Ha Budapest startup-főváros, a vidék micsoda?

Egy tanulmány Budapestet is besorolta azon hat európai város közé, amelyek a legígéretesebb és legösztönzőbb helyszínei lehetnek egy európai startupnak. Ám befektetői szemmel érdemes vidéken is körülnézni, mert bőven lehet találni alkalmas célpontokat.

Érdemes néhány órát autózni - Kép: SXC

A Rocket Internet összeállítása szerint az induló vállalkozások szempontjából Budapest mellett Berlin, London, Barcelona, Amsterdam és Tallinn számít a legígéretesebb európai városnak. Jól látszik, a kelet-közép-európai régióból csak hazánk fővárosa képviselteti magát, ami egybecseng azokkal a gazdasági célkitűzésekkel, amelyek szerint Budapest 2020-ra akár a régió startup-fővárosává válhat.

A hat éves célkitűzés is jól mutatja, hogy még rengeteg munka áll a város előtt, hogy több forrás is követendő példaként emlegesse a fiatal vállalkozók számára. A tanulmány a fővárost egyenesen a vállalkozók egyik rejtett bajnokának nevezte, kiemelve a kedvező támogatási forrásokat, a közösségi irodákat, a magasan képzett fiatalokat, a gyors internetet és az alacsony költségeket. Budapest érdemeit és vonzó adottságait hosszasan lehetne ecsetelni, emellett azonban érdemes figyelembe venni a vidéki települések sajátosságait is.

A Széchenyi Tőkealap legfrissebb blogbejegyzése szerint befektetői szemmel nézve Budapesten több iparágban is lehet találni mind induló, mind több éves tapasztalattal rendelkező, sikerrel kecsegtető vállalkozást. Azonban tapasztalatok azt mutatják, hogy befektetőként vidéken is rendkívül érdemes keresgélni. Tehetséges vállalkozók nem csupán Budapesten születnek.

Az Alap Magyarország mind a hét régiójában helyez ki tőkét ígéretes vállalkozásokba, mint a külföldi piacokat meghódító soproni Platán-BÚTOR, az innovatív egészségügyi technológiával foglalkozó kaposvári Med-Scop Hungary, amely egy évvel a befektetés után átadta első CT szűrőbuszát, a fémiparban tevékenykedő, folyamatosan innováló pacsai Gróf és Társai, a pécsi kesztyűgyártás hagyományát folytató Szilvio, amely a világszerte ismert HAMERLI márkával tör be újabb piacokra a londoni Harrod’s után, Debrecen régiójának sosem látott logisztikai fejlesztésében részt vevő Saigo Logistic, vagy az SZTA első, példaértékű exitje, a miskolci székhelyű IT-cég, a Mobile Engine

Számos innovatív, fejlődni képes, friss ötletekkel és sikeréhséggel felvértezett vállalkozó vár tehát finanszírozási forrásra. A befektetők számára Magyarország tehát nem ér véget Budapesten, egy jó üzletért érdemes 2-3 órát autózni a határokon belül.

Nem csak startupot keres a kockázati tőke
Milyen különbséget látnak a kockázati tőkések egy startup és egy piacon régóta működő vállalkozás között? Van-e visszaút, ha kiderül a befektetés nem hozta be a hozzá fűzött reményeket? Detrekői Lászlóval, a Portfolion Kockázati Tőkealap Zrt. által kezelt Fordulat Tőkealap befektetési igazgatójával beszélgettünk.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo