Befektetés cikkek

A média és az IT-szektor a legvonzóbb a befektetőknek
A telekommunikáció – média, valamint az IT-szektor volt a legvonzóbb a befektetők számára a vállalati összeolvadások és felvásárlások piacán 2012-ben. Az összes tranzakciószámot tekintve az ötödik helyen állunk a régióban Törökországot, Lengyelországot, Csehországot és Romániát követve – áll az Ernst & Young M&A Barométer 2012-es tanulmányában.

Túl a mélyponton a vállalatfelvásárlási piac
A világ legnagyobb vállalatai az elmúlt két évben rendbe rakták mérlegeiket, csökkentették hiteleiket és növelték nyereségüket, vagyis megteremtették a későbbi vállalatfelvásárlások feltételeit. Nem meglepő ezután, hogy a növekedés első jeleire a kedvezőtlen felvásárlási hangulat villámgyorsan megváltozott, és a KPMG Global M&A kiadványa szerint minden szektorban erősödött a felvásárlási szándék.

Nincs még vége az irodapiaci válságnak
Lengyelországban és Oroszországban voltak a legaktívabbak a befektetők 2012-ben, itt az év végi hajrá hozott néhány több százmilliós tranzakciót. Az erős utolsó negyedév ellenére azonban ezeken a piacokon is 20 százalékkal elmaradt az éves forgalom a 2011. évi értéktől.

Mitől válik egy cég jó befektetési célponttá?
Bár a vállalkozások finanszírozására, fejlesztésére, illetve célzott befektetések megvalósítására jelentős tőke áramlik az országba az Európai Unió által biztosított, illetve egyéb forrásokon keresztül, sok esetben a források felhasználásának útjába az előnyös befektetési lehetőséget kínáló céltársaságok hiánya áll.

Kik őrzik a világ pénzét?
Tényleg az aranyban is utazó Rothschildok a tulajdonosai a FED-nek? Valóban külföldiek nyomására dönt a világ legnagyobb gazdasági befolyású központi bankja arról, mikor változtasson kamatot, vagy nyomjon pénzt és mennyit? Nem is Washingtonban, hanem Londonban dől el, hogy ki irányíthatja a FED-et, illetve kerülhet be annak monetáris döntéshozó testületébe? Ilyen és ehhez hasonló kérdések bukkannak fel időről időre a médiában. Van alapja az összeesküvés-elméleteknek, melyekben hívők közül akadt, aki idén októberben még fel is akarta robbantani a FED-et, mint a világgazdaság bajainak legfőbb forrását? E kérdéseket válaszolja meg a Conclude Befektetési Zrt. alábbi összeállítása.

A világ legnagyobb ökotudatos befektetői
A Clean Edge kutatócég szerint 2000 és 2010 között 6,5 milliárdról 132 milliárd dollárra nőtt a nap- és szélenergia-szektor értéke, s ezzel együtt a befektetések volumene. De az ágazatban érdekeltek mezőnye ma sem túl nagy: Európában 14-15 kifejezetten zöld energiákkal foglalkozó alap működik.

Etikus befektetéseket követelnek a diákok
Az elmúlt hetekben Amerika-szerte több tucatnyi egyetem diákja fordult azzal a tanintézményéhez: adják el a fosszilis energiákból élő vállalatokban szerzett részvényeiket. Eddig elutasításban részesült követelésük.

7 százalékos hozamot kínálnak a megújuló energiák
A rövid távú nyereséget kergető befektetők és a bankok elpártoltak a szélenergia-szektortól, mint túlságosan kockázatos üzlettől. Pedig a nap- és szélenergiás beruházások 7 % megtérülést hoznak. Az ágazatba beléptek a nyugdíjalapok.

Alig van szállodaprojekt
Bár a KSH adatai szerint az év első tíz hónapjában 8 százalékkal nőtt a szállodai vendégéjszakák száma, a négycsillagos kategóriában kiugró, több mint 17 százalékos növekedés volt, a szállodapiaci fejlesztők egyelőre mégis kivárnak, alig indul új fejlesztés az országban - állapítja meg a BDO Magyarország elemzése.

Mr. Gold szerint manipulálták az arany árát
Valóban a Goldman Sachs verte le az arany árfolyamát, hogy aztán olcsóbban visszavásárolja? Ez állhat a sárga nemesfém novemberben elkezdődött olcsóbbodása mögött? – ahogy azt az 1970-es aranyboom idején magát kereskedőként degeszre kereső Mr. Gold, azaz Jim Sinclair állítja.
Készülni kell a nagy találkozásra a befektető és a kkv között
Forráshoz jutni a jelenlegi gazdasági helyzetben nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladvány. Szigorú feltételek mellett ugyan, de manapság is lehet finanszírozáshoz jutni bankoktól vagy tőkebefektetőktől.
Hogyan lesz egy munkásgyerekből milliárdos tőzsdecápa?
A hedge fund guruk többsége kerüli a nyilvánosságot, vannak viszont, akik kifejezetten provokálják a közvéleményt. Hugh Hendry munkáscsaládban nevelkedett, aki saját bevallása szerint momentum kereskedő, bár sokszor a trendektől eltérő irányokkal kereskedik.
A mobilpiacon fektet be a Morando
A Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 1,5 millió eurós tőkebefektetésről állapodott meg a Netfone Telecom Távközlési Szolgáltató Kft-vel.
Továbbra is beteg a piac.
Tegnap ünnepnap volt az USA-ban, de a tőzsdék nyitva tartottak. Így nem túl nagy meglepetésre az indexek végül leheletnyi elmozdulást mutattak.
Részvényes apácák
Némelyikük kisebbfajta celebbé vált azzal, hogy a vállalat lelkiismereteként hirdeti a társadalmi és ökológiai felelősségvállalás igéjét. De nem feltétlenül kell ehhez milliárdos résztulajdonosnak lenni: kétezer dollárnyi részvényért már hivatalos javaslattevő lehet az ember Amerikában.
Jó üzletelni Magyarországon? Persze, hogy nem.
Csökkenő belső kereslet mellett hogyan is lehetne jó? Azonban e legfőbb szempont mellett van még számos tényező, ami adott piaci konstellációban is megkönnyíti, vagy megnehezíti a vállalkozók dolgát. Ezeket foglalja össze, teszi időben és térben összehasonlíthatóvá a Világbank „Doing Business” mutatószám rendszere.
Tőkeinjekciót kapott a Mobile Engine
Kisebbségi tulajdonrész megvásárlásával első lépésben 58 millió forintos tőkeemeléssel, későbbi fejlesztési stádiumokban további 58 millió forinttal segíti a miskolci MobilEngine információtechnológiai cég nemzetközi terjeszkedését a Széchenyi Tőkebefektetési Alap.
Fenntarthatósági befektetési modellekre lenne szükség
Sok márkatulajdonos törekszik arra, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos befektetéseinek megtérülésén javítson.Ez azt sugallja, hogy az erre a területre vonatkozó stratégiák kidolgozása esedékessé vált.
Magyarországon nem jött be a papírforma
A várt kis eséséből kis emelkedés lett tegnap, legalábbis Budapesten. A külföldi piacokon bejött a papírforma. Ma idehaza a jegybank kamatdöntésére figyel a piac, az elemzői vélemények megosztottak abban a kérdésben, hogy az MNB csökkenti-e az alapkamatot.
Öngondoskodni kell, segítenek az adókedvezmények
Az öngondoskodás ma már nem csak valamikori terveinkben szerepel: aki csak teheti, tudatosan tervezi jövőjét, s a célok elérésének fedezetére megtakarít. Ennek során értelemszerűen mindenki szívesen él az adókedvezményekkel, egyebek mellett a tartós befektetési számlák (TBSZ) révén kínált lehetőségekkel. De akár bukhatunk is az üzleten, tehát számlanyitás előtt érdemes alaposan tájékozódni.
IT cégbe szált be a Széchenyi Tőkebefektetési Alap
IT fókuszú cégcsoport fejlesztését és regionális pozícióinak megerősítését segíti a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 58 millió forintos befektetésével - jelentette be az alap közleményben. A tíz éve működő Trinity cégcsoport saját fejlesztésű szoftvereinek megrendelői a pénzügyi és befektetési szektorból, az általa forgalmazott ERP rendszereinek felhasználói pedig elsősorban az ipari termelővállalatokból kerülnek ki.
Ma a javuló hangulatban emelkedhetünk
Fontos adatok Amerikából, emelkedik az olaj és az arany is, amerikai adatdömping után gyengült a dollár. Gyenge adat, emelkedő árfolyamok Ázsiában. Emelkedésre számítunk ma.
Lassan, de biztosan fogy el a Föld aranya
Kemény munka az aranybányászat. Tonnaszámra kell kőtörmeléket zúzni, mozgatni, átmosni, mire a sárga fém ragyogása feltűnik a zúzalékból. Egy tonna érctartalmú kőzet azonban még a legjobb esetben sem rejt 5-8 gramm aranynál többet. És ahogy egyre fogy az arany a Föld könnyen kitermelhető rétegeiből, úgy lesz a munka egyre kevésbé gyümölcsöző.
Amerikába vándorolnak a magyar megtakarítások
Számottevő lakossági forrás áramlott az év első felében tőzsdei befektetésekbe, amely a megtakarítási hajlandóság javulására utal. A kedvező folyamatot ugyanakkor nem tükrözi a Budapesti Értéktőzsde rendkívül alacsony forgalma, amelynek hátterében egyrészt a külföldi befektetők kivárása húzódik meg, másrészt a magyar kisbefektetők egyre inkább a külföldi értékpapírpiacokon keresnek vonzó célpontokat - derült ki a KBC Securities elemzéséből.
Játékfejlesztés: kockázatos, de megéri
Az okostelefon és egyéb okos eszközök megjelenésével egyre többen játszanak online. Ahogy a Facebook, a Zynga és a hasonló társaságok növekedésével párhuzamosan előretörtek az okostelefonok és a táblagépek, a videó konzolra játékokat gyártó cégek fénye megkopott - véli Matt Bolduc, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank részvénypiaci elemzője.
Csendes lesz a Függetlenség Napja
Ma a függetlenségét ünnepli Amerika, így csendes kerekedésre számíthatunk Európában és Magyarországon is. Ha már a függetlenség napjánál tartunk, akkor az amerikai pénz, a dollár születésnapjáról is beszélünk, amelyet az USA alkotmányában 9 évvel és két nappal a függetlenség kikiáltása után rögzítettek.
Még több gépjármű alkatrészt gyárthatunk
A Knorr Bremsenek és a Densonak, valamint további járműipari és gépipari ügyfeleknek szállít be a pécsi Matro Kft., amelyben 50 milliós befektetéssel szerzett támogatói részesedést a Széchenyi Tőkebefektetési Alap.
Még kedvelik a régiót a német befektetők
Közép- és Kelet-Európa gazdasági helyzetét német és külföldi beruházók idén valamelyest visszafogottabban ítélték meg, mint 2011-ben, saját üzletmenetüket tekintve azonban derűlátóak a vállalatok. Többek között ez derül ki a német külkereskedelmi kamarák kezdeményezésére 15 közép- és kelet-európai országban végzett vállalati felmérésből. A CEE Investment Climate Survey 2012 rangsorában Magyarország a 13. Ez a helyezés három pozícióval rosszabb az egy évvel korábbinál.
Meglepően erős a magyar piac, a lélektani határt is áttörheti a forint
Harmadik napja emelkedik, miközben a nemzetközi piacok jobb esetben is csak vegyes mozgást tudtak felmutatni. Mára viszont a nemzetközi hangulat a jelentős csökkenéseket követően pozitívabbá vált.
Mi történik az euróval és hogyan lehet rajta keresni?
Mindenki ugyanazt tudakolja: „Mi lesz, ha Görögország csődöt jelent, és kilép az euró övezetből?" Ez a kérdés aztán több sürgősen megválaszolandó dilemmához vezet: A csőd rendben vagy zavarok közepette zajlik-e le, és milyen következményekkel jár?
Egyelőre maradhat a jojózás
Negatív meglepetést hozott a tegnap megjelent amerikai adat, ma pedig mínuszban nyitnak a nyugat-európai tőzsdék, így a BUX is beszorulhat. A dollár euróval szembeni erősödése megállíthatatlannak tűnik.
Ömlik a magyar tőke külföldre
A külföldre irányuló tőkebefektetések egy főre jutó értéke 2011-ben a V4-ek közül Magyarországon volt a legmagasabb, és közvetlen külföldi tőkebefektetéseink közel 14 százaléka is a visegrádi országok felé irányult.
Vehetünk egy-egy darab Facebook-ot
A technológiai szektor történetének legnagyobb tőzsdei kibocsátására kezdte meg a Facebook, a részvénypiacok felajzott állapotban várták a bevezetést. Magyarországon is óriási az érdeklődés, ugyanakkor néhány cég aggályokat fogalmazott meg a részvény jegyzésével kapcsolatban.
A legjobb külföldi banknak választottak a Citibankot
A Citibank Magyarország - immáron a negyedik egymást követő évben - az idén ismét elnyerte az EMEA Finance nemzetközi pénzügyi magazin Legjobb befektetési bank Magyarországon díját a 2011-es Europe Banking Awards díjprogramban. E rangos elismerés mellett a Legjobb külföldi bank Magyarországon díjat is a Citibank Magyarország kapta.
Becsey: a magyar gazdaságba integrált befektetőkre van szükség
Magyarországnak olyan befektetőkre van szüksége, amelyek jól integrálódnak a magyar gazdaságba, és rajtuk keresztül megerősödhetnek a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) is; ez a folyamat már elindult - mondta Becsey Zsolt miniszterelnöki külgazdasági megbízott több külföldi kereskedelmi kamara keddi budapesti rendezvényén.
Talált pénz lehet a Facebook részvény
A technológiai szektor történetének legnagyobb tőzsdei kibocsátására készül a Facebook, a részvénypiacok felajzott állapotban várják a bevezetést. Magyarországon is óriási az érdeklődés, a Piac&Profit Online által megkérdezett szakértők is jó befektetésnek tartják a jegyzést.
Budapesten folytatódtak a kínai üzletemberekkel a tárgyalások
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) pár nappal a kormányközi megállapodások után Budapesten fogadta a kínai Jilin tartományból érkező delegációt. A tartományi külügyi vezető és a vele érkező üzletemberek hazánkba érkezésének célja volt, képet kapni Magyarország gazdaságáról és tájékozódni a befektetési lehetőségekről.
Tíz tipp a jó befektetéshez (videó)
Ha valaki sikeresen szeretne boldogulni befektetéseivel, van legalább tíz alap elv, amely mellett célszerű nem elsétálnia. Érdemes ezeket a szakembertől meghallgatni.
Újabb "lufi" fenyeget?
Mivel a történelem általában ismétli önmagát, jogos a kérdés, hogy ma ugyanolyan túlértékeltek-e a közösségi médiával foglalkozó cégek, mint azok a „dot-com" vállalatok, amelyek az 1990-es évek végén az informatikai buborék kipukkadásakor váltak semmivé.
Aranybányára lelhetünk
A 2012-ben a magas nyersolaj árak, valamint a feltörekvő országok részvénypiacába visszaáramló tőke igen kedvező befektetési lehetőségeket teremtett. Ez különösen érinti az átfogó gazdasági reformokat bevezető orosz piacot, ahol az olajipari cégek részvényeit még alulértékeli a piac, azonban ez várhatóan hamarosan megváltozik.
Inkubátor felnőtteknek
Bár innovációból hazánkban sincs hiány, az ötletekből sokszor mégsem lesz valóság, mert azok többsége sajnos nem befektethető. Ennek a problémának a leküzdéséhez kellene az inkubációs folyamat.
Politikusnak kell lenni a befektetéshez
Ma nem pusztán a gazdasági logika alapján dől el, hogy melyik ország megy csődbe, vagy menekül meg, és az sem, hogy melyik állam milyen feltételek mellett jut külső finanszírozáshoz. A gazdasági problémák olyan mértékűek lettek a világban, amikor már elkerülhetetlen a politika beavatkozása. Ebben a helyzetben a befektető kénytelen-kelletlen kicsit politikus, de legalábbis meg tudja saccolni, melyik forgatókönyv valósul meg nagyobb valószínűséggel a szóba jöhetők közül. De nyerni ilyenkor is lehet.
Három év alatt ötszörös ár
A válság idején is tartották magukat az aranybefektetések, ezért egyre többen fordulnak a mindig is menedéknek tekintett aranyvásárlás felé. Az előrejelzések szerint a fizikaiarany-piac 2012-ben is növekedés előtt áll.
Díj a fejlődésért és munkahelyteremtésért
A nemzetgazdasági miniszter - a Nemzeti Külgazdasági Hivatal javaslatára - azoknak a kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó vállalatoknak ítélte oda a díjat, amelyek 2011-ben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, a foglalkoztatottság növeléséhez.
Így jó befektetni 2012-ben
Szerencsejátékszerűvé vált napjainkban a befektetés miután a gazdasági eseményeket is a politika befolyásolja. Ebben a helyzetben vannak, akik recessziót, mások az euróövezet összeomlását, megint mások „csupán” nehéz évet jósolnak 2012-re. A befektetőnek valójában mindegy, hogy melyik forgatókönyv valósul meg, amennyiben jól tippeltek. Bár a részvények nem olcsók, a tőzsdézőknek jó hír, hogy a tengerentúli és a magyar tőzsdéken is találni jó vételi lehetőséget.
A búza és az arany is jó befektetés
Számos elemző átmeneti állapotnak véli a Dow Jones 6000 pontos emelkedését és értékelésük szerint a jelenlegi aggodalmak, amelyeket a globális gazdaság kelt, csak egy következő állomását jelentik egy eddig nem látott mértékű világméretű recessziónak. A piaci szereplők kockázatvállalási hajlandóságát az euró övezeti szuverén államadósság válsága uralja. Az arany és az ezüst árfolyamának mozgását viszont teljesen más tényezők befolyásolják.
Miért zuhan a forint?
A forint mélyrepülése folytatódni fog mindaddig, amíg a magyar kormány nem biztosítja, illetve bizonyítja egyértelműen, hogy tiszteletben tartja a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét, és amíg nem vonja vissza az új alaptörvény nyugati típusú demokráciát csorbító passzusait, állítja a Morgan Stanley fő devizapiaci stratégája, Hans Redeker a Concorde Alapblognak adott exkluzív interjúban.
Mit tegyenek a kisebb megtakarítással rendelkezők?
2011 nem volt könnyű év az alapkezelőknek. A bizonytalan nemzetközi klíma és a hazai gazdaságpolitika váratlan lépései különleges befektetési stratégiát igényeltek. Várhatóan 2012 is tartogat kihívásokat.