Karl Marx a 19. század egyik legnagyobb társadalomtudósa volt, hitvallása szerint történelmi materialista akart lenni, de a sors fintora révén valláslapító lett. Vallása pedig példátlanul gyorsan világvallás lett. 1883-as halála után alig harminc évvel, 1917-ben már Ázsia jelentős északi területei és Európa keleti, főleg ortodox keresztény népei már a bolsevik marxista párt vezetése alatt álltak. Ez a párt a fő céljának a kommunista társadalom előszobájának, a szocialista diktatúrának az építését tekintette feladatának. Ekkor a nyugat-európai fejlett tőkésállamokban is erősek voltak már a baloldali marxista pártok, a mérsékelten marxisa szociáldemokraták és a marxista kommunista pártok.
A bolsevik marxista diktatúra, a Szovjetunió szétesésével és az utódállamok mindegyike, ugyan nagyon eltérő mértékben, de feladta a marxista diktatúráját, de ezzel egy időben a kommunista Kína lett a történelem legnagyobb sikerű gazdasági átalakulást végrehajtó országa. Kína a világ legnépesebb, az emberiség ötödé jelentő, keményen puritán országa. Ez ismerte fel, hogy nem elég a puritanizmus, a sikernek van további két feltétele, a gazdaság piacosítása és a népesség növekedésének megállítása. Ez nemcsak hogy megfér a marxizmussal, de éppen ez az igazi marxizmus.
Ezt az írást azért kezdtem el, mert elgondolkodtam azon, mit szólna a feltámadt Marx ahhoz, amit Kína csinál?
Weber két tévedése
Marxot a történelem legnagyobbjai egyikének, zseninek tartom, de az ő korában még senki nem sejthette, hogy a gyarmatbirodalmak hatalma és gazdagsága megszűnik, hogy az Egyesült Államok lesz az emberiség első szuperhatalma, és hogy alig harminc éven belül mellé társul a Kommunista Kína. Marx számára egyértelmű volt, hogy a fejlettebb társadalmak lesznek előbb kommunisták. Azt csak a követői emlegetik, hogy öreg korában már felvetette a gyengébb társadalmakban a tőkésosztály uralmának a felszámolását. A tévedése abból eredt, hogy a nyomortól, a háborúzástól és a tudásvágy üldözéséről lemondó társadalmak túlnépesedni fognak. A túlnépesedés veszélyét kortársa, Malthus már akkor felvetette, amikor a gyarmattartó tőkés társadalmakban az 1-2 ezrelékes népszaporulat megkétszereződött.
Viszont Max Weber volt az első, aki felismerte, hogy a többi viselkedési kultúránál hatékonyabb a puritanizmus. Ezt azzal fogalmazta meg, hogy csak a protestáns népek képesek a többi kultúránál hatékonyabb felépítményt építeni és működtetni. Ezzel elsőként találta meg valaki a történelmi materialisták között, aki felismerte, hogy a tőkésosztály társadalmán túllépni csak a puritán viselkedésű népek lehetnek képesek. Weber felismerése az óta maradéktalanul megvalósult, mert a világ legfejlettebb és a leggyorsabban fejlődő társadalmai mindegyikében a lakosság többsége puritán.
Meg kell állítani a lakosság gyors növekedését
Marxnak arról sem lehetett fogalma, hogy az egészségügy forradalmának köszönhetően az elmaradt társadalmakban a népesség növekedése 3-4 százalékos is lehet. A huszadik század technológiai fejlődésének köszönhetően a Föld minden részén társadalmi fejlődés nélkül megsokszorozódott a népesség növekedése. Ez nemcsak Marx korában, de még a 20. század első harmadában is elképzelhetetlen volt. De azt is csak most kezdik felismerni, hogy a társadalmi fejlettséget nem lehet csak az országok nemzeti jövedelemnövekedésével mérni, hanem csak több olyan mutató eredőjével, mint az egy főre jutó jövedelemmel és vagyonnal, a várható életkorral és az iskolázottsággal. Ezek az adatok rendelkezésre állnak, hiszen immár csaknem hatvan éve méri ezt globálisan az ENSZ, de a mai közgazdaságtan még mindig alig használja.
Mindig hiányoltam azonban egy mérőszámot, az egy főre jutó nemzeti vagyont, mert engem egy könyv terelt a népszaporulat vizsgálata felé, amelyik bebizonyította, hogy az egy főre jutó jövedelem és vagyon aránya minden kultúrában viszonylag állandó, de a kultúrák között nagyok a különbségek. Ennek köszönhetően döbbentem rá, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulattal járó vagyonigény, különösen a puritán kultúrájú népek esetében már elviselhetetlen felhalmozási igénnyel jár. Ez a könyv az 50-es évek elején jelent meg. A szerzői Rácz Jenő, a forintot bevezető kisgazdapárti miniszter és Bródy András akadémikus közgazdász. A címe: A tőkés társadalmak vagyonigénye. Ez a könyv aztán arról is meggyőzött, hogy mi volt az alapja Max Weber felismerésének, hogy a kultúrák között csak a protestánsok lesznek képesek a többi kultúránál hatékonyabb társadalmi felépítményt létrehozni. A nyugati kultúrák közül ugyanis a protestánsok vagyonigénye a legnagyobb. Márpedig minél nagyobb egy kultúra viszonylagos vagyonigénye, annál alacsonyabb lakosságnövekedést képes elviselni. Akkor és azóta is néhányszor felmértem Magyarország etnikumainak a viszonylagos vagyonigényét. Ez száz éve valóban nem változott.
A világháború előtt a magyarországi etnikumok közül a magyar zsidóságnak volt a legmagasabb a jövedelme, de ehhez viszonyítva is négyszeres volt a jövedelem/vagyon aránya. A protestáns magyarok és svábok vagyona a jövedelmükhöz képes háromszoros volt. A katolikus magyarok jövedelmükhöz viszonyított vagyona kétszeres volt. A protestánsokhoz képest kisebb vagyon elsődleges oka a nagyobb számú gyermekvállalásuk, tehát a gyorsabb népszaporulatuk volt. A Trianon előtti Magyarországon a legkisebb jövedelme és vagyona az olyan, sokszor csak megtűrt nemzeti kisebbségeknek, mint a ruténeknek, románoknak, a szerbeknek és a horvátoknak volt. A Trianon utáni Magyarországon az etnikumok viszonylagos vagyonaránya érdemben nem változott, a zsidóságé csökkent – nem utolsósorban a Horthy-korszak elnyomó törvényeinek köszönhetően –, a magyaroké viszont nőtt. Ezt kimondani még száz év után is hazaárulásnak számít, mégis leírom, az ország lakossága jobban élt-él, és több a vagyona, mint ahogy az egész Kárpát-medencére kiterjedő országban volt. Ezért irritáló például a határon túli kisebbségbe került magyarságnak olyan kettős állampolgárságot ajándékozni, ami nem teszi számukra lehetővé, hogy a megmaradt országukban élhessenek.
Itt kell leírni azt is, hogy a római katolikus egyház hibázik, amikor szembehelyezkedik a fogamzásgátlók használatával és az abortusszal, mert éppen ezzel hátráltatja a legjobban a latin-amerikai országok fejlődését. Fajunk története azt bizonyítja, hogy az ember csak azért élhette túl az osztálytársadalmak évezredeit, mert minden társadalom fokozta a természetes halálozást. A fajunk sorsáért felelősek tiltakoztak a kizsákmányolás, a háborúzás és tudás üldözése ellen. Mégsem jutott el senki odáig, mi lett volna, ezek nélkül, de a túlnépesedés veszélyét is először csak Malthus publikálta, amiért a vallások azonnal üldözni kezdték, mert szerintük a szaporaságunk is isten akarata. A tudományok pedig azért, mert a mű színvonala nem felelt meg a szakma igényeinek.
Marx legnagyobb tudományos műve, a Tőke (1867) azt állítja, hogy az árak ingadozásának a tengelye az érték, tudományos munkáját tehát az árak általa vélt centrumának, az értéknek a meghatározására szánta. Azt, hogy a valóságban nincs ilyen centrum, már az 50-es évek elején. Az áraknak nincs kiszámítható centruma, csak a kereslet és a kínálat egyensúlya lehet az ár meghatározója. Ezt megelőzően a Szovjetunió működési kudarcát azzal magyaráztam, amit Webertől tanultam, az orosz nép ortodox kereszténysége volt az európai kereszténységek legkevésbé puritán formája, vagyis az orosz kultúra eleve alkalmatlan volt arra, hogy a kommunista diktatúra fölényt mutathasson. Nem volt erre képes a tőkés gazdaságban sem, miért lenne képes a marxista vallás fölényének bizonyításában. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a bolsevizmusnak voltak bizonyos sikerei, fejlettségében a mai orosz nép közelebb áll a nyugati társadalmakhoz, mint a saját korában a cári Oroszország. Ugyanakkor a keletnémeteket, a cseheket és a balti államokat a bolsevizmus csak lejjebb szorította, és mi magyarok, a szlovákok és a lengyelek is csak abban a tekintetben nyertünk, hogy megszabadítottak minket az arisztokraták és az úri középosztály hatalmától, és felemelték az alsóbb rétegeket és a nőket.
Azt, hogyan lehet képes a marxista diktatúra nagyot teljesíteni, a kommunista Kína mutatta meg. Kiderült, hogy a gazdaságát piacosított és a túlnépesedését erőszakkal megállító Kína a történelem egyik leghatékonyabb társadalmává válhat. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy Marx a jelenlegi Kínát marxista társadalomnak tekintené, mert nem sokban hasonlít arra, amilyent Marx elképzelt. Például mit szólt volna ahhoz, hogy jelenleg a dollármilliomosok száma gyorsabban szaporodik, mint bárhol a világon? Ugyanakkor azt is el kellene ismernie, hogy az elmúlt 17 évben, Kínában 400 millió lakos szabadult meg a mélyszegénységből, az egy főre jutó jövedelem és vagyon, valamint az iskolázottság sokkal gyorsabban nőtt, mint a történelemben bárhol máshol. Az is imponálna neki, hogy szinte biztosak lehetünk abban, hogy a század közepére Amerika mellett Kína lesz a másik szuperhatalom.
A kínai marxisták idejében felismerték, hogy az árakat nem az értékük, hanem a keresletük és kínálatuk egyensúlya határozza meg, tehát a marxista politikai hatalom gazdasága is csak akkor lehet hatékony, ha szabadon működhet a piac, tehát az áruk és szolgáltatások keresletének és kínálatának az egyensúlya határozza meg. Ha Marx a Tőkében ezt bizonyítja, akkor ő is azt javasolta volna, hogy a kommunizmus csak akkor működhet hatékonyan, ha szabadon működik a piac. Ez esetben a munkaerő kizsákmányolásának is a tőkehiány és a munkaerő túlkínálat az oka. Ezért nem a tőkéseket kell kisajátítani, és nem erőszakkal kell létrehozni a munkások kizsákmányolásának megszüntetését, hanem a tőke munkaerő keresletét és a munkaerő kínálata között kell egyensúlyt teremteni.
Az ipari társadalmakat a gyáripari termelés magas tőkeigénye és a munkaerő túlkínálata hozta létre. Az elmaradt technikával működő céhes és háziipar felszámolása ugyanis sokkal több munkaerőt szabadított fel, mint amennyit a gyáripari termelés igényelt, ezért válhatott jellemzővé a munkaerő kizsákmányolása. Marx azt sem vette tudomásul, hogy a háborúk és a járványok idején, amikor lecsökkent a munkaerő-kínálat, emelkedtek a bérek, jobban megbecsülte a tőkés a munkaerejét. Vagyis a kizsákmányolás ténye és mértéke nem a tőkéseken, hanem a munkaerő keresletének és kínálatának változásain múlt. A marxizmus még nagyobb hibája, hogy nem ismerte fel a túlnépesedés megállításának a szükségességét. Az osztálytársadalmak közös jellemzőjét, a kizsákmányolásnak ugyanis közös oka, a túlnépesedés volt.
Ennek fényében érdemes értékelni, hogy 2018-ban a világgazdaság 3,5 százalékkal növekedett, ezzel párhuzamosan a Föld népessége mintegy 82 millióval, azaz közel évi 1 százalékkal nőtt. Az emberiség egésze tehát a népesség-növekedéshez szükséges vagyonnövekedést képes kitermelni. A világ gondjait az okozza, hogy a népesség és a vagyon nem ugyanott nő.
Kína magasan kiemelkedik az átlagból, itt az egy lakosra jutó jövedelem és vagyon 1990 óta közel 10 százalékkal növekedik, még úgy is, hogy a lakossága is mintegy éve egy százalékkal nő. A már gazdagnak tekinthető puritán államokban az egy lakosra jutó vagyonnövekedés is eléri a 2 százalékot annak köszönhetően, hogy a lakosságuk stagnál, illetve csökken.
A latin-amerikai országokban azonban stagnál az egy lakosra vetített mutatók szintje, mert ezek részben a római katolikus egyház nyomására lassan térnek rá a fogamzásgátlók használatára. Ezért a lakosságuk száma még mindig évi 1-2 százalékkal nő. Ennek ellenére a javulás felé mozognak. Megállíthatatlannak tűnik a gyermekvállalási kedv csökkenése. A Szovjetunió utódállamaiban eleve lassabb a lakosság növekedése, kisebb az ortodox keresztény egyház befolyása, a politikai hatalom pedig centralizált maradt.
India önmagában is az emberiség ötödét jelenti. Mivel azonban földrajzi, etnikai és vallási tekintetben nagyon tagolt, képtelen a túlnépesedését megfékezni. Véleményem szerint, viszonylag hamar elemire fog szétesni. Talán a szuverén államokra bomlása után azok közül néhányan képesek lesznek a túlnépesedésüket megfékezni. Reményt sem látok viszont a szubszaharai Afrika részére, amely az emberiség leggyorsabban szaporodó, ezért a gyorsan lemaradó régiós közössége. Az itteni országok lakossága a még mindig magas gyermekhalandóság és alacsony átlagéletkor dacára még mindig évente 3-4 százalékkal növekszik, amire semmilyen orvosság nem ajánlható.
A népszaporulat nagysága minden kultúrában, annak minden gazdasági fejlettségi szintjén az építmény legfontosabb eleme. Ezt mindennél jobban bizonyítja Kína jelenkori fejlődése. 1990-ig Kína bolsevik marxista ország volt, amiben a gazdaságot nem a piac, hanem az ideológiai vezetés irányította, a népszaporulata pedig a 3 százalékos növekedés közelében mozgott. Ezért aztán az egy lakosra vetített fejlődése stagnált. A gazdaság piacosítása és a gyermekvállalás korlátozása ezt példátlan mértékben felgyorsította. Az emberisség háromötöde számára azonban most, a 21 század második évtizedének végén, a dinamikusan növelhető egy lakosra jutó jövedelem és vagyon még mindig elérhetetlen. Webernek abban igaza volt, hogy jóléti társadalmat eddig csak a puritán népek voltak képesek létrehozni, de ezek is csak akkor, ha leállt a népesség növekedése, és a piac szabályozza a gazdaságot.
Szerző:
Kopátsy Sándor
