Kína cikkek

Már a mobilokat se szállítják ki a vírus miatt
Kínában közel harmadával estek a mobiltelefonok kiszállítások januárban, részben a koronavírus miatti keresletcsökkenés miatt.

A koronavírus a gazdasági növekedést is veszélyezteti
Miközben az IMF az eddig vártnál kisebb idei kínai és globális gazdasági növekedést várt, a kínai jegybank alelnöke azt nyilatkozta egy lapnak, hogy különböző intézkedésekkel tovább növelik a likviditást a gazdaság élénkítése érdekében.

Megjöttek a számok: hogy áll most a koronavírus?
Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból.

Tényleg bajban van a kínai autóipar
Kínában, a világ legnagyobb autópiacán az idei első fél évben akár több mint 10 százalékkal, az idei év egészében 5 százalékkal eshetnek az eladások tavalyhoz képest.

Felfüggesztettek egy újabb repülőjáratot Kínába
A közvetlen Sanghaj-Budapest járatot is felfüggesztette a Shanghai Airlines, a társaság Boeing 787-esei február 10. és március 31. között nem közlekednek az útvonalon - közölte a Budapest Airport.

Kína is betiltja az egyszer használatos műanyagokat
A világ egyik legnagyobb műanyag-felhasználója bejelentette, hogy a tervek szerint 2020 végére nagyvárosaiban, 2022-re pedig minden városában betiltja a nem lebomló műanyagzacskókat. A kínai vendéglátóhelyeken az egyszer használatos műanyag szívószálak használatát is megtiltják.

Mozgolódnak az autógyárak Kínában – ebbe tolják a pénzt
Több külföldi cég is megjelent az ázsiai nagyhatalom területén, jellemzően az elektromos járművek gyártásában tűnnek érdekeltnek.

Kína kitárta kapuit a külföldi hitelezők előtt?
A külföldi hitelezők könnyebben léphetnek a kínai piacra a banki és biztosítási szektort szabályozó bizottság újonnan bevezetett szabályainak köszönhetően.

Kína hazazavarná az amerikai techcégeket
Három éven belül az összes kínai kormányhivatalban és állami intézményben helyi gyártásúra kell cserélni az idegen számítógépes eszközöket és szoftvereket. Az intézkedés 20-30 millió hardver lecserélését jelentheti, az amerikai gyártók pedig évi 150 milliárd dolláros megrendeléstől is eleshetnek.

Palkovics László elárulta, miért jön egy kínai egyetem campusa Budapestre
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével egyetértési nyilatkozatot írt alá hétfőn Sanghajban. A dokumentumban a felek megerősítik közös érdekeltségüket az intézmény budapesti campusának létrehozásában.
Új szabályozás jön az arcfelismerő rendszereknél - Kína örülhet igazán?
Kínai technológiai cégek javaslatai mentén alakítaná ki az arcfelismerő és köztéri kamerákra vonatkozó új szabványokat az ENSZ. Amennyiben az új szabályozást a mostani formájában fogadják el, úgy milliónyi személyes adat kel majd útra Kína felé Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia fejlődő országaiból.
Bezuhant Hongkong gazdasága – kétszámjegyű visszaesés a turizmusban és a kiskereskedelemben
Pusztító hatása lehet Hongkong gazdaságára nézve, ha a fél éve folyamatosan tartó nyugtalanság tovább folytatódik. A stratégiai ágazatnak számító turizmus, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó kiskereskedelmi forgalom már most kétszámjegyű visszaesést volt kénytelen elkönyvelni, míg a városállam exportteljesítménye – az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt is – radikális mértékben csökkent.
Új kínai repülőjárat indul Budapestről
Budapest és Csungking között indít járatot a kínai Hainan Airlines jövő májusban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Kína és Európa: kereskedelmi feszültségek, geopolitikai különút
Akárcsak Washington, Brüsszel is egyre kevésbé nézi el Pekingnek az ipari kémkedést és a piackorlátozó intézkedéseket. Mindeközben – akárcsak az Északi Áramlat II-es gázvezeték esetében Moszkvával – Berlin különjátszmát is folytat Pekinggel.
Kevesebb játék és reklám – csalódást hozott a kínai óriáscég
Gyengébb eredménnyel zárt a Tencent, mint várták.
Kicsinálták a riválisokat, így nem nehéz vezetővé válni?
Az elektromos autókba való akkumulátorokat gyártó, és mindenben a kétes hírnevű kommunikációs gigászt másoló CATL nevét egyelőre nem sokan ismerik, de ez hamarosan megváltozik. Erős kormányzati intézkedéseknek köszönhetően ugyanis a cég a semmiből egyszerre piacvezetővé vált, és most már a világ legnagyobb autógyártóinak szállít akkumulátorokat - akik azért velük kötöttek szerződést, mert gyakorlatilag nem maradt más választásuk.
Nagyot nőtt a kínai cégek márkaértéke
Egy év alatt negyven százalékkal nőtt a kínai vállalatok márkaértéke az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek közepette is.
17 éves mélypontra zuhant Kínában az ipari termelés növekedésének üteme
A kiskereskedelmi bővülés is dögrováson volt augusztusban. Az okok: gyengülő belföldi kereslet, és persze az USA-val vívott kereskedelmi háború.
Vámháború: Kína enged egy kicsit
Egy évre felfüggesztik az USA-t sújtó büntetővámot 16 árukategória termékeire.
Kína korrupt gigaberuházásai Kampalától Budapestig
Peking megveszi kilóra a helyi eliteket és masszívan túlárazott infrastrukturális projekteket nyom le az országok torkán. Egy ugandai és egy magyar projektet veszünk górcső alá. A jelek szerint a fekete-afrikai országban még működik független Állami Számvevőszék.
A kínai hadiipar akkora már, mint a teljes európai
2018-ban nyolc kínai hadiipari cég került be a világ 100 legnagyobbjai közé, összesítve 97 milliárd dollár nyereséggel. Így már közel azonos potenciált képviselnek, mint valamennyi európai hadiipari vállalat együtt (100 milliárd dollár).
Gyerekeket dolgoztatott a Foxconn, hogy az Amazonnak elég hangszórója legyen
Tizenhat éves gyerekek dolgoztak túlórában és éjszakai műszakban is a Foxconn kínai gyárában, hogy elegendő mennyiség kerülhessen piacra az Amazon Alexa okos-hangszórójából.
Trump téved: a kereskedelmi háborúk nem jók és nehéz őket megnyerni
A piacoknak ezúttal igazuk van. Az amerikai–kínai viszony alakulása valahogy ijesztően emlékeztet 1914 nyarára, írja vezércikkében a brit The Guardian.
Mi magunk vagyunk a kockázat
Legalább két éve tart a diskurzus arról, hogy mikor omlik össze az amerikai tőzsde, lassul le Kína gazdasága, és süllyed recesszióba a világgazdaság. A puha vagy kemény landolás esélyeit latolgatták szakemberek a Piac & Profit által rendezett Cégvezetők Csúcstalálkozóján.
Tovább durvul Trump vámháborúja
Miután közel látszott a megegyezés, új csúcshoz érkezett az amerikai–kínai vámháború. Donald Trump elnök már azzal is fenyegetett, hogy megállapodás híján amerikai cégek kivonulnak Kínából.
Elege van Ázsiának a Nyugat szemetéből
Rodrigo Duerte államelnök, a Fülöp-szigetek Trumpja egyszerűen vissza akarja küldeni az országában elásott kanadai szemetet Kanadába. Vajon más államok is fellázadnak-e, és rászoktatják az iparilag fejlett világot a műanyag-újrafeldolgozás arányának növelésére?
A kiberfagylalt visszanyalt
A kínai hírszerzés megszerezte, majd Amerika és szövetségesei ellen fordította azokat az elektronikus hadviselési fegyvereket, amelyeket az amerikaiak vetettek be Kína ellen.
Kína teljes sebességre kapcsol az autóiparban is
Az autóiparban egyre inkább Kína válik az innováció motorjává, miután vezető szerepet szerzett a mobilitási szolgáltatások jövőbeli piacáért folytatott versenyben. 2018 első felében minden második elektromos autó Kínában talált gazdára, egyre inkább kiépül a töltési infrastruktúra és új utakat nyitottak meg az önvezető járművek tesztelésére. A kínai fogyasztók támogatják a technológiai fejlődést és előszeretettel használják a különböző mobilitási szolgáltatásokat, mint a közösségi autózás vagy az itthon uberezésként ismert ride-hailing.
Ha fegyverről van szó, a határ a csillagos ég
A világ országainak katonai kiadásai tavaly is tovább nőttek és elérték az 1,64 billió eurót. Különösen Amerika és Kína költ a korábbinál is többet fegyverkezésre.
A Világbank új vezetője sem favorizálja a széntüzelésű erőműveket
Trump visszahozná az élvonalba a széntüzelésű erőműveket, fittyet hányva arra, hogy már nem gazdaságos a működtetésük az olcsóbb alternatívák, mint például a földgázüzemű erőművek és a napenergia mellett. A Világbank Trump által jelölt új vezetője azonban nem nyúl hozzá a bank azon politikájához, hogy kivonul a széntüzelésű erőművek finanszírozásából.
Továbbra is Ázsiába küldjük elégetni a műanyagot
Azóta, hogy 2018 elején Kína kitiltotta a szétválogatatlan és megtisztítatlan műanyagszemét importját az országból, a lusta nyugati világ nem javított az újrafeldolgozási arányon: még mindig inkább elküldjük Ázsiába a hulladékunkat, hogy ott újrafeldolgozzák azt, egy részüket pedig elégessék. A helyi üzemek persze engedély nélkül működnek, és környezetszennyezők.
Dolgozzatok heti hatvan órát… és szeressétek
Van egy árnyoldala a kínai internetes gazdaság száguldásának, amit a kizsákmányolt dolgozók egyre jobban éreznek. A heti hatvan óra munka egyáltalán nem szokatlan, miközben a munkáltatók, mint Jack Ma az Alibaba milliárdos alapítója, még azt is elvárják, hogy szeressék a munkájukat.
Így támogatja a Microsoft az elnyomó kínai rendszert
A Microsoft kutatóközpontokat működtet Kínában, s egyebek mellett a hadseregnek alárendelt egyetemmel folytat közös kutatásokat. Olyanokat, amelyek segíthetik a kínai rendszert polgárai elnyomásában.
Játékok és autók vezetik a veszélyes termékek listáját
Uniós szinten a játékok tartoztak a legtöbbször bejelentett termékek kategóriájába, őket második helyen a gépjárművek, harmadik helyen pedig a ruházati, textil- és divatárucikkek követték.
A gyorsítósávon előz Kína a digitális technológiákban
Kína jó úton van ahhoz, hogy bizonyos kulcsfontosságú digitális technológiák területén maga mögött hagyja az Egyesült Államokat, mutat rá egy tanulmány a keddi, brüsszeli EU-Kína csúcstalálkozó előtt.
Nincs, aki megállítsa Kínát az ipari méretű lopásban
A szellemi tulajdon kínai részről való ellopása évi 225–600 milliárd dolláros kárt okoz az Egyesült Államoknak. A megoldás az lehet, ha eltiltják minden, lopott értéket tartalmazó termék amerikai behozatalát.
Már nem csak az outsourcing miatt csökken a nyugati államok légszennyezése
Magyarország egyike annak a 18 országnak, ahol 2005 előtt tetőzött a légszennyezés, és 2015-ig is jelentősen csökkent az üvegházgáz-kibocsátás. Elemzők megnézték, mi a közös a dekarbonizációs pályára állt országok gazdasági gyakorlatában. Még mindig messze vagyunk attól, hogy nagyszámú nemzetállam zéróemissziós entitás legyen a légkör szempontjából.
Életet is menthet az 5G-vel
Kínai sebészek az 5G rendszer segítségével 2500 km távolságról végeztek sikeres, távirányított agyműtétet egy Parkinson-kórban szenvedő betegen.
Betonlábnyom: tönkretesszük bolygónkat a sok építkezéssel
Melyik az az anyag, mely gyökerestül átalakította földi környezetünket? Nem az olaj, nem a műanyag, nem az acél. Hanem a beton. A víz után ez a legnagyobb mennyiségben és legszélesebb körben használt anyag a világon. De alapanyaga, az energiaintenzív eljárás során létrehozott cement óriási ökolábnyomot, légszennyezést hagy maga után.
Hongkongi delegáció méri fel a magyar lehetőségeket
A kormányzat és az üzleti szféra képviselőivel fejlesztési és befektetési lehetőségekről tárgyal Budapesten a Hongkongi Kereskedelem Fejlesztési Tanács magasrangú üzleti delegációja.
Kínának elege lett Európa szemetéből
Kína egy éve leállította a legtöbb műanyag és egyéb hulladék importját. Negyed századon át a világ újra feldolgozható hulladékának csaknem a felét ott dolgozták fel – most viszont drámaian új helyzet állt elő.
A kínai kiberveszély miatt aggódik Európa
Az Európai Parlament közös választ vár az európai technológiai iparágban egyre növekvő súllyal jelen lévő kínai biztonsági veszélyre. A most elfogadott jogszabály létrehozza az Unió első kiberbiztonsági tanúsítási rendszerét, amelynek célja, hogy az Unió területén forgalmazott termékek, folyamatok és szolgáltatások megfeleljenek az uniós kiberbiztonsági normáknak.
Itt most mellényúltak Ronaldóval
A hetest általában szerencsés számnak tekintik Kínában, de nem mindenütt. Erről feledkezett meg egy nagy ruházati cég, amely Christiano Ronaldot bérelte fel reklám-emberének, annak 7-es számú mezében.
Peking ebben is lehagyta New Yorkot
Nem New York-ban, hanem Pekingben él a legtöbb dollár-milliárdos. A kínai fővárosban 103 van belőlük, az amerikai metropolisban „csak” 92.
A gazdagok menekülnének Kínából
Csen Tianjong, sanghaji ingatlanfejlesztő külföldre költözött hazájából és nyílt levélben hívta fel társait: kövessék példáját, mert Kína a rossz vezetés következtében katasztrófa felé tart.
Repülj és vonatozz! Százával épülnek az új kínai repterek
Kína azt tervezi, hogy mintegy duplájára növeli repülőtereinek számát 2035-re, és az USA-t megelőzve a világ legnagyobb légiközlekedési piacává válik.
Megdobták a vámbevételt a kínai áruk
A Magyarországra érkező kínai áruforgalomnak köszönhetően jelentősen nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elvégzett vámeljárások, és az ebből befolyó vámbevételek összege 2018-ban. A vám szakterületet kiszolgáló IT rendszerek továbbfejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy a folyamatosan növekvő áruforgalom vámkezelése gyorsan megtörténhessen – hangzott el egy szakmai konferencián.
Százmilliók indulnak meg: milyen kihívásokat tartogat a kínai újév?
A Kínai Újév és a hozzá kapcsolódó ünneplés kétségtelenül a világ legkomolyabb logisztikai feladatai közé tartozik. Az eseménysorozat idén február 5-én veszi kezdetét, a kínai logisztikai vállalatok számára az év ezen része jelenti a legnagyobb kihívást. A legjelentősebb kínai ünnep – a holdújév és a hozzá kapcsolódó tavaszünnep – hatalmas embertömegek utaztatását foglalja magában az egész év folyamán.