Kereskedelem cikkek


Ritkaföldfémek: rákot okozhatnak, mégis szükség van rájuk

Ritkaföldfémek: rákot okozhatnak, mégis szükség van rájuk 

A ritkaföldfémek elektronizált világunk alapvető építőkövei. A komputerizált eszközök e fontos összetevőinek kitermelésében monopóliuma van Kínának. Berzenkedtek is ez ellen a multik és a környezetvédők. A tervgazdálkodási rendszert követő kommunista kormány illetékesei bejelentették, hogy központilag átalakítják a ritkaföldfém-iparágat. A tervek szerint az ökológiai károkat is orvosolnák, melyeket ezen ásványok kitermelése ró a helyi ökoszisztémákra.
Vége a működési engedély nélküli kocsmáknak?

Vége a működési engedély nélküli kocsmáknak? 

Az alapvető jogok biztosa szerint környezetvédelmi törvénybe ütközik az a rendelkezés, amely szerint a vendéglátóhelyek, zenés szórakozóhelyek üzemeltetéséhez nem szükséges működési engedély, hanem elegendő a megnyitás bejelentése a hatóságnál; Szabó Máté a nemzetgazdasági miniszterhez fordult, kérve az ilyen típusú helyek engedélyezési eljárásának visszaállítását.
Így védi a törvény a beszállítókat

Így védi a törvény a beszállítókat 

Az Országgyűlés megszavazta a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvénymódosítást. A jogszabály pontosítja a mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítók és a kereskedők közötti fizetési határidőket és a beszerzési ár alatti értékesítés szabályait. A törvényben új rendelkezésként jelenik meg a diszkriminatív árazás tilalma.
Bajban lesznek a műszaki boltok

Bajban lesznek a műszaki boltok 

A háztartási gépeket előállító és forgalmazó vállalkozások lehetnek az idén várhatóan 2,7 százalékkal csökkenő lakossági fogyasztás vesztesei, ugyanis egyes termékcsoportok iránt már az év első hónapjaiban is 10 százalékkal esett a kereslet – derül ki az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb iparági előrejelzéséből. Az Atradius szerint a hipermarketekkel küzdő, kis alapterületű műszakicikk-üzleteket különösen rosszul érinti majd a zsugorodó fogyasztás.
Kereskedelmi parkot építenek Győrben

Kereskedelmi parkot építenek Győrben 

Mintegy 3-400 munkahelyet teremthet az a kereskedelmi park, amely 8-10 milliárd forintból épület meg Győr dél-délnyugati szélén - mondta a városi közgyűlés pénteki ülésén Borkai Zsolt polgármester.
Még a pesszimizmus az úr

Még a pesszimizmus az úr 

Áprilisban az üzleti szférában egészen minimális romlás, a fogyasztók körében pedig hasonló mértékű javulás volt tapasztalható a GKI-Erste konjunktúraindex értékében. Eszerint az elmúlt hónapban csaknem egy éves jelentős csökkenés és ezt követő kéthavi szerény emelkedés után a márciusi szinten maradt az index.
Van élet a plázák után?

Van élet a plázák után? 

Az elmúlt ötven évben Amerikában a bevásárlóközpontok közösségi helyekből a régi vásárlói szokások emlékhelyeivé változtak át. Úgy tűnik, mégsem a bevásárlóközpontoké a jövő?
Új alapokra helyeznék a kereskedelmet

Új alapokra helyeznék a kereskedelmet 

Megkönnyíti a vásárlók és a kereskedők közötti kommunikációt az az NFC technológián alapuló rendszer, amely a héten mutatkozott be az egyik hazai áruházlánc új budapesti boltjában.
Oszlanak a felhők

Oszlanak a felhők 

Márciusban - csaknem egy éves csökkenés után - immár második hónapja emelkedik a GKI-Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, mely ezzel a 2011 nyár végi szintre került. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint márciusban az üzleti szférában jelentősen, a fogyasztók körében pedig kissé javultak a várakozások. 
Eladni, tudat alatt

Eladni, tudat alatt 

A labilis gazdasági viszonyok közepette minden vállalkozás pengeélen táncol, és kiszolgáltatott helyzetben van, talpon maradásuk pedig még inkább az eladások függvénye. Ilyen időszakban a cégvezetőknek elengedhetetlen megtalálniuk azokat az eszközöket, melyekkel magukhoz vonzhatják és vásárlásra ösztönözhetik vevőiket. 

Már szinte minden adatot megadunk magunkról 

Az IBM kutatása szerint világszerte egyre több vásárló hajlandó személyes információkat megosztani magáról a kereskedőkkel annak reményében, hogy cserébe személyre szabottabb szolgáltatásban lehet részük - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevélében. 

Miért változnak folyton az árak? 

Az áruk átárazásának jelentősége megváltozott: a korábban pusztán a hibák korrigálására irányuló lépésből mára olyan stratégiai eszközzé vált, amellyel a kereskedők a forgalom növelését segítik elő. Az ároptimalizálást végző szoftver alkalmazások pontosan meg tudják határozni az egyes áruk leárazásának optimális idejét és mértékét, akár még a földrajzi és demográfiai adatokat is képesek figyelembe venni.

Csak a 22. Magyarország 

A kihívásokkal teli fogyasztói környezet és a növekvő arányú online vásárlás ellenére a nemzetközi kereskedők továbbra is jelentős terjeszkedést terveznek 2012-ben – derül ki a Milyen aktívak a kiskereskedők Európában? című elemzéséből. Magyarország viszont veszített vonzerejéből.

Ilyennek kéne lennie a jövő boltjának 

Még legalább hároméves válságra, az internetes áruházak további térhódítására és a fogyasztás újabb csökkenésére rendezkednek be a magyar üzletek - hangzott el a háromszáz vezető részvételével Siófokon megrendezett Laurel Retail 2011 kereskedelemszakmai konferencián. 

"Most nehéz és jövőre sem lesz jobb" 

Továbbra is nehéz helyzetben a kereskedelmi szektor, amit mind a magas euróárfolyam, mind a dízelár lefelé húz. A kormányzat átfogó stratégiát készítene, a szakmabeliek leginkább a nehéz környezetet és a feketekereskedelem még mindig magas arányát csökkentenék.

Olcsóbb lesz az áruszállítás 

Az északi-sarkon keresztül érkezhetnek boltjainkba az áruk, ha beválik Vlagyimir Putyin terve. A Szuez-csatorna forgalmának egy részét váltaná ki az északi-sarkköri hajózási útvonal fellendítésével, és Oroszország gondoskodik róla, hogy így is legyen.

Hol jöhet létre az egymillió új munkahely?  

Az év végéig már nem várhatóak különösebb változások a magyar munkaerőpiacon. Fontos kérdés, hogy a kereskedelmi szektor tud-e növekedni, vagy sem, erről egyelőre eltérnek a vélemények.

Karácsonyi szinten a költési kedv 

Jelentősen nőtt a mobileszközök használata a vásárlásoknál: a mobileszközről árucikket keresők aránya mintegy 25 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az Árukereső.hu árösszehasonlító oldal szakértőinek kutatásából.

Ugyanaz a forint megy kézről kézre... 

Ugyanaz a forint megy kézről kézre. Mindenki lecsippent belőle egy darabot, míg el nem fogy. Azután már csak az ősközösségi cserekereskedelem marad, mint a túlélés utolsó eszköze. A hazai kis- és középvállalkozások zöme úgy próbálta, próbálja meg átvészelni a nehéz időket, hogy gyakorlatilag azt a picinyke tartalékát élte, éli fel, amely már akkor is kevés volt, amikor a bajok elkezdődtek. Íme a magyar gazdaság valósága a 21. század elején.

Kína, mindössze egy karnyújtásnyira 

Egy budapesti konferencián mutatkozik be a kínai Hebei tartomány, a cél, hogy üzleti kapcsolatokat hozzon létre magyar cégekkel. A rendezvényre egy 19 céget képviselő delegáció is érkezik.

Új szövetségest szerzett Orbán 

Magyarország egy új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával; a két ország tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről született megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján szombaton a Parlamentben.

A magyar fogyasztónak kell a vasárnap 

A magyarok 48 százaléka, 1,9 millió család vásárol vasárnap - derült ki a TNS Hoffmann által végzett országos felmérésből. A május második hetében lezajlott kutatásból megtudhatjuk azt is, hogy a vasárnapi vásárlók által elköltött alkalmanként átlag 12.500-15.000 Ft alapján a törvénytervezet által érintett éves forgalom is százmilliárdos nagyságrendű lehet.

Szorosabbá vonnánk a kapcsolatainkat az arab államokkal 

Az arab államok és Magyarország közötti kereskedelem volumene jelenleg 1,5 milliárd dollár, ebből 1,23 milliárd az ázsiai, 325 millió dollár az afrikai arab országokkal bonyolított kereskedelem eredménye - közölte Kállay Miklós, Magyarország Szaúd-Arábiába, Ománba és Jemenbe kinevezett nagykövete pénteken Hajdúböszörményben.

Vásárolni máskor is lehet : nem enged a vasárnapból a KDNP 

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) mindenképpen reális kompromisszumot szeretne a szabad vasárnap ügyében. Stágel Bence, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője a vasárnapi zárva tartással érintett kereskedelmi üzletek pontos körének meghatározásában, illetve a családi vállalkozások előnyben részesítésénél látott elsősorban lehetőséget.

Egyszerűbb lesz a határon átnyúló pénzbehajtás 

Egy Európai Uniós tanulmány megállapította, hogy sok kis- és középvállalkozás nem szívesen vesz részt a határokon átnyúló kereskedelemben, mert a külföldi tartozások behajtása még a hazaiakénál is nehezebb. Ezen próbál meg változtatni Viviane Reding biztos azzal, hogy lehetővé tenné a hosszú ideje nem fizető adósok bankszámlájának zárolását az egész EU területén.

Tud segíteni a kormány a magyar kereskedőknek 

Erős hazai gazdaság elképzelhetetlen anélkül, hogy a kereskedelem jelentős része magyar kézben lenne, ezért a kormány fontosnak tartja, hogy csökkentse a hazai kereskedők, illetve beszállítók versenyhátrányát - mondta Szatmáry Kristóf belgazdasági államtitkár a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban.

10 ezer munkahelyet köszönhetünk a kínaiaknak 

A múlt évben a kínai-magyar áruforgalom 7,9 milliárd dollárt tett ki, ebből 2 milliárd volt a magyar export, a kínai tőkebefektetések nyomán pedig mintegy tízezer munkahely keletkezett Magyarországon - mondta az "Ázsia Európa felé tart" című konferencián Kao Csien (Gao Jian) nagykövet szerdán Budapesten.

Ritkaföldfém-függőség: Kína markában vagyunk! 

A mágnesek gyártásához használt ritkaföldfémek szinte minden hi tech eszköz, irodai, sőt hadiipari gép elengedhetetlen alkotóelemei. De a zöld gazdaság motorjai, a szolárpanelek, a szélturbinák, a hibrid gépjárművek akkumulátorai is alig képzelhetők el nélkülük.

A sushi és a zsírsav is veszélyezteti az óceán élővilágát 

A megnövekedett fogyasztói igények miatt a kipusztulás szélén áll a sushi-éttermek menüjének fontos hozzávalója, a kék tonhal. Japánban és Kínában erősödik a leggyorsabban a kereslet iránta. Japán lobbizással elérte, hogy az ENSZ illetékes szervezeténél, a CITES-nél leszavazzák az atlanti óceáni kék tonhal kereskedelmének tilalmára tett javaslatot.

Se jobb, se rosszabb nem volt az idei karácsony 

Az előző év csökkenése után nem romlott tovább, de nem is növekedett a kkv-k karácsonyi forgalma - derül ki a Marketing Commando 2010. január első hetében 2500 fő megkérdezésével végzett online kutatásból.

KDNP: Csak a kisboltok legyenek vasárnap nyitva! 

A KDNP még ebben az évben benyújtja azokat a munka törvénykönyvéhez és a kereskedelmi törvényhez kapcsolódó módosító indítványokat, amelyek szigorú keretek közé szorítanák a vasárnapi munkavégzést - mondta Harrach Péter, a párt frakcióvezetője a pénteki Népszabadságban.

Nagy siker az öko-expo! 

A kereskedővárosi múltját meg nem hazudtoló Hongkong a zöld fronton is a legfrisebb öko-termékek, környezetbarát megoldások, piaci trendek és innovációk találkozóhelye. A hatalmas kínai piac kapujaként szolgáló metropolisz minden ősszel Öko-expónak ad otthont, mely környezetudatosság-növelő esemény is egyben.

Ritkaföldfémek megvonásával zsarol Kína 

Az ipari nyersanyagok világkereskedelmében Kína olyan monopóliummal rendelkezik, amely tulajdonképpen minden számítógépbe és hi-tech ketyerébe szükséges: ezek az úgynevezett ritkaföldfémek. Bányászatuk 1,3 milliárd dolláros iparág. És a pekingi vezetés nem restelli időnként saját külpolitikájának vagy kereskedelmi érdekeinek érvényesítésére megvonni e fémeket egyes országoktól, hogy kikövetelje magának, amit másként nem tudna elérni.

Varázsgömb helyett: milyen lesz a jövő kereskedelme? 

Gazdasági válság, világméretű átrendeződés, globális klímaváltozás, szokatlan demográfiai trendek, megállíthatatlan technológiai fejlődés - olyan kihívások ezek, melyek alapjaiban új gondolkozásmódot követelnek.

Online kereskedelem: újításon gondolkodik az EU 

Az Európai Parlament támogatja azt a képviselői javaslatot, hogy speciális logóval jelezzék az EU-ban a megbízható internetes boltok honlapját. A logótól azt várják, hogy fellendíti a biztonságos, minőségi áruk kereskedelmét, és ezzel segíti a digitális belső piac kiépülését.

Zöldipar: Kína az élre tör? 

A megújuló energiák infrastruktúrájának gyártását segítő állami támogatások ma kritikus pontjai annak a versenynek, melyben a különböző országok igyekeznek zöld szektorukat nemzetközileg is vezető helyzetbe pozícionálni. Az eddig javarészt Európába exportáló Kína az Egyesült Államok piacán készül teríteni szélturbináit. Az egyik amerikai szakszervezet azonban bekeményített: bepanaszolta a kommunista államot, amiért illegálisan szubvencionálja a zöld szektort és a WTO elé akarja vinni az ügyet. A Fehér Házé a döntés, hogy megteszik-e.

Három éve vártunk erre 

A kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban 2007 márciusa óta először nőtt: a naptárhatástól megtisztított adatok alapján 1,7%-kal az előző év azonos hónapjához képest. 2010 első hét hónapjának összesített adatai azonban továbbra is csökkenést mutatnak, ennek mértéke 3,8% volt. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a júliusi értékesítés volumene 1,0%-kal meghaladta az előző hónap szintjét.

Újabb törvény védené a kicsiket a nagyoktól 

A Napi Gazdaság értesülési szerint a kormány a januárban életbe lépett, tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló jogszabály újabb szigorítását tervezi.

Kereskedelem: a diszkontok és a szupermarketek erősítenek 

A hipermarket csatorna piacrésze 2011-ben várhatóan a 23 százalékos 2010-es szinten marad, 2020-ban pedig stabil, 24 százalékos piacrésszel rendelkezik majd. A szupermarketek piacán szintén növekedés prognosztizálható, hiszen ebben a csatornában több kereskedőlánc is expanziós politikát folytat, így ennek a csatornának a piacrésze 2020-ra eléri majd a 25 százalékot - derül ki a GfK Hungária legfrissebb, a kereskedelem várható rövid-, közép- és hosszútávú trendjeit vizsgáló felméréséből. Jelentősebb piacrész növekedésre számíthat a diszkont csatorna is, 2020-ra akár a 27 százalékos piaci részesedést is elérheti. A kisboltok és az egyéb csatornák (piacok, mozgó árusok, benzinkutak stb.) jelentősége viszont fokozatosan csökken.

Tanulnak a politikusok és gyáriparosok: zöldnek lenni trendi 

Érdekes glosszát közölt a Washington Times Tim Wilson tollából. Írásában arra hívta fel a figyelmet, hogy környezetvédelmi okokra hivatkozva egyes washingtoni politikusok, a szakszervezetek és a gyáriparos szektorok hirtelen egy nótát kezdtek fújni a zöldekkel.

Erdőtüzek és agrárium a globális felmelegedés korában 

Megérkezett az őszies idő, de alig egy-két hete még rekkenő hőség uralta Európát, az oroszországi erdőtüzek pedig a híreket. A tűzbe veszett termések miatt Vlagyimir Putyin leállította az orosz gabona-exportot. Milyen hatással van egy ilyen döntés a globális agráriparra és a társadalom élelmezésére? A kérdés már csak azért is fontos, mert a globális felmelegedés miatt a jövőben is kell számolni hasonló természeti katasztrófákkal.

Még tart a kiskereskedelem megtisztulása 

Több mint 13 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi vállalkozások ellen indított felszámolási eljárások száma az első félévben, de többen kérték végelszámolást a cégükre - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisából.

Fogyasztás: csak a 100%-os gyümölcslé tartja magát 

2010 első harmadévében visszaestek a magyar háztartások alkoholmentes hidegital vásárlásai. Mind gyümölcsléből, mind pedig szénsavas üdítőitalokból kevesebbet vásároltunk - állapítható meg a GfK Hungária Háztartáspanel 2010-ben mért eredményeiből. Ez alól a 100 százalékos gyümölcslevek szegmense jelent kivételt, mivel a szegmens mennyiségi piacrésze 2008 óta folyamatosan nő. Hazánkban a szénsavas üdítőitalok közel 40 százalékát az 5 000 főnél kisebb lélekszámú településeken vásárolja meg a magyar lakosság.

Továbbra sincs pénzünk vásárolni 

A naptárhatástól megtisztított adatok alapján 4,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az év első öt hónapjában és májusban egyaránt - közölte a KSH. Legtöbbet élelmiszerre költünk, míg az üzemanyagra egyre kevesebb jut.

Előtérbe került a tudatosság a vásárlói döntésekben 

2009-ben a háztartások által megvásárolt napi fogyasztási cikkek teljes forgalma nominálértékben 2008-hoz viszonyítva stabil maradt, viszont a mennyisége szűkült. A kereskedelmi csatornák közül tavaly a legnagyobb növekedést a szupermarket csatorna érte el, a hipermarketek növekedése viszont megtorpant.

Visszaesés az EU-ban is 

A kiskereskedelmi forgalom áprilisban 1,2 százalékkal maradt el az egy hónappal korábbitól az euróövezetben, és az Európai Unió egészében is - közölte csütörtökön az Eurostat.

A napelemes hajóké a jövő? 

Kinézetre kissé futurisztikusak, és olyan látványt keltenek, mintha a Star Trek-filmekből teleportálódtak volna ide. De a távol-keleten egyre terjedő napelemes hajók és golfpályán használatos kisautók tágítják a zöld közlekedés fogalmát. Nemcsak a személygépkocsik kiváltsága a napelemes technológia. A konténerek használata hatékonyabbá és pergőbbé tette a vízi szállítmányozást, amely továbbra is nagy részét adja a világkereskedelemnek. Ez is zöldülni fog? Kiváltják az uszályokon is az olajat?

Helyi termékek vásárlására tanít a légtérzár? 

A vulkáni hamu által okozott káosz a légiközlekedésben ráirányította a figyelmet a gazdaság globális összekapcsoltságára és a távoli régiók egymástól való függésére. De nem mindenki járt rosszul az európai légtér lezárásával. A megbénult nemzetközi légiközlekedés miatt felélénkült a helyi kereskedelem és új kereskedelmi csatornák, export-import-kapcsolatok aktivizálódtak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
 Inkább cowboyok szeretnének lenni az amerikai gyerekek, mint gyárakban dolgozni

Inkább cowboyok szeretnének lenni az amerikai gyerekek, mint gyárakban dolgozni 

Gyurcsik Attilával, a Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán több dobogós helyezést elért Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával beszélgettünk.
A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk

A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk 

Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap.

Gazdaság

A Brexit agyatlansága az amerikai vámcunami hatására látszik csak igazán

A Brexit agyatlansága az amerikai vámcunami hatására látszik csak igazán 

Brexit – Bank of England-kormányzó: mindent meg kell tenni a Brexit negatív kereskedelmi hatásainak minimalizálásáért.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo