Fenntartható fejlődés cikkek


Legyen lehetőség a kockázatból - alacsonyabb károsanyag-kibocsátással

Legyen lehetőség a kockázatból - alacsonyabb károsanyag-kibocsátással 

A nagyvállalatok jelentős része már méri saját károsanyag-kibocsátását. Egyértelműen látják, hogy megéri. A jó hírnév mellett a kockázatok csökkentése és a takarékosság miatt is.
A fogyasztás a lényeg, nem a kibocsátás

A fogyasztás a lényeg, nem a kibocsátás 

Az autóvásárlóknak elsősorban az üzemanyag-hatékonyság fontos az autó kiválasztása során, a szén-dioxid-kibocsátás például a fontossági tényezők listáján idén a negyedik helyre szorult a tavalyi másodikról. Ezért is nyilatkozott úgy a gyártók és a szállítók 29 százaléka, hogy továbbfejlesztik a belsőégésű motorokat - közölte a KPMG Hungária könyvvizsgáló és tanácsadó társaság.
2020-ra összejön az egymillió villanyautó

2020-ra összejön az egymillió villanyautó 

„Már a német üzleti világ is bízik abban, hogy 2020-ra több mint 1 millió elektromos autó fut majd az ország útjain” – derült ki az IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég és a Strascheg Institue felméréséből.
Kimutatták: szennyező az olajhomokbányászat

Kimutatták: szennyező az olajhomokbányászat 

Kanada a világ egyik nagy olajexportőre lett, amikor az új technológiáknak köszönhetően gazdaságossá vált az olajhomokból a fosszilis energiaforrások kitermelése. Tudósok ezt a módszert teszik felelőssé a tavak és folyók elszennyeződéséért.
10 trend, ami meghatározhatja a jövő üzletét

10 trend, ami meghatározhatja a jövő üzletét 

Jelenleg 10 olyan globális megatrend figyelhető meg, amely szakemberek szerint jelentős hatással van a vállalatok mindennapjaira és növekedési lehetőségeire – a KPMG 2012-ben nyilvánosságra hozott kutatási eredményei szerint.
Megéri zöldbe vágni!

Megéri zöldbe vágni!  

Elvileg sikerre számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek a fenntarthatóra nyitott, egészséges életre érzékeny vevőket célozzák, mégis viszonylag kevesen használják ki ezt az üzleti lehetőséget.
Egyre menőbbek az etikus bankok

Egyre menőbbek az etikus bankok 

Egyre határozottabban tetten érhető az igény, hogy felelősen működő intézményekre szeretnék bízni az emberek a pénzüket, nem pedig olyan pénzintézetre, amelyik sorozatosan áthágja a szabályokat.
Klímavédelem: új kezdet, vagy további halogatás?

Klímavédelem: új kezdet, vagy további halogatás? 

A nemzetközi klímapolitikai tárgyalások dohai fordulójának legfőbb érdeme az, hogy számos fejlett ország új kibocsátás-csökkentési vállalásával folytatható marad a Kiotói Jegyzőkönyv, valamint a jövő évtől megerősített mandátummal haladhat egy új átfogó megállapodás előkészítése.
Karbonsemlegesek lettünk!

Karbonsemlegesek lettünk! 

A Piac&Profit Kiadó hosszú ideje elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy idén harmadszor rendeztük meg a téma legjelentősebb hazai találkozóját, a Magyar Fenntarthatósági Csúcsot, hanem médiumainkban is jól körvonalazódik. Nyomtatott lapunk témaválasztásai vagy a www.piacesprofit.hu részeként működő Klímablog egyaránt a felelős gondolkodást, a jövő lehetőségeinek szem előtt tartását mutatja. Most újabb lépést tettünk a fenntartható működés felé, honlapunk karbonsemlegessé vált.
Százmilliárddal több juthat energiahatékonyságra

Százmilliárddal több juthat energiahatékonyságra 

Az NFM eredeti terveitől eltérően nem 125 milliárd forintnyit, hanem annak 10%-át, csak 12,5 milliárdnyit fordítanak a karbonforintokból az energiaszektor modernizálására 2013 és 2020 között, az EU Bizottsággal folytatott egyeztetést követően. Így a 2013-2020-as időszakban százmilliárdnyival több juthat a lakossági energiahatékonysági beruházások támogatására.

Fenntartható a fejlődés?  

Az idén harmadik alkalommal megrendezett Magyar Fenntarthatósági Csúcs keretein belül az egyik szekció Gyulai Iván: „ A fenntartható fejlődés” című tanulmányának vitáját folytatta. A fenntarthatatlanság okait, a szükséges lépéseket taglaló vitát Dr. Schuchtár Endre c. egyetemi docens, az SZVT Környzetvédelmi és Zöld Gazdaság Szervezési Szakosztályának társelnöke foglalja össze.

Támpontok a fenntartható üzleti stratégiához 

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) koordinálásával üzleti vezetők és fenntarthatósággal foglalkozó szakemberek alapelveket tartalmazó ajánlást fogalmaztak meg közösen. Ezek támpontot adnak a hazai vállalatok első embereinek a fenntartható fejlődést komplexen értelmező üzleti stratégia kidolgozásához és megvalósításához.

Tízmilliárd is juthat energiahatékonyságra 

Az NGM módosító indítványt adott be a 2012-es költségvetéshez, amely szerint a széndioxid kibocsátási egységek eladásából 2012 során befolyó bevételek majdnem felét energiahatékonyságra kell költeni és a Zöld Beruházási Rendszeren (ZBR) keresztül kell felhasználni. Ezzel a lépéssel még az év hátralevő részében új lendületet kaphatnak az energiahatékonysági beruházások.

„Erősödő veszélyhelyzet kikényszeríti a kemény intézkedéseket” 

Láng István akadémikus videó előadása nyitotta meg az immár harmadik alkalommal megrendezett Magyar Fenntarthatósági Csúcs találkozót. 2010 novemberében széles körű társadalmi párbeszéddel indult ez a konferenciasorozat, amellyel a Piac & Profitnak nem titkoltan az volt a célja, hogy a globális, nagy találkozók sorába beillessze a nemzeti párbeszédet, tudatosítva, hogy minden országnak és minden embernek, nekünk magyaroknak is van mit tennünk a globális és helyi negatív folyamatok feltartóztatása és a trendek megváltoztatása érdekében. A második találkozó a cselekvésre, az egyén felelősségére fókuszált, idén az üzleti szektor felelőssége áll a középpontban.

Itt az idő a cselekvésre!  

Lezajlott a Magyar Fenntarthatósági Csúcs harmadik találkozója, amely ez alkalommal a társadalom egyik szegmensét, az üzleti szektort hívja párbeszédre. Oldalunkon részletes, folyamatosan frissülő beszámolót közlünk a konferenciáról, kérjük, kísérje figyelemmel!

Hogyan élhetjük túl a természetben zajló változásokat? (videóval) 

A Túlélés Szellemi Kör megfogalmazta, melyek a sikeres helytállás legfontosabb kritériumai. Láng István akadémikus erről beszél az alábbi videóban, a részletek a 21-i Fenntarthatósági Csúcson lesznek hallhatóak.

Ürülékből lehet tiszta víz és áram 

Az új megoldás a csatornázott vízhálózattal nem rendelkező szegény országok számára készül. Több millió dollárt adományozott feltalálóknak, akik olyan környezetkímélő vécéket építenek, melyek újrahasznosítják a szennyvizet és napenergiával működnek.

Bio, a jövő biznisze 

A novemberi Piac&Profit bizonyos értelemben rendhagyó szám: az érdekes sztorik és a kis- és középvállalatok gyakorlati működését segítő szakértői cikkek jelentős része a fenntarthatóságra koncentrál, hiszen közeleg a harmadik Magyar Fenntarthatósági Csúcs időpontja.

Kezünkben gyermekeink jövője 

Fennmaradásunk múlik azon, hogy milyen válaszokat találunk a földi életlehetőségek drámai romlására. A világ tudósaink a többsége egyetértésre jutott abban, hogy a ma élő nemzedék az emberiség történetének legnagyobb kihívásával szembesül. A természetben zajló változások rövid távon megállíthatatlanok, káros hatásuk azonban mérsékelhető. Nyilvános párbeszédre van szükség a kibontakozó ökológiai válságról és az előttünk álló tennivalókról. Ennek egyik fontos állomása a Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2012.

Hány forint kárt okoz cége környezetszennyezése? 

2000 és 3000 milliárd dollár közé tehető az az érték, amit a természet szolgáltatásai jelentenek a világgazdaság számára. A cégek mégis ingyen használják ezeket a természeti adottságokat, sőt csak 5 %-uk vezet kalkulációt a cégek környezeti terheléséről.

Autópiac: irány a fejlődő világ! 

A világ gazdagabbik felén a jelek szerint minél régebben vezet valaki, annál kevesebbet használja járművét, így várhatóan a válság elmúltával sem fog jelentős fellendülés bekövetkezni az autópiacon. Jelenleg egymilliárd autó fut a világ útjain és 2020-ra ez a szám a duplájára nőhet elsősorban a harmadik világban bekövetkező bővülés miatt.

Mit jelentene a természetnek Mitt Romney győzelme? 

A válasz egyszerű: nem sok jót. Pontosabban: csupa rosszat. Romney ugyan sok republikánussal ellentétben elismeri az éghajlatváltozás tényét, de klímapolitikája aligha lenne hatékony.

Zöld politikájáért támogatja Obamát Robert Redford 

Az Oscar díjas színész-rendező egy éve még kikelt a Fehér Ház energiapolitikája, ám most Obama mellett kampányol. Szerinte 40 évvel visszavetné az USA környezetvédelmi politikáját az, ha Mitt Romney nyerné az elnökválasztást.

Fenntartható projekteket díjazott a Terminátor 

Október 11-én a koppenhágai Dán Királyi Színházban több mint 1000 meghívott jelenlétében hirdette ki Arnold Schwarzenegger a Sustainia Díj 2012-es győztesét, a 6000 kenyai, Malawi-i, zambiai és dél-szudáni családnak megoldást nyújtó Indigo Pay-As-You-Go Solar technológiát.

Mitől lesz felelős a jövő vállalkozása? 

Milyen lesz a világ és Magyarország 2020-ban? Milyenek ma, és milyenek lesznek a vállalatok 2020-ban? A futurisztikus kérdésekre a szakemberek a maguk módján próbáltak meg válaszolni a KÖVET október 17-én tartott konferenciáján.

Díjazták a környezetvédelem bajnokait 

A KÖVET Egyesület a környezeti megtakarítások bajnokait díjazta a 10., jubileumi Ablakon Bedobott Pénz Program keretében. A nyertesek az október 17-i XVII. KÖVET konferencián vehették át a díjakat, amelyet a Hotel Gellértben rendeztek meg Vállalkozás 2020 címmel. Az elmúlt tíz év során 84 szervezet 434 beruházását és beruházást nem igénylő fejlesztését gyűjtötték össze, melyek összesen 27,47 milliárd forint megtakarítást hoztak a vállalatoknak.

Már csak mítosz az olcsó atomenergia 

Alighogy Budapesten az alternatív Nobel-díjas Mycle Schneider rámutatott, hogyan tűnik el a drágának bizonyuló nukleáris energia a demokratikus országok sorából, Kovács Pál, energetikai államtitkár Prágában még aznap bejelentette: a magyar kormány 2013 elejéig kiírja a paksi atomerőmű bővítéséhez a tendert.

Viharsebességgel terjed a szélenergia Németországban  

A megújuló energiafajták közül Németországban a szélenergia, s azon belül is a tengerparti erőművek nagyarányú térhódítása várható – derült ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vállalatvezetési tanácsadó cég felméréséből. A kérdésekre válaszoló, a piac 85 százalékát reprezentáló 71 német és osztrák energiavállalat tervei azt vetítik előre, hogy a 2010-es 46 százalék után 2020-ra már 73 százalék lesz a szélenergia aránya a megújuló áramtermelésen belül.

A természetközeliség az egyik vezérelv 

A Ricoh évtizedek óta ismert márkanév Magyarországon, amelyet a modern és minőségi irodatechnikai eszközökkel azonosítanak. A világszerte elismert vállalat nem csupán az értékesítést tartja fontosnak, nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos szemléletre és a fenntarthatóságra is.

Fenntarthatósági befektetési modellekre lenne szükség 

Sok márkatulajdonos törekszik arra, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos befektetéseinek megtérülésén javítson.Ez azt sugallja, hogy az erre a területre vonatkozó stratégiák kidolgozása esedékessé vált.

Fenntarthatatlan az olajra épülő orosz gazdasági modell 

Fenntarthatósága végső határaihoz közelít a nyersolaj exportra épülő orosz gazdasági növekedési modell - állapították meg csütörtöki helyzetértékelésükben felzárkózó piacokkal foglalkozó londoni elemzők.

Már a cégek is érzik a klímaváltozást 

Egyre több cég gondolja úgy, hogy a klímaváltozás fenyegetést jelent az üzlet számára. A Szén-dioxid-kibocsátás Közzétételi Projekt (CDP) jelentése szerint a vállalatok tisztában vannak a kockázattal, de nem tesznek eleget annak érdekében, hogy csökkentsék károsanyag-kibocsátásukat.

Piacosítja a tengereket a Világbank 

 

Biztos megéri a növekedésmánia? 

Lehet-e sikeres egy üzlet, ha nem növekszik? Lehet-e boldogan élni egy olyan országban, amelyben a GDP nem szárnyal? A jelenlegi társadalmi és gazdasági modellben a válasz: nem. Egyre többen azonban látják, hogy ez a rendszer alapjaiban megkérdőjelezhető. Sőt, vannak, akik próbálnak máshogyan létezni. Az átmenet lassú.

Elégedetlen magyar szakemberek 

Elégedetlen a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács a nyári Rio+20 világkonferenciával, mivel az olyan fontos gazdasági problémákra sem adott választ mint a zöld adó reformja, vagy a természetre káros támogatások ügye - fejtette ki a tanács titkára, Bartus Gábor csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Változunk, de vajon elég gyorsan? 

Elérkeztünk a kritikus ponthoz, az emberek gondolkodásának tömegesen és gyorsan kellene megváltoznia ahhoz, hogy elkerüljük a visszafordíthatatlan változásokat. László Ervin professzor szerint a holisztikus gondolkodásnak az üzleti életbe és a személyes identitásba való beépülése lenne a megoldás. A világhírű professzor a Piac&Profit által szervezett beszélgetésen a hallgatók kérdéseire is válaszolt.

Pénzt érne a felelősség 

A Nobel-békedíjas Al Gore és üzlettársa az ökoszisztémák iránt felelőtlen rövid távú befektetések helyett bevezetnék a lojalitásvezérelt részvények kibocsátását, és a menedzsereket díjazását is a hosszabb távon elért eredményekhez kötnék.

Szakembereket a kistérségekbe 

Bajban vannak a kistérségek, társulások és önkormányzatok, amikor egy-egy energetikai jellegű beruházás kapcsán dönteniük kell. Szakemberek híján sok esetben nem tudnak választani a beérkező ajánlatok közül.

Mitől lesz felelős a jövő vállalkozása? 

Milyen lesz a világ és Magyarország 2020-ban? Milyenek ma, és milyenek lesznek a vállalatok 2020-ban? Erről osztják meg gondolataikat a KÖVET Egyesület XVII., Vállalkozás 2020 címet viselő konferenciájának előadói és szereplői a részvevőkkel 2012. október 17-én a Hotel Gellértben. A konferencia fővédnökei Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Dr. Cséfalvay Zoltán parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár. A konferenciához kapcsolódó esemény a 10. jubileumi Ablakon Bedobott Pénz Program díjátadó és a Dr. Georg Winter-életműdíj ünnepélyes díjátadó és gálavacsora.

Magyar cégek: fontos a klímavédelem, de... 

A magyarországi cégek saját bevallásuk szerint kiemelten fontos problémának tartják az éghajlatváltozást, de az autóflottájukkal kapcsolatos döntéseknél kisebb súllyal esnek latba a környezeti szempontok - derül ki egy felmérésből, amelyben a cégek autóhasználatát vizsgálták.

Nem az a lényeg, mit tudsz, hanem az, hogyan kommunikálod 

Csak lassan fog a világ ráállni a fenntartható pályára, és az átalakulásban a nagyvállalatoknak kulcsszerepük lesz. A siker fontos eleme a kommunikáció.

Lebomló csomagolás Magyarországról 

Komposztálható bio csomagoló alapanyagot fejlesztett egy magyar vállalkozás. A cég azt szeretné elérni, hogy közép-európai kompetenciaközponttá váljon a lebomló csomagoló alapanyag fejlesztésében, gyártásának előkészítésében.

Klímavédelmi fotópályázat a fenntarthatóság jegyében 

Klímavédelmi fotópályázat indul hobbi- és hivatásos fotósoknak az ENSZ Fenntartható Energiát Mindenkinek! nemzetközi éve jegyében, a képeket szeptember 30-ig várják.

Ökológiai túllövés és a globális gazdaság 

Míg a globális recesszió -, amely 2008 októberében kezdődött - lelassította az emberiség erőforrások iránti igényét és a CO2 kibocsátás növekedését, a fogyasztásunk továbbra is növekszik.

Újratervezés! Változni muszáj 

Megjelent a Piac&Profit magazin augusztusi száma, benne többek között összeállítással arról, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban megfelelni a folyamatos változás kényszerének. Szakértőnk összeszedte a jó üzleti terv 8 pontját, olvashatnak arról, mi kell ahhoz, hogy hitelképesek legyünk, és a keresőoptimalizálás fortélyairól is.

Bólyban bővít a Lederer és Nitze 

Saját üzemcsarnokot épít 200 millió forintból a gyógyászati segédeszközöket gyártó Lederer és Nitze Ipari és Kereskedelmi Bt. a Baranya megyei Bólyban.

Ki védi meg a magyar vizeket? 

Az ombudsman szerint a hatályos joganyag nem biztosítja hatékonyan a vízbázisok védelmét, nem fektet kellő hangsúlyt a felszín alatti vizek növényvédőszer-szennyezés elleni védelmére. Szabó Máté ezért több jogszabály módosítását is javasolta - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Milliárdokat hozhat a szemét 

Az úgynevezett upcycling lényege, hogy a fogyasztók összegyűjtik és a cég pénzén visszaküldik az áru csomagolását, és az majd újra terméket gyárt belőle. Az üzleti modellből milliárdokat csinált a kitaláló, Tom Szaky - írja a Zöld8. Most, elsőként Magyarországon, egy csokipapírt lehet visszaküldeni.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Adózás

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál

Apa és fia állította ki a fiktív számlákat, de hamar megbuktak a NAV-nál  

Egy számlázási láncolat ellenőrzésekor vizsgálták azt a két társaságot, amelyek nevében csomagolási szolgáltatásokról és baromfi-feldolgozásról állítottak ki fiktív számlákat.

Klímablog

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána

Húsvéti üdvözlőlapot küldött az ügyfeleinek? Fizethet utána  

Napjaink egyik legnagyobb kihívása a környezet megóvása, és szennyezésének minél erőteljesebb visszaszorítása.

Gazdaság

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak

Jönnek a közös lengyel-ukrán fegyvergyárak 

Ukrajnai háború - Denisz Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi.

Infokom

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere?

Szokatlan helyről érkezhet a környezetvédelem csodafegyvere? 

Sokan aggódnak az MI környezetre gyakorolt káros hatásai miatt, de vajon tényleg csak veszélyt jelent?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo