Valami bűzlött, lecsapott a parfűmkereskedésre a NAV

Illegális parfüm-nagykereskedést számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.

Öt elkövetőt előzetes letartóztatásba helyeztek, lefoglalták a teljes raktárkészletet és a bűnszervezet vezetőjének vagyonát, így a feltételezett áfacsalással okozott 700 milliós kár teljes egészében megtérülhet – közölte a szervezet bűnügyi szóvivője kedden az MTI-vel.

Határokon átnyúló bűnszövetkezet

Sárközi Alexandra a részleteket ismertetve közölte, egy 39 éves Pest megyei férfi feltehetően olyan bűnszervezetet irányított, amely az Amerikai Egyesült Államokban, szlovák gazdasági társaságok nevében vásárolt parfümöket, hogy azokat Magyarországon illegálisan értékesítse.

A szervezők Ausztriában kezdeményezték az árukészlet szabad forgalomba bocsátását, a szlovákiai értékesítés tervét színlelve. Ezzel szemben az áru Magyarországra került, a bűnszervezet budapesti raktárhelyiségébe. A parfümöket onnan adták tovább bejáratott vevőkörnek.

A parfümök beszerzésére és Európába hozatalára, valamint a szabályos értékesítés látszatához valótlan tartalmú dokumentumokat és bizonylatokat használtak. A „lepapírozásba" magyar és román gazdasági társaságokat is bevontak, hogy a többmilliárdos bevétel eltitkolásával kibújjanak áfafizetési kötelezettségük alól.

Áfacsalókra csapott le a NAV
Más ágazatokat is érint a szinte a teljes régión átívelő áfacsalási hálózat. Januárban fémhulladék-kereskedő bűnszövetkezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A nemzetközi nyomozócsoport Magyar-, Csehországot és Szlovákiát érintő áfacsalást derített fel. Az érintett országoknak okozott kár forintban számolva közelíti a 6 milliárdot.
Százezer parfümöt foglaltak le

Sárközi Alexandra elmondása szerint a pénzügyi nyomozók egyszerre több mint 30 helyszínen tartottak házkutatást, a bűnszervezet raktárának teljes készletét, mintegy százezer darab – 802 különböző fajta – parfümöt foglaltak le. Továbbá a tetemes vagyon – nagy értékű ingatlan, jelentős mennyiségű készpénz, drága karóra, elektronikai berendezések – lefoglalásával a költségvetésnek okozott kár megtérülését teljes egészében biztosították.

A bűnszervezet irányítóját és négy társát őrizetbe vették, a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. Az öt embert bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják.

Van új a NAV alatt: ezt is vizsgálja az idén az adóhatóság
Új területeken is ellenőrzéseket indít a NAV 2013-ban. Az idén először jelennek meg az adóhatóság revíziós palettáján a környezetvédelmi termékdíjjal és a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatos vizsgálatok, valamint ellenőrzésre számíthatnak az adócsökkentő támogatásokat nyújtó vagy fejlesztési adókedvezményt igénybe vevő vállalkozások, illetve az internetes kereskedők. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is vizsgálati slágerterület lesz az áfa és a tulajdonosi-cégvezetői életút – hívta fel a vállalkozások figyelmét a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo