Tágulnak az energiatakarékos ház falai

A Data Formation névre hallgató épületkomplexum Dél-Koreában úgy próbálja ránevelni lakóit az energiatakarékosságra, hogy pazarlás esetén összehúzza falait. Hirtelen elfogy a tér a lakók körül.

A projektet kitaláló Randomwalks tervezői kollektíva vezetője, Sey Min saját példájából indult ki: hiába látta a havi villamos áram-, víz- és gáz-számlán, hogy sokat fogyaszt, nem tudta visszafogni magát. Sokaknál nem racionális elhatározáson alapul, miből mennyit fogyasztanak (legyen az étel vagy energia).

A képek a cég egyéb projektjeit illusztrálják (forrás: Randomwalks.org)

A Randomwalks olyan terveket dolgozott ki, melyek szerint 90 négyzetméternél kezdődnének a lakások, majd kitolnák falaikat a kertbe, attól függően, mennyire sikerült a lakónak környezetbarát módon fogyasztania. Az épület természetesen mozgatható elemekből állna össze, s személyre szabott bútorok alkalmazkodnának a táguló-szűkölő térhez.

A dél-koreai főváros mellett, Incheonban kivitelezett beruházás főépítészei, Lee Min-soo és Sey Min azt remélik, új trendet indítanak el az ökotudatos építészetben. Az intelligens épületek irányzata már eddig is az interaktivitásra törekedett az intelligens árammérőkkel, a hálózatba visszatáplált energiával vagy a fényviszonyok szerint módosuló világítással és egyéb variábilis megoldásokkal.

Születtek már egészen rendhagyó, sőt humoros megoldások is. Ilyen például az a pad, amely lelöki a rajta ülőt, ha szemetel.

Nem „lila köd” zöldnek lenni!
A világot kis lépésekben lehet megváltani, kezdjük tehát otthon! A zöldebb élet ráadásul elsősorban takarékosságra tanít, vagyis nemcsak a környezetnek tesz jót, hanem a pénztárcának is. Ha lekapcsoljuk a villanyt, amikor kimegyünk a szobából, az a legalapvetőbb zöld cselekedet. Miként az is, hogy ne hagyjunk semmilyen gépet „standby” üzemmódban, és húzzuk ki a telefontöltőt a falból, ha már nem használjuk. Apróságnak tűnik mindez, de ha sokan és rendszeresen tesznek így, az az áramszámla mellett a Föld szempontjából is számít.
 

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo