A nyugati világ gazdaságának teljes önerőből történő tisztulása hamis mítosz. A fejlett országok mindössze kihelyezték a gyártást a Távol-Keletre. Ha fogyasztásuk karbonlábnyomát nézzük, a termékgyártás környezetszennyezését a keleti féltekén követik el a beszállítók, ám a párizsi klímaegyezmény és a nemzetközi klímapolitika az országhatáron belüli légszennyezéséért tesz felelőssé minden államot, nem teljes emisszióért. A valós kép azonban jobban látszik, ha az országok importjának karbonlábnyomát is hozzászámoljuk a légszennyezésükhöz.
Tetőzött és csökkent
Az oslói Center for International Climate and Environment Research kutatói megvizsgálták, hogy mik a közös elemek annak a 18 országnak a gazdaságában, melyeknél legkésőbb 2005-ig tetőzött az üvegházgáz-kibocsátás, s 2005 és 2015 között is folytatódott a csökkenő tendencia.
A következő országokról beszélünk: Anglia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Írország, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, USA.
Ezek az országok a fosszilis energiahordozókból eredő globális emisszió 28 százalékáért felelősek. Határaikon belül összesen 2,4 százalékkal esett vissza a légszennyezés. Ez persze nem olyan nagy fejlemény, ha számba vesszük, hogy 2005–2015 között évi 2,2 százalékkal nőtt a globális emisszió.
Az is tény, hogy ezen országok többségében az elmúlt néhány évben újra növekedni kezdett az szén-dioxid-emisszió, derült ki a párizsi Nemzetközi Energia Ügynökség adataiból. (Ez alól Magyarország sem kivétel.) 2015-ig csak Svédország, Finnország, Dánia, az USA és Anglia mutatott folyamatos csökkenést az éves emisszióban.
A kutatók arra jutottak, hogy az outsourcing önmagában már nem magyarázza meg az említett országokban tapasztalt tartós emissziócsökkenést. Míg a 2000-es évek elején még a fejlett gazdaságok dekarbonizációjának egyik fő kiváltó oka a gyártás Ázsiába való kiszervezése volt, ennek szerepe mára csökkent a nemzetgazdaságok tisztulásában.
Kinél miért?
Nincs univerzális szabály vagy recept, amivel ezeknek az országoknak sikerült éveken át csökkenteniük. Bizonyos azonosságok kimutathatók:
- A megújuló energiák terjedése erős volt ezekben az országokban, s számottevő részesedést ért el az energiamixben.
- Az emissziócsökkenést 47 százalékban a fosszilis energiahordozók használatának visszaesése okozta.
- Az energiafogyasztás csökkenése 36 százalékban járult hozzá az emissziócsökkenéshez.
- Az említett 18 ország joggyakorlatába többféle klímavédelmi és zöld energiákat segítő jogszabályt is beépítettek.
Az egyes országok sajátosságai is kidomborodtak a vizsgálatból:
- Az Egyesült Államokban a széntüzelésű erőművekről a gázüzemű működésre való áttérés idézte elő leginkább a légszennyezés csökkenését.
- Ausztriában, Finnországban és Svédországban a megújuló energiák növekedése az energiamixben gyorsította elsősorban az ÜHG-kibocsátás mérséklődését.
- Az EU többi országában az energiatakarékos eszközök és megoldások térnyerése s ezzel az energiahasználat csökkenése volt hangsúlyos.
2014 és 2016 között ennek a 18 országnak fontos szerepe volt abban, hogy a globális ÜHG-kibocsátás stagnált, miközben a világgazdaság nőtt. Kínának volt a legnagyobb szerepe e stagnálás létrejöttében. A kommunista nagyhatalom csak azért nem került be az említett 18 ország közé, mert nem tudott felmutatni 2005 és 2015 között töretlen emissziócsökkentést.
Ha zérókibocsátásúvá nem is tudnak a közeljövőben válni a fejlett országok, a karbonsemlegesség valós perspektíva. Arról azonban kevés szó esik a közéleti diskurzusban, hogy a gazdag országok esetleg befektetésekkel ellentételezhetnék kibocsátásukat, vagyis minden évben karbonmegkötő kapacitásokat létesíthetnének a harmadik világban (erdőtelepítéssel), hogy semlegesítsék az az évi kibocsátásukat.
(The Conversation)
