Kína cikkek


Kínai konkurenst kap az Airbus és a Boeing

Kínai konkurenst kap az Airbus és a Boeing 

Bemutatták az Airbusszal és a Boeinggel konkuráló kínai repülőgépet a nagyközönségnek.
Kína felé nyitnának a német cégek

Kína felé nyitnának a német cégek  

Olaf Scholz német kancellár pénteken hivatalos látogatást tett Kínában.
Vigyázz Putyin, Erdogan fekete-tengeri flottája ötször nagyobb

Vigyázz Putyin, Erdogan fekete-tengeri flottája ötször nagyobb 

Hat hajó indult el gabonával Ukrajna fekete-tengeri kikötőiből.
Újabb repülőjárat indul Budapestről Kínába

Újabb repülőjárat indul Budapestről Kínába 

Újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines.
A Samsung áttört a szankciókon

A Samsung áttört a szankciókon 

A Samsung egy évre felmentést kapott a Washington által a Kínába irányuló chipek szállítására vonatkozó korlátozások alól.
Nőtt a német export Oroszországba

Nőtt a német export Oroszországba 

A vártnál kisebb lett Németország külkereskedelmi mérlegtöbblete augusztusban.
A kínaiak technológiai áttörést értek el

A kínaiak technológiai áttörést értek el 

Az év végére forgalomba áll az első kínai utasszállító repülőgép.
Újabban a számok mindig mást mondanak, mint a kormányzati források

Újabban a számok mindig mást mondanak, mint a kormányzati források 

A kormányzati propaganda szerint a brüsszeli szankciók Kínának hoznak plusz profitot. Ott viszont ebből semmi nem látszik.
Bedőlt az évszázad biznisze

Bedőlt az évszázad biznisze 

Bezuhantak a kínai konténeres szállítási díjak.
Forradalmasítja az elektromos autózást, feltöltés néhány perc alatt

Forradalmasítja az elektromos autózást, feltöltés néhány perc alatt 

Akkumulátorcsere-szolgáltatásra építi piaci stratégiáját az elektromos autókat gyártó kínai NIO.

Kettészakadhat a világkereskedelem, az orosz olaj új utakat keres 

Oroszország lett Kína legnagyobb nyersolajszállítója.

Feldübörgött a kínai gazdaság 

Kínában csaknem megkétszereződött az új banki hitelkibocsátás augusztusban.

Kínában már csökkennek az árak 

Lassult a fogyasztói és a termelői árak emelkedésének üteme Kínában augusztusban.

Kínát is utolérte a globális felmelegedés 

Az idei volt a legmelegebb nyár Kínában a komplett meteorológiai mérések 1961-es kezdete óta.

9 ezer magyar dolgozhat egy kínai akkumulátorgyárban 

Kína és Németország után mi leszünk a harmadik ország a világon, ahol ilyen technológia kap szerepet.

Harc indult az amerikai szuper chipekért 

A kínai hatóságok követelik, hogy az amerikai kormány törölje el azokat az intézkedéseket, amelyek korlátozzák bizonyos típusú chipek exportját Kínába és Oroszországba - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője.

Újabb pofon Putyinnak, ezúttal balról 

A kazah elnök új gazdaságpolitikát hirdetett, ami teljesen szembe megy azzal, amit Putyin képvisel.

Kevesebb nyereséget értek el a kínai cégek 

A kínai ipari vállalatok nyeresége csökkent, bevételük ugyanakkor nőtt az idén az első hét hónapban éves összevetésben.

Lassan nem lesz értelme a benzinársapkának 

Folyamatosan esik a kőolaj ára a világpiacon. Ennek köszönhetően majdnem ott tartunk, mint február 24-e, az ukrajnai háború előtt, sőt egyes esetekben már az árak alacsonyabbak a február elsejeinél.

Meglepetésre gazdaságélénkítésbe kezdett Kína 

A kínai jegybank (PBOC) meglepetésre lazított a monetáris politikai feltételein.

Elképesztő kínai fölény informatikában, erre oda kellene figyelni 

A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés, hiszen közel kilencven ország több száz versenyzője között kell jól teljesíteniük a fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban.

Sokszorozódik a világ akkumulátor termelése 

A világ legnagyobb akkumulátorgyártója Debrecenben hozza létre második európai üzemét.

Kína a világ élén az elektromobilitásban összefüggésben 5G hálózatuk fantasztikus terjedésével 

Az elektromos járművek térhódítása megállíthatatlan.

Felpörgött a gazdaság, meglódult az áramfogyasztás Kínában 

Az év második felében az áramfogyasztás 7 százalékos növekedésére számítanak.

Lehet, hogy jól kalkulált a kormány? 

Az ellenzék gyakran támadta a kormányt a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséért, amit elsősorban a kínai áruszállítással indokoltak. Most olyan számok érkeztek, amelyek alátámasztják a kabinet érveit.

Kínára öntik az olajat az oroszok 

Oroszország már a második hónapja Kína legnagyobb olajellátója, átvéve Szaúd-Arábia megszokott helyét.

Oroszország amerikai állampapírokat vett 

Oroszország májusban némileg emelte amerikai állampapír-portfóliója nagyságát.

Kína külkereskedelme dübörög 

Kína külkereskedelmi forgalma 19,8 ezer milliárd jüan (2,94 ezer milliárd dollár) volt az idei első hat hónapban, ami 9,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - közölte a kínai vámszolgálat. A januártól május végéig tartó időszakban 8,3 százalék volt a növekedés.

Feltámadt a kínai gazdaság 

Lendületesen növekedett a kínai szolgáltatóipar teljesítménye júniusban, miután a kínai hatóságok feloldották a koronavírus-járvány legutóbbi hullámának megfékezésére alkalmazott, gazdaságbénító korlátozások jelentős részét.

Két év szünet után újraindul egy budapesti repülőjárat 

Szijjártó Péter jelentette be.

Kínai vállalat fejleszt Magyarországon - ilyen se volt még Közép-Európában 

A leginnovatívabb és legfenntarthatóbb katódanyag-előállító üzemét hozhatja Magyarországra egy világszínvonalú technológiát fejlesztő kínai cégcsoport.

Kína seftel az orosz olajjal 

Kína megelőzte Németországot az orosz energia legnagyobb vásárlójaként az ukrajnai háború kezdete óta - közölte a finn Centre for Research on Energy and Clean Air független kutatócsoport.

Az olajháború még nem dőlt el, az oroszok az ázsiai országoknál kilincselnek fekete aranyukkal 

India és más ázsiai országok egyre fontosabb olajbevételi forrást jelentenek Moszkva számára, miközben az Egyesült Államok erős nyomást gyakorol rájuk, hogy ne növeljék vásárlásaikat, mivel az Európai Unió és más szövetségesek az ukrajnai háború miatt elrendelt szankciókkal összhangban leállítják az Oroszországtól származó energiaimportot - áll az AP hírügynökség hétfői elemzésében.

Fotó - megnyílt az első közúti híd Oroszország és Kína között 

Megindították a teherforgalmat pénteken az Oroszország és Kína között az Amur folyón átívelő első közúti hídon, Blagovescsenszk és Hejhe között.

Nagy játékos Csányi Sándor 

Az OTP vegyesvállalatot alapít a Kínai Népköztársaságban 15 százalék tulajdoni részesedéssel, fogyasztási hitelezésre, az erről szóló megállapodásokat 2022. június 2-án írták alá a partnerek - közölte az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A kínai acél menthet meg minket, a két legnagyobb európai exportőr épp háborúzik egymással 

Nemrég került megrendezésre a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) által szervezett Beszerzési Konferencia. A magyar ellátási lánc szakemberei, logisztikusok, beszerzők és vezetők együttesen keresték a szakterület egyik legsürgetőbb problémájára a választ: az alapanyaghiányra. Érintett ebben az acél is, mely többi között a fröccsöntő szerszámgyártás elengedhetetlen kelléke. A jelenlegi háborús helyzet miatt Európában súlyos és szerteágazó alapanyaghiánnyal kell számolni, hiszen Ukrajna a világ egyik legnagyobb acélexportőr országa.

Veszteséges lett egy elektromos autógyártó 

Az ellátási láncok zavarai, valamint a megugrott nyersanyagárak miatt több mint a kétszeresére nőtt az XPeng, az egyik legnagyobb kínai elektromos járműgyártó adózás utáni vesztesége, ami így 1,7 milliárd jüan (255 millió dollár) lett az egy évvel korábbi 786,56 millió jüan mínusz után.

Hatalmas amerikai büszkeség, 40 év után beelőzhetik Kínát 

Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) több mint negyven év után az idén először fog gyorsabban nőni, mint Kínáé - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Tokióban, amikor Fumio Kishida japán miniszterelnökkel tartott közös tokiói sajtótájékoztatót.

Amire most nagyon figyel a világ, mennyi kőolajat vesznek a kínaiak az oroszoktól 

Kína 25,6 millió tonna kőolajat importált Oroszországból az idei első négy hónapban, 7,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a vásárolt energiahordozóért 40 százalékkal többet, 17,11 milliárd dollárt fizetett - derül ki a kínai vámhivatal adataiból.

Kína újra nyögi a járvány bénító hatásait 

Visszaesett a kínai ipari termelés, és gyorsul a kiskereskedelmi forgalom zsugorodása áprilisban a koronavírus-járvány megfékezésére alkalmazott lezárások gazdaságbénító hatásai miatt.

Kína is küzd az inflációval 

Tovább gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában áprilisban az ország több részét sújtó járványhelyzet, valamint a nemzetközi árak emelkedésének hatásaira, miközben a termelői árak növekedése az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére mérséklődött.

Megszaladt az orosz-kínai üzletelés 

Oroszország és Kína kereskedelmi forgalma január-áprilisban 25,9 százalékkal, 51,09 milliárd dollárra nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Megkezdődött az orosz olaj feketekereskedelme 

A kínai olajfinomító magáncégek nagy árengedménnyel vásárolnak orosz kőolajat a "színfalak mögött", miközben egyes nyugati államok az embargóra készülve már felfüggesztették saját beszerzéseiket. A tételek nagyságrendje arra utal, hogy Moszkvának nem lesz könnyű dolga piacot találni a Nyugaton el nem adott olajnak.

Kína is belekeveredett az ukrajnai háborúba 

Felfüggesztette tevékenységét Oroszországban és Ukrajnában a DJI Technology nevű, kínai dróngyártó, ezzel elsőként szüneteltetve oroszországi működését a kínai technológiai vállalatok közül az ukrajnai háború kezdete óta - számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A II. világháború tanulságait felejtsük el és bizniszeljünk 

Kína gondolkodása és szerepe kulcsfontosságú az orosz-ukrán háború kapcsán. A keleti nagyhatalom tettei döntőek lehetnek a konfliktus kimenetelét illetően. Kínát mindeddig hiába próbálta rávenni a nyugat, hogy ítélje el Oroszországot, és vegyen részt a gazdasági szankciók politikájában.

Egyre többet költünk fegyverekre 

A hadfelszerelésekre, fegyverkezésre és katonai célú technológiai kutatásokra tavaly fordítottak első alkalommal 2000 milliárd dollárnál többet a világ országai a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfői jelentése alapján. A ranglistát továbbra is az Egyesült Államok vezeti.

Szorosabb együttműködést sürgetett a világ jelentősebb gazdaságai között a kínai elnök 

Hszi Csin-ping kínai elnök a dél-kínai Hajnan szigetén rendezett ázsiai gazdasági konferencia (Boao Forum for Asia, BFA) megnyitóján videokapcsolaton keresztül elmondott beszédében a világ országainak közös sorsáról és jövőjéről beszélt, és az országok közötti kapcsolatok leépítése ellen emelt szót.

Megérzi az újbóli lezárásokat a kínai gazdaság 

Lassult a kínai ipar növekedése márciusban, a kiskereskedelem pedig zsugorodott az ország több városát érintő, újabb koronavírus-járványhullám miatti lezárások gazdaságbénító hatásai nyomán.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Céges bankszámla nyitása percek alatt? Már ez is lehetséges

Céges bankszámla nyitása percek alatt? Már ez is lehetséges 

A vállalkozói számlák nyitását is igyekeznek egyre egyszerűbbé és gyorsabbá tenni a bankok.

Jogi kisokos

Új szabályok az alkalmi munkánál

Új szabályok az alkalmi munkánál 

Január elsejétől az EFO új keretek között működik.

Cégblog

Tarol a vállalati e-autó program

Tarol a vállalati e-autó program 

A vállalati e-autó program megemelt keretösszeggel április közepéig még elérhető.

Gazdaság

Megugrott a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

Megugrott a kisgyermekes nők munkavállalási kedve 

A magyar anyák 80 százaléka visszatér a munkába a gyermek 2 éves kora előtt.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo