Biztosítók cikkek


Sorra hajolnak meg a biztosítók a kormánynak

Sorra hajolnak meg a biztosítók a kormánynak  

Újabb biztosítók közölték, hogy önkéntes vállalásként egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat.
Biztosítók körmére néztek, bírságolás lett a vége

Biztosítók körmére néztek, bírságolás lett a vége  

Az MNB összesen 11 millió forint bírságot szabott ki három biztosítóra.
Egyre kevesebben kötnek CASCO-t

Egyre kevesebben kötnek CASCO-t 

Mabisz: a magyar biztosítási piac díjbevétele 2024-ben 12,5 százalékkal nőtt.
Kimondták: tisztességtelen volt az egyik biztosító az ügyfelekkel

Kimondták: tisztességtelen volt az egyik biztosító az ügyfelekkel  

Eredményesen perelte az ügyészség az egyik biztosítót.
Átlagosan majd 20 ezer forintot takarítottak meg azok, akik biztosítót váltottak gépjárművüknél

Átlagosan majd 20 ezer forintot takarítottak meg azok, akik biztosítót váltottak gépjárművüknél 

Kgfb-kampány: már csak néhány nap maradt a váltásra.
Ezt javasolják a biztosítók, hogy a megtakarítások megőrizzék az értéküket

Ezt javasolják a biztosítók, hogy a megtakarítások megőrizzék az értéküket 

A biztosítók 3 és 19,6 százalék közötti indexálást javasoltak idén.
Megugrott a felhőszakadás és beázások miatti károk száma

Megugrott a felhőszakadás és beázások miatti károk száma  

A szeptember első felében leesett csapadékmennyiség komoly problémákat okoz Európa szerte.
Nőtt a magyar háztartások vagyona

Nőtt a magyar háztartások vagyona 

Biztosítók, pénztárak, tőkepiaci szereplők: 2023 a korrekció éve volt.
Ezt nem teszik zsebre a biztosítók

Ezt nem teszik zsebre a biztosítók  

A különadók elvitték a profitot.

Nagyobb adókedvezményről döntött a kormány 

Növelik a kis biztosítók adókedvezményét, a hitelintézetek adóvisszatérítését egy évvel meghosszabbítják.

Megbírságolt egy biztosítót az MNB  

Összesen 19 millió forint bírságot róttak ki az NN Biztosító Zrt.-re.

A bankoknak sikerült a legjobban korszerűsíteni működésüket 

Digitális ügyintézés elégedettségi toplista: bankok, távközlés, közigazgatás a dobogón.

Új néven folytatja az egyik biztosító  

Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. 2023. augusztus 1-jétől Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. - Alfa Vienna Insurance Group Zrt. - cégnéven folytatja a tevékenységét.

Siessen, ha több százezer forint adómegtakarítást akar! 

Már csak egy hét maradt a szochomentes életbiztosítások megkötésére.

Rázós időszak van a biztosítók, pénztárak mögött 

Az aszály, infláció, eszközleértékelődés, illetve a szabályozási kihívások idején is megőrizték pénzügyi stabilitásukat a nem banki intézményi befektetők a tavalyi évben.

Tömegbaleset az M1-esen: ki kaphat és ki fog fizetni kártérítést? 

A magyar biztosítási szakma talán legbonyolultabb ügye lehet az M1-es autópályán a napokban történt tömeges ütközés.

Biztosítót vesz a magyar állam  

Az állam nevében a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. megvásárolja a Posta Biztosítót.

Odacsapnak a biztosítóknak  

Aktívabb lesz a szabályozói jelenlét a biztosítói szektorban - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.

Viharos időkben is állják a sarat a biztosítók 

A biztosítók díjbevétele 2021-ben több mint 10 százalékkal nőtt, és ezzel meghaladta az 1300 milliárd forintot.

Megy a matek: az egyik biztosító már tudja, mennyi pótadót kell fizetnie 

A Waberer Hungária Biztosító Zrt. tette közzé az összeget.

Magyarország uniós jogot sértett 

Az Európai Bizottság megállapította, hogy Magyarország megsértette az uniós összefonódás-ellenőrzési rendelet vonatkozó cikkét, amikor megtiltotta, hogy a Vienna Insurance Group AG Wiener Versicherung Gruppe (VIG) felvásárolja az AEGON csoport magyar leányvállalatait.

Legalább kétmilliárd forint kárt okoztak a viharok 

A biztosítókhoz a hétvégéig 18,5 ezer bejelentés érkezett az elmúlt napokban a viharkárok miatt, ezek nyomán mintegy kétmilliárd forintnyi kárt térítettek meg. A lakásbiztosítással rendelkezők közel 90 százaléka elégedett a kapott szolgáltatással a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) felmérése szerint.

Milliárdokba kerülnek a nyári viharok 

2010 és 2017 között, a május-augusztusi időszakokban csaknem egymillió kárt térítettek a biztosító társaságok. A kifizetett károk összege meghaladja a 73 milliárd forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a szövetség adatait.

Szexinek kell lenni még a biztosítónak is 

Tavaly 2,2 százalékos díjbevétel-növekedést ért el a magyar biztosítási szektor, köszönhetően a nem-életbiztosítási ágnak. A biztosítóknak is nagy kihívásokkal kell szembenéznie, a vezetők nem különösebben optimisták.

Min csúszhatnak el a biztosítók? 

A szabályozási környezet változása és a makrogazdasági kockázatok mellett a számítógépes kockázatok, illetve a kamatlábak negatív változása fenyegetik leginkább a biztosítási szektort – derül ki a PwC kutatásából.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése

Kiszámolták, mennyivel mérsékelheti az inflációt a bankszámlák önkéntes díjcsökkentése 

Az áprilisi inflációs adatban már erősen megjelent az árréstop hatása is. Ugyanakkor a bankok önkéntes díjcsökkenése még nem lépett életbe ezen időszakban.

Pénzszerzés

Felújítási láz lett a magyarokon

Felújítási láz lett a magyarokon  

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Klímablog

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre 

Az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.

Infokom

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról

Lehull a lepel, mit gondolnak a magyarok a mesterséges intelligenciáról 

Az emberek bár egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, sokan bizonytalanok az AI-jelenséggel kapcsolatban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo