Akciókkal még az a pénz is kicsalogatható az emberek zsebéből, ami nincs

A gazdasági és megélhetési válság ellenére a lakosság fele tervezi, hogy vásárol valamit a Black Friday alatt. A karácsony előtti kiárusítási időszakban átlagosan 41 ezer forintot költenének el a magyarok, legtöbbet ruhákra és energiatakarékos háztartási gépekre - az e-kereskedelmi szakértő LogiNet és a Reacty Digital közös, reprezentatív felmérése szerint. A trükkös akciók ellen a vásárlókat idén már szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok védik.

A friss reprezentatív Black Friday kutatásból kiderült, egy átlagos magyar fogyasztó várhatóan 41 ezer forintot költ majd a fekete pénteki akciók során, ez 20 százalékos növekedést jelent a 2021-es, 34 ezer forintos tervekhez képest. Ez meglepő lehet, tekintettel a magyar fogyasztók előtt álló pénzügyi kihívásokra. A kutatás szakértői ennek okait többek között az emelkedő inflációval és a tavasszal megkapott extra juttatásokkal hozzák összefüggésbe, de magyarázhatja egy ún. felhalmozási folyamat is, amikor az emberek további áremelkedésekre számítanak, és inkább költekeznek most, mint egy még kiszámíthatatlanabb pénzügyi jövőben.

Az online vásárlási szándék tekintetében is viszonylag nagyfokú bizonytalanság figyelhető meg: a Black Fridayt ismerők 28 százaléka tervezi csökkenteni internetes vásárlásait a Black Friday akciókat látva, de az is igaz, hogy 19 százalékuk a megélhetési válság ellenére többet költene. 17 százalékuk a korábbi évekkel megegyező mértékű kiadásokat tervez, 15 százalékuk nem vásárol idén online, 21 százalékuk pedig még nem tudja, hogyan fog reagálni az új pénzügyi kihívásokra.

Ami azonban biztos, hogy a fogyasztók többnyire körültekintően költenek majd, hogy maximalizálják az elérhető kedvezményeket, és ez a megközelítés kiterjed a választott csatornákra is; a Black Friday akcióban vásárlást tervezők többsége online és offline térben is kedvezményvadászatra indul.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo