Nem ingyen zacskó kell a boldogsághoz

Tavaly év végén nyitott meg az ország első csomagolásmentes boltja, amit a nyitástól hatalmas érdeklődés övez, nemcsak a vásárlók, hanem a befektetők részéről is. Az alapító, Monostori-Kalovits Márk szerint ugyan a betérők először csodálkoznak ezen az alternatív vásárlási módon, de az, hogy csomagolás nélkül nemcsak a környezetért tesznek, hanem a pénztárcájukra is jó hatással van, mindenkit meggyőz a létjogosultságáról.

A mértéktelen vásárlás és az emiatt keletkező mérhetetlen mennyiségű csomagolási és egyéb hulladék fenntarthatatlan fogyasztásunk egyik legtöbbet emlegetett szegmense. A kereskedelem ugyanakkor állandó és fontos szektora a gazdaságnak, és lehet, felelősségteljes is. De van, aki szerint nem az ingyen zacskón múlik, hogy elégedett legyen a vásárló.

Monostori-Kalovits Márk
Kép:PP/Hatlaczki Balázs

Magyarország első csomagolásmentes boltjának alapítója is csak menet közben, a nyitás alatt ismerkedett a tevékenységgel, nem csoda, hogy a vásárlók közül először sokan nem tudják, miről szól az ország első csomagolásmentes boltja. A kezdeményezés lényege, hogy az alapvetően élelmiszerekre szakosodott boltban mindenki annyit vásárol a termékből, amennyire ténylegesen szüksége van, a kiválasztott mennyiséget pedig a magukkal hozott tárolóedényekben, dobozokban vihetik magukat a vásárlók, így csökkentve a háztartásokban keletkező hulladék mennyiségét.

Úgy alakítottuk ki a boltot, hogy ha valaki helyben meg akarja kóstolni, amit vásárolt, azt is megteheti
– Természetesen mi magunk is tartunk edényeket, ha a vevő elfelejtene hozni magával, de még fontosabb, hogy úgy alakítottuk ki a boltot, hogy ha valaki helyben meg akarja kóstolni, amit vásárolt, azt is megteheti. Ez különösen fontos, hiszen nálunk a csomagolás nem adja el a terméket, így a vásárlók a saját tapasztalataik alapján dönthetnek, mit érdemes megvenniük – mondja Monostori-Kalovits Márk, a budaörsi Nopack egyik megálmodója.

A fenntarthatóságot zászlajára tűző bolt nemcsak csomagolásmentesen árusítja a termékeket, hanem igyekeznek maguk is így beszerezni azokat, hogy az üzlet szintjén is minimális mennyiségű hulladék keletkezzen.

– Ezenkívül törekszünk arra, hogy amit csak lehet, helyi gazdálkodóktól, őstermelőktől, ötven kilométeres távolságon belülről szerezzünk be, amit pedig nem, azt a fair trade szabályai szerint eljáró termelőktől, kereskedőktől vásároljuk – hangsúlyozza az alapító.

Hadat üzent a műanyag zacskóknak Brüsszel
Az Unió tagországaiban csökkenteni kell a leggyakrabban használt és leginkább környezetszennyező műanyag zacskók használatát az Európai Parlamentben tavaly megszavazott szabályok szerint.
Az ötlet Németországból származik, ahol már több éve működnek csomagolásmentes boltok ( itt olvashat a berlini elődről). Az elképzelés hazai meghonosításához több hónapos előkészítésre és több millió forintra volt szükség, de megérte a befektetett időt.

– A forgalommal meg vagyunk elégedve, és aki bejön, többségében mosolygósan távozik – mondja Monostori-Kalovits Márk. – Sokan arra is kezdenek rájönni, hogy mivel a csomagolást nem kell megfizetni, illetve itt tényleg annyit vásárolnak, amennyire szükségük van, anyagilag is jobban járnak. Sokszor meglepődnek a vevők, hogy ha csak egy csipetnyi fűszerre van szükségük, akkor annyit is vehetnek.

A fiatalok ne csak a tévéből tájékozódjanak azokról a problémákról, amikkel majd az életükben szembe kell nézzenek
A Nopack csapata felvilágosító tevékenységet is végez: az iskolaprogramban interaktív előadásokat tartanak a gyerekeknek a fenntarthatóságra törekvő életmód szükségességéről. Fontosnak tartják, hogy a fiatalok ne csak a tévéből tájékozódjanak, hanem másoktól is halljanak azokról a problémákról, amikkel majd az életükben szembe kell nézzenek, mint a hulladékgazdálkodás vagy a klímaváltozás.

Dolgoznak azon, hogy a jövőben franchise-rendszerben tudjanak bővülni. Már most több tucatnyi, az ország különböző városaiból érkező érdeklődővel tárgyalnak, előbb-utóbb tehát több nagyvárosban is megnyílhat a csomagolásmentes bolt.

– Azonban ennél is messzebbre nézünk: azt szeretnénk, ha ezekben a boltokban a környékbeli településekről származó élelmiszereket forgalmaznák, így előnyhöz juttatva a helyi termelőket, és lehetőség szerint minél jobban bevonva a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportokat is. Valódi alternatívát szeretnénk kínálni a fenntartható vásárlásra.

Börtön járhat a szatyorért
Sajnos már elképzelni is nehéz, de lehet élni műanyag zacskók nélkül is. Van, ahol súlyos büntetéssel nyomatékosítják: némely dolgokról le kell mondanunk a környezet érdekében.

Véleményvezér

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.
Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.
A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek

A magyarok spórolása miatt nem teljesülnek a tervezett áfa bevételek 

A megszorítások, extraadók ellenére továbbra is sok helyen lyukas a költségvetés. A tervezett áfa bevételek és a valóság között szakadék tátong.
Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben

Már a románok után kullogunk, ha megnézzük mennyit költünk az üzletekben 

Már nominálisan is kevesebbet tud költeni egy magyar polgár a boltokban, mint egy román. Ráadásul a magyar a pénzéért még kevesebbet is kap a hipermagas itthoni áfa miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo