Megállt az élelmiszerárak növekedése a világban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint gyakorlatilag nem változott augusztusban az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója: miután a hús, a cukor és a növényi olajok nemzetközi árának emelkedését ellensúlyozta a gabonafélék és a tejtermékek árcsökkenése.

Kukorica fejek lógnak egy szerbiai gazdaságban
Kukorica fejek lógnak egy szerbiai gazdaságban
Fotó: FAO / Sanja Knezevic
A FAO élelmiszerár-index – amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – augusztusban átlagosan 130,1 ponton állt, ami gyakorlatilag megegyezik a júliusi 130,0 ponttal, egyúttal 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti értékét.

A növényi olajok ára 1,4 százalékkal nőtt júliushoz képest – ezzel több mint hároméves csúcsot elérve. A pálma-, napraforgó- és repceolaj jegyzései emelkedtek, részben amiatt, hogy Indonézia 2026-ban még magasabbra tervezi növelni a biodízel-keverési arányt. A szójaolaj ára ezzel szemben csökkent a globálisan bőséges szójabab-kínálatnak köszönhetően.

A FAO gabonafélékre vonatkozó árindexe 0,8 százalékkal esett vissza a múlt hónaphoz képest. A búza nemzetközi jegyzése csökkent, mivel az Európai Unióban (EU) és az Oroszországban is nagyobb termés várható, ezzel szemben a kukorica ára nőtt, részben az Amerikai Egyesült Államokban megnövekedett takarmány- és etanolcélú keresletnek köszönhetően. Az összes rizsfélére vonatkozó árindex mérséklődött, mivel az indica fajták nemzetközi ára csökkent az exportőrök közötti éles verseny következtében.

A húsárak enyhén, 0,6 százalékkal emelkedtek, mely új történelmi csúcsot jelent. Ez betudható a szarvasmarhahús drágulásának, az Amerikai Egyesült Államok erős belső keresletének, valamint a jelentős kínai importigénynek, amely megemelte az ausztrál és brazil exportárakat. A birkahús ára szintén növekedett, a sertéshúsé nagyjából változatlan maradt, míg a baromfihús nemzetközi jegyzése csökkent a bőséges brazil exportkínálat miatt.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.

Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo