Gergely László cikkei


Gergely László cikkei

Postázott optimizmus

Postázott optimizmus 

A válság sújtotta gazdaságban tevékenykedő vállalkozásoknak szolgáltatva érték el javuló eredményeiket a hazai csomaglogisztikai cégek, amelyeknek fejlődése jótékonyan hat vissza partnereikre is. Az üzemanyagárak folyamatos növekedése viszont azzal a következménnyel járhat, hogy az ügyfelek egyre kevésbé fogadják el a megdrágult szállítási költségeket a portékák árában, s erre a logisztikai cégeknek nehéz lesz igazán jó választ találni.
Naperőmű a faluszélen

Naperőmű a faluszélen 

Geotermikus energiát már használnak, a naperőművet pedig bekötötték a közösségi hálózatba Újszilváson, ahol a polgármester jó okkal hiszi: a település lakóit így már könnyű lesz rávenni a folytatásra, a portákon is helye lesz az alternatív energia eszközeinek.
Jó-e a liberalizált árampiac?

Jó-e a liberalizált árampiac? 

Felemás képet mutat magáról a liberalizált árampiac: évek óta lehet élni a kereskedőválasztás lehetőségével, mégis kevés vállalkozás szeretne így árelőnyhöz jutni. A kis- és középvállalkozások pedig alig ismerik a szabad áramkereskedelem előnyeit.
Magyar nanosikerek

Magyar nanosikerek 

A Charles Simonyi kutatói ösztöndíj legutóbbi elnyerője Biró László Péter volt. A fizikus kutatásainak a középpontjában - írják az értékelők - a nanométeres anyagtudomány nemzetközi szinten is jelentős figyelmet vonzó kérdései állnak, így a szén-nanocsövek és komplex nanoszerkezetek kutatása.
21. századi tiszta technikák: A bükkaranyosi példa

21. századi tiszta technikák: A bükkaranyosi példa 

A negyvennégy település alkotta térségi akciócsoport 2007-ben döntött arról, hogy elsősorban közösségi energiatermeléssel, megújuló energiaforrások hasznosításával kíván foglalkozni. Az egyre több sikert elkönyvelő együttműködéshez Miskolc városa után Eger, majd Paks csatlakozott. Idén nyáron pedig már együtt nyújtottak be pályázatot Brüsszelbe, immár Salgótarján, Veszprém és Kecskemét közreműködésével.
Bükkaranyosi alternatíva

Bükkaranyosi alternatíva 

A negyvennégy település alkotta térségi akciócsoport 2007-ben döntött arról, hogy elsősorban közösségi energiatermeléssel, megújuló energiaforrások hasznosításával kíván foglalkozni. Az egyre több sikert elkönyvelő együttműködéshez Miskolc városa után Eger, majd Paks csatlakozott. Idén nyáron pedig már együtt nyújtottak be pályázatot Brüsszelbe, immár Salgótarján, Veszprém és Kecskemét közreműködésével.
"A magyar föld a magyaroké!"

"A magyar föld a magyaroké!" 

Lehet, hogy csak „hitvita", lehet, hogy más és több, de tény: a hivatalos megítélés szerint bőven van spekuláció a földpiacon. A Nemzeti Földalap Szervezet (NFA) elnöke, dr. Sebestyén Róbert szerint a magántulajdonban lévő földek esetében és számtalan módot alkalmazva „működik" ez a nemkívánatos jelenség.
Kié lesz az ígéret földje?

Kié lesz az ígéret földje? 

A kormányzat föld- és birtokpolitikájában fő helyet kapnak a családi agrárvállalkozások, sok esetben még állami földdel is segíteni igyekeznek ennek a körnek, csakhogy ezt az „adományt" a valóság által még nem igazolt kül- és belföldi titkos zsebszerződéseket kötő befektetőktől akarják visszaszerezni. Az agrárkormányzat nem külföldiellenes politikát folytat, csak a spekulációs úton elérni remélt árkülönbözetet kívánja jogi eszközökkel kivédeni.
Erdőbénye és a minőség

Erdőbénye és a minőség 

A nyilvánosság elé lép Tokaj-hegyalja egyik legeldugottabb települése, Erdőbénye, ahol immáron 12 helyi borászat fesztiválján mutatják be azt a minőséget, amit a térség garantálni igyekszik a hegy levének.
Pályázatok várólistán

Pályázatok várólistán 

Nem egyszerű pályázni uniós forrásért. Bár a gazdaságfejlesztés területén a kínálat és a kereslet is megfelelő, mégsem ez az általános érzet, hanem az, hogy az állam adósa marad pályázatnyerteseknek, s nem törekszik arra sem, hogy új kiírásokkal segítse a vállalkozásokat.

Megrendelések nélkül 

Sem a lakás-, sem az irodaépítési piacon nem tapasztalni változást, alig vannak megrendelések. Az építőiparban hat éve tart a recesszió, 2006-hoz – az ágazat utolsó jó évéhez – képest több mint 40 százalékkal zsugorodott az országos építési-szerelési tevékenység.

Bürokráciacsökkentés: lepapírozva 

Hatalmas terhet vehetne le a vállalkozások válláról a bürokrácia csökkentése, eltűnhetnének a párhuzamos adatszolgáltatások, könnyebbé válhat a közbeszerzés, előbb valósulhatnának meg beruházások. Az állam ismét nekilát saját szabályai felülvizsgálatának százmilliárdos megtakarítást remélve.

Erőművek végveszélyben 

Jelentős problémák vannak az energiahatékonyság terén - bár az üzleti szektorban némiképp javul a helyzet -, s mindezt bonyolítják még a szabályozás tisztázatlanságai, a támogatások körüli bizonytalanság és a finanszírozás gondjai. Megoldásra egyre kevesebb az idő.

Energiaellátás: Jön a hőszivattyús, tározós? 

A villamos energia felhasználása az elkövetkezőkben 10-15 százalékkal nőhet, nem kis részben a közlekedés villamos áram felhasználásának a növekedése miatt. Ha pedig több villanyra lesz szükség, akkor nem lesz elegendő csak energiaracionalizálási lépéseket tenni, szükség lesz több primer energiára is, melynek forrása a földgáz, az atomenergia s valamilyen szinten a megújuló energia lehet.

India: ugrásra készen 

A fogyasztók számával is szinte egyenlő az 1,2 milliárd fős lakosság, Indiában - ahol az emberek 60 százaléka 25 év alatti - mind erőteljesebb a középosztályosodás is. A kontinensnyi országról Ázsia Európa felé tart címmel rendeztek konferenciát.

A hibrid agrárkártya 

Hibrid hiteltermék a folyószámlahitelként működő, de a forgóeszközhitel funkcióját is ellátó újdonság: az első félév végéig megjelenik a piacon az Agrár Széchenyi Kártya.

A csúszdákon túl 

Azon talán már túl van az ország, hogy mindenhol, ahol vizet találnak, ott medencét, csúszdát építenek a „helyi erők", majd nem értik, miért megy tönkre a vállalkozásuk. Merthogy hozzánk is csak akkor jönnek a biztosítók által küldött betegek, ha az adott településen, fürdőhelyen bizonyítékokon alapuló gyógyítás fogadja az érkezőket.

Íme, az út a pénzhez 

Első ránézésre a legkisebb cégek méltán bizakodhatnak: az Új Széchenyi Terv eddig megjelent pályázatainak jelentős részéből kiszorulnak a nagyvállalatok, a kisebbek belépési korlátai pedig enyhültek. Újdonságként megjelentek a kombinált források, amelyek a vissza nem térítendő támogatások mellé kedvezményes hiteleket kínálnak a mikroszféra számára. A szakértők egy része üdvözli az újításokat, mások viszont úgy vélik, csupán marketingfogás, a program kevéssé alkalmas a kkv-k versenyképességének javítására, és a pályázati rendszer hibájaként eddig emlegetett strukturális problémák jelentős részében továbbra sincs változás.

Beruházási inga: csődbe kergeti a cégeket 

A kis és középvállalkozások számára kedvezőtlenebbek lesznek a hitelfelvételi lehetőségek a bankokat sújtó adó miatt, ráadásul a kkv-szektor eleve nem is keresi már a pénzintézeti finanszírozást - jelzi a Kopint-Tárki konjunktúrajelentése.

Matolcsy: Adóról egy szót sem! 

Magyarország legyen a térség, az EU egyik, vagy éppen legversenyképesebb országa az adózás, az adóbürokrácia, az élőmunkát terhelő járulékok terén - hangzott el a Richter Gedeon NyRt. fennállásának 110. évfordulóját is köszöntő, a biotechnológia aktualitásait megvitató konferencián.

Polgárjog a hulladékégetésnek 

Lehetséges, hogy csak dédunokáinknak nyújt majd komfortos jövőt az az európai uniós igényű kommunálishulladék- és megújulóenergia-hasznosítás, villamosáram- és távhőtermelés, amelynek jelenleg egyetlenegy létesítménye működik hazánkban. Pedig az energiát termelő hulladéktüzelést irányelveivel és pénzzel is támogatja az Európai Unió.

Pénzek új köntösben: Kész, start! 

Vakvágánynak minősítette a kormányzat a megelőző esztendőkben alkalmazott támogatási rendszert, ezért az uniós források célba juttatásához új vágányt fektetett le, új pályára állította a „pénzfolyamot" Az új sínek miatti kilenc hónapos pauza meghozta gyümölcsét: ismét lehet programokat indítani, projekteket finanszírozni, új pályán folytatódik az átszervezett fejlesztéspolitika, immáron Új Széchenyi Terv néven.

Mi lesz veled, Duna? 

Noha Európa leghosszabb vízi országútja, a Duna jövőjét többször is napirendre tűzik a brüsszeli döntnökök, nem a közlekedésről, az áruszállításról, a turizmusról, hanem a tizennégy érintett ország társadalmi, politikai s persze gazdasági programjairól folyik majd a disputa. A program, amely a Duna-régió makroregionális stratégiáját alapozza meg, a magyar uniós elnökség idején gyorsulhat fel igazán. Nem csak a nemzetközi térben igyekszik helyet találni Budapestnek a DunaLog mozgalom, egy szlovák-magyar projekt pedig megyei stratégiákat „épít össze". Mindeközben tényleges európai autópályákról is megszülethetnek döntések: hét érintett ország kormánya megegyezett a Balti-tengertől az Égei-tengerig vezető autópálya megvalósításáról.

Úttörők, túljegyezve 

Elég magányosnak érezheti magát a hazai értékpapírpiacon a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV): kötvénykibocsátással gondoskodik fejlesztései finanszírozásáról. Az energetikai cég - amely egy ideje a hazaiak mellett külföldi projektek sorát valósítja meg - nem a bankhitelek ellenében keresett új megoldásokat. Az önkormányzatok sem kapkodják el új kibocsátásaikat, őket inkább éppen az elmúlt évek gyakorlata hozhatja nehéz helyzetbe.

Munkavállalói részvétel: régi-új ösztönzés 

Munkaadók újítása lehet a munkavállalói pénzügyi részvétel intézményének elterjesztése. A vállalati belső érdekeltségi rendszer e változatától is a versenyképesség javulása várható.

Hogyan adjuk el cégünket? 

Hol reménykedve, hol kényszerűségből lépnek a piacra a cégükből „kivonulni" akaró vállalkozók. A vevők - mert a válság ellenére is akadnak - pályázni kívánnak, vagy éppen növekedni, új piacokra szert tenni.

Jön a magyar "Zöld New Deal" 

Kétszázezer új munkahely jöhet létre a zöld gazdaságban, miközben jó okkal reméljük, hogy meg is találjuk azokat a technológiákat, amelyekkel vezető szerepet érhetünk el a piacon - tartja realitásnak Olajos Péter energia- és klímapolitikai helyettes államtitkár, aki hálózatot, önfinanszírozó fejlesztéseket tervez, és létrehozza a „megújulók" interaktív katalógusát is.

Átlátható árampiac 

Belül tágasabb - az áramtőzsdén látja a helyét szinte minden olyan vállalkozás, amely gyártja, eladja, veszi az energiát. A nyáron indult koncentrált piaci intézmény az átláthatóságot, a tisztességes árakat egyaránt garantálja.

Öntörvényű pálinka 

A pálinkafőzés segít a takarékos paraszti gazdálkodás fenntartásában, nem vész kárba a lehullott gyümölcs - hirdette meg a kormányfő a 29 pontos akciótervben. Az új jogszabály alapján adómentes a magánfőző 50 liternyi párlata. Az egy főre jutó elfogyasztott tiszta alkohol mennyisége hazánkban meghaladja a 11 litert, de nem ezért nem látják kristálytisztán a falvakban, hogy milyen is lesz a hatása az új törvénynek.

Közműfejlesztési variációk 

Milliárdokat fordíthat infrastruktúrája fejlesztésére Szentendre, máshol azonban meg is állhatnak a közüzemi korszerűsítések. Önrészhiány, brüsszeli bőkezűség, támogatási szünet - ami még vállalkozásokat is „kényszerszabadságra" küldhet - egyaránt színesíti a közmű-korszerűsítési palettát.

Változtatni kell, hogy elkerüljük a katasztrófát 

Noha a Föld felszínének több mint 70 százalékát víz borítja, ennek csupán 1 százaléka alkalmas emberi fogyasztásra. Szerencsére ma már nemcsak a szakmai közvélemény, hanem lassan-lassan a hazai közgondolkodás is valódi kincsnek, Magyarország felértékelődő vagyonának tekinti az édesvizet: ivóvizünk van elég, és lesz is, ha megőrizzük, vigyázzuk e kincsünket. Sőt, ha nem raboljuk ki készleteinket, akár még piacra is kerülhet belőle, hiszen a nem is távoli jövőben a jó minőségű ivóvíz épp olyan kelendő lesz, mint manapság a különböző ásvány- és forrásvizek. De hiába e helyi bőség, a világnak és nekünk is változtatunk kell vízfelhasználási szokásainkon, hogy elkerüljük a katasztrófát.

"A baráti társaságokat helikopterrel üldözték a hatóságok" 

A kistermelők, ha elkezdenek növekedni, akkor a gyarapodásuknak megfelelően készek céggé, vállalkozássá átváltozni, és egyáltalán nem bújnak el a szorosabb adózás elől - jelentette ki dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Piac & Profit Online-nak.

Miskolci bemelegítés 

A földgáz drágulása külön is indokolhatja, hogy pályázhassanak és termálvizes rendszereket, hőszivattyús technológiákat alkalmazzanak a városok és falvak.

Győztes öngólok 

Áramszolgáltató cégóriások döntenek látszólag a maguk kárára, amikor támogatják a hőszivattyúk elterjedését, vagy szélerőművet vásárolnak. A megújuló energia a felelős vállalati magatartás jelképe is ma már.

Polgármesterek takaréklángon 

Városok mozgalmává kezd erősödni Európában az önkormányzatok energiahatékonysági és megújulóenergia-lobbija, itthon - ha lennének önkormányzati energetikusok - lendületet kaphatna a klímavédelem.

Mérgező védelem 

Kevésbé a pénzhiány, sokkal inkább a viszálykodás az akadálya annak, hogy az önkormányzatok ivóvíz-arzénmentesítő programokra összeálljanak. Ahol nincs helyi ellentét, ott a brüsszeli haladékban bíznak.

A válság megszeretette velünk az aranyat… 

Az arany - a kereskedők szempontjából - roppant jól vizsgázott az elmúlt másfél évben, s a világválság a magyar befektetőkkel is észrevétette, hogy létezik nálunk is aranykereskedés.

Laptoppal a kukoricásban 

Az alkalmi munkavállalói könyvecske és a beleragasztandó bélyeg helyét a jelenléti ív és az elektronikus adatközlés veszi át, s áprilistól drágább a napszámos munka.

Lesz-e nagy durranás a hazai szélenergiában? 

Befutottak a pályázatok, s így újabb 410 megawatt teljesítménynek lehet gazdája. Ugyanakkor a szélerőművek építői a vártnál lassabban jutnak egyről a kettőre.

Tarcali válságkezelők 

Válságos időkben sem elrettenve a beruházásoktól igyekszik megtalálni a tokaj-hegyaljai vállalkozás a minőségi bor és a minőségi idegenforgalom szinergiáját.

Kedvezménymustra: Segítség és büntetés? 

Az állami foglalkoztatáspolitika alapvetően a pályakezdőkre, illetve az idősebb korosztályokra figyel, a két korosztály között pedig a hátrányos helyzetűeknek teremt meg támogatásokat. Válság közepette persze sokkal nehezebben.

Időzített bomba: aki "osztalékból él", nem gyűjt nyugdíjra 

Míg a 35 éves nyugdíjrendszer nincs védve a gyakori beavatkozástól, a következő generáció pedig az örökül hagyott adósságtól, addig a leendő nyugdíjasok „védve maradnak" az öngondoskodástól, a hosszú távú megtakarítástól.

A közigazgatás mondja meg, hogy mit akar az informatikával 

Szombathelyen és Vas megye kilenc kistérségének önkormányzatainál szinte már teljesen kiépült az a közigazgatási informatikai rendszer, amelynek „hasonmásaira", vagyis az önkormányzati alkalmazásszolgáltató központok létrehozására, működtetésére éppen mostanában lehet pályázni.

Sikersztori: Fény a hűtőalagút végén 

A válság kellős közepén egy családi vállalkozás nem feladta, hanem továbbépítette a céget, sőt a folytatásban is biztosak: költséghatékony programmal alapozzák meg a vállalati szerkezetváltást.

Nagyhatalom is lehetne Magyarország 

Hazánkban készülnek, de nem nekünk azok a napelemeket előállító gyárak, amelyeknek a termékei a Távol-Keletről áruként érkezhetnek vissza hozzánk. Ahhoz, hogy lehessen saját üzemünk és jóval több „megújuló" áramunk, elengedhetetlen lenne az állam szerepvállalása.

Pannónia kincsei 

Szakrális turisztikai útvonalakat, termelőberendezéseket vagy éppen a népi iparművész vendégházának napkollektorait fejleszti uniós pénzekből a Pannónia Kincse LEADER Egyesület. Ezt az üzletet a helyi takarékszövetkezetek sem vetik meg.

Adóparadicsomi állapotok 

Már készül az új, módosított rendezési terv is, a napjaink válságával egyszerre született komlóskai adóparadicsom ötlete megmenti a kis falut, de a vállalkozásokat is, melyeknek újabb hulláma érkezhet meg a Zemplén kellős közepére.

Gráf: "A mezőgazdaság jövője miatt nem kell aggódni" 

Az agrárium szerencséje, hogy nem csökken lényegesen a fogyasztás. A válság túléléséhez azonban jól jönne az ésszerűbb uniós tejpolitika, a hatékony vidéki munkahelyteremtés s az is, hogy felértékelődjön a helyben termelés és felhasználás.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo