Adócsökkentést a nőknek

2018. május 22. kedd - 13:30 / piacesprofit.hu
  •    

A társadalom nem honorálja kellőképpen a nők gyermekvállalását, ezt a jövedelemadóban kompenzálni kellene – véli Kopátsy Sándor, történész-közgazdász. A Piac & Profit egyik alapítóját Yuvel Noah Harari Sapiens című könyve inspirálta, hogy a nemek közti egyenlőtlenséget tűzze tollhegyre legfrissebb cikkében, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Kopátsy Sándor, az idén 96. életévét betöltött történész-közgazdász, lapunk egyik alapítója most a nemek közti egyenlőtlenséget tűzte tollhegyre. Cikkét Yuvel Noah Harari történész nemrégiben megjelent „Sapiens – az emberiség rövid története” című könyve inspirálta. Gondolatait most lényegi változtatás nélkül közöljük.

Kopátsy Sándor: …és a homo sapiens meghódította a földet
Alig tízezer éve, azaz a földtani korok időszakaihoz szinte a jelenben, e megosztásban 99 százalék volt a vadon élő állat. Az ember és az akkori egyetlen háziállat, a kutya aligha haladhatta meg az egyetlen százalékot. Mára az az ember és háziállatainak súlya megszázszorozódott. Ekkora biológiai változás nem történt egyetlen sok-százmillió éves heliocentrikus korszakban sem.

Az egyenlő bér követelése

Gyakran találkozhatunk olyan írásokkal és kezdeményezésekkel, amelyek a férfiakkal egyenlő bért követelnek a nőknek Ez a marxizmusból ránk maradt politikai követelmény: nem csak a nők és férfiak viszonylatában, hanem a munka értékét tekintve. A munkaerő ugyanis áru, az árát nem a munkaadó, nem a politikai hatalom, hanem a kereslet és kínálat határozza meg. Marx alapvető tévedése volt, amikor azt hirdette, hogy a munkaerő ára csak a munkaadón múlik. Azt hirdette, ha a tőkéseket kisajátítják, meg fog szűnni a munkaerő kizsákmányolása. A korabeli osztálytársadalmakban azért volt jellemző a kizsákmányolás, mert a munkaerőből több és jobb volt, mint amennyit a társadalom igényelt. Könyvében Harari azt ugyan zseniálisan felismeri, hogy a fölművelés és a pásztorkodás kevesebb és kevésbé igényes munkaerőt kívánt, mint a gyűjtögetés, de azt figyelmen kívül hagyta, hogy sokkal kevesebb biztosítékot is jelentett a jövőre, és az ember a nagyobb biztonságot többre értékelte, mint a kevesebb örömöt. A sikeres gyűjtögetés sikerélményt adott, de a jövő mindig bizonytalan maradt.

Kép: Pixabay

Kép: Pixabay

A pásztorkodásra, Harari, nem véletlenül, ki sem tér, mert az nem jelentett monoton munkát, viszont állandó biztonságot adott. A pásztornak nem kellett félnie, hogy nem lesz tápláléka, hiszen ott volt a nyája, aminek húsával rendelkezhetett. Ráadásul, a kutyáinak köszönhetően, viszonylag kevés fáradságos munkája volt. Nem véletlen, hogy a földművelőhöz képest a pásztor élete viszonylag romantikus maradt. A földművelés viszont sokkal több fizikai erőt követelt. Ezért viszont a termés betakarítása után egy évre bebiztosítottnak érezhette magát. Harari ezt a nagyobb létbiztonságot nem értékelte, ezért aztán a földművelésből való megélést a legnagyobb becsapásnak minősítette. Azt nem vette tudomásul, hogy a Homo sapiens a bizonytalan eredményű gyűjtögetéssel szemben mindig és mindenütt a termelést választotta.

Sajnos, nemcsak Harari, de a történészek sem keresik az élet minőségét mérő mutatókat. Ezek között a legjobb, a várható életkor. Márpedig fajunk várható életkora a megjelenését követő mintegy 150 ezer évben szinte változatlan, mintegy 25 év maradt. A demográfusok sem hangsúlyozzák, hogyan alakult a várható életkorunk a történelmünk során. A gyűjtögető társadalmakban az életterek eltartó képessége változatlan maradt. Fajunk létszáma csak egy módon volt növelhető, ha újabb életterekbe rendezkedhettünk be. Azokban is ugyanúgy változatlan maradt a lakosságuk átlagéletkora.

A szellemi vagyontermelés piacosítása
A jelenkori társadalmak fejlődési tempója egyre inkább attól függ, hogyan gyarapodik a szellemi vagyon. Ezt már az 50-es években megtanultam Max Webertől, aki a múlt század fordulóján megállapította, hogy a tudományos és technikai forradalom olyan társadalmi alépítményt hozott létre, aminek felépítményét másoknál hatékonyabban csak a protestáns népek képesek működtetni.

A pásztorkodással ugyan Harari nem foglalkozik, ez lényegében az állatállományra alapozott gyűjtögető társadalom volt, amiben az ember csak a szűk keresztmetszetek kiszélesítésével növelte az állatállomány eltarthatóságát. Kutakat ásott, ismerte az itatóhelyeket, takarmányt tartalékolt. A pásztortársadalmakat úgy kell minősíteni, hogy az ember (újra) megteremtette a növényevő állatok számára a klímaváltozás során romló életterekben a szűk keresztmetszeteket kijavította. Az állatok viszonylag nagy ivóvízigényét kutak ásásával, a vizük kiemelésével, a takarmányhiányukat pedig azok tárolásával biztosították.

A történészek máig nem ismerték fel, hogy a szarvasmarha, a kecske, a birka részben azért is szegődött az ember mellé, mert az együttélés mindkettejüknek hasznos volt. A háziállatok nemcsak vizet és takarmányt kaptak, hanem védelmet is. A kutyák és az emberek éjszakai tüzei a ragadozókkal szemben védelmet jelentetek. Az is fajunk történelmének alakítója volt, hogy a pásztorkodás viszonylag alacsony lakosságot tartottak el, márpedig a járványok terjedése a lakosság sűrűségével hatványozottan nő. A pásztorok jobb élelmezése és a hosszabb várható életkora, túlnépesedést jelentett. Ebből fakadt, hogy a pásztornépek rendszeresen elözönlötték a földművelőket.

Az áruk árát a keresletük és kínálatuk arány határozza meg.

Visszatérve a női egyenjogúsákhoz: az egyenlő munkáért egyenlő bért, is olyan ármeghatározás, ami a kereslet és kínálat áralakító szerepének a tagadása. Az is baj, ha a társadalomban van olyan politikai erő, ami képes olyan árakat kikényszeríteni, amit valamilyen elvi alapon indokoltnak tart. Mindennek az a jó ára, amit a kereslete és kínálata alakít ki. A tények egyre inkább azt igazolják, hogy a munkaerő árát nem a munkaadó érdeke, nem a munkavállaló neme, vagy a végzettsége, hanem a teljesítményük alapján a piac alakítja ki. A férfiak és nők azonos jövedelemnek egyetlen elfogadható alapja az, hogy azt a piac alakította ki. Az egyenlő bérnek nem lehet alapja, hogy valaki férfi, vagy nő, vagy mekkora az iskolai végzettsége. A bérarányokat a munkaerő keresletének és kínálatának egyensúlya bizonyítja.

Kopátsy Sándor: a gyermeknevelés társadalmi támogatása
A jelenlegi kormány ugyan jó irányban mozdul azzal, hogy a gyermekvállalást nem csak darabszáma után, hanem adókedvezménnyel, azaz a szülők jövedelmével arányosan is támogatja. Sajnos addig még nem jutottunk el, hogy felmérnénk, milyen szülői háttér mellett milyen a gyermeknevelés eredménye. Meggyőződésem szerint a gyermeknevelés elsősorban a szülők iskolázottságától és jövedelmétől függ. Ezért vagyok megszállott híve az olyan nyugdíjrendszernek, aminek nagysága nem a szülők életkeresetétől, hanem a gyermeknevelésük eredményétől függ.

A nők alacsonyabb bére azzal nem bírálható, hogy igazságtalan. Annál inkább jogos a nők panasza azért, ha a foglalkoztatásuk után járó bérük nem fizeti meg a társadalmi szolgálatukat.

A társadalmak vitathatatlan igazságtalansága, hogy a háztartásban, a gyermeknevelésben végzett munkájukat a társadalom nem fizeti meg. Minden felmérés, azt bizonyítja, hogy a feleségek és anyák háztartási és gyermeknevelési munkáját nem honorálja a társadalom, pedig ha ezt is megfizetné, valószínűleg nem volna kisebb a jövedelmük. A háztartások működtetése, a gyerekek kihordása, megszülése és felnevelése ugyan nélkülözhetetlen társadalmi érdek, amit a jövedelmek elosztásában mindig figyelmen kívül hagynak.

Nemrégen találtam egy észak-amerikai felmérést, ami azt bizonyítja, hogy a szingli nők ugyan kevesebbet keresek, mint a szingli férfiak, mégis az előbbiek háromszor nagyobb valószínűséggel vesznek házat, lakást, háromszor több megtakarított pénzük van a bankban. Egyértelmű ennek a magyarázata, a szingli nők jövedelméből több megtakarítás lehetséges, mert olcsóbban élnek, maguk takarítanak, főznek, kimossák a szennyest. Először olvastam olyan felmérést, ami azt bizonyítja, hogy a szingli nők jövedelme ugyan alacsonyabb, de mégis többet ér, mint a szingli férfiaké. Ez ugyan nem érv a kisebb fizetésre, de érdemes észben tartani.

A The Economist február 17. számában megjelent felmérés a nők helyzetét csak a gazdaságban, de tágabban értelmezi. 29 országban vizsgálták a nők helyzetét: az első két helyen skandináv országok, Svédország és Norvégia vannak. Ez nem meglepő. Meglepett viszont Franciaország jó helyezése, az 5. Az Egyesült Államok, Németország és Nagy Britannia az OECD országok mögött vannak. Az utolsó három helyen Törökország, Japán és Dél-Korea van. A nők helyzetét tekintve hiába kullognak hátul, de gazdasági növekedésüket tekintve Törökország a leggyorsabban fejődő iszlám ország, míg Japán és Dél-Korea a Távol-Kelet bajnokai.

Még inkább egyértelmű, hogy a nőket miért nem szívesen állítják vezető munkakörökbe. A nők a gyermekvállaláskor váratlanul kiesnek a munkából. Márpedig ez egy nagyvállalat esetében százszor többe kerül, mint a bérük. Azt sem hozta még fel senki, hogy nemcsak a munkaadók, de a szülést vállaló nők szakmai karrierje jelentősen sérül. Ezt azzal kellene megoldani, hogy a nők öregkori ellátása ne csak az életkeresetüktől, hanem a gyermeknevelés eredménytől is függjön.

Az vitathatatlan, hogy még a fejlett társadalmakban is a társadalmi juttatások és elvonások férficentrikusak. Ezen is javítani kell. Ebbe az irányba az lenne pozitív lépés, ha a munkájuk mellett a gyermekeket nevelő anyák adókedvezményt is kapnának. Ezért sem értek egyet az egységes jövedelemadó-kulccsal. Az enyhén progresszívat jobbnak tartom, mint az egységeset, de a fő problémám az, hogy a nők és férfiak adója nem igazságos. Nem az a kifogásom, hogy a nők mintegy tíz százalékkal alacsonyabb bért kapnak, hanem az, hogy a társadalom ezt nem korrigálja legalább annyival, amint a nők nem a munkaviszonyban adnak a társadalomnak. Ez alatt elsősorban a háztatásban és a gyermeknevelésben végzett munkájuk honorálását értem.

Készen is van a javaslatom.

A nők jövedelmi adója megközelítőleg annyival legyen kisebb, amennyivel nem a munkaadójuknak, hanem a társadalomnak teljesítenek a férfiaknál többet. Ez azért válik a jelenkorban egyre fontosabbá, mivel egyre inkább a gyermekneveléstől függ a következő generáció értéke.  Az elmúlt közel tízezer évben többen születtek és több volt a lépességük annál, amennyit a társadalom hasznosítani tudott. Jelenleg pedig a társadalmak teljesítménye elsősorban attól függ, hogy ne csökkenjen a lakosság száma, és minél jobb legyen a minősége. Ezért abszurdum, hogy a társadalom a legfontosabb igényét nem, a követező generáció nevelését és oktatását nem tekinti értéktermelésnek.

Szerző:

Kopátsy Sándor

Kopátsy Sándor
1922. február 27-én született Kaposváron. 1953 óta minden gazdasági reformprogramban részt vett, 1954-ben Nagy Imre számára is kidolgozott egy programot. Az 1956-os forradalom alatt az Országos Tervhivatal és a Minisztériumok Forradalmi Bizottságának elnöke volt. A forradalomban vállalt szerepe miatt a Kádár-rendszer mellőzött fekete báránya lett. Dolgozott a Tervhivatalban, a Pénzügyminisztériumban, alapítója a Pénzügykutató Intézetnek. Eddig közel 30 könyve jelent meg. Hitvallása szerint napjaink fejlett társadalmában már nem a befektetett tőkén vagy az infrastruktúrán áll vagy bukik egy gazdaság sikere, hanem a képzett, tehetséges munkaerő mennyiségén. Az új szemléletű társadalom pedig olyan új közgazdaságtant igényel, ami a fizikai mellett a szellemi tőkével is számol – sőt egyre inkább előtérbe helyezi a tehetséget, a minőségi képzést és a szakértelmet.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor