Miközben George W. Bush a Fehér Házban 8 éven át fittyet hányt a klímavédelemre, szűkebb pátriája, Texas jól átgondolt önérdekből -értsd: anyagi megfontolásból- valóságos szélenergia-nagyhatalommá nőtte ki magát, hasznosítva a hevesen fúvó helyi szeleket.
A szélkerekekkel jócskán ellátott állam nyugati részében sok fogyasztó nem mindig fizet a szélenergia használatáért. Ellenkezőleg nekik fizetnek az áramszolgáltatók. Hogyan lehetséges ez? A csúcsidőszakokban olyan nagy a terhelés a hálózatban, hogy ha a szél éppen akkor áll le, a szolgáltatók üzeneteket küldenek ki a ConsumerPowerline nevezetű cégen keresztül: aki lekapcsolja a gépeit (legyen az légkondicionáló vagy nagytermi világítás), pénzt kap. Így vezetik rá a cégeket arra, hogy a túlzott terheléssel ne okozzanak áramkimaradást a hálózatban. Amikor ugyanis nem fúj a szél, gyakran felére is visszaesik a hálózatban hozzáférhető energia. (Közben a napenergia-ipar is szépen fejlődik a területen.)
Egy ilyen lekapcsolási akciónál akár 7 perc alatt is nagy megtakarítás érhető el, ha néhány nagybani fogyasztó -szupermarket, irodaházépület, gyár- visszafogja magát, írta a New York Times. (Meg is teszik, mivel ez bevételt jelent nekik.) A fogyasztás-mérséklés ilyesfajta koordinálására specializált úgynevezett demand-response cégekből több is működik közvetítőként a fogyasztó és a szolgáltató között.
A hírhedt New York-i áramszünet 2003 augusztusában 7 milliárd dolláros bevételkimaradást okozott a gazdaságnak. A demand-response akciók az ilyen esetek újbóli előfordulását hivatottak elkerülni. A módszert elsősorban a hálózatot erősen igénybe vevő, energiafaló nagyvárosokban alkalmazzák, ahol nagyon is valós veszélyei vannak az áramkimaradásnak.
A ConsumerPowerline New Yorkban 300 épületet tart felügyelete alatt, s kritikus helyzetben kész bevetni ezeket (pontosabban kivetni a hálózatból). 2006-ban úgy akadályozták meg, hogy a Queens-ben egy hétig tartó áramszünet átterjedjen Manhattanre, hogy a Macy’s áruház és több helyi szálloda mérsékelte energiafogyasztását.
