Otthon Start-képes ingatlanok: hol érdemes keresgélni?

Négyből három eladó ingatlan megfelel a 3 százalékos feltételeknek, Budapesten viszont csak 41 százalékuk.

Országszerte széles választék várja az Otthon Start programban elérhető 3 százalékos kamatozású hitelt igénylő első lakásvásárlókat, mivel négy eladó lakóingatlanhirdetésből három megfelel a feltételeknek. Az egyes nagyvárosok esetében viszont óriási különbségek láthatók – közölte az ingatlan.com, amely külön szűrőt fejlesztett a kamattámogatott hitel feltételeinek megfelelő ingatlanok könnyebb megtalálása érdekében.

A több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből 102 ezer megfelel a kritériumoknak, amelyek szerint maximum 1,5 millió forint lehet a négyzetméterár, emellett legfeljebb 100 millió forintos lakásra, illetve 150 millió forintos házra lehet igényelni a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt. Ez azt jelenti, hogy az ingatlan.com eladó lakás és ház kínálatának 75 százaléka, azaz négyből három lakóingatlan szóba jöhet a programban érintett vevőjelöltek számára.

“A vevők tetszőlegesen szűkíthetik a kínálatot az Otthon Start feltételei alapján és így válogathatnak a folyamatosan változó kínálatból. A részletes adatokból látszik, hogy országosan az eladó házaknál még magasabb az arány: a több mint 82 ezer hirdetésből majdnem 69 ezer vásárolható meg a kedvezményes hitellel, ami bő 83 százalékos aránynak delel meg,  A több mint 52 ezer eladó lakáshirdetéseknél pedig a kínálat közel kétharmada sorolható ebbe a körbe” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo