a kedvező piaci feltételek mellett akár további megtakarítást is elérhetnek. A várakozások alapján egyébként valamivel 33 ezer forint alatt lehetnek majd az átlagdíjak” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo