Nőtt a magyar háztartások vagyona

A korábbi jelentős eszközleértékelődés után a tavalyi a korrekció éve volt a biztosítóknál, pénztáraknál és a tőkepiacokon. A háztartások pénzügyi vagyona nagyobb részt az átértékelődés következtében növekedett. Ez megjelent – a hazai állampapírok jelentős vásárlóinak számító – intézményi befektetőknél is, amelyek ugyanakkor változatlanul erős szabályozói kihívásokkal szembesülnek – derül ki az MNB friss kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A biztosítási szektor díjbevétele tavaly (fióktelepekkel együtt) 1600 milliárd forint fölé nőtt, a 6,5 százalékos bővülési ütem kissé elmarad a korábbi évekétől. A nem-élet ág díjbevétele 14,5 százalékos növekedéssel jórészt követte az inflációt, azonban az élet-ágban – az egyszeri díjak jelentős visszaesése miatt – 6,3 százalékos csökkenés látható. A szektorszintű növekedés nem volt elegendő ahhoz, hogy a nominális GDP emelkedését elérje. A nemzetközi összehasonlításban használatos penetráció (a díjak GDP-hez viszonyított aránya) 2 százalékra csökkent, így tovább távolodott az MNB által a szektor jövőképében kívánatosnak tartott 3 százalékos célértéktől – olvasható az MNB Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentésében, amely az intézményi befektetői kört és a közvetítő szektort fedi le.

A jegybank szerint konszolidálódott a magyar pénzügyi piac
A jegybank szerint konszolidálódott a magyar pénzügyi piac
Fotó: Depositphotos

A szektor tőkemegfelelése 2023-ban a szabályozói szint közel duplájára, 195 százalékra nőtt. A pótadó hatása miatt tovább csökkent a biztosítók adózott eredménye, a sajáttőke-arányos nyereség (ROE) 5,4 százalékot tett ki. Jelentősen nőtt a szektor befektetéseinek értéke, amelynek 79 százaléka hazai eszközökben, elsősorban magyar állampapírban található. Tovább erősödött az MNB fogyasztóvédelmi tevékenysége, új eszközökkel is, - például próbavásárlásokkal – fellép a fogyasztók védelmében. Az MNB fogyasztóvédelmi fókuszú vizsgálatai a biztosítási szektorban – az ügyfelek széleskörét érintő kockázatok kezelése érdekében – egyebek közt a teljes költségmutatói (TKM) limitek betartására, az ügyfelekkel folytatott elektronikus kommunikációra, illetve a határon átnyúló szolgáltatók panaszkezelésére irányultak.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo