Mitől lesz felelős a jövő vállalkozása?

Milyen lesz a világ és Magyarország 2020-ban? Milyenek ma, és milyenek lesznek a vállalatok 2020-ban? A futurisztikus kérdésekre a szakemberek a maguk módján próbáltak meg válaszolni a KÖVET október 17-én tartott konferenciáján.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép:PP/Nun

Tisztán fogyasztói szemléletű társadalmat szeretnénk építeni? Tette fel a kérdést nyitóelőadásában Dr. Georg Winter a környezettudatos vállalatirányítás úttörője, egykori gyáriparos, jogász. (Vele készült interjúnkat itt olvashatja.) A szakember ördögi tükröt tartott a hallgatóság elé, amikor öt pontban összefoglalta, hogy ha a fenti kérdésre igen a válasz, milyen stratégiát kell követni. Először is tönkre kell tenni minden olyan erőforrást, amely veszélyezteti a cél elérését. El kell szakítani az embereket a családjuktól, a helyi közegüktől. A belső iránytű helyett a reklámok követésére kell őket buzdítani és csírájában elfojtani minden kritikai képességüket. El kell hitetni azt is, hogy az igazság és becsület a társadalom „buta luxusa”, és a kitartás is akadályozza a fogyasztói szemlélet egyeduralmát. Az ördögi elmélet szerint arra kell bátorítani az embereket, hogy saját joguk szerint éljenek: mértéktartás helyett a mindig többet, jobbat, nagyobbat legyen a céljuk. Mindezek koronájaként pedig a jövő helyett a jelent kell a fókuszba állítani.

Az ördögi sakktáblán lepörgetett mérkőzés rámutatott: a globális világban valami ilyesmi zajlik, amely ellen csak úgy lehet védekezni, ha felismerjük az egyes lépések szándékát.

– Ha felismerjük és azonosítjuk ezeket a stratégiákat, tudunk ellene védekezni – mutatott rá Winter, aki szerint a fenntartható világ kialakításához meg kell nyerni a túlerő támogatását. A szakember a hogyanra is mutatott utat. A fogyasztói szemlélet és a kereskedelmi egoizmus legyőzhető amennyiben az embereket megerősítjük a hitükben, a családjuk és a helyi közösségek érdekeinek előtérbe helyezésében és megtanítjuk, hogy éljenek kritikával. Mindehhez a jellemüket kell megerősíteni és képessé kell tenni őket, hogy beérjék azzal, ami ésszerű. Tudatosítani kell, hogy mi káros a környezetre. Végeredményben pedig a vállalkozásoknak a márkaépítés stratégiáját a CSR szempontoknak kell alárendelniük.

"A cégeknek új modelleket, új utakat kell találniuk, amelynek a középpontjában az átláthatóság áll."
Hans Daems, a CSR Europe alelnöke, a Hitachi Europe vállalati külső kapcsolatok igazgatója előadásában rámutatott: jelen pillanatban a vállalkozásokba vetett bizalom alacsony, és az emberek a politikában és a médiában sem bíznak. A cégeknek új modelleket, új utakat kell találniuk, amelynek a középpontjában az átláthatóság áll.

– A vállalatoknak meg kell találniuk az utat, amelyet nevezzünk társadalmi innovációnak. Egyszerre kell társadalmi értéket és üzleti sikereket teremteni, azaz összhangba hozni a cég üzleti érdekeit a társadalom hosszú távon fenntartható szempontjaival. A cégeknek a nem pénzügyi mutatóikat kell kézzelfogható értékké transzformálni.

Dr. Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára szerint ma a növekedés 80 százalékban technológiafüggő és technológia által generált. Jóllehet sokáig működött az egyre gyorsabb növekedés hajszolása, ma azonban a szemlélet átvette az irányítást. Kiderült: a technológiai fejlődés tempójára nem vagyunk felkészülve fizikailag.

Zölden és nyereségesen
Ma már egyre több cég ismeri fel, hogy nem az a kérdés, hogy zölden vagy nyereségesen működik, hanem, hogy a „zölden és nyereségesen” cél kerüljön a középpontba. Lehet azon filozofálni, hogy csak akkor végzek környezettudatos beruházást, ha azzal az azonnali működési költségeken tudok faragni és az invesztíció viszonylag rövid idő alatt megtérül, vagy a hosszabb távú érdekeket szem előtt tartva a megtérülési idő kitolódása esetén is a környezettudatos fejlesztés fogalmazódik meg célként.
Persze a dilemmára adott válasz soha nem fekte és nem fehér. A környezetvédelem önmagáért létező cél, ugyanakkor az üzleti modellek szempontjából az elérhető költségmegtakarítás is fontos. A vállalatok környezetvédelmi osztályán dolgozó munkatársak általában úgy látják: könnyebb meggyőzni a vezetőséget a zöldberuházás létjogosultságáról, ha a kiadáscsökkentés is kézzelfogható. Ugyanakkor ma már számtalan ágazatban, például az autóiparban az iparági verseny is kikényszeríti, hogy minél fenntarthatóbban működjön egy gyártó. Ez win-win szituációhoz vezethet még akkor is, ha ennek folytán időnként előfordul, hogy a gazdaságossági szempontokat felülírja a fenntarthatósági elvárás.
Ma már három szempont érvényesül a cégek zöldülésében: a számok, azaz a kiadások lefaragása, az elismerés, azaz a piaci kereslet növekedése és a dolgozók elkötelezettségének növelése.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo