Megbírságolt egy biztosítót az MNB

Az MNB vizsgálata nyomán összesen 19 millió forint bírságot rótt ki az NN Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosításokkal kapcsolatos hiányos ügyféltájékoztatás, egyes életbiztosítási termékek szerződési feltételei, valamint az informatikai biztonság nem teljes körű megfelelősége miatt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálatot végzett az NN Biztosító Zrt.-nél (NN Biztosító), a 2019. november 5-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot áttekintve.

A vizsgálat megállapította, hogy az NN Biztosító több tekintetben nem felelt meg az informatikai rendszer védelméről szóló jogszabályi rendelkezéseknek, így a jogosultságellenőrzés, az üzletmenet-folytonossági tervek és a licenckezelés kapcsán is merült fel probléma, illetve hiányosság.

Mivel volt gond?

A jegybank az életbiztosítási termékek szerződési feltételei kapcsán is több jogszabályi meg nem felelést tárt fel, így azokban például a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási termékekhez kínált eszközalapok esetében a befektetési politikától való szabálytalan eltérés lehetőségét azonosította. A biztosító termékfelülvizsgálati folyamatai tekintetében pedig az éves érdemi felülvizsgálat elmaradását, illetve annak nem megfelelő dokumentálását állapította meg.

19 milliós bírság lett a vizsgálat vége (Fotó: Depositphotos)
19 milliós bírság lett a vizsgálat vége (Fotó: Depositphotos)

Több tekintetben sem bizonyult megfelelőnek az ügyfelek tájékoztatása: a vizsgálat jogszabálysértést tárt fel az értékkövetéssel kapcsolatos tájékoztatásra vonatkozó előírások, a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások esetén az ügyfélnek nyújtandó éves tájékoztatást előíró, valamint a kiemelt információkat tartalmazó dokumentum tartalmi elemeire vonatkozó rendelkezések kapcsán.

Hiányos volt az NN Biztosító panaszkezelési szabályzata, valamint a honlapján nem szerepelt az online vitarendezési platformra mutató link. Nem válaszolták meg továbbá minden esetben határidőben az ügyfélpanaszokat, illetve nem teljeskörűen tájékoztatták a fogyasztókat a panasz elutasítása esetén a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekről.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo