Trump minisztere megint Kína ellen fordult

Kína folyamatos fenyegetést jelent a nyugati világra - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Az amerikai diplomácia vezetője kifejtette, hogy álláspontja szerint Kína manapság agresszívabbá vált a félrevezető információk terjesztésében és a bomlasztásban Hongkongtól az Egyesült Államokig szerte a világban.

A mai Kínai Kommunista Párt különbözik a tíz évvel ezelőttitől - állította a miniszter, s úgy vélekedett, hogy a mai Kínai Kommunista Párt szándéka a nyugati eszmék, a nyugati demokráciák, a  nyugati értékrend szétrombolása. Mindezt a Kínai Kommunista Párt doktrínájából és ideológiájából következő fenyegetésnek nevezte. Hozzáfűzte, hogy ez veszélybe sodorja az amerikaiakat is.

Pompeo több példával próbálta illusztrálni a Kína által jelentett fenyegetéseket. Megemlítette köztük a szellemi tulajdon ellopását, a koronavírus-járványt és azt is, hogy Peking éppen a világjárványra irányuló figyelmet használta ki arra, hogy Hongkongban szigorítson a biztonsági intézkedéseken és keresztülvigye az úgynevezett nemzetbiztonsági törvényt is.

A kínai törvény értelmében Hongkongban betiltják a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a pekingi központi kormányzat ellen irányuló, felforgatónak minősített cselekményeket. Pompeo korábban katasztrofális döntésnek minősítette e törvényt, kijelentve, hogy Peking megszegte a britekkel aláírt közös nyilatkozatban foglaltakat Hongkong autonómiájának tiszteletben tartásáról. Donald Trump amerikai elnök pedig a héten bejelentette, hogy mivel az amerikai kormányzat álláspontja szerint Hongkong többé már nem autonóm terület, Washington visszavonja az autonóm Hongkongnak eddig megadott kedvezményeket.

Vasárnapi interjújában Pompeo megerősítette a Trump elnök által korábban felvetett kérdést: vizsgálatot indítanak az Egyesült Államokban tanuló vagy ösztöndíjjal átmeneti időre amerikai intézményekben kutató kínai állampolgároknak a kínai hadsereghez fűződő esetleges kapcsolatai ügyében.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo