Globalizációs ellenhatásként is felfogható, hogy ott, ahol erős, modern mezőgazdaságra, hatékony vidékfejlesztésre nyílik lehetőség, az élelmiszer- és ellátásbiztonságot szolgálhatja a helyben termelés és helyben fogyasztás - rajzolja fel az agrárminiszter az európai léptékű „öngondoskodás" víziójának a körvonalait. Gráf József mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztertől a tejválság, a gabonaintervenció, a termékpálya napi ügyei igényelnek azonnali reagálásokat, de az agilis politikust éppen a napi kihívásokra adott válaszai erősítik meg: jó úton halad az a program, amely elvezet az életképesebb mezőgazdasághoz, vidékhez.

"Mezőgazdasági termékek exportjával jól áll az ország"

■ Számos kört futott az Európai Unióban, hogy a tejtámogatási rendszert módosíttassa. A magyar gazdák vajon mennyire érezhetik magukat uniós polgároknak, hiszen még az EU-s segítséget sem Brüsszeltől, hanem Budapesttől kapják?

- Komoly problémát okoz, hogy egy év alatt durván 40 eurocentről 20 eurocentre ment le a tej literenkénti átvételi ára. Nincs Európában olyan tejtermelő gazdaság, amelynek nyeresége lenne a terméken. Az Európai Bizottság nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy nem pusztán egy ágazatról van szó, hanem a mezőgazdaság alapjáról, nehéziparáról. Ha nem lépünk, ha hibát vétünk - érveltem sokszor -, akkor nyolc-tíz év alatt tudjuk megszüntetni az okozott kárt. Azért is többször szót emeltem - sajnos nem sok eredménnyel -, hogy azonnali intézkedést hozzon az EU az exporttámogatás, illetve a kvóták legalább ötven-ötven százalékos megemelésére. Uniós színtéren tehát még fél sikerről sem beszélhetek, csak arról, hogy itthon tudtuk enyhíteni a feszültségeket. Azzal például, hogy állatjóléti támogatást vezettünk be, illetve hogy január elsejétől az összes kritikus ágazat segítésére felhasználható EU-s pénzt a tejjel foglalkozó gazdálkodók javára fordítjuk. Ehhez még ki kell harcolnunk Brüsszelben, hogy egyrészt ne év végi, hanem negyedévenkénti elszámolás lehessen, másrészt pedig faktoráltathassunk, hogy a támogatási jogosultságot háromhavonként oda tudjuk adni.

■ Az intervenciós gabonafelvásárlás elől elhárulni látszanak az akadályok. Hogyan értékelhető ebből a szempontból a gazdálkodók piacra jutása?

- A gabonapiacon roppant erős pénzszűke jelentkezett, a bankoknak tavaly elsősorban a közraktározás miatt keletkeztek veszteségei, így az idén különösen óvatosakká váltak. A kereskedők, a felhasználók - például a malmok - nagyon nehezen jutottak pénzhez. Egyébként is az a gyakorlat, hogy közvetlenül a betakarítás után alacsonyabbak az árak, és csak a későbbiekben szokás többet adni a gabonáért. Ám most a piac teljes leállását tapasztaltuk. Ezért próbáltunk gabona-forgóeszközhitellel, illetve a közraktározás beindításával élni. Végre talpra állt a kereskedés, kifogytak a tavalyi készletek, élénkülni kezdett a piac: az árak elkezdtek felfelé kúszni. A közraktározás intézményében alapvetően a búza és az árpa „maradt benn". A kukorica érdekében pedig arra kértünk lehetőséget Brüsszeltől, hogy bevezethessünk 900 ezer tonnára intervenciót. Egyelőre még nem reagált az Európai Bizottság. S bár nem kaptuk meg a brüsszeli beleegyezést, az év végére kezdtek helyreállni a piaci viszonyok, javuló feltételek mellett értékesíthetnek a gazdálkodók.

■ Az agráriumnak szerencséje, hogy a válság nem küldte padlóra a fogyasztást. Az, hogy nem kell visszakapaszkodni, merre orientálja a mezőgazdaságot?

- Az agráriumot valóban nem sújtja a fogyasztás olyan mérvű visszaesése, mint amilyennel más iparágak - például az autógyártás - találkoznak. Az élelmet vásárlók, igénylők létszáma sem csökken, sőt növekszik: a világ egyik problémája is ez, a népesedés, miközben a szükséges élelmiszer előállításának a területe változatlanul kisebbedik. A mezőgazdaság jövője miatt még akkor sem kell aggódni, ha jelenleg komoly válság van a világban. Az árak persze visszaestek, a növénytermesztés esetében 17-18, a hústermelésnél 3-5 százalékkal lettek olcsóbbak a portékák.

■ Itthon az élelmiszer-termékpálya szabályozásának ügye mikor zárul le megnyugtatóan?

- Megpróbáltunk létrehozni egy élelmiszerkódexet, hogy a termelők, a feldolgozók, a kereskedők magukra nézve kötelező magatartásformát kövessenek. A Gazdasági Versenyhivatal - számomra ma is érthetetlenül - megtámadta a tervet, a felek pedig, miután már aláírták a megállapodást, visszaléptek. Az országgyűlésnek ezért tehát törvényt kellett alkotnia, hogy a termelők, feldolgozók kiszolgáltatottságát a nagykereskedők ellenében jogi eszközökkel mérsékelni lehessen. A négypárti konszenzussal megalkotott törvényt a köztársasági elnök visszaküldte a Háznak, amely korrigálta a kifogásolt passzusokat, s így február elsején hatályba lép a szabályozás. Elejét lehet majd venni annak, hogy a kereskedelemben különböző jogcímeken visszatérítéseket - polcpénzt, áruháznyitási pénzt, kihelyezési pénzt, születésnapi pénzt - kérjenek a termelőktől és feldolgozóktól.

■ A vízminőség javítását - a vízgazdálkodást, az öntözést - szorgalmazó pályázati programokkal mintha ráérősen bánnának a térségek. Lát-e esélyt nagyobb érdeklődésre az agrárium majdani versenyelőnyét elősegítő helyi vízügyi fejlesztések iránt?

- Az öntözés neuralgikus pontja a mezőgazdaságnak. A változtatás érdekében az utóbbi időben már megjelentek pályázatok: agrárvállalkozók, -gazdálkodók jelentkezhetnek e programban. Az öntözésfejlesztés mellett térségi vízellátó rendszerek megvalósítására lehetett támogatást szerezni. Elsősorban az Alföldről érkeztek pályázatok. De a mohácsi térségből is befutott jelentkezés, nagyon komoly rendszert építenek ki az ottaniak, akik azt tervezik, hogy időnek utána olyan vízgazdálkodási szervezet fogja működtetni a létesítményeket, amelynek a helyi termelők a tagjai. Kertészetek és más szántóföldi kultúrákkal foglalkozó gazdálkodók munkáját segítheti a normális vízellátás.

■ A mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból lehet támogatásokat igénybe venni, de vajon van-e elégséges érdeklődés ilyen célok megvalósítására?

- Mezőgazdasági termékek exportjával jól áll az ország, 5,7-5,8 milliárd euró értékben viszünk külpiacra árut, 3,8-3,9 milliárd euróért importálunk: kevés európai állam mondhatja el magáról, hogy csaknem 2 milliárd pluszt állít elő. Ám, ha mélyebben vizsgálódunk, kiderül, hogy a külföldi eladások nagyon nagy hányada alapanyag, például gabona. Igaz, éppen ebből a termékből ősidők óta sokat viszünk határainkon túlra, a 14-16 millió tonnának mintegy felét. Az élelmiszer-feldolgozás területén kell tehát mielőbb előrelépnünk. Számtalan olyan ágazat van, ahol jóval nagyobb hozzáadott értéket lehetne „párosítani" a termékekhez. Persze elindult itt is sok minden, a zöldség és a gyümölcs esetében például a logisztika fejlődött gyorsan: hűtőházak, csomagoló- és tisztítórendszerek működnek, konyhakész termékek jutnak el a vevőkhöz. Főleg pályázatokon nyert pénzek befektetésével alakultak ki a magasabb feldolgozottságot teljesítő üzemek. Sajnos, csak az utóbbi időben nyílt mód arra, hogy élelmiszer-ipari cégek is pályázhattak az értéknövelést elősegítő fejlesztésekre. Csakhogy az élelmiszer-ipari cégeknek főleg pénzügyi nehézségekkel kell megküzdeniük. A legtöbb vállalat a privatizáció óta többször is gazdát cserélt, s a jelenlegi tulajdonosoknak a vásárlási hiteleket és a kamatokat is be kell építeniük termékeik árába. Az agrárkormányzat megpróbál különböző támogatott hitelkonstrukciókkal segíteni, de még így is nehéz a versenyhátrányt leküzdeni.

■ Az élelmiszeripar kiszorul a piacról?

- Nem feltétlenül, vannak már sikeres megoldások, ilyenek például a pálinkaprogramok, melyek mögött az a törvény játszik szerepet, amely előírja a csak Magyarországon előállított friss gyümölcsből való lepárlást. Most jelent meg először olyan pályázat, amely kimondottan a „pálinkás társadalomnak" szól, s több mint negyven vállalkozás nyújtott be támogatási igényt eszközei fejlesztésére.

■ Az agrárium szezonalitását a szabályozás rendszerint nem veszi figyelembe, miért is?

- Az agrárosok rendre megfogalmazzák, a finanszírozáshoz kellene egy speciális bank, amely figyelembe veszi a mezőgazdaság törvényszerűségeit. Például lehetővé teszi a konzerviparnak, hogy az egész éves termést egyszerre vásárolja meg, s egész évben folyamatosan dolgozza fel. A növénytermesztés is egész évben használja az input anyagokat, s szintén csak egyszer arat. Sok kormányzat nekifutott egy ilyen agráros pénzintézet megteremtésének, de mégsem lett belőle semmi.

■ Míg a piacra jutás jobb feltételeit - például a klaszterek létrejöttét - igyekszik megteremteni a szaktárca, kiépítve a kistermelők, kisvállalkozások, illetve a fogyasztók közötti kapcsolatok érdekeltségi rendszerét, addig megjelenni látszanak nemzeti színbe csomagolt, itt-ott az adóelkerüléstől sem idegenkedő termelői-értékesítői láncok. Látják-e ezt a párhuzamosságot a tárcánál?

- Elsősorban azt látjuk, hogy van egy olyan termelői szektor, amely nem hivatásszerűen él az agrártermelésből. Az ő tevékenységüket is segíteni kell abban az értelemben, hogy szó szerint a piacra juthassanak. A kistermelő, ha eladhatja portékáját a lakóhelye közelében, azzal ott választékot bővíthet. De tovább akarjuk fejleszteni ezt a lehetőséget, a vidéki turizmust gyarapító programokkal azt szeretnénk előmozdítani, hogy a helyben előállított termékekhez a fogyasztó is helybe érkezzen, s például egy kis panziót működtető gazdának ne kelljen a bevásárlóközpontba elmennie áruért, hiszen a legtöbb élelmet maga is megtermeli, vagy a szomszédos kistermelőtől megveheti. Ezeket a helyi beruházásokat igyekszik támogatni a vidékfejlesztési program, illetve azt is el akarjuk érni, hogy az élelmiszer-gazdaság egyik fő problémáját, a nagy távolságokra való szállítást csökkenteni lehessen a helyi termelés és a helyi fogyasztás feltételeinek javításával, az idegenforgalom élénkítésével. Manapság is igaz azonban, hogy a kistermelés kedvezményeinek egy része elavult szabályozásokon alapszik. A megszüntetést, avagy a korszerűsítést a gazdaságba beavatkozó politika nemritkán megakadályozza. Pedig „csak" a szabályok, a higiénés normák betartatását akarjuk elérni.  

■ „Ellenszer" lehet-e a LEADER piac- és bolthálózat, s be tudják-e „harcolni" a LEADER-láncok portékáit a bevásárlóközpontokba?

- A LEADER új, mostanában induló projekt, termékei még nem is jelentek meg a piacon. Felfutó programról van szó, illetve arról, hogy úgy működjön, mint ahogy Spanyolországban, Portugáliában, ahol minden érdekelt megtalálta a számítását. Elsősorban a magyar Coop hálózatával szeretnénk a LEADER-láncok portékáit piacra juttatni, ennek a cégnek nemcsak nagy egységei vannak, hanem kisebb áruházai is, megtalálhatók tehát az értékesítés ésszerű feltételei. Szintén kapcsolatot tervezünk a CBA-val, s persze nyitva állunk más áruházláncok számára is, melyek készséget mutatnak arra, hogy területet adjanak a LEADER-termékeknek.

■ A vidékfejlesztési programok munkahelyteremtő célzatúak is, vajon hogyan lehet felszívni a munkanélküliek népes táborát akár helyben, akár a városokból?

- Nem alaptalan vélekedés, hogy a versenyképes agrárium létrehozása egyet jelent a munkahelycsökkenéssel. Az igaz, hogy a modern fejlesztéseknél egy-egy telepen valóban csökken a dolgozói létszám. De adottak azok a pályázati lehetőségek, amelyek a feldolgozott termékek irányába viszik el a termelést, s minden agrárvállalkozásnak joga, módja élni ezekkel a fejlesztésekkel. Az agráriumot nem lehet különválasztani a vidéktől, a falutól. Ezért van jelentősége az úgynevezett hármas tengelynek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban, ahol is olyan munkahelyteremtő forrásokra lehet pályázni, amelyek a szó legvalódibb értelmében teremtenek kisvállalkozói foglalkoztatási lehetőségeket, kezdve a kerékpárjavítótól a fodrászaton át a turisztikai szolgáltatásig. Az agráriumból, illetve más ágazatokból kikerülőknek is megélhetést jelenthet a megpályázott munkahelyteremtő beruházás. A mezőgazdaság persze nem tud egyedül megoldani minden ilyen problémát, s amint a világon mindenütt, nálunk is maradnak, lesznek faluból eljáró dolgozók. Igaz, ez nem jelent - pláne a mai mobil világban - problémát. Sőt, mind jobban össze lehet hangolni a vidéki élet előnyeit a városban végzett munkával.

■ A FAO szétesni látszik a nagyhatalmak akaratából, miközben az EU erős politikát sürget a mezőgazdaságban, a vidékfejlesztésben azért, hogy nagyobb lehessen az élelmiszer-biztonság. Merre is tartunk?

- Az ENSZ szakosított szervezetének, a FAO-nak az a legfőbb dolga, hogy megoldja a világ élelmezését, s tíz év alatt a felére akarta csökkenteni az éhezők számát. Ehhez képest már egymilliárdnál is több ember nem jut hozzá alapvető élelemhez. De mivel gazdasági válság van szerte a világon, nem egyedi jelenség, hogy a FAO-nak befizető, jótékonykodó országok visszafogják a segítséget. Az élelmiszer-biztonság EU-s politikájának az egyik fő szempontja pedig az, hogy a termelés helyszíne, illetve a fogyasztás helyszíne a globalizált világban messze került egymástól, s veszélyeket rejthet magában a célba juttatás miatt alkalmazott technika, például a tartósítás. Az élelmiszer-biztonság alkalmasint fékek alkalmazását jelenti, de azt is, hogy előtérbe helyezzék az EU-ban is a helyi termelést és a helyi fogyasztást. Mindig lesznek élelmiszerek, amelyeket - például segélyként - akár nagy távolságokra kell eljuttatni, de a biztonság növelése érdekében lehetőleg a helyi termeléssel való pótlást szorgalmazza az unió, ott mindenképpen, ahol erős, modern mezőgazdaságra és hatékony vidékfejlesztésre nyílik lehetőség.

Megjelent a Piac és Profit januári számában.