Kereskedelem lehet az agráriumból

Az agrárkamarai törvényben felsorolt tevékenységi körök módosítását kéri a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ), mert a szervezet álláspontja szerint az élelmiszer, az ital, és a dohányáru nagykereskedelme nem az agrárium, hanem a kereskedelem része.

Az MNKSZ közleménye szerint hátrányosan érinti a nagykereskedőket, hogy az agrárkamarai törvény értelmében 2013-ban a kereskedelmi és iparkamarától átkerültek az agrárkamarához, ezzel pedig a költségeik is megugrottak, mivel az addigi 5 ezer forintos kereskedelmi kamarai regisztrációs díj helyett akár több milliós agrárkamarai tagdíjat kell fizetniük - közölte az MTI.

Kép:Pixabay

Felidézik, hogy az agrárkamarai törvény értelmében a kötelező tagság automatikusan létrejön, ha a vállalkozás tevékenységi körei között szerepel a törvény mellékletében felsorolt TEÁOR számok bármelyike, köztük az élelmiszer, ital, dohányáru nagykereskedelmet jelölő 463-as. A kötelező agrárkamarai tagdíj mértékét a törvény évi 1 millió forintban maximalizálta, amelyet az Agrárkamara az alapszabálya értelmében nettó 1,5 milliárd forint árbevételtől érvényesít - tették hozzá. (Az Agrárkamara tavaly év végén kezdte el az elmaradt tagdíjak behajtását.)

Az MNKSZ sérelmezi, hogy a tagdíj nagyságánál nem a nyereség, hanem az árbevétel a döntő, ez pedig - csekélyebb nyereségtermelő képességük miatt - kedvezőtlen az élelmiszer-nagykereskedők számára.

A szövetség szerint az agrárkamara nem nyújt semmit a tagdíjakért cserébe, az érintett vállalkozások éveken át értesítést sem kaptak a tagság létrejöttéről és az ezzel járó fizetési kötelezettségről, ráadásul a tagdíjat a teljes árbevétel alapján kell fizetniük akkor is, ha annak csak egy része származik agrártevékenységből.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo