Új kínai repülőjárat indul Budapestről

Budapest és Csungking között indít járatot a kínai Hainan Airlines jövő májusban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kormányvárójában tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter elmondta: a magyar-kínai kapcsolatok az elmúlt hetven évben soha nem voltak olyan erősek, mint most, ezt bizonyítja, hogy Kína lett Magyarország unión kívüli legnagyobb üzleti partnere, a kereskedelem értéke tavaly, 10 százalékos bővülés után, megközelítette a 9 milliárd dollárt.

Kifejtette, az új járat azért is fontos, mert ezzel 13-ra emelkedik majd a közvetlen járatok száma a két ország között, és ez a legtöbb a kelet-közép-európai régióban. A kínai turisták száma Magyarországon 2010 és 2018 között megnégyszereződött, az idei év első kilenc hónapjában a kínai turisták száma 210 ezerre emelkedett - mondta Szijjártó Péter.

Közlése szerint a 30 milliós csungkingi régióból származik a kínai autógyártás 10 százaléka, ezért a magyar autóiparnak és a befektetőknek is rendkívül fontos az új közvetlen járat.

(fotó: Flickr/Metropolico.org)

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, a repülőtér ebben az évben 250 ezer kínai utasra számít, és az új járatokkal jövőre további bővüléssel számolnak: a légitársaságok 350 ezer székes kapacitást kínálnak 2020-ban Magyarország és Kína között.

Min Csang, a Hainan Airlines leendő budapesti irodájának vezetője közölte: járataik hetente kétszer közlekednek majd a két város között. Kiemelte, Magyarország és Kína a legjobban együttműködő partnerek a régióban, és reméli, hogy az új járatnak köszönhetően a két fél kapcsolatai tovább javulnak.

A Hainan Airlines nem ismeretlen a ferihegyi repülőtéren, korábban Peking és Budapest között üzemeltettek járatokat, de a Malév 2012 februári csődje után nem sokkal befejezték a szolgáltatást.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo