Kevesebb játék és reklám – csalódást hozott a kínai óriáscég

Gyengébb eredménnyel zárt a Tencent, mint várták.

Elemzők által vártnál kisebb lett a Tencent Holdings kínai internetes óriásvállalat profitja az idei harmadik negyedévben részben amiatt, hogy csökkent a reklámokból és a mobiljátékok eladásából származó bevétele.

A Tencent, amely piaci tőkeértéke alapján a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, szerdán azt közölte, hogy a szeptember végével záródott három hónapban az adózott eredménye 20,38 milliárd jüan (2,91 milliárd dollár, 1 jüan=43,30 forint) lett. Ez kisebb az egy évvel korábbi 23,33 milliárd jüannál és elmaradt a szakértői várakozások átlagában szerepelt 23,45 milliárd jüantól.

A cég negyedéves bevétele összességében 21 százalékkal, 97,2 milliárd jüanra (13,75 milliárd dollár) emelkedett, elmaradt a várt 98,2 milliárd jüantól. A Tencent reklámbevétele 28 százalékkal, 3,7 milliárd jüanra, a legnagyobb bevételt termelő szegmens, az okostelefonos játékok üzletágának a bevétele pedig 25 százalékkal, 24,3 milliárd jüanra zsugorodott.

A cég fizetős üzenetküldő mobilalkalmazása, a WeChat aktív felhasználóinak a száma 1,15 milliárd volt szeptember végén, éves összevetésben 6 százalékkal nőtt ez a szám.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo