A kínai kiberveszély miatt aggódik Európa

Az Európai Parlament közös választ vár az európai technológiai iparágban egyre növekvő súllyal jelen lévő kínai biztonsági veszélyre. A most elfogadott jogszabály létrehozza az Unió első kiberbiztonsági tanúsítási rendszerét, amelynek célja, hogy az Unió területén forgalmazott termékek, folyamatok és szolgáltatások megfeleljenek az uniós kiberbiztonsági normáknak.

A képviselők attól tartanak, hogy a kínai biztonsági törvények veszélyt jelentenek az uniós kiberbiztonságra, a kínai 5G berendezések rejtett hozzáférést biztosítanak a kínai gyártók és hatóságok számára az uniós magánjellegű és személyes adatokhoz és távközléshez.

Pixabay

A képviselők szerint a harmadik országból származó berendezések forgalmazói azért jelenthetnek biztonsági kockázatot az Unió számára, mert a helyi törvények arra kötelezhetik a harmadik országbeli vállalatokat, hogy a nemzetbiztonságot széles körben értelmezve az országukon kívül is együttműködjenek saját államukkal annak védelmében. Erre példa Kína, amelynek állambiztonsági szabályzata több országban már a biztonságikockázat-elemzéstől a konkrét tiltásig terjedő válaszreakciót váltott ki.

A képviselők iránymutatást várnak a Bizottságtól és a tagállamoktól arra vonatkozóan, hogy az 5G

Minden gyanús, ami kínai
Tajvan tiltja, korlátozza kínai elektronikus eszközök használatát, míg Hongkongnak nincsenek ilyen gondjai, ott a Huawei már építi az 5G-hálózatot.
hálózatok beszerzésénél hogyan kezelhető a biztonsági kockázat például különböző szállítóktól való beszerzés vagy többlépéses közbeszerzés révén. Európa továbbra is külföldi kiberbiztonsági technológiáktól függ: a Parlament e függőség csökkentését célzó stratégiát vár.

Az Unió kiberbiztonsági jogszabálya, amelyről már informális megállapodás született a tagállamokkal, a termékek, folyamatok és szolgáltatások mellett a kulcsfontosságú infrastruktúrák - energiahálózat, víz- és energiaszolgáltatás, banki rendszerek - tanúsításával kiemelten foglalkozik. 

Angelika Niebler (EPP, Németország) jelentéstevő szerint

Ennek a fontos döntésnek köszönhetően az Unió képes lesz lépést tartani a digitális biztonságát a jövőben fenyegető kockázattal. A jogszabály megteremti az alapot arra, hogy Európa globális szerepre törhessen a kiberbiztonság területén. Az európai fogyasztóknak és az iparnak egyaránt fontos, hogy megbízhassanak az informatikai megoldásokban.”

 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo