Előre menekülnek a kereskedők

Fokozódik a verseny a magyar kereskedelemben, az érdekelt vállalkozások pedig a fejlesztések felé nyitnak: a többségi állami tulajdonban lévő Garantiqa Hitelgarancia Zrt. ugyanis tavaly 121 milliárd forint értékben vállalt kezességet a kis- és nagykereskedelmi cégek által felvett hitelekhez, ami 26 százalékos növekedést jelent éves szinten. A Garantiqánál arra számítanak, hogy a következő időszakban még nagyobb lesz a kereslet a garanciakonstrukciók iránt, nem csak a kereskedelemben, hanem a többi ágazatban, például a mezőgazdaságban vagy éppen az építőiparban.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

2015-ben a naptárhatással tisztított adatok szerint 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a múlt év első 11 hónapjában pedig 4,7 százalékos volt a bővülés. A növekedés motorja a bérnövekedés, a válság alatt elhalasztott vásárlások pótlása, összességében elmondható: a lakossági fogyasztás élénkülése miatt növekszik a kiskereskedelmi forgalom.

A forgalombővülés ugyanakkor fokozottabb versenyt eredményez a kereskedelmi szektorban, az érintett cégek egy része pedig a biztonságos, garanciakonstrukciókkal kombinált hitelekkel igyekszik fejlesztéseket végrehajtani és megalapozni a további növekedést - közölte a Magyar Fejlesztési Bank-csoport többségi tulajdonában lévő Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (Egy 2016-os felmérés szerint a kkv fejlesztések túlnyomó többsége kizárólag saját forrásból, hitel nélkül valósult meg, vagyis leginkább magukban bíznak a magyar cégek.)

Kép:Pixabay

A tavalyi adatok szerint ugyanis a kis- és nagykereskedelmi cégek 8633 garanciaszerződést kötöttek a hiteleikhez, ami 13 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az érintett kereskedelmi vállalkozások által felvett hitelek összege 24 százalékkal 145 milliárd forintra nőtt, ezekre pedig a Garantiqa összesen 121 milliárd forintos kezességvállalást biztosított, ami 26 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget.

Mire nem jó a hitelgarancia?
A kezességvállalásnak ára van, amellyel érdemes minden cégnek számolnia, mielőtt kölcsönt vesz fel. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Melyek a kezességvállalás buktatói? Itt olvashat róla.
Dr. Búza Éva, a Garantiqa vezérigazgatója elmondta: a kereskedelmi cégek körében népszerűek a garanciakonstrukciók, amelyek lehetővé teszik olyan cégek számára is a hitelfelvételt, amelyek nem, vagy nem feltétlenül kapnának hitelt egy-egy banktól. A szakember szerint az, hogy a kereskedelmi cégeknél jelentősen nőtt a hitelösszeg és a hozzájuk kapcsolódó kezességvállalások összege, egyértelműen azt mutatja, hogy az érintett vállalkozások kedvezőnek látják az ágazat helyzetét és úgy vélik, a források segítségével növekedésben maradhatnak. Dr. Búza Éva arra számít, hogy a következő időszakban még több kereskedelemben érintett cég ismeri fel a garanciakonstrukciókkal kombinált hitelekben rejlő lehetőséget. Hozzátette: a garanciakonstrukciók minden más ágazatban, például az építőiparban, a mezőgazdaságban érdekeltek számára is megnyitja az utat a hitelforrások előtt.

A Garantiqa a múlt évben egyébként összesen 346 milliárd forint összegben vállalt kezességet, ami 33 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest. A társaság szakértői arra számítanak, az idén tovább nő ez az összeg. Többek között azért, mert a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramjainak megszűnése miatt a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a garanciakonstrukciók jelentik majd az egyik legköltséghatékonyabb megoldást ahhoz, hogy forráshoz jussanak.

 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo