Egyre menőbbek az etikus bankok

Egyre határozottabban tetten érhető az igény, hogy felelősen működő intézményekre szeretnék bízni az emberek a pénzüket, nem pedig olyan pénzintézetre, amelyik sorozatosan áthágja a szabályokat.

Ha az idei nyár banki működésével összefüggő híradásokat egymás mellé tesszük, igen érdekes trendek láthatók. Miközben a sajtóban egymást követték a világ legnagyobb bankcsoportjait érintő botrányokról szóló hírek (elég csak a Barclays a bankközi kamatláb manipulálására vagy a HSBC-nek a mexikói pénzmosási szabályok megszegése miatti elmarasztalására utalni), a brit Co-operative Bank – az Egyesült Királyság legnagyobb etikus bankja – átvette a Lloyds 632 fiókját, amellyel korábbi mérete háromszorosára nőtt. Az, hogy ez utóbbiban milyen szerepe van a hagyományos banki szolgáltatásokkal kapcsolatos csalódottságnak, nehezen megbecsülhető, az azonban tény, hogy az emberek egyre inkább nyitottak a felelősen működő cégek termékeire, szolgáltatásaira, így a pénzüket is ilyen bankra szeretnék bízni.

Komoly lépések

Egyre nő az igény a felelős pénzintézetek szolgáltatásai iránt. - Kép: SXC

Ezt persze a pénzintézetek is felismerték, s tevékenységük során egyre határozottabban előtérbe kerülnek ezek a szempontok. A világban és itthon is komoly lépéseket tesznek a fenntartható működés felé, bár egyelőre még erős kritikák fogalmazódnak meg azt illetően, hogy a többségnél ez nem sokkal több az egyszerű adományozásnál.

A másik oldalon az úgynevezett etikus bankok állnak, amelyek tevékenysége, működése, de még szervezeti felépítése is más alapokon áll: az üzleti megfontolás mellett kiemelt szerepet juttatnak az etikai szempontoknak, az átláthatóságnak és a szolidaritásnak. A paletta azonban nagyon széles.

Vannak olyan intézmények, amelyek bizonyos tevékenységek hitelezését kiszűrik, mások pozitív célokat fogalmaznak meg, s eredményüket is részben vagy teljes egészében e célok megvalósítására fordítják. Az előbb említett brit Co-operative Bank átfogó etikai programja hét emberjogi, öt környezetvédelmi, négy nemzetközi fejlesztési és öt állatjóléti célt foglal magában. Hasonlóan működik az 1980-ban alapított holland Triodos Bank, amely például a fejlődő világban támogat kezdeményezéseket. A 1974–ben indított német GLS bank kulturális, szociális és ökológiai területre fókuszál, a tulajdonosai nem vesznek fel osztalékot sem.

Magyarországon is

Etikus – közösségi – bank Magyarországon is található. A MagNet Magyar Közösségi Bank 2010 áprilisában alakult át a korábban takarékszövetkezetként, majd kereskedelmi bankként működő HBW Express Bankból. Céljaik között a fenntarthatóság elveire alapozott felelős üzleti döntéshozatal és felelősségvállalás, az adatvédelmi előírások mellett a minél átláthatóbb működési mód, illetve az ügyfelek bevonása a bank közösségi tevékenységébe szerepel. A bank termékei is ezt tükrözik. A Szféra betét esetében a betét tulajdonosa kiválaszthatja, hogy melyik – a fenntartható fejlődéshez tartozó – célt támogatja, és a bank kizárólag oda helyez ki hitelt. Azok pedig, akik a Mentor betétben tartják megtakarításaikat, eldönthetik, hogy pénzéből a bank mely magyarországi vállalkozások projektjeihez nyújtson hitelt. Közösségi Adományozási Programot is működtet a pénzintézet: az ügyfelek döntenek arról, hogy a profit tíz százalékából melyik civil szervezetet szeretnék támogatni.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo