Kiderült, mennyiért kötnek utasbiztosítást a magyarok

A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami szinte teljesen megegyezik az előző év hasonló időszakában mért 710 forintos szinttel – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók több mint fele az idei szezonban három országot választott célpontnak: 25 százalékuk Horvátországban, 18 százalékuk Olaszországban, míg 10 százalékuk Ausztriában nyaralt.

„Az utasbiztosítások a szolgáltatás tartalma szerint három csoportba, alapszintű, optimális és prémium kategóriába sorolhatók – magyarázza dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. – Egyértelmű, hogy az ügyfelek nyitottak a magasabb biztosítási fedezetet, illetve szélesebb körű védelmet kínáló utasbiztosításokra: 22 százaléknyian a prémium, 71 százaléknyian az optimális csomagot választották, és csupán 7 százalék döntött az alapszintű kategória mellett.”

Tavaly még 13 százalék volt az alapszintű (egyébként rövidebb és egyszerűbb utakra szintén megfelelő fedezetet kínáló) utasbiztosítást kötők aránya. Részben az egy év alatt semmit sem dráguló díjak eredménye is lehet, hogy idén e csoportnak majdnem felét már az optimális szolgáltatáscsomag vevői között találjuk.

Napi 716 forint az utasbiztosítások átlagdíja
Napi 716 forint az utasbiztosítások átlagdíja
Fotó: Depositphotos

Kategória szerinti bontásban az alapszintű utasbiztosítások napi átlagára 543 forint volt, az optimálisért 656 forintot kellett fizetni, de a prémium termékek szolgáltatásait is ezer forint alatt, 971 forintos napi átlagdíj fejében vehették igénybe az ügyfelek.

A három fő célország közül tavaly nyárhoz képest 2 százalékponttal 25 százalékra csökkent a Horvátországba, míg 3, illetve 4 százalékponttal nőtt az Olaszországba (18 százalék) és Ausztriába (10 százalék) utazók aránya. Ezen országok mellett Görögország (7 százalék), Szlovénia (5 százalék), Románia (4 százalék) és Spanyolország (4 százalék) tartozik idén a legnépszerűbb úti célok közé. A nyári utazások átlagos hossza 7,1 nap, a leggyakoribb (az összes biztosítás több mint ötöde) a nyolc napra kötött biztosítás, ami a hetes turnusokra jellemző 8 nap/7éj sémához illeszkedik.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo