Energiafogyasztás cikkek


Impozáns célt tűzött ki az EU az energiafelhasználás csökkentésére

Impozáns célt tűzött ki az EU az energiafelhasználás csökkentésére 

Az energiafelhasználás 11,7 százalékos csökkentéséről fogadott el jogszabályt az EU.
Ősztől figyelniük kell a lakásvásárlóknak, nehogy ráfázzanak

Ősztől figyelniük kell a lakásvásárlóknak, nehogy ráfázzanak 

Változnak a lakások energiatanúsítványára vonatkozó szabályok novembertől.
Már nem csak az outsourcing miatt csökken a nyugati államok légszennyezése

Már nem csak az outsourcing miatt csökken a nyugati államok légszennyezése 

Magyarország egyike annak a 18 országnak, ahol 2005 előtt tetőzött a légszennyezés, és 2015-ig is jelentősen csökkent az üvegházgáz-kibocsátás. Elemzők megnézték, mi a közös a dekarbonizációs pályára állt országok gazdasági gyakorlatában. Még mindig messze vagyunk attól, hogy nagyszámú nemzetállam zéróemissziós entitás legyen a légkör szempontjából.
Így spórolnak az árammal Bécsben

Így spórolnak az árammal Bécsben 

Bécsben játékos akcióval veszik rá a lakosokat, hogy tudatos energiafogyasztókká váljanak, kerüljék a felesleges áramfogyasztást és óvják a környezetüket.
Energialábnyoma alapján kellene adóztatni mindenkit

Energialábnyoma alapján kellene adóztatni mindenkit 

A gazdasági szereplők termelő és kereskedelmi tevékenységéből eredő ökológiai károk, externáliák létrejöttét megfizettetik a szennyezőkkel. De ezek jogi személyek, vállalatok. Lesz-e egy nap ökológiai alapú adóztatása az állampolgároknak?
Még Kína is visszafogta magát

Még Kína is visszafogta magát 

Az elmúlt 10 évben évente átlagosan 1,8 százalékkal nőtt az energiafogyasztás, tehát a tavalyi mérsékelt, 1 százalékos növekedés biztató jel. Még jobb hír, hogy ebből 0,33 százalékért a megújuló energiák voltak felelősek.
Vasárnap indul a megtakarítási időszak

Vasárnap indul a megtakarítási időszak 

Minden év március utolsó vasárnapján – idén március 26-án – kezdődik a nyári időszámítás, amely október utolsó vasárnapjáig tart. Ezen a hétvégén, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk időmérő eszközeinket. Az óraátállítással 1980 óta Magyarország is villamos energiát spórol.
Rekord a téli villamosenergia-felhasználásban

Rekord a téli villamosenergia-felhasználásban 

Sohasem volt telente annyi villamos energiára szükség Magyarországon, mint az elmúlt fűtési szezonban – derül ki a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. adataiból. A rekordérték elsősorban a tartósan hideg időjárásnak tudható be. Az országos villamosenergia-ellátás biztonsága mindvégig zavartalan volt.
Nem az Apple a legzöldebb

Nem az Apple a legzöldebb 

A világsajtó beharangozta, hogy az Apple lett a legzöldebb cég a Greenpeace szerint. De egy futó ránézés a szervezet környezetbarát vállalatokat rangsoroló listájára is elég arra, hogy lássuk: 9 vállalatnak sikerült legalább négy szempontból is A osztályzatot kapnia. De amelyik 100%-ban megújulókból működik és 5 jeles osztályzattal büszkélkedhet, az nem az Apple, hanem a Switch. Alaposan leszerepelt az összesítésben viszont a Netflix.
Annyit fogyaszt a marihuánatermesztés, mint egy adatközpont

Annyit fogyaszt a marihuánatermesztés, mint egy adatközpont 

Miközben a világon egyre több helyen legalizálják a marihuána fogyasztását, kiderült az is, hogy az illegális - ezért beltéren folytatott - termesztés súlyosan terheli a környezetet is.

Számíthatunk a szélre 

2030-ra, vagyis 15 éven belül villamosenergia-igényeink negyedét tudnánk lefedezni szélenergiával. Részesedésük az EU energiamixéből jelenleg 10%.

Szabad a szabadban szárítani - ez is eredmény 

Megszűnt a ruhaszárító kötél tilalma Kaliforniában - adta hírül az MTI. Hogy eddig tiltott dolog volt? Nos, igen. A mostani változást a Föld érdekében vezették be. De még mindig vannak mulatságosnak tűnő korlátozások a ruhaszárítással kapcsolatban.

Mától hitelre fogyasztunk 

Minden eddiginél hamarabb jött el a Túlfogyasztás Napja. Az emberiség idén alig több mint 7 hónap alatt, augusztus 13-ára használta el a Föld egész éves erőforrás mennyiségét, a Global Footprint Network jelentése szerint. Az elmúlt 15 évben a túlfogyasztás világnapja 2 hónappal került előrébb, de a bolygó kizsigerelése folytatódik. Magyarország is pazarol: ha rajtunk múlna, már május 8-án átlépnénk a fenntarthatóság küszöbét - közölte a WWF.

Így lehetne igazán csökkenteni a rezsit 

Megtörni látszik a rezsicsökkentés eddigi lendülete, a villany és gáz ára az EU tagállamai közül már tényleg nálunk az egyik legolcsóbb, ezért rezsicsökkentés tartalékai nem az árak további lefaragásában, hanem az energiahatékonyság ösztönzésében rejlenek – vélekedik a Magyar Energiahatékonysági Intézet.

Fűtésre is jó az adatközpont 

Zöld adatközpont épül Svédországban. A szerverek és informatikai eszközök hőfeleslegével a Falun beli épületeket a terület fűtőrendszerén keresztül fogják fűteni, a nyári időszakban pedig a helyi erőmű gőzfeleslege működteti majd az adatközpont hűtőrendszerét.

Az igazi rezsicsökkentés: az áramtermelő bojler 

Egy brit cég olyan bojlert fejlesztett amely hőt és áramot is előállít. A másfél millió forintot kóstáló találmány jelentősen csökkentheti a háztartások rezsiköltségeit. Négy-öt év alatt behozza az árát.

5 tipp a PC-k energiatakarékos felhasználására 

Az asztali gépek alapvetően nagy "áramzabálók", érdemes újabb típusra, vagy laptopra váltani. De javíthatunk valamit a helyzeten azzal is, ha odafigyelünk néhány dologra.

Évente több ezer forint takarítható meg egy új számítógéppel  

A legtöbb vállalat számára a gyártási- és bérköltségek után az energia jelenti a harmadik legnagyobb tételt a költségvetésben. Az áramszámlát a szerverek mellett leginkább a régebbi asztali számítógépek növelik. Egy ötéves asztali számítógép körülbelül 17 000 forintnak megfelelő áramot fogyaszt egy évben , de ez a költség akár a 44 000 forintot is elérheti, különösen akkor, ha a felhasználók saját lustaságuk vagy a szoftverek frissítésének szükségessége miatt elszoknak attól, hogy éjszakára kikapcsolják számítógépeiket, illetve, ha csak a monitort kapcsolják ki.

Az energiaéhségünk felfűti az irodapiacot is 

Az átlagos első osztályú irodák bérleti díja negyedével (25,2%) emelkedett az „energiafüggő” városokban, ahol a gazdaság és így az ingatlanpiac jelentősen az energiahordozók (olaj és gáz) kitermelésétől és feldolgozásától függ. A drágulás messze megelőzi a fejlett piacokon tapasztalt 4,5 százalékos emelkedést.

Ez lenne a leghatékonyabb rezsicsökkentés 

Az energiahatékonyság a legolcsóbb energiaforrás - állítja a Nemzetközi Energiaügynökség legújabb jelentése. Sokat nyerhetnénk azzal, ha ugyanúgy költenénk a hatékonyságra, mint az energia előállítására.

Ingyenes segítség energiahatékonysághoz 

Még 24 magyar kis- és középvállalkozás (kkv) jelentkezhet annak a webalkalmazásnak az ingyenes kipróbálására, amellyel felmérhetik, illetve optimalizálhatják energia- és nyersanyag-felhasználásukat.

Kazáncsereprogram: mától lehet! 

Ma indulntak a kormány új lakossági energiahatékonysági pályázatai, összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre három különböző pályázatból. Az első kiírás nem sikerült fényesen, a reggeli indulás elmaradt.

35 ezer forint támogatás is járhat az új hűtőre 

Jövő hétfőtől elérhetőek az új lakossági energiahatékonysági pályázatok, új háztartási gépekre, nyílászáró- és kazáncserére is lehet pénzt kapni szeptember 22-től. Hamarosan a kkv-k számára is nyílik forrás és a panelprogram is folytatódik.

Energiahatékonysági pályázatokat hoz az ősz 

Már szeptemberben megnyílnak az első lakossági energetikai pályázatok, melyek háztartási nagygépek cseréjét, fűtéskorszerűsítést és külső nyílászárók cseréjét támogatják majd.

Pusztítja a klímát a frigó divat 

Világszerte az élelmiszerhűtés felelős az áramfogyasztás 15 százalékáért. A mirelit termékek, főleg a kínai gombóckák divatja felerősítette a hűtőszekrények és fagyasztók iránti keresletet a Föld legnépesebb országában. Ez nem kis terhelést jelent a környezetre és bolygónk légkörére.

Meredeken nő a nyári áramfogyasztás 

Az ország energiafelhasználásának egyre nagyobb részét teszi ki a nyári időszakban történő fogyasztás, ezáltal a téli és nyári energiafelhasználási csúcsok közötti különbség a tavalyi év végére 1,8 százalékra csökkent.

Az igazi rezsicsökkentés: a gázszámla fele megtakarítható 

Csaknem a felére csökkentette egy család gázfogyasztását a Knauf Insulation által elvégzett kísérlet, amelyben egy teljesen szigetelt és egy szigeteletlen családi ház fogyasztását hasonlították össze. A számítások alapján a teljes szigetelés megtérülési ideje 12 év, az eredmények most a kormány elé kerülnek.

Energia: ajánlatdömping 

Jelentős megtakarítást érhet el egy cég, ha a szabadpiacon versenyezteti az energiaszolgáltatókat. Mivel a helyzetet egyre több kkv is felismerte, a szolgáltatók között is megindult a verseny: a csökkenő árak mellett egyéb kényelmi szolgáltatásokkal is bombázzák a vállalatokat.

Szeretjük a rezsicsökkentést, bár még azt sem tudjuk mennyit fogyasztunk 

A Századvég 2013. november végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a kormány rezsicsökkentő intézkedései javítottak a lakosság többségének anyagi helyzetén, az átlag alatti jövedelemkategóriában is. A rezsicsökkentés támogatottsága és ismertsége továbbra is kifejezetten magas.

Ahol fizetnek a fogyasztónak, hogy kapcsolja ki gépeit 

Háztartásainknak, táskánkban egyre több a ketyere. Okostelefon, laptop, e-book olvasó és társai. Ezek a kütyük mind habzsolják az energiát, jelentősen megnövelve a globális áramfogyasztást, vele együtt pedig az üvegházgáz-kibocsátást. A politikusok nem hajlandók népszerűségüket kockáztatni egy klímaadó bevezetése kedvéért, ezért az energiahatékonyság lett az új vesszőparipájuk. De az iPadjét senki sem használná kevesebbet...

Tágulnak az energiatakarékos ház falai 

A Data Formation névre hallgató épületkomplexum Dél-Koreában úgy próbálja ránevelni lakóit az energiatakarékosságra, hogy pazarlás esetén összehúzza falait. Hirtelen elfogy a tér a lakók körül.

A világításon is sokat spórolhatnak a cégek 

A világításra fordított kiadásaik jelentős részét, akár 40–70 százalékát is megtakaríthatják azok a vállalkozások, amelyek belevágnak világítási rendszerük fejlesztésébe.

Itt van az igazi rezsicsökkentés 

Elindult a Magyarországon egyedülálló, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program, amelyben két családi ház fűtési költségeinek alakulását hasonlítják össze a fűtési szezonban.

Fogyasztói rezsicsökkentés okos mérőkkel 

A nyugat-európai kísérleti projektek tapasztalatai szerint az okos mérőórák alkalmazásával a háztartások villamosenergia-fogyasztásukat akár 5-10 százalékkal is mérsékelhetik. Ez a költségek akár 3,5-5 százalékos lefaragását is jelentheti a fogyasztási szokásoktól függően.

Lehet hőszigetelni festékkel is 

Akár új otthont épít, akár a jelenlegit szeretné korszerűsíteni, biztosan sokat gondolkozott már azon, milyen hőszigetelési technika lenne a legalkalmasabb. A hőszigetelés során rendkívül fontos szem előtt tartanunk, hogy a lakás falai a meleget bent, a hideget kint tartsák, képesek maradjanak lélegezni és a párát átengedni. Szakértőnk véleménye szerint így a levegő otthonainkban, munkahelyeinken is egészséges, megfelelő páratartalmú és penészmentes lesz.

Meg se nézzük a számlát – energiatudatlanságban a háztartások 

Igen magas az energiatudatlanság aránya a magyarországi háztartások körében. Az energiainfo.hu megbízásából, a Bell Research által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból kiderül, a fogyasztók mindössze 38 százaléka vizsgálja meg minden esetben energiaszámláit, 21 százalék viszont soha.

Tippek a cég energiaszámlájának csökkentésére 

Az energiaárak az inflációt meghaladó mértékben drágultak az elmúlt években, évtizedben. Ráadásul a kormány rezsicsökkentő intézkedéseinek jelentős részét is a szabadpiacon vásárló vállalkozók fizethetik meg a rendszerhasználati díjak emelkedésével. A többletkiadás azonban kikerülhető. Összegyűjtöttük, hogyan csökkentheti céges energiaszámláit anélkül, hogy kapacitásai sérülnének, vagy a dolgozók komfortérzete csökkenne.

Nem spórolnak a cégek ott sem, ahol lehetne 

Csak a kis- és középvállalkozások negyede élt az áramszolgáltató váltás lehetőségével az elmúlt tíz évben. Az okok között a tájékozatlanság, az időhiány és a bizalom hiánya is jelen van, pedig amelyik vállalkozás körültekintően vált, legalább 10, de akár 30 százalékkal kevesebbet fizet majd.

Visszafelé sült el a német energiafordulat? 

Visszájára fordult, egyenesen hátráltatja a környezetvédelmi célok elérését a német energiaipari fordulat - írta a német Die Welt napilap online kiadása a BDEW német víz- és energiaipari szervezet adataira hivatkozva.

Céghű áramfogyasztó: tízezer forinttal többet fizet 

A hat vezető brit energiacég kétharmados részesedéseket tudhat magáénak az egyes regionális piaci tortákból, némely helyeken 85 százalékot is, vagyis kényük-kedvük szerint diktálhatják az árakat.

Ön is fűti az utcát? 

Ma a hazánkban lévő 2,7 millió családi ház nagy része több mint 20 éves és a mai energiatakarékossági elvárásoknak nem felel meg. A legtöbb tulajdonosnak döntenie kell: a fűtésre költ éveken át egyre többet vagy egyszeri beruházással megszünteti a pazarlást. Persze a hatékony és valóban nagy megtakarítást jelentő beruházás előtt tudni kell milyen állapotban az ingatlan és milyen munkákra van szükség. Ehhez szakértő segítség kell!

Elég zöld az Apple? 

Ha ország lenne az IT-szektor, összkibocsátásával a világ ötödik legnagyobb légszennyező államának felelne meg. Nincs már olyan világmárka, amely megengedhetné magának, hogy ne komolyan a környezettudatos fogyasztók elvárásait. Tiltakozásaik és bojkottjaik idén az Apple-t is rávezették arra, hogy zöldebbé tegye gyártási folyamatait.

Az energiahatékonyság olyan a magyaroknak mint a foci 

Habár az ingatlantulajdonosok 60-65% nem, vagy helytelenül ismeri a szigetelőanyagok legfontosabb energiahatékonysági jellemzőit, épületeik felújításának megtervezéséhez 72%-uk mégsem veszi igénybe építész vagy tervező szakember segítségét – derül ki a Knauf Insulation 630, felújítást végző ingatlantulajdonos körében végzett szakmai kutatásából.

A legképtelenebb ötleteken is túltesz a magyar valóság 

A valóság gyakran felülmúlja a legképtelenebb elgondolásokat is. A lakossági rezsiköltségeket alakító, döntően az energiával összefüggő szolgáltatások esetleges nonprofittá alakítása ilyennek tűnik. Ugyanis az utóbbi egy évben, a magyar gazdaság jelentős szektorai, köztük az energia-szolgáltatás nem csak nonprofittá, de meghatározóan veszteségessé vált. Ez önmagában is fájdalmas fejlemény, de a nonprofit jellegű gazdálkodás gazdaságpolitikai célként való meghatározása több mint hiba - Hegedűs Miklós a GKI Energiakutató vezérigazgatója szerint.

Feljövőben az e-kereskedelem 

A GfK Hungária az idei évre a fogyasztás csökkenését, jövőre pedig stagnálását prognosztizálja. A háztartások költési szerkezetében jelentős változások történtek az elmúlt évtizedben, minek eredményeképpen főként az élelmiszerek és az élvezeti cikkek, valamint a ruházkodás terén fogták vissza a fogyasztást. A változások negatívan érintették a hazai tartós fogyasztási cikkek piacát is - a térségben tapasztalható egyébként pozitív trendek ellenére. Külön figyelmet érdemel az online értékesítés növekedése még akkor is, ha az élelmiszer termékek piacán részaránya még elenyésző.

Egyre több cég figyel az energiahatékonyságra 

Közel 300 vállalkozást érintő felmérést végzett a Virtuális Erőmű Program akkreditált auditora. A 2011 októberében, a vállalkozások energiahatékonyságának segítése érdekében meghirdetett Energiahatékonysági Kiválósági Pályázathoz kis- és középvállalkozásoktól kezdve egészen a multinacionális cégekig csatlakoztak már, amelyek az elismerés mellett szakértői támogatást és hasznos ötleteket is kapnak.

Célkeresztben a tudatos fogyasztó 

Fejlesztési szakaszába lépett Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében támogatott, 800 millió forintos összköltségű SziMe Smart Metering Rendszer rendszer kialakítása. A debreceni Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterhez tartozó SziMeSmart Kft. fejlesztői a hazai közműhálózatok intelligens fogyasztásmérésének bevezetését és elterjedésének katalizálását tűzték ki célul.

Háromból két vállalat csökkenthetné energiaszámláit 

A Generali-Providencia Biztosító elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, és fontosnak tartja, hogy vállalati partnereit is segítse az energiahatékony működésben, hogy költségeik csökkentésével megtakarítást érhessenek el. Ennek érdekében a Generali Biztosító a Get Energy Magyarországot kérte fel stratégiai energetikai partnerének, hogy a speciális piaci ismeretekkel és tapasztalattal rendelkező cég közreműködésével a biztosító kis- és középvállalati ügyfeleit hozzásegítse a hatékonyabb energiafelhasználáshoz, és számukra megtakarításokat érjen el.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Megdöbbentő állítás, a nyugdíjasok nem viszik a pénzt az államkasszából, hanem töltik azt

Megdöbbentő állítás, a nyugdíjasok nem viszik a pénzt az államkasszából, hanem töltik azt 

Mellbevágó adatok a magyar nyugdíjrendszerről.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Költségkímélés

Felgyorsulhat az EU bővítési lendülete

Felgyorsulhat az EU bővítési lendülete  

Stabil növekedést jósol Közép- és Kelet-Európában az UniCredit.

Pénzszerzés

Nyitják a pénzcsapot: milliárdokat érő bejelentés érkezett

Nyitják a pénzcsapot: milliárdokat érő bejelentés érkezett 

Az Agrárminisztérium közzétette a végleges feltételeket: akár 5 milliárd forintig terjedhet a támogatás vállalkozásonként.

Adózás

Milliókat nyerhetnek a cégek, ha sietnek

Milliókat nyerhetnek a cégek, ha sietnek  

A 2024-es adótörvény módosítások egy egyszeri amnesztiát biztosítanak a társaságoknak.

Cégblog

Újabb nehézségekbe ütköztek a magyar családi cégek

Újabb nehézségekbe ütköztek a magyar családi cégek 

Már nem az energia- vagy az alapanyagárak jelentik a fő nehézséget a hazai családi vállalatok számára.

Klímablog

Zöldül a Wizz Air

Zöldül a Wizz Air 

A Wizz Air az évtized végére járatainak 10 százalékát tervezi üzemeltetni fenntartható repülőgép-üzemanyaggal.

Gazdaság

Elsőre kecsegtetőnek tűnik az új felújítási támogatás, de vannak benne kockázatok

Elsőre kecsegtetőnek tűnik az új felújítási támogatás, de vannak benne kockázatok  

Mivel számol majd a bank és így nagy valószínűséggel milyen jövedelmet kell majd felmutatni a támogatott hitelhez?

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo