Kereskedelem cikkek


Még mindig rengeteg helyen nem lehet bankkártyával fizetni

Még mindig rengeteg helyen nem lehet bankkártyával fizetni 

Belföldi nyaralás során a bankkártyával rendelkező felnőttek majdnem fele került már olyan helyzetbe, hogy el kellett állnia a vásárlástól, mert nem tudott elektronikusan fizetni, és az is előfordul, hogy a kártyás vásárlás lehetőségét összeghatárhoz kötik. Ugyanakkor az elektronikus fizetés lehetősége számos helyzetben tehetné zavartalanabbá a pihenést, legyen szó strandról, boltról vagy vendéglátóhelyről – derült ki az OTP Bank felméréséből.
Kivonul Oroszországból a H&M Csoport

Kivonul Oroszországból a H&M Csoport 

A H&M Csoport ideiglenesen újranyitja az üzleteit Oroszországban, de csak azért, hogy végkiárusítással megszabaduljon készleteitől. A Magyarországon is jól ismert, több üzlettel rendelkező svéd nagyvállalat, hosszú vajúdás után hozta meg döntését.
Félmilliónál is nagyobb bért ígér az ALDI

Félmilliónál is nagyobb bért ígér az ALDI 

Az áruházlánc június 1. és augusztus 31. között kiemelt, vagyis az átlagosnál nagyobb forgalmú üzletté nyilvánítja 10 Balaton-környéki, továbbá a Gárdonyban található üzletét. Ezek az üzletek hosszabb nyitvatartással állnak a vevők rendelkezésére.
Megszaladt az orosz-kínai üzletelés

Megszaladt az orosz-kínai üzletelés 

Oroszország és Kína kereskedelmi forgalma január-áprilisban 25,9 százalékkal, 51,09 milliárd dollárra nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Mesterséges intelligencia választotta ki a legnépszerűbb márkákat

Mesterséges intelligencia választotta ki a legnépszerűbb márkákat 

Az online közönség véleményét mérő SentiOne 345 márka kapcsán több mint 57 millió véleményt elemezve készítette el a Globális Social Indexét. A 345 márka közül az Apple lett a legnépszerűbb, a második és harmadik helyen az Amazon és a SONY végzett. A riport kulcsfontosságú adatokat tartalmaz a 2021-es trendekről és a fogyasztói szokásokról, valamint a márkák népszerűségéről az online elérés és a beszélgetések alapján.
Mennyire fogjuk megérezni az áru- és raktérhiányt idén húsvétkor?

Mennyire fogjuk megérezni az áru- és raktérhiányt idén húsvétkor? 

A fejlett világban egy mai fogyasztó számára elképzelhetetlen, hogy valamilyen termék, amit meg tud fizetni, ne legyen. Ezt most még csak tanuljuk, nehezen értjük, de az elkövetkezendő években ezzel várhatóan együtt kell majd élnünk. Így különösképpen örülhetünk, hogy húsvétkor – ha drágábban is, de legalább – a gyerekeknek biztosítani tudjuk a húsvét varázsát a megszokott módon és minőségben.
Változnak az árfeltüntetés szabályai

Változnak az árfeltüntetés szabályai 

Jó hír a fogyasztóknak, azonban többletmunka a vállalkozásoknak. Május végétől az ügyeskedő üzletek, webshopok a továbbiakban már nem kerekíthetik vonzóbbá a kedvezményeiket úgy, hogy az akció előtt rövid időre feltornázzák áraikat. Ettől kezdődően ugyanis az árleszállítások bejelentésekor minden esetben meg kell jelölni a termékek korábbi árát, amely kizárólag az árcsökkentést megelőző legalább harminc napon belüli legalacsonyabb ár lehet - emelte ki dr. Majoros Lilla, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.
Vége a vásárlók átverésének: nem lesznek kamuakcióknak a boltokban

Vége a vásárlók átverésének: nem lesznek kamuakcióknak a boltokban 

Jelentős változások léptek életbe a szavatossági-jótállási előírások terén, a szabályozásba többek között beépítették a digitális termékek és szolgáltatások fogalmát, de hamarosan vége a mesterségesen megemelt árakat követő óriási akcióknak is. 
Nem áprilisi tréfa, használt ruhákat fog árulni az Auchan

Nem áprilisi tréfa, használt ruhákat fog árulni az Auchan 

Március közepétől újabb forradalmi lépést tesz az Auchan a fenntarthatóság felé, hiszen új esélyt ad a jó minőségű használt ruháknak. A vállalat nagyon következetesen építkezik ezen a területen, így például a közelmúltban újabb környezetbarát csomagolóeszközökkel szélesítette portfólióját, most pedig Új Élet by Auchan néven használt ruhadarabok értékesítésébe kezd. Ezzel a lépéssel a túlzott mennyiségű ruhagyártás környezetszennyező hatása ellen kívánnak fellépni.
5 trend, amely meghatározza a házhoz szállítást a következő években

5 trend, amely meghatározza a házhoz szállítást a következő években 

A kézbesítési idő és a szállítási útvonalak lerövidítése, a központi óriásraktárakat felváltó kisebb depók, a vásárlók mind pontosabb tájékoztatása és a futárok magas szintű képzése – a mesterséges intelligencia alapú kiszállítási megoldásokat kínáló DoDo szakértői szerint ez az öt irány határozza meg a logisztikai fejlesztések jövőjét. A trendek alakulását a cseh startup szerint elsősorban az adatvezérelt megoldások terjedése és a futárok személyének felértékelődése befolyásolja – az okoslogisztikai technológiák a rendelések teljesítését gyorsabbá, pontosabbá és fenntarthatóbbá teszik.

Vidéken nyit üzleteket az IKEA 

A 2021-es pénzügyi évet az IKEA 109 milliárd forint teljes kiskereskedelmi forgalommal zárta. Ez a megelőző évhez képest majdnem 12 százalékos növekedést jelent. Az online kereskedelem iránti érdeklődés növekvő trendje is megmaradt, a teljes értékesítés 19,3 százaléka az online térben történt, mely 6 százalékos növekedés a 2020-as pénzügyi évhez képest.

Az Auchannál a szakképzetlen kezdő minimum 320-421 ezer forintot kap 

Sikeresen megállapodott az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az idei béremelésről. A bérek és a juttatások mértéke két lépcsőben január 1-jétől és július 1-jétől fog emelkedni, amire a vállalat összesen 3,2 milliárd forintot fordít.

Ezek az élelmiszerek drágultak a legjobban idén 

Mérleget vont az idei évről a Privátbankár.hu.

Világvége hangulatban az oltatlanok, legalábbis ez derül ki a vásárlási szokásokból 

Újra fellendülőben van a bolti vásárlás egy nemzetközi felmérés szerint. Az online kereskedelem bővülése mellett boltba is többet megyünk a PwC felmérése szerint - közölte a tanácsadó cég.

A multik beszolgáltatási kötelezettsége a hülyeség kategóriája 

Megszavazta az Országgyűlés a multikra vonatkozó „beszolgáltatási törvényt”. Ilyen címmel jelent meg sok híradás az élelmiszerláncot szabályozó törvény kivételes eljárásban történt módosításáról. A jogszabály értelmében februártól a nagy cégeknek fel kell ajánlani a lejárathoz közeledő élelmiszereit az államnak. Vámos Györgyöt, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárát kérdeztük.

Átverős csodaszerek: retteghetnek a csaló netes cégek 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan végzi próbavásárlással egybekötött hatósági ellenőrzéseit az elektronikus kereskedelemben is - közölte az ITM.

Komoly változásra készülhetnek a boltosok 

Az eladóhelyeknek, így a webáruházaknak is fontos felkészülni jövő májusig, akkor változnak az akciós árak feltüntetésének szabályai. A leértékelés mértékét az árcsökkentés bejelentése előtt harminc nappal alkalmazott legalacsonyabb árhoz viszonyítva kell majd megadni. A Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda összefoglalta, hogyan lehet úgy akciózni, hogy közben betartjuk a szabályokat.

Újra itt van a Black Friday: mekkora bombát dobnak le a kereskedők? 

Magyarországon immár 2014 óta tart a Black Friday őrület. Bár az eredeti, amerikai kezdeményezés továbbra is csak egynapos, és mindig a hálaadás utáni első péntekre esik, nálunk az utóbbi 2 évben már az egész november a Black Friday jegyében telik: a kereskedők fekete hetet, hónapot, hétvégét is tartanak és általánossá vált a többször is visszatérő (és akár egyenként is több napos) Black Friday akció. Ezzel az online kereskedelem tekintetében várhatóan idén is az év legerősebb hónapjává válik a november, az online forgalom pedig elérheti a 140 milliárd forintot – derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital legfrissebb Online Kiskereskedelmi Index jelentéséből.

Soha nem üzleteltünk annyit a németekkel, mint idén 

Reális esély van arra, hogy idén rekordot dönt a Magyarország és Németország közötti kereskedelemi forgalom, amelynek értéke így meghaladhatja a 60 milliárd eurót - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A boltosok is örülhetnek a hitelmoratórium meghosszabbításának 

A fogyasztásra is hatással van a határidő kitolása.

Mindenhol drágul az élet Európában, de Magyarország még így is az élvonalba került 

Mindenhol drágul az élet Európában, de Magyarország még így is az élvonalba került

Egyre drágább a bevásárlás - a sarkon túl várakozik a negyedik hullám? 

A magyarok többsége úgy érzi, mostanra ugyanannyit, vagy akár már többet költ, mint a járványt megelőzően. Erősödnek az inflációs félelmek hazánkban. A pandémia negyedik hullámát biztosra veszi a lakosság, mégsem érződik óvatosság a viselkedésünkben - derült ki az Ipsos kutatásából.

Sajátos fogyasztótípust hozott létre az online kereskedelem robbanásszerű növekedése 

Az új technológiák iránti nyitottságának köszönhetően Közép- és Kelet-Európa e-kereskedelme a globális átlag feletti ütemben bővült az elmúlt évben, így a régió akár az európai piac mozgatórugójává is válhat. Az online értékesítési felület létrehozása azonban még nem garantálja a kis- és középvállalkozások sikerét a digitális világban.

Mit tanulhatnak a hazai webshopok a nemzetközi e-kereskedelem óriásaitól? 

Óriásit robbant az e-kereskedelmi szektor a tavalyi évben, hiszen 2020-ban már a Föld lakosságnak több mint negyede, mintegy kétmilliárd fő vásárolt online. A webshopok számára azonban nem csak a növekvő forgalom jelent kihívást, de az átalakuló felhasználói igényeknek is meg kell felelniük ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni a globális nagyágyúk mellett.

Még közelebb került az országos kamara a sokmilliárdos kasszához 

A parlament gazdasági bizottsága ragaszkodik a kamarai hozzájárulás átalakítását szolgáló javaslathoz, minden hatalom az MKIK-hoz kerülhet.

A járvány miatt a bevásárlókosarat is máshogyan pakoljuk 

Megváltoztak a vásárlói szokások, módosult a fogyasztói kosár összetétele is.

Az internetes vásárlástól lélegezhet fel a Föld? 

Az online vásárlás a hagyományos kereskedelemhez képest átlag 36 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár - hívta fel a figyelmet egy friss kutatás alapján a Prologis ipari és logisztikai ingatlanvállalat.

Így változtatta meg 2020 a vásárlási szokásokat - mit mutatnak a magyar adatok? 

Tavaly a globális COVID-19 járvány rengeteg változást hozott, és nemcsak az online vásárlás lendült fel, de a fogyasztáshoz és az online vásárláshoz való hozzáállásunk is megváltozott.

Sorra húzzák le a rolót: egyre több üzlethelyiség áll üresen 

Megnőtt a kiadásra váró üzleti ingatlanok száma a második fél évben Budapesten.

Helyi termelők, mozgóboltok - kikre utaznak jövőre a kiskereskedelemben? 

Közzétették a kereskedelemre vonatkozó jövő évi országos hatósági ellenőrzések tervét. Ebből többek között kiderül, melyek lesznek a kormányhivatalok főbb szempontjai, hol lehet majd komolyabb ellenőrzésre számítani. Persze ezek még csak irányok és nagyívű tervek, a koronavírus-járvány mindent boríthat.

Extra bónuszt fizet dolgozóinak a Tesco 

Az év utolsó hónapjára a Tesco extra bónuszt fizet minden magyarországi áruházi dolgozójának, elismerve, hogy a szokásos ünnepi megterhelés mellett a járványhelyzet várhatóan tovább fokozza a rájuk nehezedő nyomást - értesült a Magyar Nemzet.

Kevesebb áfacsalás, kisebb hátrány - örülhetnek az uniós kereskedők? 

Az e-kereskedelemmel kapcsolatos változtatások célja a visszaélések megszüntetése, az áfacsalások megakadályozása, valamint az adminisztráció csökkentése – foglalta össze a Niveus Consulting Group.

Alapjaiban változtatta meg a vásárlási szokásainkat a járvány 

Kevesebb időt töltenek az élelmiszerboltokban a vásárlók, ami azt is magával hozta, hogy céltudatosabban is vásárolunk a koronavírus hatására.

Koronavírus-csapás: nagy pofont nemcsak a turizmusban dolgozók kaptak 

A gazdaság koronavírus-járvány miatti tavaszi teljes leállása rengeteg ember munkahelyét szüntette meg. Bár a munkaerőpiaci statisztikák összetettsége és bonyolultsága nehezen lehetett pontosan felmérni az okozott károkat, a nemrég közzétett negyedéves adatok már tisztázzák a képet.

Mégiscsak sikeresen mentették Orbánék a cégeket? 

Nem történt drasztikus csökkenés a vállalkozások számában a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után – olvasható ki Központi Statisztikai Hivatal héten frissült adatsoraiból. Nemzetgazdasági ágakra lebontva néztük meg, hány társas vállalkozás volt regisztrálva a vírus által leginkább megtépázott iparágakban.

Negatív rekord dőlt meg a kereskedelemben 

A második negyedévben történelmi mértékű zuhanással rekordalacsony szintre esett a világkereskedelmi áruforgalom trendmutatója a Kereskedelmi Világszervezet honlapján publikált jelentés alapján.

Új világrend a koronavírus után: mit hoz mindez a boltokban? 

Magyarországon a koronavírus márciusi megjelenése óta ötszörösére nőtt az e-kiskereskedelem növekedési üteme. A pandémia nagy nyertesei a webáruházak, hiszen a megváltozott helyzet hatására a fogyasztók szinte azonnal a világhálóról kezdték menedzselni bevásárlásaikat – áll a Nielsen „Élet a COVID-19-en túl” szakmai összefoglalójában.

Már a mindennapokban is érződik Japán és Dél-Korea kereskedelmi háborúja 

Japán azzal vádolja Dél-Koreát, hogy nem akadályozza meg katonai szempontból kényes technológiák továbbadását harmadik országokba, akár Észak-Koreába. A világháború örökségével kapcsolatos lépés drámaian visszavetette a két ország kereskedelmét és idegenforgalmát.

Trump téved: a kereskedelmi háborúk nem jók és nehéz őket megnyerni 

A piacoknak ezúttal igazuk van. Az amerikai–kínai viszony alakulása valahogy ijesztően emlékeztet 1914 nyarára, írja vezércikkében a brit The Guardian.

Az USA és Kína csörtéje foghatja vissza a világkereskedelmet 

A világkereskedelem visszaesésére számít a következő időszakban a DHL Global Trade Barometer. A forgalom csökkenése tapasztalható a légi és tengeri kereskedelemben is.

Kommunista nélkülözés ihlette Brooklyn első csomagolásmentes élelmiszerboltját 

A zéró hulladék háztartás koncepciójának középpontjában a precycle elve áll: vagyis csak azt veszem meg, amit használok és elfogyasztok, nem kell kidobnom semmit. Így nem kell eljutni a recycle-hoz sem, vagyis megspóroljuk az újrahasznosítást. Hogyan lehetséges ez? Csomagolás nélküli boltokkal. Amik lassan, de biztosan egyre inkább terjednek a világban.

Háborús előkészületek a részvénypiacokon 

Az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség további várható fejleményei miatt a befektetőknek egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy az amerikai vállalatok mekkora kitettséggel rendelkeznek a kínai viszonylatban.

Attól még nem lesz magyar, hogy ráírják – itt a nagy piaci átverés-show 

Az eper mellett a görögdinnyével és a fehér paprikával is gyakran átverik a fogyasztókat – mondta az InfoRádiónak Csizmadia György gyümölcstermelő. A szakember szerint a piacon sokak szeme láttára csomagolják át a görög és spanyol epret „magyarrá”.

Sürgős áruszállításra kiválóak a drónok 

Az Egyesült Államok Szövetségi Repülésügyi Hivatala kiadta az első engedélyt drónok kereskedelmi hasznosítására. A kísérleti program keretében Virginia államban szállítanak majd azokkal gyógyszereket, élelmiszereket és egyéb, kis súlyú termékeket.

Újabb adok-kapok az amerikai vámháborúban 

Az EU 11 milliárd eurós büntetővámokkal fenyegeti az Egyesült Államokat, Trump elnök az európai autókra kivetett további vámokkal jöhet az éleződő kereskedelmi háborúban.

Élelmiszerek is a vámháború áldozatai lehetnek 

Továbbéleződik a kereskedelmi háború az Egyesült Államok és az EU között: Washington az Airbus állami támogatása miatt 11 milliárd dollár értékben kíván vámot kivetni uniós exporttermékekre.

Van az a pénz – Mercedest gyártanak Moszkvában 

Moszkva közelében a héten megkezdték Mercedes-személyautók gyártását. Elsősorban a főváros fizetőképes lakóinak készülnek az E-osztály drága limuzinjai és a divatos terepjárók.

Botrány a borvásáron: melyik az igazi macedón? 

Hosszú évek heves vitái után Görögország és a jugoszláv tagköztársaságból független állammá lett Macedónia megegyezett: az utóbbit ezentúl Észak-Macedón Köztársaságnak nevezik. A düsseldorfi borvásáron visszatért a múlt és kitört a botrány a "macedón" borok között.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A dm egyéni példákkal inspirál másokat is önkéntes cselekvésre

A dm egyéni példákkal inspirál másokat is önkéntes cselekvésre 

A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet.

Költségkímélés

Csak a ledolgozott órát fizetik: ezért szeretik a cégek a diákokat

Csak a ledolgozott órát fizetik: ezért szeretik a cégek a diákokat 

A diákmunka alkalmazása nem csupán pénzügyi megtakarítást, hanem jelentős adminisztrációs tehermentesítést is jelent a cégeknek.

Pénzszerzés

Újabb nagy erősödés előtt a forint?

Újabb nagy erősödés előtt a forint? 

Bár gyengébben zárta a hazai fizetőeszköz a hetet a főbb devizákkal szemben, mint ahol elkezdte, azért még mindig több éve nem látott magasságokban az árfolyama.

Adózás

Több százezren nem fizettek még a NAV-nak

Több százezren nem fizettek még a NAV-nak  

Több mint 3,5 millió autóstól várta az adóhatóság a gépjárműadó befizetését az államkasszába.

Cégblog

Tényleg jöhetne már az euró: ennyivel fizetünk többet forintban egy átlag hitelért

Tényleg jöhetne már az euró: ennyivel fizetünk többet forintban egy átlag hitelért  

A magyar piaci lakáshitelkamat ma közel 3 százalékponttal magasabb a régiós átlagnál. Egy 30 millió forintos, 25 évre felvett hitelnél ez 14 millió forinttal több visszafizetést jelent a teljes futamidő alatt.

Gazdaság

Csak a ledolgozott órát fizetik: ezért szeretik a cégek a diákokat

Csak a ledolgozott órát fizetik: ezért szeretik a cégek a diákokat 

A diákmunka alkalmazása nem csupán pénzügyi megtakarítást, hanem jelentős adminisztrációs tehermentesítést is jelent a cégeknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo